/kult/megismetelhetetlen-amit-anthony-hopkins-csinal-az-oscar-dijas-the-fatherben/
hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Megismételhetetlen, amit Anthony Hopkins csinál az Oscar-díjas The Fatherben

Az egész filmvilággal együtt mi is megemeljük a kalapunkat a hétfőn díjazott alakítása előtt.
hirdetés

Ez az a film, amivel az Oscar gála utáni napon a legtöbbet foglalkozott a sajtó, hiszen sokan meglepődtek, amikor Anthony Hopkinst szólították a díj kiosztásakor. Nem azért, mert Hopkins nem érdemelte volna meg a díjat, hanem a gála felépítéséből - a szokásostól eltérően a műsor legvégére helyezték át a legjobb férfi főszereplő díját - arra lehetett következtetni, hogy a tavaly elhunyt Chadwick Boseman neve hangzik majd el. A másik szempont, hogy Anthony Hopkins 83 évesen történelmet írt, hiszen eddig ő a legidősebb díjazott, s ez is csak még jobban ráirányította a figyelmet. Majd amikor kiderült, hogy Hopkins ráadásul a walesi otthonában átaludta a díjátadó ceremóniát, akkor aztán tényleg ő lett a nap legérdekesebb híressége.

A díj egyértelműen jó helyre került, hiszen amit Hopkins ebben a filmben színészileg teljesít, az egyenesen káprázatos. Az akadémiai tagok minden bizonnyal pontosan tisztában voltak vele, hogy ezt a szerepet eljátszani már önmagában nagy bravúr, annyira összetett volt a történet és a szerep,

olyan sok apró lelki fordulatot kellett hitelesen és megrázóan átadni, ami miatt egyértelműen ez a figura lett a legnehezebben eljátszható alakítás tavaly.

Nehéz írni erről a filmről úgy, hogy ne spoilerezzünk, ezért fontos kiemelni, hogy egy nagyon trükkös dramaturgiájú moziról van szó, s mindezzel együtt egy kimondottan komplikált színészi feladatról. A film mellesleg megkapta a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó Oscar-díjat is, nagyon nem véletlenül.

A The Father egy demenciában szenvedő öregemberről és az őt körülvevő családtagokról mesél, de főként magát a demencia szürreális világát próbálja érzékeltetni a nézővel. Leginkább egy helyszínen játszódó kamaradráma, de a filmes eszköztárat olyan eredetien használják benne (például a hirtelen átalakuló falak stb.), hogy alig jut a néző eszébe, hogy tulajdonképpen az egész történet mindössze négy fal között játszódik. Ez a mozi eredeti dramaturgiájának is köszönhető.

A forgatókönyv egy színdarabon alapul, amelyet eredetileg Párizsban mutattak be 2012-ben, és már maga az előadás is komoly sikereket ért ott, Londonban és New Yorkban. Például 2014-ben megkapta a Moliére-díjat. Florian Zeller, a film rendezője írta az eredeti darab szövegkönyvét is, a forgatókönyv megírásában azonban segített neki Christopher Hampton Oscar-díjas író is. 

hirdetés
Hopkins már eljátszott egy nagyon hasonló szerepet a 2005-ös Bizonyítás című filmben, mégis semmi önismétlést nem érezni az alakításán, mert ez egy teljesen másik történet, így másra koncentrál a szerep felépítése is.

Olyan természetességgel viszi a vállán a szerepet és a figura lélektani ívét, hogy annak alakításbeli összetettségén és nehézségein csak a film megnézése után gondolkodunk el. Mélyen megrendítő, katartikus jelenettel zárul a film: Hopkins eddigi pályafutásának eddigi talán legerősebb pillanatait látjuk. Nehéz kibírni könnyek nélkül.

Mindig nehéz kérdés alkotói szempontból egy színpadi mű filmre való adaptálásának módja. Ahogy a Közelebb című film esetében is remekül sikerült ez a kísérlet, úgy ennél a filmnél is kreatív megoldásokkal feledtetik el velünk az alkotók a "színpadot".

Ebben a modern filmes dramaturgiának is komoly szerepe van, illetve a forgatókönyv sokrétegű, okos, összetett felépítésének. A film folyamatosan gondolkodásra kényszeríti a nézőt, végig kénytelenek vagyunk azon agyalni, hogy az adott jelenetet vajon kinek a szemszögéből is látjuk egyáltalán.

Talán csak a főszereplő fejében vagyunk, vagy az emlékeiben? Vagy ez a múltban történt? Ilyen izgalmas játék résztvevői vagyunk, tulajdonképpen olyan, mintha egy nagy puzzle darabjait látnánk lassan összeállni, de végig késleltetve, hogy a teljes képen mit fogunk látni. Emellett a technikai trükkök is segítik a hatást, de ezt most nem konkretizálhatjuk.

A filmet persze egyértelműen Anthony Hopkins megismételhetetlen és kimagasló alakítása égeti be az agyunkba, egyes pillanatai feledhetetlenek. Én a végefőcím alatt magamban bőgve megköszöntem neki, hogy - remélem nem utoljára - megajándékozott egy olyan katartikus filmélménnyel, amivel sokaknak segíthet megérteni egy bizonyos, különösen az öregséggel járó mentális állapotot. Köszönjük, hogy ilyen empatikus vagy, Anthony Hopkins, hogy segítettél megérteni és megszeretni egy ilyen fura szerzetet, egy ilyen betegségében bogaras öregembert.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk