KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Nyomoréknak hívták, gúnyt űztek belőle – ma modellkedik és előadásokat tart az elfogadásról

Trexler Erik mottója így szól: 'Soha ne bánd, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a probléma.'

Link másolása

Erik Budapesten született 1998. augusztusában. Születésekor oxigénhiány következtében agyvérzést kapott, emiatt lett mozgáskorlátozott. Állapota miatt sok diszkrimináció és bántás érte, de elhatározta, hogy csak azért is teljes életet fog élni.

Néhány éve előadásokat kezdett tartani iskolákban arról, milyen az élet az ő helyzetében, illetve hogyan tudnak helyesen segíteni a hétköznapok során egy fogyatékkal élőnek. Beszél arról is, hogyan érdemes kezelni, ha valaki egy hozzá hasonló helyzetben lévővel találkozik, hogy ez ne meglepő vagy kellemetlen, hanem a világ legtermészetesebb dolga legyen.

– Hogy emlékszel vissza a gyerekkorodra? Mikor tudatosult először benned, hogy más vagy, mint a többiek?

– Abból a szempontból szerencsés helyzetben vagyok, hogy beleszülettem ebbe az állapotba, nem később lettem mozgáskorlátozott mondjuk egy baleset következtében. Mivel eleve nem tapasztaltam meg, milyen normálisan futni vagy járni, könnyebb volt elfogadnom, hogy különbözöm a többi embertől. Amikor ez először tudatosult bennem, talán 9 vagy 10 éves lehettem.

Leginkább egyfajta feladatként fogtam fel az egészet: úgy voltam vele, hogy ha már így alakult, ebből kell kihoznom mindenféle jót, amit csak tudok. Annak nem láttam értelmét, hogy a négy fal között üljek keseregve.

A családom is nagyon sokat segített abban, hogy elfogadjam magamat. Mindenhová vittek magukkal, részt vehettem ugyanazokon a programokon, mint ők. Ha ez a támogatás nincs meg, könnyen lehet, hogy ma is egész nap bent ülnék a négy fal között.

trexler4

– Szerinted a hozzád hasonló helyzetűek mekkora részére jellemző ez a fajta teljes bezárkózás, amit említettél?

– Sajnos elég nagy részükre. Épp nemrég keresett meg egy mozgáskorlátozott gyerek édesanyja, hogy mondjam már el, minek köszönhetően tudok ennyire nyitott lenni, mert az ő gyereke ki se mozdul a szobájából. Neki is azzal magyaráztam, hogy a szüleimnek köszönhetően már egészen kiskoromtól kezdve aktív életet éltem. Ezáltal az volt meg bennem, hogy mindent meg tudok csinálni. Persze van azért pár kivétel, például amikor az osztályommal egy sziklás hegyoldalban kirándultunk, én inkább lent maradtam az alján. De ezt leszámítva ugyanúgy részt vettem a programokon. Szintén az iskolával látogattam el a bécsi adventi vásárba és Tirolba, idén tavasszal pedig Angliába megyek egy hétre, erre is elsőre igent mondtak.

– Eleve miért lenne okuk nemet mondani?

– Talán az jelenthet kényelmetlenséget, hogy lassabb vagyok a többieknél, illetve hamarabb elfáradok a gyaloglásban. Emiatt előre ki szokták deríteni, mekkora távval kell számolnom, hogy fel tudjak készülni rá. Ha pedig túl nagynak bizonyul ez a táv, így inkább kihagyom, mindig akad valaki, aki ott marad velem. Eddig sosem kellett unatkoznom, amiért kimaradtam valamiből.

– Ha most ennyire támogató a környezeted, mik voltak azok a negatív élmények, amelyekről a bemutatkozásodban azt írod: "Bármennyire is nehéz, de elkerülhetetlen volt, hogy ne érjen bármiféle diszkrimináció, bántás a mozgáskorlátozottságom miatt"?

– Nagyon sokszor megbámultak és beszóltak az emberek az utcán, sőt ez a mai napig is előfordul. A bécsi kirándulás alkalmával a karácsonyi vásárban megkaptam, hogy legalább ne játszanám meg a "nyomorékságot", hogy ettől engedjenek előrébb a sorban. Gyakran neveznek vicceskedve sántának, ezeket én is próbálom lehetőleg humorral elütni, de nem mindig sikerül.

Sajnos sokan nincsenek tisztában vele, hogy hiába szánnak valamit viccnek, attól még igenis rosszul tud esni.

Mindez közrejátszott abban, hogy elkezdtem előadásokat tartani.trexler5trexler6

– Mikor kezdődött ez?

– Kilencedikben egy olyan kirándulást szervezett az akkori osztályfőnököm, amin nem szívesen vettem volna részt, mivel egy hosszú és kimerítő gyalogtúra volt. Bár felajánlották, hogy kivisznek kocsival, este ott lehetek velük, másnap reggel pedig visszahoznak, úgy voltam vele, hogy aludni otthon is tudok.

De pont aznap, amikor a többiek elmentek erre a kirándulásra, felhívott egy korábbi (általános iskolai) osztályfőnököm, ráérnék-e, mivel érzékenyítő előadásokat tartanak náluk fogyatékossággal élők. Eredetileg úgy volt, csak nézőként veszek részt, de az egyik meghívott betegség miatt visszamondta, így megkérdezték, nincs-e kedvem nekem is mesélni magamról. A fogadtatás nagyon pozitív volt, sok kérdést is kaptam. Ezek alapján állítottam össze egy alap előadásanyagot, amit aztán fokozatosan egyre tovább bővítettem.

– Kaptál már olyan visszajelzéseket, hogy valaki az általad elmondottaknak köszönhetően vált elfogadóbbá?

– Igen, ez szerencsére nagyon gyakori. Legutóbb alig pár napja tartottam előadást, és azután is jött olyan visszajelzés, hogy az illető eddig teljesen elzárkózott a mozgáskorlátozottaknak való segítségnyújtástól, mivel nem tudta, hogyan kell. Ez a félelem egyébként elég sok emberben megvan, emiatt az előadásaim jelentős részben arról is szólnak, hogyan lehet úgy segíteni, hogy az ne bántás legyen.

– Na és hogyan?

– Nem kell túlgondolni ezt az egészet:

a legfontosabb, hogy mindig kérdezzük meg, mire van az illetőnek szüksége (vagy egyáltalán szüksége van-e bármire), mielőtt bármit teszünk.

Alapvetően én is szeretek mindent magamnak megoldani, de ezzel együtt előfordulnak olyan helyzetek, amikor mégiscsak jól jön a segítség.trexler3

– Az előadások mellett színészettel és modellkedéssel is foglalkozol. Ezek hogy jöttek?

– A színészet volt korábban, egy websorozatban vettem részt egy éven keresztül. Azóta már abbahagytam, mivel a forgatási helyszín a negyedik emeleten volt, és hosszabb távon sajnos túl nagy nehézséget okozott az állandó lépcsőzés. De nagyon jó élményként maradt meg bennem, ezzel is sikerült bebizonyítanom a többi fogyatékkal élő felé, hogy akár az ilyen álmaikról sem kell lemondaniuk.

Modellként szintén régóta ki szerettem volna próbálni magam, mivel többen is mondták, hogy eléggé fotogén vagyok. Tavaly nyár elején kezdtem fotósokat keresni, persze itt is rengeteg pofonba belefutottam.

Volt, aki közölte, hogy ő nem fogja magát égetni velem, mástól pedig egyenesen megkaptam, hogy "te nyomorék vagy, sosem lesz belőled modell."

Szerencsére végül találtam valakit, akinek nemhogy az ellenére nem volt, még kihívásként is tekintett az egészre. Ő Tigyi Zsuzsanna, aki azóta már menedzserként is segíti a munkámat. A képekkel nem feltétlenül a mozgáskorlátozottságomat hangsúlyozzuk, sőt a legnagyobb részükön nem is látszik semmi nyoma.

trexler1

Erik a Parlamentben, Sneider Tamás országgyűlési alelnökkel

trexler2

– Van még valami, amit szeretnél kipróbálni ahhoz, hogy úgy érezd, teljes az életed?

– Kimondottan nagy vágyaim nincsenek, úgy érzem, már most is teljes életet élek.

Lovagolni is megtanultam, annak ellenére, hogy többször ledobott és megtaposott a ló, valamint úszni is rendszeresen járok.

Legfőbb célom, hogy a fogyatékkal élők körülményein javítsak. Az előadásaimon túl ezt segítette elő az is, amikor a Parlamentben találkozhattam Sneider Tamással, az Országgyűlés alelnökével. Szociális ügyekkel foglalkozó politikusként meghallgatta, milyen problémákkal néznek szembe mindennapjaik során a fogyatékkal élők. Ígéretet tett rá, hogy a jövőben is megkereshetem a javaslataimmal, így segítve a hozzám hasonlóak helyzetét.

Erik hivatalos honlapját IDE KATTINTVA keresheted fel.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk