KULT
A Rovatból

„Mindig oka van annak, ha mások dalait éneklem” – Müller Péter Sziámi találkozásai

Seress Rezső hagyományát eleveníti fel október 25-én az Akácfa utcai Kispipa vendéglőben Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla Pianissimo! Duója. A költő-előadóművészt régi érzelmi-alkotói kapcsolat fűzi a legendás dalszerzőhöz.

Link másolása

Ez az est azonban csak a kezdet egy új közösségi/szórakozóhely kialakításában. Az innen kiinduló beszélgetésünkben, amelyre Sziámi kertjében került sor, sokfelé kitekintettünk.

- Seress Rezső alakja régóta foglalkoztatja a művészeket. Neked mit jelent az ő öröksége?

- Egyre inkább nyilvánvaló lesz számomra, hogy nekem a dalok vannak az életem központjában. Pedig későn kezdtem el dalokat írni és énekelni, olyan korban, amikor mások már abbahagyják. Nemrég kezembe került egy több évtizeddel ezelőtti Magyar Narancs, amelyben címlapinterjút csináltak velem, és azt a mondatot emelték ki, hogy „Seress Rezső szeretnék lenni”. Már akkor is úgy éreztem, hogy bizonyos szint felett egy dal a legnagyobb sűrűség közepe. Költő vagyok, három éves korom óta írok verseket, 11 voltam, amikor elvittek Weöres Sándorhoz, aki a család barátja volt, tőle is kaptam biztatást. A versben is az izgatott, hogy az ember prózában beszél, de "költőien lakozik benne a lélek.".

Tavaly fordítottam Leonard Cohen dalait és interjúit és az egyikben ezt mondta: „Oda kell menni a dalokért, ahol vannak.”

Ez alaphangon érvényes az egész rock-jelenségre, az „art-rock” műfaj, amelybe belekeveredtem, alapvetően erre épül. Seress Rezső egészen speciális figurája ennek a történetnek. Igaz, hogy hozza ezt a melankolikus, szerelmi csalódásos hangulatú „városi folklórt”, de ő valójában „rocker” volt.

- ????

- Mondanivalóját, életvitelét, attitűdjét tekintve, feltétlenül. A Szomorú vasárnap úgy született, hogy Jávor László rendőrségi riporter szinte kényszerítette, hogy zenésítse meg a versét, Seress pedig írt belőle egy világslágert. Világválság volt, rengetegen lettek öngyilkosok, Jávor, mielőtt a tudósításhoz lefényképezte őket, a holttestekre helyezte a Szomorú vasárnap kottáját. Rögtön elterjedt, hogy ez „az öngyilkosok himnusza”. Ez az óriási átverés bejárta a világsajtót. Egy hét múlva már Párizsban is címlap-sztori volt. Ezt követően 140-en dolgozták fel, több tucat nyelven. Ha belegondolsz, egy vacak sláger is meg tud mozgatni százezreket, ezen sírnak, zokognak, veszítik el a szüzességüket. Számomra mindig rejtély volt, hogy egy dal miért tud ekkorát ütni? Három-négy perc, viszonylag illékony anyagból készül, az előadók sem mindig a legkifinomultabb művészek. Emiatt kötöttem ki itt, Seress pedig elfoglalta kiemelt helyét nálam. Rendeztem is az édesapám írta, Szomorú vasárnap című darabot itthon és Amerikában, és éneklem a dalait. Seress átírta Jávor bugyuta szövegét ugyan, szintén a kor romantikus nyelvezetében, de ott van benne a háború utáni világkép: „Meghalt a Földön az emberi szeretet.”

Akkor ez is egy közhely volt, de megtalálni egy olyan közhelyet, amivel a dolgok közepébe nyúlsz, és nem lehet elhasználni, mindennél nehezebb.

Seresstől származik minden idők legjobb bemondása: „Fizetek, Főúr, volt egy feketém – és egy életem, amit elrontottam én.” Nagyon tudta, hogy mi az, hogy dal, miközben nem tudott se zongorázni, se énekelni. „Balkézzel írom, jobb kézzel zongorázom a dalaimat” – mondta.

- Csak ennyi lenne a Szomorú vasárnap titka?

- Felesége elmondása szerint Seress dühösen ült le a zongorához, hogy mit csináljon ezzel a gyatra szöveggel. És ebből az indulatból kijött egy feszült, a maga nemében egyedi dallam. Ehhez hasonlót nem lehet írni, Seress őstípust teremtett, a legjobbat tette, ami ennyi hangból kihozható volt. Rengeteg érzelmet és nagyon mély genetikát rakott bele, sok-sok nemzedékre visszagyökerező tartalommal. Vannak dalok, amelyek minden érzelmi helyzetre alkalmasak, szakításra, elutazásra, halálra. Én egy ilyent írtam: a Kicsi, kicsiszolt követ.

Emlékszem, hogy 1991-ben az MTK-pályán David Bowie előzenekaraként lépett fel a Sziámi. Elképesztő volt, hogy ezt a nagyon bensőséges szerelmes dalt 20 ezer ember énekelte. Ilyen az, amikor a nagyon személyes válik nagyon közösségivé.

- És a világhírűvé vált dalszerző még a VII. kerületből sem szívesen tette ki a lábát…

- Kedvenc Seress-dalom a Hiába van palotád Budán. „Hiába van palotád Budán/Pestre jársz a boldogság után/Feledni hiába akarod/A ligeti korhadt fapadot”. Amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, volt egy parlamenti nyílt nap. Engem is meghívtak erre, Ranschburg Jenő és Heller Ágnes között elmondhattam néhány mondatot. Aztán volt egy kis koncert a Parlament lovagtermében, Tokody Ilona, Zorán meg mi léptünk fel. Ott ültek a képviselők talpig nyakkendőben, aranyozott karszékekben. Én pedig nagyon vadul elénekeltem ezt a dalt, és láttam a szemekben, hogy mindenki végiggondolta az életét…

- A Kispipa meghívása tehát jó címre érkezett Hozzád.

- Megkerestek azzal az ötlettel, hogy szeretnék, ha a Kispipa kultúrhely is lenne, nem akarnék-e ott egy klubot csinálni. Kitaláltam a csütörtöki napot, mindig tetszett, hogy ez a hét „legrohadtabb napja”. Szakcsival csináljuk a nyitóestet, mert ő szívesen vesz részt különleges atmoszférájú „bulikban”.

Korábban három évig működtettem a „Songwriters’ Club”-ot, „Ahol a dalok születnek” volt a szlogenje. Ez úgy működött, hogy az akkori Sziámi zenekarnak kiadtuk: minden héten írunk egy új dalt – ebből lett a két utolsó nagylemez Gasner János halála előtt – másrészt minden héten odavittünk egy-két költőt és zenészt, és összehoztuk őket. Két nagy előadást is csináltunk belőle, egyiket a Tivoli Színházban, a másikat a Szépművészeti Múzeumban a Van Gogh-kiállítás záróakkordjaként.

Azóta sok minden történt ebben a műfajban, a Rájátszástól a Slam Poetry Budapestig, aminek aktív résztvevője és az OB-k rendszeres helyezettje voltam. Szeretném, ha tudnák az emberek, hogy a Kispipa barátságos hely, amelyben értelem, szellem is mozog, nyugodtan ennének-innának közben– ez Seresst sem zavarta – és itt mutatnám be az új dalaimat, verseimet, hoznék vendégeket, fiatalokat, öregeket, akiknek aznap van kedvük bejönni.

- Lehet, hogy a Kispipa is beilleszkedik a romkocsmák világába?

- Minden hely megpróbál valamilyen karaktert csinálni magának. A VII. kerületben egy négyzetméterre jutó vendéglátóipari egységek száma soha nem látott sűrűséget mutat. Ha e karakter mellett jó a konyha – köztudott, hogy a Kispipát Rosenstein Tibor főszakács idején sikerült igazán felfuttatni, akié ma Budapest legjobb vendéglője – és megfizethető, az sokat segíthet. Még nem tudom, hogy miből kell azt a koktélt kikeverni, ami a vendégeknek és az én számomra is izgalmas lesz. Remélem, lesz egy hely, ahol az asztaloknál érdekes, kedves emberek ülnek, akikkel lehet beszélgetni, verset mondani, énekelni. Egyre kevesebb ilyen van, számomra az etalon a Nyitott Műhely, amit Finta Laci lelke tart egyben.

- Pályád során már többször is vállaltál értékőrző szerepet olyan költők, dalszerzők megszólaltatásával, akik időtlenné váltak, de tovább kell őket vinni.

- Mindig oka van annak, ha mások dalait éneklem. Az első a Joy Division volt. 1980-ban, akkortájt, amikor az énekes-költőjük Ian Curtis meghalt, megkeresett Csányi Attila barátom, hogy csináltak egy zenekart, két hét múlva lesz koncertjük, de még nincsenek szövegeik, írjak nekik. Megismerkedtem Menyhárt Jenővel, kitaláltuk az URH zenekarnevet, és egy hét végén megírtunk 14 dalt. Jenő azt mondta, hogy énekeljem is el ezeket. Így kezdtem rock-pályafutásomat, addig filmrendező szerettem volna lenni. Azóta rengeteg dalt írtam, nemcsak saját formációimnak, hanem másoknak is, az Üllői úti Fuck-tól Koncz Zsuzsáig. Az URH azonban csak fél évig működhetett. Akkoriban történt, hogy nagyon beteg voltam, és meglátogatott egy barátom, hozott egy osztrák újságot, amelyben azt írták, hogy az URH a legjobb kelet-európai zenekar, amit valaha hallottak, és megdöbbentő, hogy az énekes hangja mennyire hasonlít Ian Curtisére. Egy beteg hallucinációm során ő megjelent nekem, és azt mondta: nagyon bánja, hogy kinyírta magát, és jó lenne, ha szólnának valahol a dalai.

Ezután találtuk ki Gasner Jánossal, hogy csinálunk egy Joy Division-programot, amit a MERSZ Galéria megnyitóján, egy régi szenespincében adtunk elő. Lehetett valami az osztrák újságíró megállapításában, mert éppen Joy Divisiont hallgattam, amikor a lányom bejött, és azt hitte, hogy én énekelek… De metafizikai értelemben tényleg közel állunk egymáshoz, ahogy énekelt, és amiket leírt. Kevésszer mondom valamire, hogy szívesen írtam volna én is… 2009-ben volt Budapesten egy holland fesztivál, amelyen bemutatták a Joy Divisionről szóló filmet. Az A38-on játszottuk el a programot egy alkalmi formációval, amelynek Isolated volt a neve, Szakcsi zongorázott benne – vele adtunk elő ketten Joy Division-dalokat, még Londonban is – a többiek rock-zenészek voltak. Volt egy tucatnyi koncertünk, köztük egy igen sikeres a Szigeten, de végül is nem akartam „tribute”-zenekart, és nem is akartam lefordítani a dalaikat, mert egyrészt lehetetlen, másrészt pedig baromira élveztem, hogy rá lehet állni arra a frekvenciára eredeti nyelven.

- Seress Rezső többször is felbukkant az életedben.

- Seresst még láttam gyerekkoromban, mert Édesapám elvitt a Kispipába. Amikor rendeztem a darabot, megismertem az összes dalát. Pillanatok alatt megragadtak a fejemben, állandóan ezeket dudorásztam. 2002-ben jött az ötlet, mi nyissuk meg az Erzsébet téri félbehagyott építkezés helyén nyílt Gödör-klubot egy Seress-esttel az Őszi Fesztivál keretében. A nagyszerű táncosnő Juhász Katával kitaláltuk azt a performance-ot, hogy minden szám után a kupicától az aranyhal-üveggömbig egyre nagyobb pohár italt hoz be, újabb és újabb karakterekben és táncokkal.

- És Leonard Cohen volt a harmadik.

- Megkeresett az Élet Menete nemzetközi alapítványnak a vezetője, Gordon Gábor miután Jávori Fegyával megírtuk nekik a Soha többé soá! című dalt, hogy játsszunk az ő éves nagy koncertjükön a Dohány utcai Zsinagógában. Eszembe jutott, hogy készült korábban egy magyar nyelvű Cohen-CD, amelyen többen fordítottuk és énekeltük a dalokat. Enyém volt a címadó dal, A vendégek (The Guests). Ebből az anyagból alakult ki önálló Cohen-estünk, ami egyszeri eseménynek indult, de azóta is sokat játsszuk az And Friends formációval. 2016. november 6-án dupla koncertünk volt belőle a Budapesti Kongresszusi Központban, és a délutáni előadás után tudtam meg, hogy meghalt Kocsis Zoltán. Nagyon szerettem őt. Este a felvezetésben megkértem a közönséget, hogy ne álljon fel egy percre, csak gondoljon Kocsis Zoltánra. Aztán arról beszéltem, hogy mindannyian nagyon örülünk Bob Dylan Nobel-díjának, mert ez a rock and roll apoteózisa, de ha benne lettem volna a bizottságban, én alighanem Cohennek adom. És másnap reggel Leonard Cohen is meghalt.

- A 80-as évek független zenészei egy különleges társadalmi közegben működtek, igény volt rájuk. Sokan, Menyhárt Jenőtől Víg Mihályig, ma is színpadon vannak, utánpótlás azonban nemigen látszik.

- Amikor meghallottam, hogy „alternatív” vagyok, nagyon csodálkoztam, mert én abszolút nyitott vagyok, semmilyen műfaj-gyűlölet nincs bennem, egy dal legyen jó, teljesen mindegy, hogy hol, kitől hangzik el. Egyszer csak kisült, hogy anélkül, hogy engem bármennyire is érdekelt volna a politika, elkezdett elterjedni: én vagyok az, aki a legmerészebben szól hozzá a való világhoz, meg hogy „ellenzéki” vagyok. Én nem valami ellen szeretek lenni, hanem valamiért. Aztán amikor már nagyon kergettek a rendőrök, nem engedtek bennünket koncertezni, meg a Kontroll Csoportnak meg kellett változtatni a nevét, más dimenzióba kerültünk. Zenei műfajból életvitel lett.

Az én attitűdöm szemernyit nem változott azóta.

A közhiedelemmel ellentétben nem vagyok se liberális, se konzervatív, se alternatív, se jobbos, se balos. Az összes kerek eszmerendszert hülyeségnek tartom. Úgy raktam össze az életemet, hogy mindenből, amit igaznak éreztem és vonatkoztatható rám, azt megpróbáltam megvalósítani.

Más kérdés, hogy akkor gyarmat voltunk, és amikor megírtam a Nagy testvér című számot, a BM-sek rohantak be a Színművészeti Főiskolára, hogy engem azonnal rúgjanak ki. Az a dal a halálról szólt, ők meg azt hitték, hogy a Szovjetunióról. A Kék fényt, ami az ilyen című tv-műsor vezetőjéről, Szabó Lászlóról szólt, nem politikai érdeklődésből szedtem dalba, hanem láttam a műsort, és iszonyúan undorodtam a pökhendiségétől, korlátoltságától, az egész kisugárzásától. Egész életemben a szépet, az igazat kerestem, és ha valami ordítóan ronda volt és hazug, akkor az beleszüremlett a dalokba… A tematikám nem „közéleti” volt, hanem „közérzeti.” Mindig rengeteg emberrel beszélgettem, és ami belőlük jött, meg belőlem és a kozmoszból, az bekerült.

Úgy vélem, hogy aki önálló, szabad alkotó, az többnyire mind így dolgozik. Hogy van-e erre igény? A Müller Péter Sziámi and Friends-et azért hoztuk létre Kirschner Péter kollégámmal, mert úgy gondoltuk: az URH-Kontroll-Sziámi repertoárt valakinek játszani kellene. Ezek erős dalok és a mai napig be vannak tiltva a médiában. Furcsa módon nincs az a rendszer, ami ezt kibírja. Repertoárunk felét adják a régi dalok, közben már a negyedik új lemezen dolgozunk. És azt vettük észre, hogy egyre többen járnak a koncertjeinkre: megtöltöttük az A38-at, a Dürer-kertet, a Kobucit. Megszülettek olyan új, „közérzeti” dalok, mint az Államosítani kéne vagy a Tézisek a kultúráról, de olyan magánéleti-lelki játékok is, mint a Cukortükör, A vágy pengéjén, vagy az Ezt a dalt egy másik nőnek írtam. A Kobuciban láttam, hogy az első sorban középiskolás- és egyetemista korú fiatalok állnak, de ott vannak azok is, akik velünk nőttek fel.

A csúcs az volt, amikor Badacsonyban játszottunk a Kultkikötő sorozatban. Felhívott egy csodálatos ember, a Magyar Televízió legendás főgyártásvezetője, Lénárt István. Már akkor „Papinak” hívtuk, amikor főiskolás voltam. Bejelentette, hogy eljön a koncertünkre. Felhívtam édesanyámat, aki megadta neki a telefonszámomat, és ő árulta el, hogy 101 éves… Tehát ma is van egy érzékenyebb, más fajta igénnyel zenét hallgató réteg Magyarországon, amelyhez még szólunk. Amíg megvan az izmom és a kedvem hozzá, csinálom.

- És utánatok?

- Ma az átlag sokkal jobban zenél, mint amikor mi kezdtük. De a többség keresi az identitását. Nekünk nagyon könnyű volt, mert volt az országban egy átláthatóan szar élethelyzet, és nem kellett gondolkodni, jöttek rá a jobbnál jobb gesztusok. Itt voltak az oroszok, volt, aki vigyázzba állt, volt, aki öngyilkos lett. Ma „multikulti” van, de sokkal erősebb a fősodor jelenléte, mert abban a kenyérharcban, amelyben a kereskedelmi rádiók vannak, és amellyel kényszeresen konkurálni szeretne a közszolgálati média, óhatatlanul a legrosszabb zenék kerülnek a felszínre. A régi slágerek között azért sok minőségi volt… Senkit nem akarok megbántani, de az a szakszerű nyervogás, arra az ócska, közepes diszkóra, amilyent ma „írni kell”, egyszerűen nevetséges.

Az utánunk következők közül számomra a Hiperkarma izgalmas, és mostanában figyelem az AZur zenekart, akik amint feltűntek, rögtön megnyerték az országos tehetségkutatót, de nem voltak hajlandók televízióba vonulni, tehát ugyanolyan hátránnyal indulnak, mint annak idején mi…

Olyan lendületű zenekar, mint a Kontroll, a Bizottság, vagy az Európai Kiadó nem tűnt fel mostanában, ami nem baj, mert a kor sem olyan. Nem tudnák hová tenni az emberek.

De abban a pillanatban, hogy nem marad más alternatíva, mint hogy trollkodsz, kommentelsz a neten, és hogy egy átlag kamasz figyelmének kitartása brit kutatások tükrében ugyanannyinak mutatkozik, mint egy aranyhalé, összevetve azzal, hogy a mérvadó sajtó tere különböző okokból beszűkül, lehet, hogy megint jelentőségük lesz az értelmesebb, egyedibb daloknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Barry Newman, a Petrocelli-sorozat sztárja
A színész 1974-ben kapta meg Anthony Petrocelli szerepét, és összesen 44 részt forgattak le a szériából.

Link másolása

92 éves korában meghalt Barry Newman színész, akit Magyarországon a legtöbben a Petrocelli című bűnügyi sorozatból ismerhettek. A színész még

május 11-én hunyt el egy NewYork-i kórházban, a felesége azonban csak most erősítette meg a halálhírét.

Barry Foster Newman 1930-ban született Bostonban, szülei első generációs bevándorlók voltak. A középiskola után a Brandeis Egyetemen tanult antropológiát, de komolyzenei képzést is kapott: kiválóan játszott szaxofonon és klarinéton is.

Az egyetem után bevonult a seregbe, majd miután leszerelt a Columbia Egyetemen kapott ösztöndíjat, hogy megszerezhesse a doktori címet antropológusként. Miután New Yorkba költözött egy barátja meghívta egy órára a legendás Lee Strassberg színiakadémiájára. Itt szeretett bele a színészetbe, és mindössze öt hét után ott is hagyta az egyetemet, hogy Strassbergnél tanulhasson.

Anthony Petrocelli szerepét 1974-ben kapta meg, az NBC-nek készített sorozat három évada alatt összesen 44 részt forgattak le. A szériát Magyarországon azonban csak a '80-as években mutatták be, így

mire Newman nálunk sztár lett, addigra Hollywoodban már leszálló ágban volt a karrierje.

A sorozatot követően több híres filmben is kapott kisebb szerepeket, de ezek nem hozták el számára az igazi áttörést.

Newman utoljára 2009-ben forgatott filmet, ezután már inkább producerként tevékenykedett.

(Forrás: Blikk, The Hollywood Reporter)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Gyereket csinált a házvezetőnőnek, szégyelli, hogy az apja náci volt és börtönnel is fenyegették – Az Arnold Schwarzenegger-portré
Arnie, Osztrák Tölgy, Conan, a republikánus, Stájer Tölgy, The Governator, a Menekülő Ember, Conan, a kormányzó, A Gép – ilyen és ehhez hasonló beceneveket kapott az évek során egykori szomszédunk, a Thalban született Schwarzenegger. Egy elképesztő életút krónikája.

Link másolása

Jelenleg is a Netflix sorozat-népszerűségi listájának 1. helyén trónol Arnold Schwarzenegger új streaming-sorozata, a Fubar, ennek apropóján elmeséljük a világsztár életttörténetét.

Arnold Schwarzenegger nevét mindenki ismeri. Talán a legismertebb színész világszerte. Persze nem csak a neve, a karrierje és az élete is rendkívüli, hiszen a hírnév elérése és pályájának korai évei a legkevésbé sem voltak egyszerűek. Még talán a megrögzött rajongói közül sem tudja mindenki, mennyit küszködött az egykori testépítő azért, hogy sikeres legyen.

Schwarzenegger gyerekként az élet fájdalmaira gyakran a filmekben keresett gyógyírt, a lelki megterhelésekre pedig vigaszt.

Álmodozó volt. Nem egy boldog családban nőtt fel, és még a karrierje elején is szorongott, azonban nem engedte, hogy a korai rossz tapasztalatai megakadályozzák abban, amit eltervezett magának: a világ figyelmét, a sikert, a csillogást, és hogy bármibe is fog, abban ő legyen a legjobb.

Családi tűzfészek

Arnold Alois Schwarzenegger 1947. július 30-án született Ausztriában, azon belül is egy Thal nevű kis mezővárosban, Stájerországban. Olyan szülőkkel nőtt fel, akik a „kemény szeretetben hittek”, ahogy egyszer Arnie mesélte. Az édesapja, Gustav Schwarzenegger egy alkoholista rendőrfőnök volt, és szigorú katolikus neveltetésben részesítette a fiait. Azt sem titkolta, hogy a két gyermeke közül az idősebbik Meinhardot részesítette előnyben, és a fizikai büntetésektől sem riadt vissza: gyakran megverte Arnoldot.

„Akkoriban Ausztriában egészen más világ volt. Ha valami rosszat tettünk, vagy nem engedelmeskedtünk a szüleinknek, bizony nem kímélték a vesszőt” – emlékezett vissza a színész.

Bizonyos médiumok (többek közt a The Guardian) beszámolói szerint Gustav szerepet játszott a második világháborúban is, méghozzá a náci párt tagjaként. „Senkit sem tölt el büszkeséggel, amikor megtudja, hogy az apja náci volt”

– mondta később Marvin Hier rabbi, a Simon Wiesenthal Központ munkatársa, akit Arnold azért keresett fel, hogy többet tudjon meg apja kapcsolatáról a náci párttal. „De Arnold nem az apja, őt annak alapján kell megítélni, aki” – tette hozzá a rabbi. A színész emiatt elhidegült Gustavtól, éveken át nem kívánta tartani vele a kapcsolatot.

Iskolásként a kis Schwarzeneggert nem nyűgözték le a különféle tudományok, nem is jeleskedett bennük, a fitnesz azonban mindig is izgatta. A beszámolók szerint a kemény otthoni körülményei ellenére lelkes és vidám gyerek volt, akit kifejezetten vonzott a foci, és végül a testépítésben találta meg élete célját.

 

„Nem szerettem, amikor megnyertünk egy meccset, és nem kaptam személyes elismerést” – magyarázta később Arnold, hogy miért döntött a testépítés mellett a csapatsportokkal szemben. Ki akart tűnni a tömegből, és nem félt keményen megdolgozni érte. Amikor elkezdett súlyokat emelni, a szülei értetlenkedtek, nem igazán értették fiuk megszállottságát. Schwarzenegger válasza egyszerű volt: erős és izmos akart lenni, nem mellesleg pedig a legjobb abban, amit csinál. Azt a vágyát sem titkolta sokáig, hogy átköltözne az Egyesült Államokba, és világszerte ismert színészként csillogna. Az apja úgy gondolta, hogy a fiának túl élénk a képzelőereje, amiért ilyen álmokat dédelget, ez viszont nem állította meg Arnoldot, aki keményen dolgozott a testén, minden egyes nap órákon át edzett a neves testépítővel, Kurt Marnullal.

Emiatt pedig majdnem börtönbe is került 18 éves korában. Nem fejezte be ugyanis a kötelező katonai kiképzését, mivel úgy döntött, hogy jelentkezik a Mr. Europe testépítő versenybe, így engedély nélkül elhagyta a katonai tábort.

Ez végül a javára vált, hiszen őt hirdették ki győztesnek, a meglógása miatt azonban azzal riogatták, hogy börtönbe kell vonulnia néhány napra. Arnold elmondása szerint végül azért engedték el, mert a magas rangú tisztviselők együtt éreztek vele, és támogatták a testépítés iránti szenvedélyét.

Tragédiák sora

Az 1971-es év pokoli volt a Schwarzenegger család számára. A színész idősebb testvére, Meinhard ugyanis elhunyt egy autóbalesetben, Ausztriában. Ekkor Arnold már az USA-ban élt (túl volt első filmjén, a nem mellesleg minden idők egyik legrosszabb mozgóképeként emlegetett 1970-es Herkules New Yorkban-on is), ám állítólag az apjával való feszült viszonya miatt nem utazott haza, kihagyta a fivére temetését. Gustav pedig éppen egy évvel Meinhard halála után halt meg, 1972 decemberében egy grazi kórházban agyvérzést kapott. Arnold ezúttal is távol maradt a búcsúztatástól. Később elmondta, hogy amikor az édesanyja, Aurelia megkérdezte tőle, részt vesz-e a temetésen, azt felelte: „Nem, már túl késő. Meghalt, és már semmit sem lehet tenni.”

A jelenség

Schwarzenegger mindössze 20 éves volt, amikor megnyerte a Mr. Universe-megmérettetést, majd utána még négy alkalommal övé lett a cím, sőt, többször bezsebelte a Mr. Olympia-címet is. Ez utóbbiról úgy tartják, hogy az egyik legfontosabb kitüntetés, amit egy testépítő kaphat. Ahogyan azt saját életrajzi könyvében (Életem hihetetlen, de igaz története) megírta, a testépítés szerinte pózolás, a pózolás pedig színház. „Én ezt megértettem, és szerettem is” – vallotta, majd hozzátette, sok testépítő nem igazán tudja, hogyan kell pózolni, és emiatt veszítenek a versenyeken. Innen pedig tehát számára egyenes volt az út a színészkedés felé.

A karrierje elején természetesen főként az alkatából adódó testépítős szerepeket kapott, mint például az 1976-os Maradj éhen!-ben Jeff Bridges és Sally Field partnereként.

Majd egyre többen felfedezték maguknak az angol nyelvet igencsak törő, erős akcentussal hadováló osztrák izomkolosszust, ami nem véletlen: Arnold jelenség volt.

Az 1979-es Kaktusz Jack című westernvígjátékban (a Kengyelfutó Gyalogkakukk nem hivatalos élőszereplős feldolgozásában) még a jámbor, nem túl agyas és naiv jófiút alakította a csibész Kirk Douglas ellenlábasaként, három évvel később, 1982-ben pedig már egy hatalmas karddal kaszabolta a gazokat, hiszen John Milius író-rendező őt választotta ki a Conan, a barbár címszereplőjének, így megvolt a színészi áttörés is. Innen pedig nem volt megállás, a nyolcvanas évek akciófilmes szcénáját Sylvester Stallone mellett teljesen leuralta. Conan, a pusztító (1984), Terminátor – A halálosztó (1984), Vörös Szonja (1985), Kommandó (1985), Piszkos alku (1986), Ragadozó (1987), A menekülő ember (1987), Vörös zsaru (1988), Az emlékmás (1990), valamint karrierjének megkoronázása, a Terminátor 2: Az ítélet napja (1991)… Csodás időszak volt ez Arnie számára, ráadásul a nyolcvanas évek végén az Ikrekkel (1988) elindította a vígjátékos karrierjét is, amiből szintén kijött több sikeres darab is (pl. Ovizsaru – 1990, Hull a pelyhes – 1996).

Mivel korábban nem volt lehetősége arra, hogy az oktatására koncentráljon, Arnold arra használta fel az Egyesült Államokban töltött időt, hogy befejezze a tanulmányait. A harmincas éveiben arra összpontosított, hogy távoktatásban szerezzen diplomát a Wisconsin-Madison Egyetemen. Az intézmény blogja szerint a színész a fitnesz nemzetközi marketing és üzleti adminisztráció szakon szerzett alapdiplomát 1979-ben, 1996-ban pedig tiszteletbeli doktori címet is kapott az olyan sporteseményekhez való hozzájárulásáért, mint pl. a Speciális Olimpia.

Még a kilencvenes években is abszolút eseményszámba ment, ha kijött egy friss Schwarzengger-film (Az utolsó akcióhős, True Lies: Két tűz között, Végképp eltörölni, Ítéletnap stb.), még akkor is, ha esetleg egy-egy darab gyengébben sikerült (pl. Junior, Batman és Robin, A hatodik napon). Az ezredforduló, pontosabban a 2003-as Terminátor 3 – A gépek lázadása után azonban új kihívás elé nézett.

Politika, botrány…

Arnold 2003-ban lépett be a politika világába Kalifornia állam megválasztott kormányzójaként. Egészen 2011-ig maradt hivatalában, ez idő alatt pedig távol maradt Hollywoodtól, maximum cameo- vagy mellékszerepeket vállalt csupán, azokból sem sokat, főszerepben legközelebb csak a 2013-as Erőnek erejével-lel jelentkezett.

A politikai pályafutására azonban nem egy átütő sikertörténetként emlékeznek majd. Az állami alkalmazottak sem nagyon kedvelték őt a bércsökkentés miatt, a demokraták sem tartották sokra az új adókról alkotott véleményét, a republikánusok pedig agresszívebb fellépést kívántak tőle.

Hozzátette, hogy míg egyesek azt szerették volna, hogy sokkal konzervatívabb legyen, mások azért ítélték el, mert nem volt eléggé liberális, mindenkit mást akart tőle.

Mire leadta a hivatalát, a népszerűsége 22%-ra esett vissza, és 28 millió dolláros költségvetési hiányt hagyott maga után. Pedig amikor belevágott, rendkívül népszerű volt, egyesek még azt is felvetették, hogy miatta alkotmánymódosítást hajtanak majd végre, hogy Európa szülötteként is indulhasson az amerikai elnökválasztáson.

Egy szétesett házasság

Arnold Schwarzenegger kétségkívül legnagyobb magánéleti botránya az volt, amikor bevallotta, hogy megcsalta a feleségét, Maria Shrivert a házvezetőnőjükkel. A színész ezt a lépését élete "legnagyobb kudarcának" tekinti. 2011-ben fedte fel, hogy gyermeke született a házvezetőnőjükkel, Mildred Baenával való kapcsolatából, pedig ekkoriban még Shriverrel volt együtt. A pár útjai így 34 év együttlét után váltak el egymástól, a hivatalos válásukat azonban csak 10 évvel később, 2021 decemberében mondták ki. A Kennedy-család tagjával, az újságíró-szerző Maria Shriverrel még 1977-ben jöttek össze, 1986-ban mondták ki egymásnak a boldogító igent, és négy közös gyermekük született: Katherine (1989), Christina (1991), Patrick (1993) és Christopher (1997).

A törvénytelen gyermek, Joseph Baena pedig szintén 1997-ben jött a világra, vagyis ugyanabban az évben két nő is gyermeket szült neki, csupán az utóbbit 14 éven át titkolta.

A színész később egy interjúban így nyilatkozott: „Voltak személyes kudarcaim, de kétségkívül ez volt a legnagyobb mind közül. Minden kétséget kizáróan.” A színész azt is elárulta, hogy bocsánatot kért Shrivertől és a gyerekeiktől, és hozzátette, hogy az exneje még mindig nagyon fontos a számára. „Szeretem a feleségemet. Ő és én nagyon jó barátok vagyunk, közel állunk egymáshoz. Büszkék vagyunk arra, ahogyan a gyerekeinket neveltük. Annak ellenére, hogy volt ez a dráma, együtt töltöttük a húsvétot, az anyák napját, a karácsonyt és az összes születésnapot. Mindent együtt csináltunk. Ha járna Oscar-díj azért, hogyan kell kezelni egy válást, Mariának és nekem kellene megkapnunk, mert a legkevésbé voltunk hatással a gyerekekre” – nyilatkozta a Terminátor-filmek sztárja, aki egyébként 75 évesen is nagyon boldog, hiszen épp tíz esztendővel ezelőtt, 2013-ban újra megtalálta a szerelmet a nála 27 évvel fiatalabb gyógytornász, Heather Milligan személyében.

És mi a helyzet a karrierjével? Nos, a kormányzóság óta eltelt időszak természetesen nem tudja felvenni a versenyt egykori sikerszériájával (dacára annak, hogy azóta leforgatott két újabb Terminátor-filmet: a 2015-ös Genisyst és a 2019-es Sötét végzetet), de azért továbbra is aktív maradt, nemrég például élete első sorozatfőszerepével kedveskedett rajongóinak a FUBAR című netflixes akcióvígjátékban, amellyel a True Lies-os idők kapcsán nosztalgiázik egy kicsit. Ráadásul jó ideje tervezi már az idős barbárról szóló The Legend of Conant is, ami csodás bekeretezése lenne egy súlyzókkal, töltényekkel, izgalmakkal, könnyekkel és nevetéssel teli karriernek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Vérfagyasztó gyilkosságok, amelyek elkövetőit horrorfilmek inspirálták
A Sikolytól a Péntek 13-ig számos film története megelevenedett a valóságban.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. június 03.


Link másolása

Mióta létezik a horror műfaja, sokszor elítélték az emberekre és a társadalomra gyakorolt pusztító hatása miatt. Bár a modern pszichológia óvatosan bánik a filmek kapcsán felmerülő, úgynevezett morális pánikkal, számtalan olyan brutális bűntény megesett, amelynek mintája a filmvásznon látható horror volt.

Sikoly

A lynwoodi Mario Padilla a Sikoly (1996) és a Sikoly 2 (1997) után eldöntötte: ölni fog, és 14 éves unokatestvérét, Samuel Ramirezt is bevonta a tervébe. A fiúk úgy látták, hogy a filmbeli mészárlások „klasszak” voltak, és ez a tökéletes módja a gyilkolásnak.

A 17 éves Padilló 1998-ban négy késsel és egy csavarhúzóval esett neki az anyjának, miközben Ramirez lefogta az asszonyt.

„A fiam megkéselt. Vérzek, jaj, vérzek” – mondta az anya a mentőknek a telefonba, de már nem élte túl a támadást. A fia 45-ször vágta bele a kést, miután az anyja megkérte, hogy segítsen valamit a ház körül.

„Hétéves korom óta nézek tévét. Az emberek azt mondják, ilyen korban még nem szabad tévézni hagyni a gyereket. Mást sem csináltam, mint arról fantáziáltam, hogy hogyan tehetnék meg olyan dolgokat, amiket nem tudok megtenni” – mondta Padilla.

A bíró a tárgyaláson megtiltotta, hogy bármilyen vonatkozásban is megemlítsék a Sikoly-filmeket.

Padillát életfogytiglani börtönre ítélték, feltételes szabadlábra bocsátás lehetősége nélkül. Bűntársa is életfogytiglanit kapott, amiből legalább 25 évet kellett rácsok mögött töltenie.

„A másoláshoz szükség van egy mintára, ami ebben az esetben a Sikoly volt. Számtalan oka volt, amiért ezt elkövették, de a film volt a minta” – mondta a szörnyű esetről Madeline Levine pszichológus.

Péntek 13

A 19 éves Mark Branch egy élelmiszerboltban dolgozott, és szabadidejében szeretett horrorfilmeket nézni. 1998-ban egy októberi napon Jasonnak öltözött a Péntek 13 (1980) című filmből, és megölt egy 18 éves egyetemistát Greenfieldben. Miután felmetszette Sharon Gregory hasát, mellkasát és fejét, a maszkos gyilkos eltűnt az éjszakában.

Mint kiderült, a lánynak az egyetemen írnia kellett egy pszichológiai elemzést, aminek alanyául Branchet választotta, aki meg akarta szerezni tőle az anyagot.

A nyomozók kiderítették, hogy a videókölcsönzőből Branch szigorúan véres filmeket vett ki: „minél véresebb, annál jobb”.

A házkutatás során 75 horrorfilmet, 64, megtörtént bűncselekményekről szóló könyvet, három kést, hokimaszkokat és egy machetét találtak nála.

Hajtóvadászatot indítottak Branch ellen, de már csak az autóját találták meg, mert addigra felakasztotta magát egy fára.

Bár az idegenkezűséget kizárták, ma is él az a mendemonda, hogy Greenfield lakói szolgáltattak igazságot.

Rémálom az Elm utcában

Az 1984-ben debütált filmmel új ikonikus horrorszereplő született: Freddy Krueger. A londoni Daniel Gonzalez elhatározta, hogy ő is olyan lesz, mint Krueger. Szintén hatást gyakorolt rá a Freddy vs. Jason (2003) című horror, ami után eldöntötte, hogy mindkét gyilkos karakterét megpróbálja magában egyesíteni. Pár hónappal később hosszú késeket és egy hokimaszkot szerzett be.

2004. szeptember 15. és 17. között az akkor 24 éves Gonzalez négy idős embert késelt meg, és két másikkal is megpróbált végezni.

Miután elfogták, a nyomozóknak bevallotta: szerette volna kipróbálni, milyen egy napra Freddy Kruegernek lenni. Gonzalezről később megállapították, hogy skizofrén, bár az ügyész azt mondta, ezzel szerinte csak a büntetést akarja elkerülni.

Gonzalez anyja állította, hogy a támadások előtt több hónapig nem részesült a fia orvosi ellátásban. Még kétségbeesett segélykérő levelet is írt a brit egészségügyi hatóságnak:

"Gyilkolni kell a fiamnak ahhoz, hogy segítséget kapjon? Kérem, kérem, segítsenek, nagyon sürgős!"

Az NHS később elismerte, hogy nem tettek meg mindent Gonzalezért, és bocsánatot kértek. A férfi életfogytiglani börtönbüntést kapott, amelynek második évében öngyilkosságot követett el egy CD-tokkal.

(Via ATI, Sun US)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Erős Antónia: A bakizás alattomos dolog, fel se tűnt, amikor „teniszbúvárt” mondtam teniszbravúr helyett
Az RTL híradósa arról mesélt, milyen gyakran kell improvizálnia a munkája során, belefér-e, hogy egy hír láttán elnevesse magát adás közben, és elárulta azt is, miért vállalta el a vendégszereplést Azahriah arénakoncertjén.

Link másolása

Június 9-11. között ismét megrendezik a Momentán Fesztivált, ahol három napig az improvizáció áll majd a középpontban. A Momentán Társulat egyik vendége Erős Antónia lesz, akinek közreműködésével egy rögtönzött (ál)híradót láthat a közönség.

„Napi sport, aktuális trendek, kultúra, életmód. Hogy milyen hírek várnak, azt még mi sem sejtjük – de együtt megalkotjuk őket ezen a délutánon”

– ígérik. Ennek kapcsán beszélgettünk az RTL Híradó műsorvezetőjével.

– Milyen gyakran fordul elő, hogy improvizálnod kell a munkád során?

– A híradó egy viszonylag kiszámítható műfaj, hiszen adottak a hírek, amelyeket tőlünk hallanak a nézők, de bármikor történhet valami váratlan. Például elromlik a súgógép, vagy menet közben érkezik egy új fejlemény, amit el kell mondani. A híradózás csapatmunka, a riportereknek és a szerkesztőknek nagy szerepük van, mivel ők látnak el bennünket háttérinformációkkal egy adott témáról. Ha ez bőséges és tudunk belőle válogatni, szükség esetén akár egy improvizációs helyzetben is el tudunk mondani olyan részleteket, amelyek a tudósításban nem szerepeltek.

– Szilveszterkor mindig szokott lenni összeállítás az év legviccesebb bakijaiból. Ezeket élesben is a humoros oldalukról fogod fel, vagy előfordul, hogy emészted magad utána?

– Ha egy tárgyi tévedésbe futok bele amiatt, mert nem ellenőriztem mindent elég alaposan, néha még másnap is dörmögök rajta kicsit, hogy miért nem figyeltem oda jobban. Arra viszont, ha egyszerűen csak belebakizok a szövegbe, nem lehet előre felkészülni – olyan hirtelen jön, akár egy villámcsapás, és nem is biztos, hogy észreveszem. Mondok egy példát, bár ez pont nem velem történt, hanem az egyik tudósítónkkal: néhány napja véletlenül azt mondta, hogy a minisztérium közvéleményt adott ki. Persze közleményre gondolt, de valószínűleg fel se tűnt neki, különben kijavította volna. Nekem emlékezetes bakim volt, amikor teniszbravúr helyett teniszbúvárt mondtam, és egyszerűen nem is tudatosult bennem. Szóval a baki nagyon alattomos dolog, és legtöbbször teljesen tudattalan. Éppen ezért inkább nevetésre késztet, ha észreveszed, mint mérgelődésre.

– Megesik, hogy egy hír láttán azt mondod magadban: „basszus, nem hiszem el, hogy ez igaz...”?

– Ha megnézed a magyar politikát, ez elég gyakran előfordul… (nevet) De olyan hírek is bőven akadnak, amelyeknek semmi közük a politikához, mégis röhejesen elmebetegnek tűnnek.

Ilyen volt például az a sajtgurító verseny, aminek során a résztvevők egy lejtőn lefelé rohanva próbálnak elkapni egy guruló sajtot, és közben akkorákat esnek, hogy azért szurkolsz nekik, hogy ne törjék teljesen össze magukat. Ez is az a kategória, hogy egyszerűen nem érted, ki találta ki és kinek jó az egész, mégis hagyomány lett belőle.

Csomó ilyet tudnék említeni, szerencsére ezek általában inkább jópofa dolgok, mi is próbáljuk a humoros oldalukról megközelíteni őket. Ami pedig a hazai közéletet illeti, az önmagában extrém, viszont ebbe nem érdemes belemenni, mert híradósként nyilván nem fogok minősíteni senkit és semmit.

Fotó: RTL Sajtóklub

– Híradósként hogyan tudod beletenni a személyiségedet a műsorvezetésbe? Mennyire köti meg a kezed az elvárt tárgyilagosság?

– Nagyon, hiszen alapszabály, hogy semlegesnek kell maradnunk, mindkét oldal megszólaltatásával bemutatva a valóságot. Az más kérdés, amikor valaki egyszerűen nem áll szóba velünk, de alapvetően ez lenne a feladatunk: több oldalról körbejárni egy történetet, hogy aztán a néző magában eldönthesse, mit gondol. Tulajdonképpen lehetőségünk sincs arra, hogy bármilyen jelzést adjunk.

A személyiségünk talán az imént említett viccesebb pillanatoknál mutatkozhat meg, ilyenkor látszik, hogy mi sem vagyunk állandóan mogorvák és szigorúak, amit a műfaj egyébként megkövetel. Illetve a műsor utolsó blokkjában, a „zsiráf született az állatkertben” típusú híreknél is elengedhetjük magunkat kicsit, ekkor már gyakran mosolygunk, vagy akár egy-egy nevetés is belefér. Itt remélhetőleg átjön, hogy amúgy mi is pont olyan emberek vagyunk, mint bárki más.

– 25 éve vezeted az RTL Híradót, mi motivál ennyi idő után is?

– Maguk a hírek. Szerintem ez olyan, mintha egy péket megkérdeznél, miért süt még mindig kenyeret 25 év után: abból sincsen két egyforma. Persze a híradózásban is vannak napi rutinok, ahogy szinte minden szakmában, de nincs két ugyanolyan nap.

– Riporterként kezdted a pályádat, szokott hiányozni, hogy terepre menjél?

– Azért nem teljesen helyénvaló a kérdés, mert fél éve elindítottam a saját műsoromat, a Praxist, amiben újra riporter és szerkesztő vagyok, sőt producer is, az utóbbi teljesen új terep számomra. Tulajdonképpen nem a riporteri és szerkesztői munka hiányzott, hiszen hírszerkesztők amúgy is vagyunk, a riporterség pedig attól függ, hogy mondjuk egy élő kapcsolás során kell-e hirtelen interjút készítenem valakivel. Az utóbbi időben több rendkívüli esemény is volt (gondoljunk akár a koronázásra), amelyek visszahozták ezt a szerepet.

A Praxist nem az emiatti hiányérzet indította el, hanem az, amin évek óta dolgozom a saját felületeimen is: szeretném elérni, hogy az emberek tanuljanak meg normálisan tájékozódni, különösen, ha a saját egészségükről van szó. Rettentően sok a tévhit, a műsor ezeknek a tisztázására épül, könnyen emészthető formában. 23 adás készült el eddig, jövő héten jön a záróepizód, ősszel pedig folytatjuk.

Fotó: RTL Sajtóklub

– Gyakran felismernek az utcán, vagy más nyilvános helyen? Hogy reagálsz egy ilyen szituációra?

– 25 évvel ezelőtt, amikor az RTL képernyőjére kerültem, tehát először lehetett látni országos adón, az ismertté válás még egy sokkal lassabb folyamat volt.

Hónapok teltek el addig, míg az emberek elkezdtek megszólítani, ma viszont, ha valaki kirak egy videót a TikTokra, simán lehet, hogy már 5 perc múlva sokat nézett sztár lesz. Rettentően felgyorsult a folyamat, emiatt veszélyesebb is, mivel nehezebb feldolgozni. A mi esetünkben ez fokozatosan ment, ezért könnyebben hozzá tudtam szokni.

Szerencsére atrocitás nem ért soha, amibe az is belejátszhat, hogy a híradó a szórakoztató műsoroknál jóval tárgyilagosabb, ezért kevésbé vált ki indulatokat. Inkább kedvességgel és szeretettel szoktam találkozni: ha megállítanak, a leggyakoribb kérdés általában az, hogy mi lesz ma a Híradóban, hol van a Szellő, illetve néha a cukorbetegségemről is érdeklődnek. Sokan szelfit is kérnek. Én nem érzem ezt tehernek, ráadásul a lakóhelyemen, a XI. kerületben már hozzá is szoktak az emberek, hogy összefutnak velem a Sparban, egy kávézóban, vagy az utcán.

– Nemrég Azahriah koncertjén is feltűntetek Szellő Istvánnal az Arénában. Mi alapján döntöd el, hogy elvállalsz-e egy ilyen felkérést?

– Itt több dolog esett egybe. Egyrészt Tóth Gergelyt, aki a menedzsere Azahriah-nak, viszonylag régóta ismerem. Az alapítványomnak (Egy Csepp Figyelem Alapítvány – a szerk.) minden évben van egy nagy rendezvénye a diabétesz világnapjára időzítve. Annak idején megkerestem Gergőt, hogy a Wellhellóval (akiket szintén ő menedzsel) fellépnének-e ezen a rendezvényen, és elképesztően jó fejek voltak, a technikai stábot leszámítva teljesen ingyen vállalták a koncertet. Profi volt az egész produkció, nagyon jó emlékként maradt meg bennem.

Ilyen előzmények után hívott fel Gergő azzal, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy híradós geget az Azahriah-arénakoncerten, én pedig mondtam, hogy szerintem tök jó ötlet. Az RTL is beleegyezett, hogy a Híradó stúdiójában vegyük fel a bejátszást, utána pedig felmerült, hogy mivel egyébként is meghívtak bennünket a koncertre, plusz poénként megjelenhetnénk a színpadon is. A visszajelzések alapján úgy tűnik, bejött a közönségnek, és egyáltalán nem számítottak rá.

A másik dolog, amiért elvállaltam, az volt, hogy nagyon értékelem, hogy ez a fiú teljesen autodidakta módon tanult meg zenélni, dalokat írni, és építette fel magát nulláról. Desh szintén nagyon szimpatikus volt, ő ráadásul egy kukásautóról „pattant le” és lett zenész.

Azt gondolom, hogy aki 21 évesen megtölti az Arénát, valószínűleg tud valamit. A fentiek együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy igent mondjak a felkérésre.

Fotó: Momentán Társulat

– Egyszer már vendégszerepeltél a kapolcsi Momentán Udvarban. Milyen emlékeid vannak arról, és miben lesz más a mostani program?

– Amikor először megkerestek, nem is értettem, mitől lehet ez érdekes, hiszen én nem színész vagyok, csak egy híradós. Végül meggyőztek, hogy nem kell semmi olyasmit csinálnom, ami nem jönne belőlem természetesen.

Volt azért bennem félsz, vajon élvezhető lesz-e a produkció, de mivel a momentánosok elképesztően profik, szerintem egy széklábból is ki tudnak olyasmit hozni, amitől a közönség veszi a lapot. Nagyon jól is sikerült, volt egy húzása a dolognak.

Utána Budapesten is meghívtak a Főhős című előadásukba, ott is nagyon jól éreztem magam, az pedig kifejezetten jól esik, hogy most ismét rám gondoltak. A részletekről ezúttal se tudok semmit, csak annyi biztos, hogy az alapját a különleges, illetve álhírek feldolgozása fogja adni. De hogy pontosan milyen szituációk jönnek majd elő, arról fogalmam sincs. Az a legjobb ezekben a szereplésekben, hogy anélkül is bele tudnak vinni az előadóművészet varázsába, hogy nekem bármi tehetségem lenne hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk