KULT
A Rovatból
hirdetés

„Sokszor sírok a kamera mögött” – Interjú Mohos Zsófia fotóművésszel

Ráncos szoknyák, tisztaszobák, pampuskák, legelő bárányok – sokak számára ismeretlen világokat mutatnak be a fotós álomszerű képei.

Link másolása

A 88 éves Bözsi néni leült a fényképezőgép elé, és elkezdett varrni. Amikor a fotós, Mohos Zsófia megjegyezte, hogy a néni nagyon szeret varrni, ő azt válaszolta rá, hogy mindent szeret csinálni, amit valaha kellett csinálnia az életében, másképp nem is érdemes.

Ez volt az egyik első beszélgetésfoszlány és a hozzá tartozó meseszerű fotó, amit eljutott a fotóstól hozzám – és már ezzel is meggyőzött arról, hogy még többet szeretnék tudni a munkásságáról. A beszélgetésünkkel egy kicsit közelebbi betekintést engedett a szenvedélyébe, a mindennapjaiba és a gyökereibe – közben pedig még több anekdotát mesélt Görbeországról.

– Miért éppen a fotózás? Milyen hatások által alakult ki nálad ez a szenvedély, ami végül a hivatásoddá vált?

– Egészen kicsi koromtól fontos volt nekem, hogy valahogy meg tudjam őrizni a jelent. Az eltűnés, az elmúlás már ekkor is megérintett. Lehet, hogy azért is, mert anyukám régész – emiatt már kiskoromtól az életem részei voltak ezek a letűnt korok, amelyeket úgy érzem, meg kell menteni. Aztán 13 vagy 14 éves koromban egy nyereményjátékon egy fényképezőgépet nyertem, amin gyakorlatilag csak egy exponálógomb volt, de már akkor nagyon lenyűgözött az, hogy meg tudom vele őrizni a pillanatot. Emellett sok ideig írtam is, például naplót vezettem, de végül a fotózás lett az én nyelvem. A képek által tudom a leginkább kifejezni azt, amit érzek, és azt, amit fontosnak tartok megörökíteni.

– Igen, észrevettem, hogy az írásaid – akár ha csak az Instagram-fotóleírásaidra gondolunk – is nagyon hangulatosak.

– Nagyon élvezem az írást is, mindig is szerettem és a következő könyvemben ez is meg fog jelenni. Többen is visszajeleztek, hogy jól működik együtt a kettő.

Fotó: Mohos Zsófia

– A képeidet elnézve több magyar fotós munkái is eszembe jutnak, például Haár Ferenc egy-egy képe, vagy Sugár Kata egyes portréi. Volt olyan, aki fotósként formálta a szemléletmódodat?

– Igazából nem nagyon. Nemrég fedeztem fel közelebbről Korniss Péter munkásságát, így most, utólag veszem észre, hogy van jó pár hasonló fotónk, pedig a képek készültekor még őt nem ismertem. Inkább arról lehet szó, hogy ugyanaz a szemléletmód dolgozik benne is, mint bennem.

– Mi ez a szemléletmód? Mi az, ami megfog téged egy-egy jelenetben, amit aztán megörökítesz?

– Az a célom, hogy a szépséget megragadjam. Azokban a világokban, amiket fotózok, számtalan szocio-jellegű képet lehetne készíteni, hiszen jelen van a szegénység, a nyomor, a rendetlenség – de én valahogy mindig a szép részeit tudom megmutatni. Azt hiszem, nem is tudok másféle képeket készíteni. Én így látom ezt a világot, ezért csak ezt a részét tudom megragadni. Olyan, mintha egy szemüvegen át nézném, amelyen át minden egészen mesebelinek tűnik.

Fotó: Mohos Zsófia

– Tehát adott világokat fotózol. Bár vannak a portfóliódban családi és esküvői fotók is, elsősorban a népi hagyományokban gazdag tájakon találtad meg a hangodat – például palócföldi településeken, erdélyi falvakban. Van valamilyen személyes kötődésed ezekhez?

– Ez az egész projekt egy kicsi Nógrád megyei faluból indult, Kisecsetről, ahová a nagymamám révén kötődöm. Kisebb koromban ott töltöttem nála nagyon sok nyári szünetet és hétvégét – ez abban az időben volt, amikor még a faluban sok bőszoknyás néni volt. Egy élő falu volt, sok állatot tartottak, mindenki művelte a kertet. És én is ebben éltem ott: legeltettem a bárányokat, etettem az állatokat, szénát szedtem, traktort vezettem... Aztán 17 vagy 18 éves koromban, amikor elkezdett jobban érdekelni a fotózás, észrevettem, hogy egyre kevesebb ilyen néni van, hogy kezd kiüresedni a falu. Ekkor kezdtem először csak a szomszéd Zsuzsika nénit fotózni legeltetés közben, aztán pedig egyre több alanyt kerestem, akikkel leültem beszélgetni és fotóztam is őket. Így pár év alatt összeállt egy koncepció, és ez lett végül a Görbeország.

– Van abból az időszakból olyan emléked, ami nagyon élénken él előtted, és ha akkor lett volna fényképeződ, akkor megörökítetted volna?

– A legnagyobb hatással rám a legeltetés volt. A bárányokkal a végtelen csöndben lenni, a domb tetején a fa alatt pasziánszozni, miközben az állatok legelnek. De szerencsére ezt később le is tudtam fotózni, így nincs bennem hiányérzet. Inkább csak az szomorít el, hogy most már egyre kevesebb ilyet lehet látni élőben. Megörökítettem egy jelenetet, és arról most már csak a kép létezik. A Görbeország ilyen fotókkal van tele.

Fotó: Mohos Zsófia

– A nevét honnan kapta ez a projekt?

– Mikszáth Kálmántól kölcsönöztem. Ő nevezte így Palócföldet, ő ott született. Nekem pedig nagyon tetszik ez a szó, mert pont leírja azt, ahogyan én is látom ezt a vidéket: egy kicsit meseszerű, zárt világ, egy kedves szóval kifejezve.

– A Mikszáthéhoz hasonló népi történetek befolyásolták, hogy hogyan szereted láttatni ezeket a vidékeket és embereket? Láttam például, hogy megihletett Gion Nándor Virágos katona-trilógiája is, aminek szintén páratlan a hangulata.

– Igen, hiszen sokat olvastam Mikszáthtól erről a világról. Gion Nándor könyvét pedig azért szeretem, mert olyan, mintha ismerném a szereplőit, mintha az én Kálmán bácsim lenne benne – ez volt nagy hatással rám. Illetve ők is írtak egy-egy világról, ami akkor még nagyon élt és nagyon jól működött, de ma már ennek csak a maradványa van meg.

– Ha már szóba jött Palócföld, illetve Gion Nándor szülőfaluja, Szenttamás, azaz a mai Szerbia is: hová szeretnél még eljutni a fényképezőgépeddel?

– Elnyertem egy MMA-s ösztöndíjat, ami jövő évig tart, ennek köszönhetően járok Rimócra és Kupuszinára fotózni. Eközben elkezdtem gondolkodni, hogy mi az, amit még szeretnék csinálni. Mindenképpen körbejárnék még Nógrádban, hiszen Rimóc környékén is vannak bőven helyszínek, például Varsány vagy Nógrádsipek. Az itt élő idős emberekkel már elkezdtem felvenni a kapcsolatot. De nemcsak palócokban gondolkozom, próbálok tájékozódni, hogy Magyarországon milyen vidékek vannak még, ahol találkozhatok ilyen emberekkel. Emellett egy kisebb projekten is dolgozom most, ami azért érdekes, mert Budapesttől mindössze négy kilométerre, egy teljesen zárt világot fotózom Nagytarcsán. Itt is élnek még bőszoknyás, hímző, rajzoló nénik – ezt is nagyon izgalmas megmutatni.

Fotó: Mohos Zsófia

– Ezek az emberek, akiket a képeiden keresztül megismerünk, mindig nagyon bensőséges történeteket mesélnek el. Könnyen megnyílnak neked?

– A személyes történetek számomra nagyon érdekesek, ezért személyes kapcsolatot alakítok ki mindenkivel, akivel csak tudok. Visszajárok hozzájuk, beszélgetek – nem csak arról van szó, hogy odamegyek, fotózok, és utána megköszönöm a lehetőséget. Engem nagyon érdekel, amit tudnak mesélni, így az is gyakran előfordul, hogy egyáltalán nem fotózok, csak órákon át beszélgetünk. Ez fontos, mert ebből alakul ki egy olyan mélyebb kapcsolat, aminek köszönhetően a következő alkalommal tudok igazán szép, bensőséges képeket készíteni.

– Melyik az a történet, amire a legszívesebben gondolsz vissza az utóbbi évekből?

– Egy bácsi mesélte, hogy fiatalkorában nagyon tetszett neki egy kislány. Mindig, mikor ment az iskolába, ott sétált el a házuk előtt, így aztán egyszer írt neki egy szerelmes levelet és betette a kapu mellett egy kő alá. A kislány akkor viszont még nem tudott olvasni, úgyhogy az anyukája – aki látta az ablakból, hogy a kisfiú odavitt valamit, – kivette a levelet és eltette. Tizennyolc évvel később adta nekik oda a levelet, az eljegyzésükön. Többek között ez is egy olyan történet, ami tényleg, mintha egy mese lenne.

Fotó: Mohos Zsófia

– A képeidben ez a bájos nosztalgia – ami ebben a történetben is megjelent – érdekes módon keveredik az elmúlás szomorúságával. Te ezt hogyan tudod feldolgozni a munkád során?

– Azt hiszem, épp a fotózással dolgozom ezt fel. Van bennem egyfajta rossz érzés, hogy ez olyasmi, ami el fog tűnni – és én ezzel tudok tenni azért, hogy valamennyire fennmaradjon. Ezen kívül nagyon belevonódom érzelmileg ezekbe a történetekbe, sokszor sírok például a kamera mögött. Olyan sorsokba látok bele, legyen szó akár egy rendezett házasságról vagy szegénységről, ami nagyon meg tud érinteni. Mert mindezek ellenére ezek az emberek élnek tovább, és még mindig van bennük derű és egyfajta csinálni kell, menjünk tovább-attitűd, ami a közösség és a család szeretetéből fakad. A "mindent túlélünk együtt" felfogásból. Őszintén szólva, vannak olyan nyolcvan vagy kilencven éves nénik és bácsik, akiknek a lelkét fiatalabbnak látom, mint másokét, akik korban fiatalabbak. Annyira mély derű árad belőlük, az élet egyszerű felfogása, amit nagyon irigylek tőlük és meg is próbálom eltanulni. Hátha valahogy rámragad és tovább tud élni bennem.

– Valahol azt írtad, hogy sokat változtál, mióta elkezdted a fotós projektjeidet. Ez a fotós Zsófira igaz, vagy rád mint emberre?

– Is-is. Több alkalommal is ki kellett lépnem a komfortzónámból. Ott van például Rimóc és Kupuszina, ahová semmiféle kötődésem nem volt, nem itt nőttem fel, nem voltak ismerősök, csak megjelentem, hogy fotózzak. Az persze jó volt, hogy vittem a Görbeország-fotókönyvemet, mert így hamar egymásra találtunk, hiszen magukat látták benne. De néha így is át kellett lépnem magamon. Emellett azt gondolom, ez a sok történet a részemmé válik. El szoktam képzelni magam, hogy ha én leszek majd az, aki mesélni fog, akkor mennyi mindent fogok tudni én is átadni.

Fotó: Mohos Zsófia

– Ez a szokásaidban is megmutatkozik? Faluhelyen ezt nyilván nem így hívják, de az általad fotózott helyeken igazán meg lehet tapasztalni, hogy milyen a slow living-életstílus. Ezt megpróbálod átülteni a mindennapjaidba?

– Igazából igen. Ebben a felgyorsult világban nem szánunk igazán sok időt és figyelmet egymásra, úgyhogy a tapasztalataim nyomán próbálok türelmesebb lenni, és ezzel lassítani. Most már úgy vagyok vele, ha valami nem rögtön történik meg, akkor csak legyintek egyet, és arra gondolok, hogy nem baj, majd megtörténik. A másik, hogy egyszer az egyik néni azt mondta, hogy őt viszi az akarat. És valóban: 80 évesen már alig tudott menni, de még akkor is rengeteg mindent csinált. Valahogy bennem is elkezdett dolgozni az, hogy bár történnek rossz dolgok, ezektől függetlenül csinálom tovább, visz az akarat, és működik ez az egész.

– Mire gondolsz, amikor lenyomod a fényképeződön az exponálógombot?

– Mostanában leginkább ara gondolok, hogy mennyire hálás vagyok. Rengeteg embert megismerhetek, örülök, hogy ott lehetek, hogy ez megtörténik velem. Nagyon boldog vagyok, amikor fényképezhetem őket. Régebben, amikor csak néhány embert fotóztam, akkor néha volt olyan érzésem hogy na, ez a tökéletes pillanat, amire fotósként vadászik az ember. Ez teljes flow-élmény, egy más lélekállapot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
20 éve halt meg Hofi Géza – Összegyűjtöttük kedvenc idézeteinket a nagy nevettetőtől
20 idézet a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakjától.
Forrás: Wikipédia, Címkép: Fortepan/Szalay Zoltán - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Húsz évvel ezelőtt, 2002. április 10-én halt meg Hofi Géza, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja.

Halálának évfordulója alkalmából most összegyűjtöttük a 20 kedvenc idézetünket a nagy nevettetőtől:

1. "A világon az emberi ész van a legjobban szétosztva. Mindenki meg van győződve róla, hogy neki egy kicsivel több jutott."

2. "A lét határozza meg a tudatot. Ha megisszuk a lét, a tudat elszáll..."

3. "Az életszínvonal olyan, mint a léghajó. Ha azt akarod, hogy emelkedjen, ki kell belőle dobálni mindent, és amikor a legmagasabban vagy, akkor jössz rá hogy nem maradt semmid. Többit számold ki!"

4. "Hidd el nekem, itt hármat foghatsz: A Kossuthot, a Szabad Európát meg a pofádat."

5. "Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma: kettő."

6. "A korrupció az, amiből mi kimaradunk."

7. "Mindennek van határa, kivéve az emberi hülyeségnek és a Szovjetuniónak."

8. "Mielőtt bármi véleményed van, egyeztess!"

9. "...a barát olyan, mint az esőkabát az előszobában. Amikor nincs szükség rá, »csendesen« meglapul a polcon, de amikor esik, a sötétben is megtalálom, hiszen OTT VAN!"

10. "Soha nem elég annyit nyújtani, amennyit a közönség elvár. Sikert annyival is el lehet érni, csak éppen nem biztos, hogy legközelebb is kíváncsiak lesznek az emberek. Ezért kell a többi."

11. "A rohadt kommunizmust megúsztam, aztán most a polgári demokrácia visz el."

12. "Nem vagy hülye, csak nincsen szerencséd amikor gondolkozol."

13. "Az igazságból elveszett az »i«."

14. "A fociban a lényeg, hogy amikor megkapod a labdát, baromi gyorsan olyannak kell passzolni, akinek a meze ugyanolyan színű, mint a tied! Ja, és futni kell. A vízilabdában ezt már megoldották, aki nem úszik, megfullad."

15.

Videó: Hofi Géza Orbán Viktorról

16. "– Te képzeld, a feleségem krumplipürét akart csinálni a rántott húshoz, de amikor kiment a kamrába krumpliért, összeesett, és meghalt.

– S’te, mit csináltál?

– Há’ rizst."

17. "A temetőre az van kiírva: FELTÁMADUNK! Akkó má' jobb a kocsma, me' oda meg az, hogy SOSE HALUNK MEG."

18. "Van egy öreg orvos haverom, azt mondja: „Tudod, Géza, az a fontos, hogy egészség legyen...meg beteg"

19. "– Művész úr, régen láttam!

– Ja, régen én is."

20. "Anyósom fekszik az ágyon:

– Jaaaaj...Meghalok...Egy pók mászik a plafonon...

– Anyuka! Egyszerre csak egy dologgal tessék foglalkozni!"

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Szakács Gergő új klipjétől mindenkinek utazni támad majd kedve
Ahogy ő fogalmazott, a Nincsen út című szerzemény spiripop stílusú dal, amely egy a több mint tízévnyi zenei- és érzelmi evolúció állomásaiból.

Link másolása

Újabb dalt mutat be a hamarosan érkező nagylemezéről Szakács Gergő, ráadásul olyan klippel, amelytől mindenkinek utazni támad majd kedve.

Fantasztikus környezetben forgatta le profi csapattal friss videóját az énekes, aki április 28-án az Akvárium színpadán mutatja be Evolúció című új albumát. Ahogy fogalmazott, a

Nincsen út című szerzemény egy spiripop stílusú dal, amely egy a több mint tíz évnyi zenei–és érzelmi evolúció állomásaiból, amiket a lemezen mutat majd be.

A magával ragadó klip ötlete Gergő egyik utazása során született meg benne: „Piran az egyik kedvenc kocsival is elérhető helyem, úgyhogy januárban kiutaztam oda pár napra, hogy adjak egy utolsó lökést a lemez befejezéséhez. Egyik reggel néztem a tengert, és egyszer csak jönni kezdtek a Nincsen út első versszakának szavai.

Mivel elég vizuális típus vagyok, így a klip is egyből elkezdett pörögni a fejemben: egy dzsungelt láttam magam előtt.”

Annyira beégett az előadó fejébe a dzsungel képe, hogy aztán az egész lemez vizualitását is meghatározza a motívum – ezt nemsokára láthatja is a közönség.

Gergő elárulta, hogyan is forgott a klip, amelynek izgalmas munkálataira Nagy Bence, Lévai-Hangyássy Bence, valamint László Péter drónpilóta tartott vele. „Tavaly nyáron egy barátom mesélt Madeiráról, és beugrott, talán arra is alkalmas lehet ez a hely, hogy ott készítsük el a klipet. Rákerestem a képekre, és pont azt láttam, amit szerettem volna. Végül négy napig tartott a forgatás: a hegyekben 3 fok volt, az óceánparton pedig 24. Rövidnadrágban, átázott cipőben jártuk be az egész szigetet. Az időjárás is mellénk szegődött: amikor ködre volt szükségünk, köd volt, de amikor napsütésben nézett volna ki a legjobban az adott helyszín, akkor ragyogott a nap. Az egész sziget olyan volt, mintha egy giga stáb bevilágította és berendezte volna előre, csak nekünk.”

Az énekes hozzátette, a legjobb helyszínekért sokszor le kellett térniük az útról, és felkapaszkodni a hegyekre, vagy éppen egy vízesés alá bemászni. Pont ezek a kitérők adták meg a forgatás vezérelvét: „Amerre mennék, nincsen út.”

VIDEÓ: Szakács Gergő - Nincsen út


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
28 év után új számmal jött ki a Pink Floyd, a dalt Ukrajnának ajánlották
A Hey Hey Rise Up című dalt az ukrán Boombox zenekar énekese, Andrij Hlivnyuk vokáljaival vették fel.

Link másolása

A Pink Floyd 28 év után új számot adott ki, a dalt Ukrajnának ajánlják. A Pitchfork azt írja, hogy a dal klipjében Andrij Hlivnyuk (az ukrán Boombox együttes tagja) is vokálozik.

Az ukrán énekes amerikai turnén volt épp a zenekarával, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hlivnyuk azonnal visszatért Kijevbe, hogy beálljon katonának, az ukrán főváros főterén vette fel az „Ó, a vörös kányabangiták a réten” című hazafias dalt.

Ezeket a részleteket emelte át a Pink Floyd a Hey Hey Rise Up című új számába, amit tegnap publikáltak.

A zenekar lényegében 1994 óta nem adott ki új felvételt, az azóta megjelent lemezeiken korábbi feldolgozások és remasterelt számok hallhatóak.

A mostani felállásban David Gilmour és Nick Mason eredeti tagok mellett Guy Pratt basszusgitáros és Nitin Sawhney billentyűs játszik.

A szám bevételeit az Ukrajnai Humanitárius Alapnak ajánlották fel, Gilmour elmondta: azt reméli, hogy a zenéjükkel minél nagyobb nyilvánosságot és támogatást tudnak szerezni az ukránok ügyéhez:

„Pénzt szeretnénk gyűjteni humanitárius szervezetek számára, és erősíteni a morált. Szeretnénk kifejezni támogatásunkat Ukrajnának, megmutatni, hogy a világ nagy része elítéli, ha egy szuperhatalom megtámadja azt a független demokratikus országot, amellyé Ukrajna vált.”

A klipben felvételek vannak az orosz tankokkal szemben fegyvertelenül kiálló ukránokról a kijevi függetlenségi szoborról, a harcokról, a romokról és az ukrajnai menekültekről is.

A Pink Floyd már márciusban is tett egy gesztust Ukrajnának: azt közölték, hogy minden, 1987 után kiadott szerzeményüket elérhetetlenné teszik digitálisan Oroszországban és Fehéroroszországban.

Íme, az új Pink Floyd-szám:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Madártestű emberevő, papucsvitorlás és a kalapos gyíkszörny a Szépművészetiben
Hieronymus Bosch különös festményeiből nyílt nagyszabású kiállítás. Nézd meg velünk a legbizarrabb képeket!
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2022. április 09.


Link másolása

"Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa" címmel nyílt nagyszabású tárlat a Szépművészeti Múzeumban. Ez kétség kívül az év legmenőbb kiállítása Magyarországon, emellett pedig az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch kiállítása nemzetközi szinten is.

Nagyon vártam már a megnyitót, mert mindig lenyűgöztek Bosch képei. Amikor állok egy-egy festménye előtt, és azt hinném, mindent részletet jól megnéztem, mindig észreveszek egy újabb érdekességet. Ráadásul ez általában valami meghökkentően bizarr dolog. Hogy is szól a vicces meghatározás? "Ha egy festményen rengeteg apró emberi alakot látsz, de egyáltalán nem tűnik normálisnak, mert furcsa helyeken furcsa dolgokat csinálnak, akkor Hieronymus Bosch a festő."

A tárlaton 10 eredeti Bosch festményt nézhetsz meg, ami a mester teljes életművének közel fele.

Ennek megszervezése hatalmas teljesítmény a Szépmű részéről. A sajtóbejáráson a főigazgató, Baán László elmondta, szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt a kiállítás megszervezése, amikor belevágtak. Féltve őrzött festményeiket végül olyan múzeumok adták kölcsön, mint a Louvre, a Rijksmuseum, a Prado, a New York-i Metropolitan Museum vagy a londoni The National Gallery.

Az eredeti Bosch remekművek mellett hét szekcióban közel 90 alkotást csodálhatsz meg, amik a németalföldi mester művészetéhez kapcsolódnak. A kiállításon megelevenedik Bosch világa, megismerheted, miként látta Bosch saját társadalmát, hogyan ábrázolta az emberi gyengeségeket és bűnöket.

Jó példa erre a kiállítás egyik szenzációja, a Bolondok hajója. Bosch hajójának utasai az élőfa-árbóc körül mulatoznak, az egyik tébolyult vízben hűtött bőrtömlőt szorongat, egy másik a kifogott hal közvetlen közelében okád.

A kiállított alkotásokon keresztül bepillanthattunk a késő középkor emberének gondolkodásmódjába is. Úgy hitték, a hívő lelkének túlvilági sorsa saját döntésein múlik, az egyén szabad akarata révén választhat jó és rossz, erény és bűn között. Bosch művészete ehhez nyújtott elgondolkodtató, hol fenyegető, hol humoros kapaszkodót.

A Túlvilági látomások táblaképeken egyértelműen megfesti, mely két lehetőség vár a hívőkre. Az üdvözültek mennybemenetelén az őrangyalok a fény felé emelik a lelkeket. A Pokolba vezető folyón azonban démoni szörnyalakokkal körülvéve sodródnak a kárhozottak.

Bosch alkotásainak egyediségét rémítő és bizarr túlvilági ábrázolásai adják.

Kivételes tehetségével hátborzongatóan különös démoni lényeket teremtett meg. Az utolsó ítélet című festményt vizsgálva láttunk például madártestű emberevőt, papucsvitorlást, és kalapos gyíkszörnyet is.

A kiállítás bemutatja azt is, honnan eredeztethető ez a különös világ. Biztos te is belefutottál már olyan mémekbe, amik abszurd középkori illusztrációkat parodizálnak. Ezek jutottak eszembe, amikor a festmények mellett kiállított irodalmi, teológiai műveket, miniatúrákat nézegettem. Nos, ezekből meríthetett Bosch is.

Érdekesség, hogy a kiállított alkotások témájának hangulatát a szekciók falszíne is leköveti. A túlvilági utazás sötét tónusai után világosabb terekbe léphettünk át, és megismerhettük, miként állította Bosch követendő példának a szentek és Krisztus életét.

Bosch minden bizonnyal jól ismerte a szentek történetét, kompozícióit azonban szokatlan részletekkel egészítette ki. Szent Kristóf vándorbotjára például véres halat festett. A Királyok imádása festményen pedig az idilli jelenet hátterében lócsontvázat fedeztünk fel.

Ezek a részletek nem csak számunkra hatnak nyugtalanítóan. A mester célja az elbizonytalanítás volt.

Bosch a baljós szimbólumokkal hívta fel a figyelmet arra, hogy a gonosz mindenhol jelen van, így éberséggel kell élni a mindennapokat.

Bosch legnyugtalanítóbb, legelgondolkodtatóbb és egyben legismertebb alkotása, a Földi gyönyörök kertje–triptichon. A táblaképegyüttes középső elemén színes és érzéki világban fiatal nők és férfiak hódolnak különféle testi élvezeteknek. Körülöttük túlméretezett madarak, gyümölcsök és egzotikus virágok teszik még különösebbé a látványt.

A sokrétű műalkotás üzenetét a mai napig sem tudták teljes egészében megfejteni. Van olyan teória, amely szerint a fiatal III. Nassaui Henrik és a vele együtt nevelkedő Szép Fülöp számára készült, akiket az emberi ösztönök féken tartására intett.

A Gyönyörök kertje rendkívüli hírét és hatását jelzi, hogy már a 16. században is több másolat készült róla.

Eredetijét sajnos nem láthattuk, de a kiállítás ezt a remekművet is megidézi az egyik legkvalitásosabb korabeli másolattal, illetve egy lenyűgöző arany- és ezüstszálakkal átszőtt falikárpittal.

A kiállításra mindenképp sok időt szánj, mert ezeken az alkotásokon annyi érdekes részlet van, hogy egy-egy képet órákig is nézegethet az ember. Ha kifejezetten az eredeti Bosch festmények érdekelnek, viszonylag könnyen megtalálhatod őket a tárlaton, mert mindegyiket kordon vagy üvegbúra védi.

Legtöbb esetben kisméretű alkotásról van szó, ami megnehezíti a bogarászást. Ötletes segítség ehhez, hogy a tárlat végén lévő vetítés kilenc Bosch alkotást is bemutat "nagyító alatt".

A kiállítást július 17-ig nézheted meg. Részletek és jegyvásárlás a Szépművészeti múzeum honlapján.

Link másolása
KÖVESS MINKET: