hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Mardoll a rap Oszvald Marikája – X-Faktor, 2. élő show

Eddig tudtam nevetni a mentorokon, de most már legtöbbször csak irritálnak. Kritika.

Link másolása

hirdetés

Igen, eljutottam arra a pontra, hogy egyszerűen idegesít, ahogy a mentorok egymás szavába vágva próbálják letolni a torkunkon magukat és a versenyzőiket. Néha tényleg úgy érzem magam, mint a piacon, ahol kofák veszekednek a vevőért. Ami sokszor akkor is elriaszthatja a "vevőt", ha amúgy az áru esetleg tetszik.

Csak akkor támogatom, hogy Miller Dávid minden adás elején énekeljen, ha utána a mentorok értékelik. A mostani produkciója szerintem nem ért széket. Szerencsére nem hagyták kibontakozni, de szerintem 20 másodpercig bőven elég azt hallgatni, hogy „süt a nap”.

Azért ide teszem nektek a klipjét, mert gonosz vagyok.

Miután az első élő show végén harmadolták a mezőnyt, mostanra a székek száma is csökkent, így immár csak három versenyzőt juttathattak tovább a mentorok, a maradék ötöt odadobták a mókusok elé.

Miller Dávid ezután alaposan rám ijesztett. Megtudhattuk, hogy anyukája ott van a stúdióban. Ha esetleg valaki nincs otthon annyira a celeb családfákban, Ullmann Mónikáról van szó, és hát egy ilyen bejelentés után az ember érthetően aggódni kezd, hogy netán anyuci is dalra fakad.

hirdetés
Szerencsére nem tette, bár már láttam lelki szemeim előtt, ahogy elénekli, hogy „Írtam a fiamnak egy dalt”.

Ehhez képest az RTL-nek még egy vágóképet sem ért meg, hogy „itt a műsorvezetőnk celeb anyukája”.

A mentorok egész visszafogottan öltöztek. (Az, hogy Alex haja sötétpiros, és egy kettétört, piros szívecskét rajzoltak a halántékára, nála teljesen normális és visszafogott.)

A múltkor Adél, Alex és Peti extravagáns volt, Laci visszafogott. Nyilvánvaló, hogy akkor ma Lacinak kellett vicces ruhát felvenni: kanárisárga zakót húzott. Alex el is nevezte kollégáját Dáridó Lacinak, és én el is képzeltem Csocseszt Laci gúnyájában. Jól állt neki.

Újítás: megmutatták a múlt hétről a mezőny hátsó traktusában hogyan alakultak a szavazatok százalékban. A 4 továbbjutóról ugyan nem árulták el, melyik fantomkép kit rejt, de az kiderült, és Dávid ki is hangsúlyozta, hogy Tóth Roland csupán fél százalékkal kevesebb szavazatot kapott, mint az utolsó bennmaradó versenyző.

A meszidzs az, hogy mindenki szavazzon, mert hát ugye fél százalék milyen kevés. Lehet, ha én is szavaztam volna (amit sosem tettem), akkor talán Roland nem esik ki.

Persze ez így, ebben a formában nem több parasztvakításnál. Akkor lehetne kezdeni valamit ezzel az információval, ha a szavazatszámokat látnánk. A fél százalék az lehet 5 szavazat és 5000 is, ami nem mindegy. Ne feledjük, az ember és a csimpánz DNS készlete csupán 2%-ban különbözik.

Sőt, épp tegnap olvastam egy cikket arról, hogy voltaképp 50%-ban banánok vagyunk.

Nagy Regina Martina kezdte a műsort, és nem aprózta el, a New York, New Yorkot énekelte, amit előtte ugyebár olyan „jelentéktelen” művészektől hallhattunk, mint Liza Minelli, Frank Sinatra vagy épp Cserháti Zsuzsa.

Az elején kicsit bizonytalannak tűnt, de aztán belejött, megjöttek az energiák, amik ehhez a dalhoz kellenek (legalábbis, amennyire egy 14 éves lánytól elvárható).

Még emlékezhettek, a Mentorháznál nem voltam Regina híve, de az utolsó két előadásával engem is levett a lábamról.

Mivel Regina produkciójáról sajnos nem elérhető hivatalos videó, hallgassátok Cserháti Zsuzsa verzióját.

Viszont bevallom, kicsit értetlenül hallgattam a mentorok értékelését. Adél arról beszélt, tetszik neki, hogy nem léptek ki abból a stílusból, amit Reginától megszoktunk. Peti és Alex is egyetértett vele, egyedül Laci mondta ki azt, ami szerintem is teljesen nyilvánvaló, hogy nagyon is kiléptek.

Nem is értem, hogy lehet azt mondani, hogy Szécsi Pál és Késmárky Marika ugyanaz a stílus, mint a New York, New York. A „Nem vagy te Néró”, amit az első élő show-ban énekelt Regina, tipikus szocpop. Balaton, Bambi és Antal Imre műsorvezetésével készült zenés műsorok jutnak az ember eszébe róla. A New York, New York ennek a világnak pontosan az ellentéte: New York, Broadway, csillogás, a nyugat ópiuma, és nem utolsó sorban Martin Scorsese.

Csak arra tudok gondolni, a mentorok annyival fiatalabbak nálam, hogy onnan nézve minden, ami 1990 előtt volt, az egy stílus.

(Aztán csodálkozunk, ha a Retro rádió Soho Partyt játszik.)

Regina előadásának pont az adja az értékét, hogy ezt az egészen más fílinget is hozni tudta. Mint kiderült, ez a kedvenc dala neki és a családjának is. Örülök, hogy elénekelte, hiszen – SPOILER – a következő adásban már nem lesz rá lehetősége.

Abban igaza lehet Lacinak, hogy Reginának még kell érnie, mert ha hiányzott talán mégis valami, az a fajta finom piszkosság, ami azoknak a sajátja, akiket párszor már megtaposott az élet.

Laci végül nem adott széket a kislánynak, így csak három igennel ülhetett le.

Mehringer Marci következett. Hozzá épp ellentétesen viszonyulok, mint Reginához. Az elején nagy rajongója voltam. Most is elismerem és nagy tehetségnek tartom, de ez a produkciója számomra kissé unalmasra sikeredett, olyannyira, hogy ha választhattam volna, inkább őt engedtem volna haza Regina helyett.

A mentorok is hasonlóan érezték, nem épült a produkció, Adél szerint Marci most nem csinált pillanatot. Így csak saját mentorától kapott igent, tehát a veszélyzónába került.

Bevallom nagy csodálója vagyok a természetnek, és mindig is lenyűgöztek a megmagyarázhatatlan természeti jelenségek. Hogy keletkezik a gömbvillám? Miként képesek a fák a gombafonalakon keresztül kommunikálni egymással?

Miért akar valaki Burai Krisztián dalt énekelni, ha senki nem kényszeríti erre?

Feltétlenül megkérdezem Tabatabai Nejad Flórát, ha találkozunk. Ő már az első élő show-ban is Burai dalt énekelt, és nagyon megörült, amikor a slágergyáros megkereste Puskás Petit, hogy szeretne Flórával dolgozni.

Készült is egy közös dal, amihez videoklip is van, ezért ezt meg tudom mutatni.

A mentorok nem repdestek a boldogságtól, Adél szerint még korai volt saját dalt énekelni. Alex szerint nem volt önazonos.

Szerintem pedig egészen egyszerűem ez egy rossz dal.

Csontig lerágott téma (a mocskos pénz mindent elront, pedig a gazdagságot nem vihetjük a sírba magunkkal, és egyébként is mennyivel jobb lenne boldognak lenni. Köszönjük Emese.)

Következett Paulina, és kiderült, hogy Laci miért öltözött sárgába. Versenyzője Kovács Kati Most kéne abbahagyni című slágerét énekelte – ami egy tehetségkutatóban akkora magaslabda, hogy méltóságon alulinak érzem lecsapni –, Laci pedig ehhez valamiért a Kill Billből merített ihletet, és Uma Thurmanre hajazó sárga ruhát tervezett a lánynak. (Igen, Laci tervezte a ruhát.)

Petinek nem tetszett, jól kezdődött, de hiányzott a vér, a dög. Alex szerint jó ötlet volt a fúzió. Végül a vegyes fogadtatás ellenére Paulina kapott széket, így zsinórban másodszor jutott tovább egyenes ágon.

Rögtön a reklám után megint Laci csapata következett, Mardoll – akit az SZMO Facebook oldalán a kommentelők valamiért Marvellnek hívnak.

Laci ezúttal arra kérte a versenyzőjét, hogy legyen visszafogott, úrinő. Megijedtem, mert ha Mardollban van valami, amit szeretni lehet, az az őrültsége. Mellesleg erről is szólt a dala: I’m Crazy. Ezúttal énekelt is, amit a mentorok szerint nem kellett volna.

Szerintem nem volt hallgathatatlanul szörnyű az énekes rész sem, ebben a produkcióban elment. Összeségében most volt először, hogy Mardoll teljesen magával tudott vinni, nagyon sok jó ötlet volt a produkcióban – állítólag mindent Laci talált ki.

Majd ha felkerülnek a videók az RTL felületeire, feltétlenül nézzétek vissza. Addig be kell érni egy lyric videoval:

Sokat gondolkoztam rajta, ki jut eszembe Mardollról, és ma rájöttem: Oszvald Marika. Tudom, ég és föld a két hölgy világa, de mégis, Mardollan valahogy ugyanaz a huncut energia dolgozik, mint mindenki kedvenc szubrettjében.

A The Harmonies ismét jött, látott és győzött. Kicsit csodálkozom is, hogyhogy ez a három lány nem jutott tovább saját jogon, miközben ők azok, akik folyamatosan hibátlanul teljesítenek.

Ők számomra azok a mezőnyben, akik eddig bármit énekelhettek, nagyon bejött. Pedig higgyék el, T. Danny munkássága legalább annyira távol áll tőlem, mint Burai Krisztiáné, és az Utoljára sírtam érted pontosan az a dal, amire alapból azt mondanám, kár volt megírni. De lám, mégsem, mert a The Harmonies valahogy értelmet adott a dal létezésének.

A lányoktól hitelesebben hangzott, talán azért, mert az ő hangjuk nem igényel autotune-t.

Peti szerint a The Harmonies tagjai voltak ma este a legjobb énekesek, és nehéz vitatkozni vele. Jelen pillanatban a múlt heti produkciójukat tudom megmutatni.

Aleeról megtudtuk, hogy tüszős mandulagyulladása volt ezért nem nagyon tudott készülni. A produkcióján nem látszott meg, hozta a kötelezőt. A fiatal rapper produkciójában nem találtam kivetnivalót, annál értetlenebbül szemléltem a körítést, amit kapott. Valamiféle pankrátor mérkőzésbe csöppnetünk, ami nem teljesen rétem, hogy jött a dalhoz, ráadásul zavaróan elvonta a figyelmet Aleeról.

Ferenci Kamilla zárta a műsort fantasztikusan, pedig az Egyedül ballagokat énekelte a Váradi Roma Cafétól. De Kamillára is igaz ami a The Harmoniesra: az egyéniségével a gyengébb, közhelyesebb dalokat is hitelesebbé tudja tenni.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, milyen sok múlik a műsor szerkesztésén. Azzal, hogy Kamilla lett az utolsó fellépő, gyakorlatilag eldőlt a továbbjutása. Hiszen tudni lehetett, nagyon-nagyon csapnivalóan kellene teljesítenie ahhoz, hogy ne kapjon széket, és utolsóként nem fordulhatott elő ami múltkor, hogy a közönség felállítja.

Ha például Nagy Regina lett volna az utolsó, akkor ő örülhetett volna a tálcán kínált továbbjutásnak, és lehet, hogy Kamilla esik ki. A műsorkészítők nyilván azt is látják, ki kap hétről-hétre rengeteg szavazatot, tehát a favoritjaik közül ki az, akit nyugodt szívvel felállíthatnak, ha úgy jön ki, mert akkor is továbbjutnak.

De hát ilyen ez a popszakma. Alee, Paulina és Kamilla jutott tovább székből, a veszélyzónából pedig a The Harmonies, Mardoll és Mehringer Marci menekült meg. Távozott Regina és Flóra.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
Retteghetnek az unokázós csalók – Megnéztük Az unokát
A Mindenkiért Oscar-díjat nyert Deák Kristóf első mozifilmjében egy nyugdíjasokra leselkedő rém üti fel a fejét, avagy ilyen egy magyar bosszúdráma.

Link másolása

hirdetés

Csörög a telefon egy idős férfi vagy nő lakásában. Egy magát általában rendőrnek vagy más hivatalos személynek kiadó hang azt mondja, a hívott unokája közúti balesetet okozott, a sértett pedig hajlandó elállni a feljelentéstől egy bizonyos összeg fejében. Az aggódó nagyszülő azonnal magához kapja minden összekuporgatott pénzét (gyakran milliókat), amit készséggel átnyújt a nem sokkal később lakásához érő „kollégának”. Aztán kiderül, hogy az unoka jól van, és semmi nem volt igaz az egészből, az illető pedig futhat a pénze után. Csúnyán átverték.

Ez nem egy film sztorija, ez sajnos a valóság – az „unokázós” csalók jó ideje ténykednek Magyarországon is, és noha több ilyen szervezetet sikerült már kézre keríteni, továbbra is sokan próbálnak így pénzt kicsikarni a naiv és beteg idős emberekből.

A pénz természetesen sosem kerül elő, ami marad, az csupán a szégyenérzet, amiért bedőltek a csalóknak.

Deák Kristóf író-rendező sajnos első kézből tapasztalta meg mindezt, hiszen az ő nagyszüleit is átverték e módszerrel, az alkotóban munkáló düh pedig arra sarkallta őt, hogy első mozis nagyjátékfilmje e témát járja körül. Így született meg Az unoka című bosszúsztori.

A történet szerint az unokázós csalók Rudi (Blahó Gergely) nagyapját (Jordán Tamás) pécézik ki, aki rengeteg pénzt, sőt, még régi, nagy becsben tartott karóráját is odaadja a lakásához érkező álrendőrnőnek. Papus (így hívja őt Rudi) persze összeomlik, miután kiderül az igazság, Rudi pedig elhatározza, ha törik, ha szakad, visszaszerzi nagyapja óráját. Miután a rendőrségre nem igazán számíthat (hiszen számtalan ilyen esettel kell megbirkózniuk), civilként nyomozásba kezd, hogy kézre kerítse az idős embereket kihasználó gazokat.

Kiváló alap egy izgalmas, akciókkal is felturbózott krimihez, Deák pedig a film első felében valóban brillírozik. Dühítő és drámai jelenetek sorjáznak a remek felütésben – amikor például Jordán Tamás hosszú perceken keresztül, kvázi sokkos állapotban próbál minden otthon található értéket összegyűjteni, az nehezen felejthető, ám annál inkább átélhető.

hirdetés
Ez is volt a film célja: az érzékenyítés. Hogy figyeljünk oda szüleinkre, nagyszüleinkre, és értessük meg velük, mit kell tenniük hasonló helyzetben.

A tanulságot nem a film végén kapjuk meg, erről már az első 10-20 percben megbizonyosodhatunk. A történet további része pedig inkább a nyomozásról szól. Egy nagyapját tiszta szívből szerető, szelíd huszonéves férfi egyre elkeseredettebb küzdelméről, amelynek során megtalálja magában a bátorságot és az elszántságot.

Sajnos ez a szakasz a nagyon is valóságos alapot már egyre hihetetlenebb szituációkkal taszítja az olcsóbb, hollywoodias krimik birodalmába, a nagyon is átélhető és valódi drámát sugárzó nyitányból így később egy szimpla, kevésbé markáns bosszúsztori kerekedik. Persze mindez nem feledteti el a nézőkkel az eredeti célt: Az unoka megnézése után talán másképp tekintünk majd idős ismerőseinkre, rokonainkra.

A színészek tekintetében nincs okunk panaszra, hiszen a filmben számos remek hazai művész feltűnik. Jordán Tamás például egészen elképesztő alakítást nyújt a szégyennel szembesülő Papus szerepében, és Pogány Judit is kiváló a főkolompos csaló mit sem sejtő édesanyjaként, az „átvert nyugdíjasok klubjának” tagjai közt pedig olyan magyar legendákat találhatunk, mint pl. Papp János, Mikó István, Hámori Ildikó, Tordai Teri, Kertész Péter vagy Baranyi László.

A fiatalabb generációból egyértelműen a Domát alakító Jászberényi Gábor viszi a pálmát, akivel Deák egy hazai filmekben ritkán látható filmes archetípust, az úgynevezett „villaint”, avagy főgonoszt hozta be a képletbe.

Az egyébként kifejezetten tehetséges Döbrösi Laura (Félvilág, Aranyélet) talán most kevésbé tudott fogást találni a karakterén, és a főhős Blahó Gergely sem kapott egy kellően rétegzett karaktert, így főként aggodalmaskodó arckifejezéssel nyomozza végig a filmet, noha az kétségtelen, hogy szimpatikus, és lehet neki drukkolni.

Az unoka nem tipikus magyar film, erősen érződik rajta a nyugati hatás (persze a műfajiság nem ördögtől való), a hazai miliő és atmoszféra mégis kézzel tapintható, így magunkénak érezhetjük mindazt, ami a vásznon zajlik. Kár, hogy az egyre irreálisabb fordulatokon és a nehézkes finálén végül megcsúszik a mű, mindenesetre az is valami, hogy végül talpon marad.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
Az elveszett lány - Dakota Johnson szenved az anyaszerepben, és nincs ezzel egyedül
A felelősség terhe és az emlékek súlya alatt Olivia Colman is összeroppan Az elveszett lányban.

Link másolása

hirdetés

Maggie Gyllenhaalt ha máskor nem, A titkárnő című film főszereplőjeként ismerhettük meg színésznőként még 2002-ben, miután 2001-ben testvérével, Jake Gyllenhaallal a címszerepben emlékezetes mellék-karakterként jelent meg a Donnie Darkóban. Egy mondatban csak két merész kultfilm, így indult a két testvér karrierje, akik azóta is hűek önmagukhoz. Bár mindketten tűntek fel szuperhősös franchise-ban, de leginkább kiváló ízlésükről és szofisztikált, érzékeny játékukról ismertek (és szerintem alulértékeltek, már ami az Oscar-díjat illeti, de még azt is el tudom róluk képzelni, nem zavarja őket, hogy "csak" jelölésük van).

Maggie Gyllenhaal első nagyjátékfilm-rendezése 2021 utolsó napján került fel a Netflixre, ez az Elena Ferrante regénye alapján készült Az elveszett lány (The Lost Daughter, nem simán lányt, hanem valakinek a lányát jelzi), és elég magasra tette a lécet. Nemcsak azért, mert jó a film, sok jó függetlenfilm készül. Hanem azért is, mert

tabudöngető. Persze, nem először láttuk filmben, milyen nehéz anyának lenni, de ilyen mélységekbe kevésnek sikerült lemenni úgy, hogy közben más szempontból is eredeti és provokatív.

Leda (Olivia Colman), a 48 éves főiskolai professzor egy görögországi üdülőhelyre érkezik a film jelenben játszódó idősíkjában. Egyedül utazik oda, láthatóan várakozással teli, ám egyszerre folyamatos emlékbetörései lesznek, melyeket diszkrét, finom montázsokkal mutat be felvillanó képekként a film. Vagy: konkrét flashbackekkel, melyben a fiatal anya Lédát (Jessie Buckley ismét fantasztikus, akárcsak mindig, amióta a Csernobilban beleszerettünk) látjuk, aki finoman szólva is küzd az anyasággal.

Két kislány édesanyja, de fiatal irodalomtudósként szüntelenül azért harcol, hogy dolgozhasson, mert szenvedélyesen érdekli a szakterülete. A férjével sem tökéletes a kapcsolata, többnyire Leda van a kislányokkal, és ebben az időben próbál valamire jutni a munkájával. Türelmetlen, sokszor alig képes kontrollálni az indulatait, szenved. Sokunknak ismerős.

hirdetés
Aztán egyszer elutazik egy konferenciára, ahol találkozik egy elismert professzorral (Gyllenhaal remek castingja saját férje, Peter Sarsgaard), akivel intellektuálisan, érzelmileg és érzékileg is egymásra kattannak.

S hogy mit keresnek ezek az emlékek a napfényes görögországi nyaraláson? Egy, az üdülőhelyre érkező család egyik tagja, egy fiatal anya (Dakota Johnson) triggereli Leda fejében a régről hordozott, súlyos traumát, bűntudatot és mindenféle kavargó érzelmeket, melyeket láthatóan még mindig nem tett rendbe magában. Johnson karaktere egy egyszerű lány, aki ugyanúgy tehernek érzi sokszor a rajta "lógó" gyermeket, ahogy Leda egykor a saját, szeretett lányaival kapcsolatban érezte.

A film zsigerien átadja, hogy mennyire fájdalmas az az érzés, amikor egy nő nem "született ősanya", hanem másfelé is jár a feje, mást is szeretne, másra is vágyna, mert nemcsak az anyaszerepben tud kiteljesedni - másra viszont nincs lehetősége a körülményei miatt.

A színészek csodásak, a lehengerlő Colman és Johnson mellett Ed Harris is, akit mindig üdítő látni, látszik, hogy olyasvalaki vezette őket, akinek ez a vérében van.

A lányom karácsonyra ajándékba kapott egy gyermek-Bibliát, amit olvasunk. Azt kérdezte tőlem az Ószövetség első negyede tájékán, miért szerepel olyan kevés nő a képeken, és miért nincsenek fontos női szereplők. Megnyugtató választ kapott - hiszen vannak -, de elgondolkodtatott, hogy miért merült fel egy  gyermekben ez a kérdés. Amikor már a női jogokról beszéltünk az ő nyelvén, eszembe jutott, hogy ennek a komplex kérdéskörnek a része a film világa is.

Legtöbbször szép vagy vonzó nőkkel kell azonosulnunk. Vagy legalábbis szép lelkűekkel.

Ezt a fajta karakterbéli komplexitást azonban, amit Gyllenhaal bevállalt Colmanével, kevés film teszi. Egy nő, akit néha értünk, néha sajnálunk, néha határozottan taszítónak érezzük, aki elveszett - mert ő is egy elveszett lány, ha úgy tetszik, Isten elveszett lánya - , aki nem találja a kiutat az élete és maga által teremtett örvényből, s aki tud szeretni, de nehezen tud adni, mert akinek nincs miből, mert talán magát sem szereti önmaga teljességében, mert talán őt sem szerették eléggé, az miből adjon...

Ilyen összetett női alakokat nem elégszer látunk. Összetett, de szerethető férfiakat, bűnös férfiakat annál régebb óta: kövér maffiózókat, akiket szeretünk, bukott férfiakat, akik visszatalálnak a jó útra, vicces, groteszk figurákat, akiket legszívesebben átölelnénk.

Én Leda figuráját is legszívesebben átölelném, mert nem arról van szó, hogy nem szereti a gyermekeit, hanem mert képtelennek érzi magát a boldogságra, és vagy afelé, vagy afelől szalad, de nem találja a helyét. Forgatókönyvíróként, filmkritikusként és nőként kevés ennél fontosabb női problémát látok, aminek talán egyre szélesebb rés nyílik, hogy megmutatkozzon: a női gyengeséget, sokféleséget, esendőséget, az ősanyaság ellentétének bátor felvállalását, a női összeomlást, a nehézségeket, hogy nem mindig vagyunk szépek s szuperwomenek.

És azt is gondolom, a férfi gyengeségeket, a férfiak szülőséggel kapcsolatos jelenlegi nehézségeit, a családok válságait is kevés film ábrázolja mélységeiben. Van még hová fejlődni, és Az elveszett lány, minden hibájával és olykori - főleg vizuális - esetlenségével együtt ezt az utat tapossa ki éppen, amiért nagy taps jár neki.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Óriási rekordot döntött a Ne nézz fel!, Leonardo Dicaprio és Jennifer Lawrence új filmje a Netflixen
Még sosem néztek egy hét alatt annyian egy filmet, mint ezt.

Link másolása

hirdetés

Új csúcsot ért el a Ne nézz fel! című film a Netflixen: még soha nem néztek egyetlen filmet annyian egy hét alatt, mint Adam McKay szatíráját - írja a Deadline.

December 27. és január 2. között összesen 152,29 millió órát néztek a felhasználók a filmből globálisan, ilyen magas számra pedig korábban még nem volt példa egyetlen produkciónál sem.

Sőt, Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence új filmje már minden idők harmadik legnézettebb filmje lett a Netflixen a Sandra Bullock-féle Madarak a dobozban (Bird Box) és a Dwayne Johson, Gal Gadot és Ryan Reynolds főszereplésével készült, szintén új Különösen veszélyes bűnözők (Red Notice) mögött. A Deadline szerint azonban a Ne nézz fel! olyan népszerű, hogy hamarosan simán beelőzheti mindkét "riválist", és ezzel újabb rekordot tudhat magáénak.

A film egy szatíra, amelyben a két főszereplő, Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence két csillagászt alakít, akik megpróbálják figyelmeztetni a világot arra, hogy egy olyan üstökös közelít, amely képes elpusztítani a bolygót. Csakhogy meglepetésükre az emberek nem igazán akarnak hinni nekik. Ez tulajdonképpen egy szándékos allegóriája a klímaválság elleni küzdelemnek: hiába figyelmeztetnek folyamatosan a tudósok arra, hogy egyre jobban pusztul a Föld, az emberiség nagy része nem veszi ezt komolyan, és nem akarnak tenni ellene.

Míg számos filmkritikus erősen bírálta a filmet, a klímatudósok és -aktivisták nem győzik dicsérni. Szerintük ugyanis ez a film képes lehet felnyitni az emberek szemét arra, hogy mi zajlik jelenleg a világban a klímaválság kapcsán.

Kritikánkat itt olvashatod el:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
„Végre megkaptam azt, amire már több mint egy évtizede vágytam” – Visszatérés Roxfortba
Az első Harry Potter-film 20. évfordulóján a Warner úgy döntött, újra összehozza az alkotókat, és készítenek egy jó kis dokumentumfilmet.

Link másolása

hirdetés

Nem fogok pártatlan szemlélőként írni, mert nem tudok. Én a Harry Potter-filmekkel és a Gyűrűk Ura-filmekkel nőttem fel. Mindkét filmes univerzum hatalmas hatással volt rám, de amíg Tolkien könyveit csak nagyon nehezen tudtam fiatal fejjel elolvasni,

a Harry Potter-könyveket faltam,

magyarul és angolul is többször végigolvastam őket.

Fiatalkorom meghatározó eleme volt a varázsvilág, szinte a szereplőkkel együtt nőttem fel, a Harry Pottert játszó Daniel Radcliffe csak egy hónappal fiatalabb nálam.

Amikor véget ért a sorozat, nagy űrt hagyott maga után,

bár imádtam az utolsó részeket is, igazi rajongóként még több Harry Potter-tartalomra vágytam volna. Ezt a stúdió is pontosan tudta, mármint azt, hogy mekkora igény van még újabb történetekre J.K. Rowling világából, de sajnos az első próbálkozások felemásra sikeredtek.

A Legendás állatok és megfigyelésük közepesen indult, és aztán borzalmasan folytatódott,

a számítógépes játékok gyengék voltak, az új könyvet nem is olvastam, viszont ez a dokumentumfilm számomra telitalálat lett.

hirdetés

Rajongóként végre megkaptam azt, amire már több mint egy évtizede vágytam. Visszatértem a gyerekkoromba, még ha csak 90 percre is. A filmben megismerhetünk izgalmas háttérinformációkat, érdekességeket a színészek viszonyairól, megtudhatjuk, hogyan élték meg a sikert és a forgatásokat.

Természetesen mindent próbálnak nosztalgia-szemüvegen keresztül mutatni.

Egyértelműen átjön az érzés, hogy milyen lehetett 100 gyerekkel együtt dolgozni: kifejezetten nehéz. Megtudhatunk rengeteg extra információt a szereplőkről, a karakterekről, a színészek kiválasztásáról, és sok archív felvételt is láthatunk, köztük interjúkat a fiatal Daniel Radcliffe-fel, Emma Watsonnal és Rupert Grinttel. Gyakorlatilag ők viszik a hátukon a filmet,

Harry és barátai vannak a fókuszban,

ők interjúvolnak egy-egy színészt, emlékeznek vissza, milyen is volt a brit filmművészet krémjével együtt dolgozni. Megemlékeznek színészekről, akik nem lehetnek már velünk, kiemelve Alan Rickmant, Helen McCroryt és Richard Harrist. Igazi érzelmi hullámvasút egy rajongó számára.

Azoknak, akik nem ebben nőttek fel, nem tudom mit adhat a Visszatérés Roxfortba. Talán tényleg érdekes kulisszatitkokat a filmkészítésről, interjúkat olyan híres brit színészekkel, mint Robbie Coltrane, Helena Bonham Carter, Ralph Fiennes vagy Gary Oldman.

Megszólaltatták az összes film rendezőjét,

Chris Columbust, az azóta Oscar díjas Alfonso Cuarónt, Mike Newellt és David Yates-t. Az ő oldalukról is lebilincselő részleteket tudhattunk meg a forgatásokról, szórakoztató látni, melyik rendező hol kapcsolódott be a sorozatba, és hogy kezelte a fiatalokat. Míg Columbus gyerekként ismerte meg őket, addig Mike Newell elmeséli, hogyan törte el az egyik Weasley-iker a bordáját egy szerencsétlenül sikerült verekedési jelenet próbáján.

Nekem nagyon sokat jelent ez a kis összeröffenés, elmondhatatlan öröm volt számomra, hogy ismét láthattam a csapatot együtt, ahogy visszavittek a varázslatokkal teli múltba.

Minőségi munka, rengeteg utalással, odaillő jelenetek bevágásával.

Minden passzolt. Valószínűleg a Warnernek nagyon sok pénzbe került, de még így se szólaltattak meg sokakat. Gondolom, ebben közrejátszik a rengeteg időpont-egyeztetés, a járványidőszak, sokak már koruknál fogva nem tudnak forgatásokra utazni. Például nagyon hiányoltam Maggie Smith-t, de már ő is 87 éves.

Természetesen a 90 perces hossz is behatárolta az interjúk mennyiségét,

de McGalagony professzor mellett Michael Gambon, David Thewlis és, J.K. Rowling is hiányzott - utóbbi még érthető is a jelenlegi médiabalhéi miatt. Ő csak archív felvételeken szólalt meg, ugyanakkor meghallgattam volna, milyen lehetett átvenni Dumbledore szerepét egy színészlegendától Michael Gambonnak.

Jó volt, de jobb lett volna még több. Jól összerakott, iparos munka

a Visszatérés Roxfortba, rajongóként elképesztő élmény volt

újra együtt látni gyerekkorom egyik meghatározó színészgárdáját. Köszönjük, hogy láthattuk. A dokumentumfilm elérhető az HBO Go kínálatában.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: