KULT

Nem is eredendően gonosz egy sorozatgyilkos? – Őrült, nem elmebeteg az HBO-n

A film alapján örökre megdőlhet az érzéketlennek született sorozatgyilkos mítosza. Kritika.
Rónyai Júlia. Fotó: HBO Max - szmo.hu
2022. április 02.


Link másolása

Vajon miért van az, hogy egyes emberek egy szúnyogot sem tudnának lecsapni, mások viszont hidegvérrel gyilkolnak? Létezik-e eredendő emberi gonoszság? Egyáltalán, mi a különbség elmebeteg és őrült közt? - Dorothy Otnow, az első női törvényszéki pszichiáter egész életében a fenti kérdéseket kutatta, és meghökkentő eredményekre jutott.

“Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy tehette!” - hangzik el a mondat nagyjából minden hírhedt sorozatgyilkosról szóló dokumentumfilmben. A gyilkosok ugyanis gyakran átlagpolgárok, tisztes családapák, a közösség oszlopos tagjai.

Ted Bundy egyetemre járt, John Wayne Gacy bohócnak öltözve szórakoztatta a gyerekeket, miközben férfiakat kínzott a pincéjében, a kannibál Jeffrey Dahmerhez pedig egyszer épp a mit sem sejtő rendőrök vitték vissza egy megszökött áldozatát - Dahmer látszatra nyilván maga volt a megtestesült ártatlanság.

Szóval, mégis hogy tudnak ezek a mintapolgárok ilyen brutális tettekre vetemedni?

Oké, tudjuk, hogy léteznek pszichopaták (mai szakkifejezéssel már inkább antiszociális személyiségzavaros emberek), akik képtelenek empátiát gyakorolni mások felé, ezért bárkin átgázolnak a céljaik érdekében. Ölni persze ők is képesek - megfontoltan, hidegvérrel, és ami a legfontosabb, hogy általában érdekből.

Dorothy Otnow pszichiáter azonban olyan gyilkosokkal foglalkozott, akiknek a sorozatosan elkövetett tetteit látszólag nem indokolta semmi. Az ő karrierjének állomásait követi nyomon a Crazy, not insane (Őrült, nem elmebeteg) című, 2020-as dokumentumfilm, ami az elsők közt jön szembe velünk a megújult HBO Max kínálatában.

A rendező az ismert dokumentumfilmes, Alex Gibney, aki korábban Steve Jobs életétől a Wikileaks történetéig számos jelentős személyt és történelmi momentumot járt körül. Itt is tudta, milyen eszközökkel fokozhatja a hatást: az archív felvételek mellett baljós hangulatú animációk foglalják keretbe az egyébként sem szívderítő eseményeket.

Bár Otnow igazi úttörő, aki napjainkban szaktekintélynek számít, korábban évtizedeken át küzdött a szkepszissel, sőt, gúnnyal, amivel sokan a munkássága felé fordultak.

A pszichiáter ugyanis több ezer órát töltött az ítéletüket, netán már a kivégzésüket váró sorozatgyilkosok társaságában. Azt kutatta: vajon egyesek gyilkosnak születnek, vagy “csupán” azzá válnak az életeseményeik hatására?

Otnow megfigyeléseiből idővel olyan meghökkentő kép állt össze, amit a kor esküdtjei, bírái és ügyészei nemcsak hiteltelennek, már-már röhejestek bélyegeztek. A nőről még gúnydal is készült, amikor megpróbálta egy páciensét megóvni a halálbüntetéstől. De vajon mivel váltott ki ekkora indulatokat?

Dorothy Otnow. Forrás: HBO/Youtube

Az agysérülés csak az egyik ok a háttérben

Otnow eleinte extrém erőszakos fiatalokat vizsgált, hogy megállapítsa, van-e bármilyen fiziológiai különbség köztük és zavart, de kevésbé agresszív társaik közt. (Nem, itt nem egyszerűen lázadó gyerekekről beszélünk: egyikük például apja fejét és nemi szervét is levágta, majd kidobta az ablakon.)

A pszichiáter hamar összefüggésre bukkant a fiatalok agyában keletkezett sérülések - ciszták, bevérzések, vérrögök - és az erőszakosságuk mértéke között.

Ha ugyanis az agy olyan érzékeny struktúrái, mint például az önfegyelemért is felelős frontális lebeny vagy az ösztönös késztetéseinket vezérlő limbikus rendszer sérülnek, az gyakran vezet gátlástalan, kontroll nélküli viselkedéshez.

A valódi áttörést azonban Otnow-nak akkor sikerült elérnie, amikor a pszichés betegség “láthatatlan” oldalát vette górcső alá. Igaz, ezt már nem tudta bizonyító erejű MRI-felvételeken mutogatni az esküdtek előtt, így nem csoda, hogy sok esetben nem sikerült meggyőznie őket.

A pszichiáter ekkoriban már felnőttekkel, méghozzá brutális gyilkosságokért elítélt nőkkel és férfiakkal dolgozott.

Hosszú órákon át figyelt, videózott és jegyzetelt mellettük, amikor különös jelenséggel szembesült: a vizsgált személyekből időnként mintha “kibújt volna” valaki más.

Ez a személyiség másképp beszélt, más névre hallgatott és más korúnak is vallotta magát. Az sem volt ritka, hogy az illető régen elhunyt családtagját testesítette meg. Lehetett buddhista szerzetes, szuperhős, de akár kíméletlen gyilkológép is. És a feladata mindössze annyi volt, hogy megóvja az illető alapszemélyiségét - Davidet, Arthurt vagy Tedet.

A jelek szerint tehát sok esetben disszociatív személyiségzavarral van dolgunk, ami Otnow kutatásai szerint gyakran figyelhető meg a gyilkosok körében.

Akik, nem mellesleg, kivétel nélkül bántalmazott gyerekekből lett felnőttek.

Mindezt a dokumentumfilm nem bízza a képzeletünkre, hiszen Otnow háza máig tele van a kilencvenes években rögzített, botrányos minőségű VHS-kazettákkal. Ezek a felvételek a nézőt is beavatják a gyilkosok legfurcsább pillanataiba.

De miért “növeszt” egy ember magának egy plusz személyiséget?

Habár a disszociatív személyiségzavar a mai napig viták tárgyát képezi, az biztos, hogy az ebben szenvedők gyakran rendkívül súlyos gyerekkori bántalmazás áldozatai. A gondozóik verték, erőszakolták, netán meg is égették őket, a többi rémségről nem is beszélve.

Otnow szerint a páciensei ezt a kis éndarabot azért hasították le magukból, hogy védekezni tudjanak. Éppen ezért az alszemélyiségek nem összetettebbek, mint ahogyan egy kisgyerek elképzelné a gonoszt. Csakhogy ezek a leszakadt részek nem csak önvédelmi célra “húzhatóak elő”. Kiszámíthatatlan, mikor bukkannak fel, mitől pöccennek be, és mi készteti őket, hogy lecsapjanak valakire.

Eközben David, Arthur vagy Ted általában amnéziát szenved, és utólag arra sem fog emlékezni, mit művelt a benne élő másik alak. Utólag is bőszen tagadja majd, hogy bárkire kezet emelt volna.

Otnow szerint tehát több tényező együttállása szükséges ahhoz, hogy valakiből sorozatgyilkos váljék: egyfelől a korai bántalmazás, másrészt a pszichózisra való hajlam, vagy a konkrét agyi elváltozás is (ami gyakran a bántalmazás következménye). Mindez ritka kombináció, de ha minden adott, akkor az ő szavaival élve “nagyon veszélyes embert kapunk”.

Arthur Shawcross, egy páciens, aki az anyja személyiségével "élt együtt" és gyilkolt. Forrás: HBO/Youtube

Közönyösen öli a gyilkosokat, aztán lefesti a szenvedésüket

A pszichiáter ezek után megszállottan próbálta kideríteni, vajon létezik-e eredendően gonosz ember, aki nem valamilyen elmebetegség áldozata.

Így ült le beszélgetni többek közt egy, a halálsoron kivégzéseket vezető hóhérral is, aki állítása szerint lelkifurdalás nélkül teszi a dolgát. Még az unokája is arra biztatja, hogy pirítson oda nekik.

A férfi azonban minden kivégzés után festményeket készít, ahol egy másik oldalát ismerhetjük meg: a képeken üvöltő, fájdalomtól eltorzult arcú embereket láthatunk. Elmondható tehát, hogy az ő esetében is bőven akadnak elnyomott, lefojtott lelki tartalmak.

Otnow végül arról is beszámol, hogyan beszélgetett Ted Bundyval több órán keresztül, közvetlenül a férfi kivégzése előtt.

A szavaiból kiderül: Bundy távolról sem olyan mintacsaládban nőtt fel, mint ahogyan azt akkoriban beállította. Sőt, a halála előtt nem sokkal dermesztő vallomást tett arról, valójában kire emlékeztette az összes fiatal nő, akit megölt és megerőszakolt. Az már csak hab a tortán, hogy még maga Bundy is beszélt “az entitásról”, arról a lényről, aki vagy ami a gyilkosságokat elvégezte helyette.

Ha tehát hihetünk Otnow-nak, örökre megdőlhet az érzéketlennek született sorozatgyilkos mítosza, aki már akkor gonosz volt, amikor kipottyant az anyukájából.

Kész a Bundy-barbecue

A dokumentumfilm erénye, hogy nem próbál igazságot tenni, és kritikátlanul elfogadtatni a pszichiáter által feltárt, máig vitatott tényeket.

Otnow a történet hőse, akit hamar megkedvelünk a feltétel nélküli empátiája, meg az azt kiegyensúlyozó, szarkasztikus humora miatt. Láthatjuk ugyanakkor a másik oldalt is: azokat, akik a mai napig kétségbe vonják a megállapításait. A disszociatív személyiségzavar létét ugyanis a kilencvenes években még kevésbé fogadták el, mint napjainkban. Az esküdteket sem győzték meg a pszichiáter felvételei, ahol egyik-másik gyilkos “kibújik a bőréből”.

Otnow számtalan támadás, sőt, időnként egyenesen közröhej tárgya volt, amiért igyekezett megóvni őket a halálbüntetéstől. A pszichiáter ehelyett életfogytig tartó gyógykezelést tartott volna elfogadhatónak,

az ugyanis már a középkori Angliában is barbárságnak számított, ha a gyilkost egy kalap alá veszik azzal, aki “pusztán” elmebeteg.

Persze, nem állítható száz százalékos biztonsággal, hogy Otnow-nak igaza volt. A film után mégis más szemüvegen át tekinthetünk ezekre a veszélyes alakokra: megláthatjuk bennük a megnyomorított gyereket, aki védekezni próbált a maga szerencsétlen eszközeivel.

Az ilyen emberek nem élhetnek köztünk szabadon, de tényleg rászolgáltak volna a halálra?

Úgy látszik azonban, az amerikai népakarat vért követel, és általában meg is kapja. Én azért halkan feltenném a kérdést: vajon mennyivel normálisabbak, akik transzparensekkel tüntetnek más haláláért, és aztán röhögve borulnak egymás nyakába a kivégzés után, amikor elkészült a “Bundy-barbecue”?

Számomra a film legazonosulhatóbb karaktere mindenképp Otnow, aki megpróbálta a maguk összetettségében vizsgálni az embereket és a jelenségeket. Ha másért nem, már csak azért is érdemes megnézni, hogy bennünk is ezt a szemléletet erősítse.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Coolio, a 90-es évek népszerű rappere
A Gangsta's Paradise 59 éves szerzőjével szívroham végezhetett. 1996-ban Grammy-díjat nyert a világhíres számmal.

Link másolása

59 éves korában elhunyt Coolio, eredeti nevén Artis Leon Ivey Jr., amerikai rapper, hiphop-előadó.

A sztár halálának hírét barátja és menedzsere, Jarez Posey közölte a CNN-nel, egyelőre azonban nem adtak ki információt az okokról. Meg nem erősített információk szerint szívroham végzett a népszerű előadóval.

A hírcsatorna információi szerint tűzoltók és mentők jelentek meg a zenész Los Angeles-i házánál helyi idő szerint szerda délután 16 óra körül. AZ életét 45 percen keresztül próbálták megmenteni, de nem jártak sikerrel.

Coolio a kaliforniai Comptonban született és nőtt fel. Fiatalon reptéri biztonsági őrként és önkéntes tűzoltóként is dolgozott, mielőtt zenei karrierbe kezdett.

Előadói pályafutása legnagyobb mérföldköve a Veszélyes kölykök (Dangerous Minds) című filmhez írt betétdala, a Gangsta's Paradise, ami minden idők egyik legismertebb rapszáma lett.

Coolio – Gangsta's Paradise

A dallal 1996-ban Grammy-díjat nyert, 2022 nyarán pedig megtekintése a YouTube-on átlépte az egymilliárdos határt, és a streamingszolgáltatókon is igen népszerű. Szintén népszerű dala még az 1997-es Nekem 8 (Nothing to Lose) című filmben felhangzó C U When You Get There.

Coolio számos rajzfilm és gyerekműsor zenei anyagán dolgozott többek között a Cartoon Network és a Nickelodeon csatornáknak.

A sztárnak hat gyereke van, egyetlen feleségétől, Josefa Salinastól 2000-ben vált el.

Videó címe

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Básti Juli: „Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az hadd essen jól!”
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt a Centrál Színház új bemutatója kapcsán kérdeztük többek között a metoo-ról, édesanyjával való kapcsolatáról és a pályakezdésről.

Link másolása

A Centrál Színház 2020-ban egyszer már nekifutott Tracy Letts Mary Page Marlow című drámájának, ám a Covid közbeszólt. Idén ősszel némileg új felfogásban mutatták be ismét. A címszerepet öt hölgy alakítja: Hőnig Emma, Martinovics Dorina, Földes Eszter, Gombó Viola Lotti és persze az egyik legnagyobb kedvencem: Básti Juli. A művésznővel a sajtóbemutató után beszélgettem.

– Látom, olvasom, hogy a mai napig sok interjúban kérdezik az édesapjáról, Básti Lajosról. Én arra gondoltam, beszéljünk most kicsit az édesanyjáról, Zolnay Zsuzsáról. Sok mindenben láttam, de két szerepe a mai napig emlékezetes a gyerekkoromból. Az egyik az És ön mit tud? című tréfás celebvetélkedő, illetve a Mici néni két élete, ahol szenzációsan játszotta a rosszmájú, undok kolléganőt. Kicsit meséljen róla, milyen volt a kapcsolatuk, mennyire tudta segíteni a pályán?

– A mamámnak köszönhetem, hogy egyáltalán elmentem felvételizni. Már sokszor elmondtam, hogy az apám tiltott a pályától, de a mamám, amikor megtudta, hogy mégiscsak szeretnék jelentkezni, abszolút bátorított és cinkosságot vállalt velem.

Úgy beszéltük meg, ha felvesznek, akkor megmondjuk, ha nem vesznek fel, akkor meg sem említjük, hogy megpróbáltam.

Mindig, mindenben nagyon segített. Gyerekkoromban nagyon jó kapcsolatunk volt. Apám halála után kicsit bonyolultabb lett a dolog. Egyáltalán nem akarta, hogy elmenjek Kaposvárra. Hívtak pesti színházak is, és ő győzködött, hogy maradjak Pesten, mert itt lehet karriert építeni. Viszont én pontosan tudtam, hogy ha meg akarom tanulni a szakmát, ahhoz nagyon sok főszerepet kell eljátszanom. Muszáj elmennem vidékre, mert ott megkaphatom az összes létező nagy feladatot. Ezen volt egy kis vitánk, de aztán belátta, hogy igazam van. Emlékezett rá, hogy az ő miskolci egy éve kevés volt. Összesen két főszerepet játszott, a Warrenné mesterségét és az Antigonét.

Minden színésznő pályájának az elején sok a bizonytalanság. Ha tovább lent marad, megerősödik színészként, megkapta volna azokat az emberpróbáló szerepeket, amikben fejlődni tud, jobban ki tudott volna állni később magáért, miután feljött a Nemzetibe. Mert ott aztán elég mostohán bántak vele.

– Azt nem sikerült kiderítenem, hogy játszottak-e együtt.

– Nem. Egyedül Bacsó Péter filmjében, a Banánhéj keringőben volt egy közös jelenetünk. Ő játszotta az anyámat.

– Tegnap, az interjúra készülve újra néztem A vörös grófnőt. Emlékszem, annak idején milyen népszerű volt, és meglepett, hogy az alakítása ma is mennyire frissnek, hitelesnek hat, nem érezni rajta semmi porosságot. Nem ez volt az első filmszerepe, de úgy emlékszem, ekkor figyelt fel önre igazán a közvélemény.

– Igen. A Kettévált mennyezettel nyertem az első külföldön díjam, de azt nem játszották olyan sokat a mozik.

Ezzel együtt nekem sok bajom volt a Vörös Grófnővel. Történelemkönyv szagú volt az összes dialógus.

Az író-rendező, Kovács András ragaszkodott a saját szövegéhez. Én sok helyen máshogy mondtam volna, hétköznapibban, de ő nem nagyon engedte. Ezért aztán nehezen ment a forgatás. Azt viszont nagyon élveztem, hogy ekkora feladatot kaptam. Önmagában is euforikus megkapni egy ekkora szerepet, amikor hemzsegtek körülöttem a jobbnál jobb színésznők. 110 napos forgatás volt! Öt hónapon át forgattunk. Amellett, hogy majdnem minden nap, sokszor több mint 12 órát forgattam, folyton ruhapróbáim voltak. Ha nem volt a filmben 60 ruhám, akkor egy sem. Elképesztő munka volt, de nagyon élveztem, főleg az első részt. A második rész már nehezebb volt, mert ott aztán végképp mi mondtuk föl a történelem leckét.

– Annyi párhuzam talán van a Mary Page Marlow és A vörös grófnő között, hogy ott is és itt is 10-15 év telik el az ön által játszott karakter életében.

– Ez benne a kihívás. Azért színész a színész, ezért megyünk erre a pályára, hogy mindenféle kort, mindenféle embert eljátszhassunk. Emiatt különösen jó feladat a Mary Page, igazi csemege. Amikor először, 3 éve elkezdtük, Borbély Alexandrával játszottuk ketten az összes szerepet. De tény, hogy a szerző eredetileg hat nőre írta, tehát most játsszuk majd pontosan. Egy szereplőt így is spórolunk, de szerintem most nagyon jól van kiosztva.

– A koncepcióváltást Alexandra távozása okozta? Laikusként nézve ez akár lefokozásnak is tűnhet.

– Kifejezetten erősíteti az előadást, hogy többen játsszuk!

– Hőnig Emmával, a gyerekszereplővel együtt öten játsszák ugyanazt a személyt. Négy különböző művész egyéniség. Próbálták valamennyire közelíteni az alakításukat, a szerepfelfogásukat? Hiszen végsősoron mégiscsak ugyanazt az egy embert jelenítik meg.

– Nem kerestünk külsőségeket. A sorsunk hasonló. Mindegyik Mary Page körömszakadtáig küzd. A férfiak pedig többnyire, szerepük szerint lenyomják őt. Nem az volt a lényeg, hogy mindenki szőke legyen, vagy barna.

Ez a darab mindannyiunkról szól, az összes nőről.

Különösen most, amikor felerősödött a kérdés: hogyan bánnak velünk, és miként lehetne másképp.

– A három női generáció, az anya, Mary Page és az ő lánya, Wendy ugyanabban a kiszolgáltatott helyzetben vannak, de reményt ad, hogy Wendy, a legfiatalabb, úgy tűnik, már képes kilépni ebből az ördögi körből és kezébe veszi a sorsát.

– Hozzáteszem, hogy az anya, Roberta sorsát – Pálfi Kata játssza – nem nagyon ismerjük, de azt látjuk, hogy szeretőnek kellett, feleségnek már nem. Ő sem véletlenül lett olyan, amilyen. Mindenki hurcolja magával a maga puttonyát. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az utolsó jelenetben a patyolatból kilépve vigyek magammal két batyut, legyen a kezemben két nagy teher. Ami a darabbéli lányomat Wendyt illeti, ő valóban fény az alagút végén. Most már talán máshogy fognak a nőkhöz viszonyulni.

– Óhatatlan, hogy a darabot látva az ember a #metoo mozgalomra gondol.

– Persze. Nem véletlenül írta meg most a darabot a szerző, Tracy Letts.

– Egymás után pattantak ki a zaklatási botrányok, van saját #metoo története?

– Nagyon erős saját élményem is van, de úgy döntöttem nem akarok megszólalni, nem is fogok beszélni róla. Egyébként meg jó lenne egészséges egyensúlyt találni az ügyben. Ne veszítsék el a nők a természetes késztetésüket arra, hogy vonzóak legyenek, hogy megforduljanak utánuk a pasik.

Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az továbbra is hadd essen jól! Amerikában átestek a ló túloldalára, most már mindenért perelni lehet. Ez sajnálatos hülyeség.

Viszont az nagyon fontos, hogy akit bántalom ér, tudjon hova fordulni tanácsért, orvoslatért. Segítsenek neki, és neki segítsenek. Ne gondolja azt, hogy nincs menekvés. Az pedig a legnagyobb bűn, ha gyerekekkel történnek ilyen dolgok, az főbenjáró, hiszen ők végtelenül kiszolgáltatottak, sérülékenyek és az egész életükre kihat a bántás.

– A szakmán belül érezhető változás?

– Szerintem igen.

– Mit hoz a jövő, milyen feladatok várnak még Önre az előttünk álló évadban?

– Csak terveink vannak. Visszahoznánk a Nem félünk a farkastólt, Albee remekét, amit Rudolf Péterrel játszunk, de már Fehér Tiborral Nick szerepében. Azért nem tudok véglegeset mondani, mert beláthatatlan a jövőnk.

Nem tudjuk, mi lesz velünk télen, hogyan fizetjük a számláinkat, jön-e majd a néző.

Aztán az évad végén, májusban megint tervezünk valami nagyszabásút, amiben benne lennék. Annyit elárulhatok, hogy Shakespeare-darab.

Hamarosan látható lesz a Pepe című sorozat második évada, most zajlanak a forgatások. Épp tegnap hívott Dés László, hogy májusban megint lesz egy nagy koncert, ezúttal az Arénában, a legújabb csapattal: Für Anikóval, Mácsai Pállal és Nagy Ervinnel közösen éneklünk majd megint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobb Agatha Christie-filmje: Ecc, pecc, ki lehetsz?
Amit nem Agatha Christie írt, de mégis ott lebeg a szelleme. Igazi modern ki-tette-krimi a mozikban.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2022. szeptember 28.


Link másolása

Adott a londoni West End, egy remekül futó darabbal, az 1950-es években. Agatha Christie Egérfogója a mai napig örökérvényű, végtelenül szórakoztató krimi. Épp a századik előadását ünnepli a társulat, amikor drámai módon tetőzik az este: a darab hollywoodi rendezőjét csúnyán vérbe fagyva találják a színpad közepén, mondhatni színpadiasan beállítva.

Adrien Brody (a rendező) szerencsére nemcsak az első jelenetekben látható, mert flashbackből sincs hiány a filmben, ami maga a krimi királynője előtti főhajtás, színházi kikacsintós vígjáték és könnyed eleganciával levezényelt szórakoztató moziélmény.

Na de térjünk vissza a vérbe fagyott Brodyhoz,

akinek egy megátalkodott gyilkos még a nyelvét is ki akarta tépni, állapítja meg a gyorsan kiérkező detektív Sam Rockwell szokásosan briliáns alakításában.

Mellette okvetetlenkedik Stalker közrendőr (Saoirse Ronan végig iszonyú vicces, ahogy nem képes leállni az okoskodással és előre letartóztat fejben már mindenkit, aki kicsit is gyanús, aztán a végén persze mégis ő lesz az egyik megoldókulcs). Mondanunk sem kell, hogy a megfáradt, magánéleti búbánatát alkoholba fojtó Stoppard felügyelő (Rockwell) és a pörgő fiatal nő párosa lesz a film egyik mozgatórugója, az ő nyomozásuk, első pillantásra esetlen működésük vezet a megoldáshoz, ahogy anno az Agatha Christie is remekül kitalálta és a filmben is elhangzik:

kell valami furcsaság, valami szerencsétlenül emberi a nyomozóban, hogy a néző neki drukkoljon, csak esetünkben nem a dagi Poirot hívja össze a gyanús szereplőket egy nagy beszélgetésre, hanem a bizonyítási kényszeres, lelkes újonc és a megfáradt, sánta felügyelő igyekeznek megoldani az ügyet.

Amiben természetesen mindenki gyanús, betekinthetünk a színház korrupt és mocskos kulisszái mögé, miközben a rendező és a forgatókönyvíró, akárcsak Christie a regényei lapjain, úgy manipulálják a nézőt mindentudó és mindent elrejtő elbeszélőként, hogy tényleg nem sejteni, mire lyukad majd ki a sztori.

A történet sorozatosan átver bennünket, akárcsak a nyomozókat. Közben formai trükkökkel operál: hol a krimi műfajára reflektál poénokkal, hol az Egérfogót idézi meg meta-elemként, hol ki-kikacsint a nézőre – akár konkrétan a szereplőket a kamerába beszéltetve –, mintha azt üzenné: látjátok, milyen jó játék ez? Főleg, ha az ember arra is kíváncsi,

merre fejlődik az utóbbi években reneszánszát élő klasszikus who done it-zsáner, azaz a ki-tette rejtélyre épülő csűrt-csavart sztorijú nyomozós, klasszikus krimiműfaj, melynek egyik csúcsdarabja a Knives Out (Tőrbe ejtve) volt a közelmúltban.

Nem beszélve arról, hogy Kenneth Branagh sem véletlenül húzta elő a Christie-klasszikusokat és adaptálja őket sorban. A Christie-i hagyományokhoz biztos húzás visszanyúlni, megújítani vagy megugrani a magasra tett lécet meg pláne.

Az Ecc, pecc vizuálisan, ritmusában, ötletes dramaturgiai és vágási megoldásaival jópofa, de mégis kisebb bravúr, mint a Knives Out, de jókat lehet nevetgélni rajta, találgatni és drukkolni. A megfejtés nem vág fejbe különösebben, a katartikus lezárás is elmarad, de még mindig a zsáner eredetibb darabjai közé tartozik, amit filmnyelvi ötletessége, képei, remek alakításai, eredeti szemszögváltásai miatt még akár újra is nézhetünk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Új klip: Megjelent Kulka János legelragadóbb dala az érkező lemezéről
Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak és a nyüzsgés megszűnik.

Link másolása

Különleges természeti jelenségnek lehetünk fül- és szemtanúi a zene segítségével, mert megérkezett „a Hold a párkány szélére ül”.

Kulka János színművész hamarosan megjelenő, személyesen dedikáltatható kiadványának harmadik előfutárában, az „Esti dal”-ban hangzanak el ezek a sorok, amely az egyik legszebb szerzemény a korongról. Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak, és a nyüzsgés megszűnik.

Az október 7-én debütáló, sorban harmadik ’Pálmaszív’ című nagylemez hét évig készült - Tövisházi Ambrus zeneszerző és Tariska Szabolcs szövegíró a színész betegsége előtt kezdtek a közös munkába, és az „Esti dal” volt az első olyan, közös felvétel, amelyet Kulka János élőben is előadott, köztük a legendássá vált utolsó, Müpás koncertjén.

„A Merényi Dávid által rendezett, különleges kameramozgással felvett videóetűd legnagyobb kihívása talán az volt, hogy mik legyenek azok a tárgyak, amelyek körülveszik a színészt - az eredmény bár rövid, de semmihez nem hasonlítható, érzelmes mozgóképes élmény lett” – osztotta meg a szerzőpáros a zeneszámhoz társuló kisfilm hátterét.

A napokban Kulka János további örömhírt jelentett be hivatalos Facebook-eseményében, ugyanis az előadó személyesen is dedikálja a hallgatók frissen megszerzett fizikai példányát október 11-én, 16 órakor az MG Records Lemezboltban.

Az albummegjelenés további fejleményeiről bővebb infók ITT

VIDEÓ: Kulka János - Esti dal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk