KULT
A Rovatból
hirdetés

Örömzenélt a régi-új Kispál és a Borz

A felvidéki Bátorkeszin melegített az újjáalakult zenekar Orfűre.

Link másolása

A Kispál és a Borz huszonhárom évnyi zenélés után 2010-ben hangos búcsút intett közönségének a Sziget nulladik napján, Jutka, Pistike és Emese pedig csak a fejekben öregedhetett tovább. Mi szomorúan jöttünk el, tudván, ezúttal nincs Még egyszer, míg tavaly, év végén a zenekar bejelentette „visszatérését” a következő három évre. Ám, a hagyományos visszatérés ezúttal csak évi egy-egy Kispál ünneplést jelent, a Fishing On Orfű nulladik napjára, meg pár bemelegítő külföldi koncertet, ahol a ’87-es kezdéstől korszakonként lépkednek végig az életművön.

Így idén a Naphoz Holddal, a Föld, kaland, ilyesmi, az Ágy, asztal, tévé anyagát hallhatjuk, illetve néhány számot a Sika, kasza, lécről is. Az évszámnak megfelelően idén a kezdeti felállással lépnek színpadra, így Bräutigam Gábor dobol, Ózdi Rezső pedig basszusgitározik pár számban. Őket, ez alkalommal a Magyar Császári Pillanatművekből és a Kiscsillagból is ismert multiinstrumentalista virtuóz, Császári Gergely egészítette ki.

kis1

kis3

kis6

A közönség

Jönni fog egy lovas

A ’87-től előkeresett „ős” Kispál dalok az évek során egyáltalán nem porosodtak be, a zenekar az idők folyamán szinte a magyar folklór részévé vált. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az időnként megrendezésre kerülő Kispál-éneklések, vagy, hogy ma már nincs úgy hajnali részegség a körúton, hogy valamely éneklő társaság tagja ne próbálna meg Lovasi lenni. A banda hatását mutatja az is, hogy – bár rossz beidegződéssel – már-már műfaji kategóriaként emlegetjük a „kispálos zenekarokat”.

Tehát, a dalok a mai napig élőszervezetként működnek, generációkat összefogó hangulatok és jelszavak lettek, hangszerelésben is csak egy-két számon változtattak, mint például az Ágy, asztal, tévén. A zenekar pedig a nagy bejelentést követően több koncerthelyszínnel is kiegészítette az egyetlen orfűi mellett a koncertnaptárját, külföldi, úgynevezett „bejátszó bulikkal”. Megindítva ezzel az elvakultabb rajongók hadát Sepsiszentgyörgyre, Nagyváradra, sőt, londoni koncertjük napjára is már alig lehet repjegyet foglalni. Így jutottak el május 10-én a Bátorkeszi Borfesztiválra is a Felvidéken.

Zsákmányállat

A szőlőültetvények és tündéri borospincék közé ékelt fesztiválra nyolcezren vándoroltak el, s bár a finom borok is komoly húzóerőnek számítottak, azért a fő hangsúly mégis a szombat esti koncertre tolódott, hiszen a londoni kivételével ez volt az utolsó bejátszós koncertjük, ráadásul Budapesttől csupán 75 kilométernyi utat kellett megtenni.

A párkányi Jóvilágvan koncertje után, fél 10-kor végre színpadra lépett a Kispál és a Borz és a közönség egy emberként visított a viszontlátás örömétől. Lovasi kedélyes „egészségetekre, egyben szevasztok”-kal köszöntött minket, majd a Bársonyfüggönnyel elindították a kétórás dalörvényt és az első sorokban a pogót. A 60-as évek végén még arra is volt gondjuk, hogy megvárják, míg az első sorokból valaki megkeresi a leesett szemüvegét.

kis4

kis5

kis7

A zenekar

Dal teázáshoz

Ezúttal láthatóan nem csak a közönség érezte jól magát, hanem a zenekar is örömből és nem rutinból zenélt, így kifejezetten jót is tett nekik ez a hároméves szünet, Lovasi András például ismét lelkesen mesélt és mozgott a színpadon, jókedve pedig láthatóan nem csak a bátorkeszi bor érdeme. A Rétek halványak felvezetőjében isteni áldásként dicsérte a körülöttünk lévő tájat, s a dalt a helyi borászoknak küldte.

A vadnyugat története indiánszemmel alatt megemlékeztünk az indiánokról, a kezdő sorok előtti sikolyokra pedig meg is jegyezte Lovasi, milyen kollektív abszolút hallása van a közönségnek. A kedves élcelődés, hangulatkeltés ment végig, a zenekar nem akart pátoszos hangulatot kelteni, és nem voltak fátyolos szemű visszaemlékezések sem a régi időkre. És ez így van jól, ez mutatja, hogy a Kispál és a Borz nem vált nosztalgia-zenekarrá.

Rezervátom

„Olyan intelligensek vagyunk, hogy be tudjuk fejezni időben” – szólt a fáma, nem sokkal tizenegy után, háttérben egy 2015-ben folytatjuk felirat, ám szerencsére az Előre, illérit és a visszatapsot követően még visszajöttek a Hellóval, az estét végül Jutka történetével zárták.

A Kispál után a hatalmas koncerttér gyorsan kiürült, a színpadot dj vette át, a borz- és bormámoros közönség pedig hajnalig verhette a port. Találkozzunk Orfűn!

Nyomj egy lájkot, ha szereted a Kispált!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
20 éve halt meg Hofi Géza – Összegyűjtöttük kedvenc idézeteinket a nagy nevettetőtől
20 idézet a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakjától.
Forrás: Wikipédia, Címkép: Fortepan/Szalay Zoltán - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Húsz évvel ezelőtt, 2002. április 10-én halt meg Hofi Géza, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja.

Halálának évfordulója alkalmából most összegyűjtöttük a 20 kedvenc idézetünket a nagy nevettetőtől:

1. "A világon az emberi ész van a legjobban szétosztva. Mindenki meg van győződve róla, hogy neki egy kicsivel több jutott."

2. "A lét határozza meg a tudatot. Ha megisszuk a lét, a tudat elszáll..."

3. "Az életszínvonal olyan, mint a léghajó. Ha azt akarod, hogy emelkedjen, ki kell belőle dobálni mindent, és amikor a legmagasabban vagy, akkor jössz rá hogy nem maradt semmid. Többit számold ki!"

4. "Hidd el nekem, itt hármat foghatsz: A Kossuthot, a Szabad Európát meg a pofádat."

5. "Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma: kettő."

6. "A korrupció az, amiből mi kimaradunk."

7. "Mindennek van határa, kivéve az emberi hülyeségnek és a Szovjetuniónak."

8. "Mielőtt bármi véleményed van, egyeztess!"

9. "...a barát olyan, mint az esőkabát az előszobában. Amikor nincs szükség rá, »csendesen« meglapul a polcon, de amikor esik, a sötétben is megtalálom, hiszen OTT VAN!"

10. "Soha nem elég annyit nyújtani, amennyit a közönség elvár. Sikert annyival is el lehet érni, csak éppen nem biztos, hogy legközelebb is kíváncsiak lesznek az emberek. Ezért kell a többi."

11. "A rohadt kommunizmust megúsztam, aztán most a polgári demokrácia visz el."

12. "Nem vagy hülye, csak nincsen szerencséd amikor gondolkozol."

13. "Az igazságból elveszett az »i«."

14. "A fociban a lényeg, hogy amikor megkapod a labdát, baromi gyorsan olyannak kell passzolni, akinek a meze ugyanolyan színű, mint a tied! Ja, és futni kell. A vízilabdában ezt már megoldották, aki nem úszik, megfullad."

15.

Videó: Hofi Géza Orbán Viktorról

16. "– Te képzeld, a feleségem krumplipürét akart csinálni a rántott húshoz, de amikor kiment a kamrába krumpliért, összeesett, és meghalt.

– S’te, mit csináltál?

– Há’ rizst."

17. "A temetőre az van kiírva: FELTÁMADUNK! Akkó má' jobb a kocsma, me' oda meg az, hogy SOSE HALUNK MEG."

18. "Van egy öreg orvos haverom, azt mondja: „Tudod, Géza, az a fontos, hogy egészség legyen...meg beteg"

19. "– Művész úr, régen láttam!

– Ja, régen én is."

20. "Anyósom fekszik az ágyon:

– Jaaaaj...Meghalok...Egy pók mászik a plafonon...

– Anyuka! Egyszerre csak egy dologgal tessék foglalkozni!"

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Szakács Gergő új klipjétől mindenkinek utazni támad majd kedve
Ahogy ő fogalmazott, a Nincsen út című szerzemény spiripop stílusú dal, amely egy a több mint tízévnyi zenei- és érzelmi evolúció állomásaiból.

Link másolása

Újabb dalt mutat be a hamarosan érkező nagylemezéről Szakács Gergő, ráadásul olyan klippel, amelytől mindenkinek utazni támad majd kedve.

Fantasztikus környezetben forgatta le profi csapattal friss videóját az énekes, aki április 28-án az Akvárium színpadán mutatja be Evolúció című új albumát. Ahogy fogalmazott, a

Nincsen út című szerzemény egy spiripop stílusú dal, amely egy a több mint tíz évnyi zenei–és érzelmi evolúció állomásaiból, amiket a lemezen mutat majd be.

A magával ragadó klip ötlete Gergő egyik utazása során született meg benne: „Piran az egyik kedvenc kocsival is elérhető helyem, úgyhogy januárban kiutaztam oda pár napra, hogy adjak egy utolsó lökést a lemez befejezéséhez. Egyik reggel néztem a tengert, és egyszer csak jönni kezdtek a Nincsen út első versszakának szavai.

Mivel elég vizuális típus vagyok, így a klip is egyből elkezdett pörögni a fejemben: egy dzsungelt láttam magam előtt.”

Annyira beégett az előadó fejébe a dzsungel képe, hogy aztán az egész lemez vizualitását is meghatározza a motívum – ezt nemsokára láthatja is a közönség.

Gergő elárulta, hogyan is forgott a klip, amelynek izgalmas munkálataira Nagy Bence, Lévai-Hangyássy Bence, valamint László Péter drónpilóta tartott vele. „Tavaly nyáron egy barátom mesélt Madeiráról, és beugrott, talán arra is alkalmas lehet ez a hely, hogy ott készítsük el a klipet. Rákerestem a képekre, és pont azt láttam, amit szerettem volna. Végül négy napig tartott a forgatás: a hegyekben 3 fok volt, az óceánparton pedig 24. Rövidnadrágban, átázott cipőben jártuk be az egész szigetet. Az időjárás is mellénk szegődött: amikor ködre volt szükségünk, köd volt, de amikor napsütésben nézett volna ki a legjobban az adott helyszín, akkor ragyogott a nap. Az egész sziget olyan volt, mintha egy giga stáb bevilágította és berendezte volna előre, csak nekünk.”

Az énekes hozzátette, a legjobb helyszínekért sokszor le kellett térniük az útról, és felkapaszkodni a hegyekre, vagy éppen egy vízesés alá bemászni. Pont ezek a kitérők adták meg a forgatás vezérelvét: „Amerre mennék, nincsen út.”

VIDEÓ: Szakács Gergő - Nincsen út


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
28 év után új számmal jött ki a Pink Floyd, a dalt Ukrajnának ajánlották
A Hey Hey Rise Up című dalt az ukrán Boombox zenekar énekese, Andrij Hlivnyuk vokáljaival vették fel.

Link másolása

A Pink Floyd 28 év után új számot adott ki, a dalt Ukrajnának ajánlják. A Pitchfork azt írja, hogy a dal klipjében Andrij Hlivnyuk (az ukrán Boombox együttes tagja) is vokálozik.

Az ukrán énekes amerikai turnén volt épp a zenekarával, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hlivnyuk azonnal visszatért Kijevbe, hogy beálljon katonának, az ukrán főváros főterén vette fel az „Ó, a vörös kányabangiták a réten” című hazafias dalt.

Ezeket a részleteket emelte át a Pink Floyd a Hey Hey Rise Up című új számába, amit tegnap publikáltak.

A zenekar lényegében 1994 óta nem adott ki új felvételt, az azóta megjelent lemezeiken korábbi feldolgozások és remasterelt számok hallhatóak.

A mostani felállásban David Gilmour és Nick Mason eredeti tagok mellett Guy Pratt basszusgitáros és Nitin Sawhney billentyűs játszik.

A szám bevételeit az Ukrajnai Humanitárius Alapnak ajánlották fel, Gilmour elmondta: azt reméli, hogy a zenéjükkel minél nagyobb nyilvánosságot és támogatást tudnak szerezni az ukránok ügyéhez:

„Pénzt szeretnénk gyűjteni humanitárius szervezetek számára, és erősíteni a morált. Szeretnénk kifejezni támogatásunkat Ukrajnának, megmutatni, hogy a világ nagy része elítéli, ha egy szuperhatalom megtámadja azt a független demokratikus országot, amellyé Ukrajna vált.”

A klipben felvételek vannak az orosz tankokkal szemben fegyvertelenül kiálló ukránokról a kijevi függetlenségi szoborról, a harcokról, a romokról és az ukrajnai menekültekről is.

A Pink Floyd már márciusban is tett egy gesztust Ukrajnának: azt közölték, hogy minden, 1987 után kiadott szerzeményüket elérhetetlenné teszik digitálisan Oroszországban és Fehéroroszországban.

Íme, az új Pink Floyd-szám:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Madártestű emberevő, papucsvitorlás és a kalapos gyíkszörny a Szépművészetiben
Hieronymus Bosch különös festményeiből nyílt nagyszabású kiállítás. Nézd meg velünk a legbizarrabb képeket!
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2022. április 09.


Link másolása

"Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa" címmel nyílt nagyszabású tárlat a Szépművészeti Múzeumban. Ez kétség kívül az év legmenőbb kiállítása Magyarországon, emellett pedig az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch kiállítása nemzetközi szinten is.

Nagyon vártam már a megnyitót, mert mindig lenyűgöztek Bosch képei. Amikor állok egy-egy festménye előtt, és azt hinném, mindent részletet jól megnéztem, mindig észreveszek egy újabb érdekességet. Ráadásul ez általában valami meghökkentően bizarr dolog. Hogy is szól a vicces meghatározás? "Ha egy festményen rengeteg apró emberi alakot látsz, de egyáltalán nem tűnik normálisnak, mert furcsa helyeken furcsa dolgokat csinálnak, akkor Hieronymus Bosch a festő."

A tárlaton 10 eredeti Bosch festményt nézhetsz meg, ami a mester teljes életművének közel fele.

Ennek megszervezése hatalmas teljesítmény a Szépmű részéről. A sajtóbejáráson a főigazgató, Baán László elmondta, szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt a kiállítás megszervezése, amikor belevágtak. Féltve őrzött festményeiket végül olyan múzeumok adták kölcsön, mint a Louvre, a Rijksmuseum, a Prado, a New York-i Metropolitan Museum vagy a londoni The National Gallery.

Az eredeti Bosch remekművek mellett hét szekcióban közel 90 alkotást csodálhatsz meg, amik a németalföldi mester művészetéhez kapcsolódnak. A kiállításon megelevenedik Bosch világa, megismerheted, miként látta Bosch saját társadalmát, hogyan ábrázolta az emberi gyengeségeket és bűnöket.

Jó példa erre a kiállítás egyik szenzációja, a Bolondok hajója. Bosch hajójának utasai az élőfa-árbóc körül mulatoznak, az egyik tébolyult vízben hűtött bőrtömlőt szorongat, egy másik a kifogott hal közvetlen közelében okád.

A kiállított alkotásokon keresztül bepillanthattunk a késő középkor emberének gondolkodásmódjába is. Úgy hitték, a hívő lelkének túlvilági sorsa saját döntésein múlik, az egyén szabad akarata révén választhat jó és rossz, erény és bűn között. Bosch művészete ehhez nyújtott elgondolkodtató, hol fenyegető, hol humoros kapaszkodót.

A Túlvilági látomások táblaképeken egyértelműen megfesti, mely két lehetőség vár a hívőkre. Az üdvözültek mennybemenetelén az őrangyalok a fény felé emelik a lelkeket. A Pokolba vezető folyón azonban démoni szörnyalakokkal körülvéve sodródnak a kárhozottak.

Bosch alkotásainak egyediségét rémítő és bizarr túlvilági ábrázolásai adják.

Kivételes tehetségével hátborzongatóan különös démoni lényeket teremtett meg. Az utolsó ítélet című festményt vizsgálva láttunk például madártestű emberevőt, papucsvitorlást, és kalapos gyíkszörnyet is.

A kiállítás bemutatja azt is, honnan eredeztethető ez a különös világ. Biztos te is belefutottál már olyan mémekbe, amik abszurd középkori illusztrációkat parodizálnak. Ezek jutottak eszembe, amikor a festmények mellett kiállított irodalmi, teológiai műveket, miniatúrákat nézegettem. Nos, ezekből meríthetett Bosch is.

Érdekesség, hogy a kiállított alkotások témájának hangulatát a szekciók falszíne is leköveti. A túlvilági utazás sötét tónusai után világosabb terekbe léphettünk át, és megismerhettük, miként állította Bosch követendő példának a szentek és Krisztus életét.

Bosch minden bizonnyal jól ismerte a szentek történetét, kompozícióit azonban szokatlan részletekkel egészítette ki. Szent Kristóf vándorbotjára például véres halat festett. A Királyok imádása festményen pedig az idilli jelenet hátterében lócsontvázat fedeztünk fel.

Ezek a részletek nem csak számunkra hatnak nyugtalanítóan. A mester célja az elbizonytalanítás volt.

Bosch a baljós szimbólumokkal hívta fel a figyelmet arra, hogy a gonosz mindenhol jelen van, így éberséggel kell élni a mindennapokat.

Bosch legnyugtalanítóbb, legelgondolkodtatóbb és egyben legismertebb alkotása, a Földi gyönyörök kertje–triptichon. A táblaképegyüttes középső elemén színes és érzéki világban fiatal nők és férfiak hódolnak különféle testi élvezeteknek. Körülöttük túlméretezett madarak, gyümölcsök és egzotikus virágok teszik még különösebbé a látványt.

A sokrétű műalkotás üzenetét a mai napig sem tudták teljes egészében megfejteni. Van olyan teória, amely szerint a fiatal III. Nassaui Henrik és a vele együtt nevelkedő Szép Fülöp számára készült, akiket az emberi ösztönök féken tartására intett.

A Gyönyörök kertje rendkívüli hírét és hatását jelzi, hogy már a 16. században is több másolat készült róla.

Eredetijét sajnos nem láthattuk, de a kiállítás ezt a remekművet is megidézi az egyik legkvalitásosabb korabeli másolattal, illetve egy lenyűgöző arany- és ezüstszálakkal átszőtt falikárpittal.

A kiállításra mindenképp sok időt szánj, mert ezeken az alkotásokon annyi érdekes részlet van, hogy egy-egy képet órákig is nézegethet az ember. Ha kifejezetten az eredeti Bosch festmények érdekelnek, viszonylag könnyen megtalálhatod őket a tárlaton, mert mindegyiket kordon vagy üvegbúra védi.

Legtöbb esetben kisméretű alkotásról van szó, ami megnehezíti a bogarászást. Ötletes segítség ehhez, hogy a tárlat végén lévő vetítés kilenc Bosch alkotást is bemutat "nagyító alatt".

A kiállítást július 17-ig nézheted meg. Részletek és jegyvásárlás a Szépművészeti múzeum honlapján.

Link másolása
KÖVESS MINKET: