KULT
A Rovatból

Vajdasági kalandozások: Szerbia legmagyarabb fesztiválján jártunk egy mesébe illő szélmalom tövében

A Malomfesztiválra nemcsak a fellépők miatt érdemes ellátogatni – a környék hangulata legalább annyira rabul ejti az embert.

Link másolása

Az idei szezonban minden eddiginél több fesztiválra látogattam el. A menetrend annyira feszített volt, hogy többször én magam is megkérdőjeleztem, tényleg jó ötlet volt-e bevállalni.

Augusztus közepére már túl voltam például 10 nap Művészetek Völgyén és 3 nap Ördögkatlanon, közvetlenül ezután pedig következett egy hét a Szigeten. Sőt, ezt követően még egy kéthetes erdélyi túra is be volt tervezve a nyárra.

Utóbbi kettő – tehát a Sziget és Erdély – között 4 napom volt regenerálódni.

Vagyis csak lett volna, ha nem döntök úgy, hogy én bizony megnézem magamnak a Vajdaságban idén ötödjére megrendezett Malomfesztivált is.

Ezt a bevezetőt csak azért írtam le, hogy egyértelmű legyen: ha ilyen ütemterv mellett még egy szerbiai kitérőt is bevállalok, valamit nagyon tudnia kell annak a fesztiválnak, amiért hajlandó vagyok erre.

És a helyzet az, hogy tud is. Így utólag már saját élményeim hatására írom ezt, de előzetesen – amikor még semmi előképem nem volt az egészről – csak mások beszámolóira hagyatkozhattam.

Ezek pedig mind annyira kiugróan pozitívak voltak, hogy nem maradt bennem kétség afelől: ott kell lennem, pihenni meg majd ráérek ősszel.

Persze azért közrejátszott a döntésben a lineup is. Rögtön a nyitónapon fellépett a Lovasi ’18 produkció, a Ricsárdgír és a Tudósok, másnap pedig a Platon Karataev, a Csaknekedkislány, a Sin Seekas és a Bohemian Betyars. Rajtuk kívül pedig még jó néhány környékbeli formáció, akiknek eddig maximum a nevét hallottam, de itt volt a remek alkalom megismerni őket.

Ami a helyszínt illeti: Orom a magyar határtól alig 30 kilométerre található, alapvetően sima ügy a megközelítése, csak a határátlépés tehet keresztbe. Az viszont rendesen, szóval érdemes időben elindulni, mert Röszkénél simán be lehet ragadni akár több órára is.

Ha már megérkeztünk, a dimenziók egyáltalán nem nagyok. Három színpad és két kemping van, a fesztivál egyik végétől a másikig el lehet sétálni néhány perc alatt. A középpontban a névhez méltó módon a malom épülete áll, ami a szervezők territóriuma. Bemenni ezért nem lehet, viszont esténként fényfestéssel díszítik, amitől még mesébe illőbb látványt nyújt.

A bejáratnál egyébként átnézték a táskákat, így alkoholt egyáltalán nem lehetett bevinni. Ez kicsit meglepett, egyetlen hasonló kaliberű kis vidéki fesztiválnál se tapasztaltam még hasonlót, de cserébe az árak elég barátiak voltak: átszámítva 400-450 forint körüli dínárért már lehetett sört kapni, és meleg ételhez is hozzájuthattunk akár 600 forintért. 1000-ből pedig teljesen jól lehetett lakni.

Nem nagyon szeretek hasonlítgatni, mivel szerintem majdnem minden fesztiválnak megvan a maga önálló karaktere, amit ki lehet emelni. De van egy vetület, aminek kapcsán a Malomfesztivál egyértelműen a Fishing on Orfűt juttatta eszembe, ez pedig a rendkívül változatos napközbeni programkínálat.

Eleve volt egy nagy medence, amit bárki használhatott, emellett pedig napindító jógán, illetve közösségi összerázó beszélgetéseken is részt vehetett, akit érdekel az ilyesmi.

Lehetett biciklit bérelni, aminek a hivatalos ára egy azaz egy sör (kivéve Löwenbrau, mert akkor meghalsz – ez így ki volt írva).

A legnagyobb dobás viszont nem ez volt, hanem az egész napos kirándulások, amelyeket a Szerbia Magyarul portál és utazási iroda munkatársai szerveztek. A fiatalokból álló csapat azért alakult, hogy szervezett utak keretében minél több embert csábítson Magyarországról a Vajdaságba, megmutatva a környék szépségeit.

Ennek keretében szerveztek buszos utat Szabadkára és Palicsra, én viszont egy biciklitúrán vettem részt, aminek célpontja a 20 kilométerre található Magyarkanizsa volt. Kisebb pihenőkkel másfél óra alatt tettük meg az utat, először egy helyi pálinkafőzdébe érkeztünk, ahol a házigazdák jóvoltából kóstolással egybekötött körbevezetés, majd kiadós bográcsos ebéd várt ránk.

Ezután a Tisza-part felé mentünk tovább, hogy részt vegyünk egy strandolással és sörözéssel egybekötött sétahajózáson. A kapitány egy vadregényes, lakatlan sziget partjaihoz vitt bennünket, ahol csak alig térdig ért a víz. Itt kötöttünk ki nagyjából fél órára, majd visszatértünk a kiindulási ponthoz, magunkhoz vettük ott hagyott biciklijeinket, és elindultunk Orom felé.

Az egész program átszámítva bő 4000 forintba került – ha azt nézzük, hogy az orfűi sör- és fröccstúrákért már évek óta 7000 forint körüli összeget kérnek, ár/érték arányban ennél jobb vételt el se nagyon lehet képzelni.

Este 7-re értünk vissza a fesztiválra, az eredeti terv szerint pont a koncertek kezdetére. Csakhogy közbeszólt egy kiadós vihar, ami annak rendje és módja szerint letarolt mindent, teljesen keresztül húzva a számításokat. A technikát teljesen újra kellett építeni, ami  majdnem kétórás csúszást eredményezett az Akácos színpad programjában, és a nagyszínpadon se sokkal kevesebbet.

Az elsőként fellépő Platon Karatev járt emiatt legrosszabbul, ők még a ráadás ráadásával együtt is alig fél órát tölthettek a színpadon, annyira le kellett rövidíteni a játékidejüket. A többieken is húztak, de ennél azért kevesebbet.

Viszont a Csaknekedkislány így is éjjel 1 óra körül kezdett bele a tervezett fél 12 helyett, a nagyszínpadon a Bohemian Betyars pedig még 3-kor is – amikor mi hazaindultunk – csak a beállásnál tartott.

Nyilván jobb lett volna, ha sikerül megúszni szárazon, csúszások nélkül, de így is messzemenőkig pozitív élmény volt számomra a Malomfesztivál. A szűkebb helyszínbe és a tágabb vidékbe is első látásra beleszerettem, szóval már most biztos vagyok benne, hogy ide is vissza kell jönnöm jövőre.

(További képeket IDE KATTINTVA lehet nézegetni.)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Sztárban sztár leszek: Yulaysi Miranda akkor is győz, amikor hibázik
Hiába kárognak egyesek, a kubai lány és Bari Laci is megérdemelten jut tovább hétről hétre. Kritika.

Link másolása

Szörnyű dologra jöttem rá. A Sztárban sztár leszekben mindenki fiatalabb nálam. A zsűritagok és a versenyzők egytől-egyik később születtek, mint én. Az egyetlen vigaszom Tilla, aki vén, mint az országút.

Bár az X-Faktor múlt héten véget ért, a Sztárban sztár leszek még rövid ideig tartja magát. A nyolcadik élőadást Holy Molly és Lizot Sunday Nightjával kezdték a versenyzők, ki tudja, miért. Ennyi erővel választhattak volna valami jó számot is.

A zsűri hölgytagjai betegséggel küszködtek. Tóth Gabinak egyelőre csak az énekhangja ment el, Köllő Babett viszont olyan rekedt lett, hogy szinte vártam, mikor szólal meg:

„Nem tudom ki maga és azt sem, mit akar…”

Minél kevesebb a versenyző, annál nehezebb kitölteni a műsoridőt, ezért mindenkinek kétszer kellett énekelnie. Egy feladatot a mesterüktől kaptak az énekesek, egyet pedig maguk választhattak.

Kaly Roland kezdte a bulit Tom Jonesként, az If I Only Knew című számmal. Ez volt a „kötelező” köre. Roland nem titkoltan az egyik kedvencem, de most nem tetszett annyira. Nem volt rossz a produkciója, de gyengébben sikerült, mint a korábbi szereplései.

A hangutánzás sem sikerült igazán, és nem tudta tökéletesen visszaadni Tom Jones kisugárzását sem. Ezzel együtt is 27 pontot kapott a mesterektől.

Kökény Dani 50 Centje sem jött össze. Ahogy Majka is megállapította, Dani végig hangnemen kívül rappelt, és a time is szétesett. A smink viszont nagyon jól sikerült.

Persze az aranyos nénik megvédték, mondván, 50 Cent nagyon messze áll Dani karakterétől. De azért nem pontozták felül, 22 ponttal várhatta a folytatást.

Bari Lacinál muszáj egy kis kitérőt tennem. Egyre másra olvasok olyan megjegyzéseket, miszerint csalás, hogy versenyezhet, hiszen a sérülése miatt nem táncolhat, és ez igazságtalan előny a többi versenyzővel szemben.

Ezek a kommentelők nem veszik figyelembe, hogy amennyi könnyebbséget jelenthet Lacinak adott esetben a mozgás mellőzése, annál problémásabb énekelni, hiszen ülve sokkal nehezebb. Ennek ellenére sikerült adásról adásra tökéletes éneklést produkálnia.

Ráadásul láttuk már mozogni a sérülése előtt, vélelmezhető, hogy nem okozna neki gondot.

Az pedig nem kérdés, hogy Bari Laci az évad egyik legnagyobb tehetsége, megérdemli a rivaldafényt.

A mesterek is tudják ezt, repült a 30 pont.

Yulaysi Miranda elsőként a szabadon választott produkciójával lépett színpadra. Szeretett volna végre megint spanyolul énekelni, ezért Jennifer Lopezzé lényegült át.

J Lo a legendás hátsóját leszámítva annyira nem karakteres énekes, talán ez lehet az oka, de szerintem nem volt tökéletes a hangutánzás. Becsúsztak hamis hangok is, ami Yulitól szokatlan, de még így is nagyszerű show-t csinált.

Kapott a mesterektől is kritikát, de azért 10 pontnál kevesebbet senki nem adott.

Jósa Tamás Balázs Fecót kapta feladatul Tóth Gabitól.

Szegény Tamás az a versenyző, akit bárhogy is maszkíroznak el, a végén mindig Hókuszpók lesz belőle.

Ezen a héten óriási segítséget kapott, hiszen nem kisebb nevek kísérték a színpadon, mint Balázs Fecó zenésztársai, Csóka Péter és Dorozsmai Péter. Szép tisztelgés volt ez a két éve eltávozott zenész előtt. Majka nem érezte azt, amit Balázs Fecó előadása esetén, de így is járt a 30 pont.

Akkora noob vagyok – gyermekem szavával élve –, rá kellett keressek Azahriahra, hogy értékelni tudjam Kökény Dani második produkcióját. Azahriah mindenképp figyelemreméltó jelenség, bár tény, hogy nem én vagyok a célközönsége.

Dani viszont az, és talán ez lehet az oka, hogy elég jól lehozta. Energiaszintben azért nem volt ugyanott, mint az eredeti, igaz, egy videoklipp egészen más, élőben Azahriah sem biztos, hogy kompakt. 30 pontot kapott.

Jósa Tamástól én is csak azt tudom kérdezni, mint a mesterek: Miért? Igen, valahol a tudatalattink mélyén mind tudjuk, hogy David Hasselhoff elvileg énekes,

de akkor sem tudnám felsorolni a slágereit, ha az életem múlna rajta.

Tóth Gabi versenyzője ennek ellenére jó poénnak tartotta a Baywatch sztár bőrébe bújni.

A dal jellegtelen, a közönségnek nulla kötődése hozzá, és a mesterek sem értékelték többre 28 pontnál.

Bari Laci keményfába vágta a fejszéjét, hiszen mesterét, Pápai Jocit választotta. Ismét tökéletes hangutánzást hallottam, Laci egyszerűen nem tud hibázni.

Yulaysi Miranda Maurice White-ja viszont nem sikerült olyan jól. Bár külsőségekben remekül levette az Earth Wind & Fire énekesét, az éneklésből hiányoltam az erőt, hamis hangok is becsúsztak. Persze a kubai hölgy annyi csodát tett már le elénk a színpadra, hogy belefér. 28 pontot kapott.

Mirandával kapcsolatban is engedtessék meg nekem egy kis magánvélemény. A különböző közösségimédia oldalakon többször látom, hogy a kommentelők azért nem drukkolnak neki, mert „nem magyar”.

Most sorolhatnánk azokat a „nem magyarokat”, akikre a mai napig büszkék vagyunk, kezdve az aradi 13 tagjaival. De még ha a vita kedvéért el is fogadom, hogy nem magyar (annak ellenére, hogy a férje az és így a gyerekei is): Na és?

Annál inkább örülnünk kéne, hogy ez a csoda valahogy idevetődött mi hozzánk.

A maga részéről sokkal jobban járt volna, ha Amerikában köt ki, mert a tehetségével ott is sokra vinné, de mindenképp jobban keresne. Tekintsük a Jóisten ajándékának, örüljünk neki.

Kaly Roland zárta a műsort. Eros Ramazottit választotta magának, aminek Majka szemmel láthatóan nem örült.

Ha a Tom Jones produkciónál voltak apró hibák, ezzel az előadásával Roland mindent jóvátett. Ahogy a mesterek is megállapították az évad talán legjobb hangutánzását hallottuk.

Jött az izgalmas rész. Ismét Yulaysi Miranda lett a napi győztes, így ő biztosan ott lesz a jövő heti elődöntőben. A második helyen viszont négyes holtverseny alakult ki, hiába, gondolni kell a konteo hívőkre is.

Végül Kaly Roland és Kökény Dani jutott tovább „simán”. Bari Laci és Jósa Tamás közül Pápai Joci versenyzője kapta a több szavazatot, így Köllő Babett után Tóth Gabi is versenyző nélkül maradt.

Már csak két hetet kell aludni, hogy kiderüljön, ki Magyarország legsokoldalúbb énekese. A döntőbe változatlanul a Yuli-Roland-Laci hármast várom, de bármi megtörténhet. Bari Laci másodszor került veszélyzónába, úgy, hogy a múlt héten pedig adás első lett. Kökény Daninak sok rajongója van, könnyen lehet, hogy a mezőny legfiatalabbja örülhet a végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Új klip: Tavalyi nyertes slágere után a Compact Disco így folytatja
A múltunk nem felejt című daluk alapból egy csápolós, igazi Compact Disco-szerzemény lett, de a dalt felruháztuk egy mély, elgondolkodtató mondanivalóval.

Link másolása

A múlt év legjátszottabb, rádiós listavezető dala lett a Compact Disco a „Minden rendben” című slágere, amelynek sikere után egy őszre rezonáló felvétellel jelentkezik. A jellegzetes „kompaktos” elektronikus hangzással érkező "A múltunk nem felejt" című dal egy animációs klippel egészül ki, amit a Schola Europa Akadémia Mozgókép és animáció-készítő szakos tanulói készítettek Száraz Tamás vezetésével.

A Compact Disco Hősökkel közösen készült zenéjénél működött először közre a zeneszerző, producer Diaz – a vidám felütésű „Minden rendben” alatt kialakult, jó munkakapcsolatra felbuzdulva Walkó Csaba és Pál Gábor ismét szívesen működött együtt vele „A múltunk nem felejt” című trackben. Most azonban a Compact Disco a lombhullás eljöttével elégikusabb gyökereihez nyúlt vissza és ahhoz a hangzáshoz, amitől az elmúlt évek úttörő alternatív popzenét és elektronikus zenét ötvöző crossover formációjává tették.

„A múltunk nem felejt” alapból egy csápolós, igazi Compact Disco-szerzemény lett, de a dalt felruháztuk egy mély, elgondolkodtató mondanivalóval. A hideg és sötétség kihozza az emberekből a nosztalgiát és sajnos nem a jó értelemben. Előfordul, hogy észre sem vesszük és kesergünk a múlton. Nem szabad hagynunk, hogy a negatív dolgok a hatalmukba kerítsenek, tekintsünk előre és a megoldásra”

– osztotta meg a frontember, Walkó Csaba.

Csaba azt is elárulta, miként küzd meg az olykor a nehéz emlékekkel: „Lassan 10 éve futok és ez rengeteget segít, úgy fogalmaznék, hogy átalakítja az energiáimat, gondolkodni is van időm. De ez nemcsak a nehézségekben segít, hanem abban is, hogy kiélhessem a mozgásigényemet, mivel egy rettenetesen örökmozgó ember vagyok, ha telefonálok vagy alkotok is állandóan jár a lábam!”

Az újdonság egy izgalmas animációs videót is kapott, amelyet a Schola Europa Akadémiai diákjai készítettek el. „Szeretnénk támogatni a karrierük elején járó tehetségek előrelépését, így nagyon örültünk, hogy elvállalták a „A múltunk nem felejt” kisfilmjét. Már régóta szerettünk volna egy ilyen típusú videóklipet. A többféle vizuális technikát alkalmazó, halloweeni hangulatot ébresztő a klip, szerintünk nagyon jól sikerült!” – tette hozzá az énekes-dalszerző.

VIDEÓ: Compact Disco - A múltunk nem felejt


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Love Bistro vagy Konyhafőnök? - újabb csata a Tv2 és az RTL között
'Míg a Konyhafőnök évek óta növelni tudja rajongótáborát, a Love Bistro címére sem biztos, hogy emlékezünk majd fél év múlva...' Kritika.

Link másolása

Augusztus 25-én startolt a Tv2 legújabb gasztro-showja, Love Bistro néven. Hírességek és párjaik vetélkednek más hírességekkel és párjaikkal és ahogyan az lenni szokott, elsősorban nagyon próbálnak bennünket szórakoztatni.

Eközben immár három hete fut az RTL Klubon a Konyhafőnök 7. évada, ahol ismét hétköznapi emberek, és nem pedig celebek vetélkednek egymással.

Két kereskedelmi adó, két gasztroműsor, egy idősáv és egy verseny a nézők kegyeiért. Egy verseny, amelynek akkor is az RTL Klub műsora lenne a győztese, ha a Love Bistro erősebb, minőségibb és szórakoztatóbb lenne. De nem feltétlenül az.

Bevallom őszintén, a Konyhafőnököt nem csupán azért kedvelem, mert szórakoztató vagy kikapcsol. Abszolút edukatív hatása van a műsornak, aminek hála már én is tudok házi tésztát gyúrni, erősen pillogok, hogy karácsonyra olyan robotgépet kaphassak, amivel ott dolgoznak a versenyzők és a séfek, és legutóbb feljegyeztem magamnak, mi a titka a tökéletes sült kacsamájnak.

Rácz Jenő (a legfiatalabb magyar Micheline-csillagos séf) és Sárközi Ákos (2014-ben szerzett Micheline-csillagot, főzött már Tom Hanksnek is) személye számomra garancia, eközben Fördős Zé munkásságát is elismerem, mert számtalanszor futottam már az ő blogjához, ha valami receptet kerestem.

Ezzel párhuzamosan a Love Bistro is nagyágyút szerződtetett, mégpedig az első Konyhafőnök műsorok sztárját, Bernáth Józsefet láthatjuk a Tv2 műsorában. Bernáth 2016-ban nem túl szépen búcsúzott az RTL Klubtól, sokáig ment is a huzavona a csatorna és a séf között. Személye egyértelműen fricska az RTL Klub felé. Az viszont már inkább kényszernek tűnik, hogy a Love Bistro kénytelen volt a versenyzők tekintetében is egy már kipróbált alapgárdához nyúlni. Cinthya Dictator, Tücsi vagy Dobó Ági már egyszer megmérettetett az rtl-es Konyhafőnök VIP-ben, a fentebb emlegetett egyszeri tévénéző pedig a sóhajtozgatások közepette azt is megjegyzi, hogy Dobó Ági az egyik korábbi Konyhafőnök VIP győzteseként eléggé nagy előnyben van.

Pozitívum, hogy a Tv2 végre-végre el tudott rugaszkodni attól, hogy a műsorvezetésre Ördög Nórát vagy Liptai Claudiát kérje fel. Az előbbi az augusztusban mindössze tíz adást megért Masterchef VIP-ben volt "létszám", az utóbbi a Séfek Séfében nem találta a helyét. Bernáth József személye pedig igazán telitalálat, ugyanis szemben az RTL Klub két, harsányabb stílust képviselő séf-sztárjával, Bernáth maga a megtestesült nyugalom és empátia.

Ezek a jelzők jól is jönnek a Love Bistro-ban, ahol

a versenyzőkről az első perctől fogva tudjuk, hogy nem profik, hogy hibázhatnak, hogy nincsenek tisztában olyan alapokkal sem, mint egy lángos receptje akár.

Bernáth és műsorvezető társa, a cukrászmester Baracskay Angéla akkor is képesek dicsérőn nyilatkozni egy ételről, ha az előzőleg be lett dobva a tálaló pultba fejjel lefelé, vagy egyértelműen emberi fogyasztásra alkalmatlan, mert annyira csípősre sikerült.

A Konyhafőnökben ellenben hétköznapi emberek versenyeznek, akiket hétről-hétre megismerhetünk, hogy aztán nemsokára jól el is felejtsük őket. Addig viszont szeretjük vagy kevésbé szeretjük őket, drukkolunk a továbbjutásukért, vagy épp ellenkezőleg, nagyon kiejtenénk őket. Egy cseppet sem hátrány, hogy ők nem celebek. A Love Bistroban hírességek versenyeznek, de - nem bántásból mondom - a 16 párból szerintem három-négyről tudja egy átlag televíziónéző, hogy amúgy kicsoda is az illető.

Így viszont az is kevésbé izgalmas, ami esetleg kiderülhet a "sztárpárok" jelleméről.

Érdekes összehasonlítani az ismeretlenekből pár nap televíziós hírnevet szerző emberekből áradó természetességet és egyes celebek túltolt, hisztis magamutogatását.

A Love Bistro első hetében például ismét felmerült bennem a kérdés, vajon miből gondolja azt bárki is, hogy Cinthya Dictator képernyőre való?

Ha a műsorok nem egyszerre, egy időben futnának, hanem az egyik mondjuk eltolva, októberben kezdődne, minden bizonnyal boldogabbak lennének a műfaj rajongói, és nagyobb kérdés lenne a verseny végkifejlete. Így bármennyire is kedves, mulatságos a Love Bistro, bármennyire is szeretjük az ismertebb embereket hétköznapi(bb) élethelyzetekben nézegetni (emberi gyarlóság, kíváncsiság a neved), hovatovább bármennyire is menő ötlet az új műsorban a licitálós feladat, a két csatorna versenyében egyértelmű, melyik lesz a győztes. Míg a Konyhafőnök évek óta növelni tudja rajongótáborát, a Love Bistro címére sem biztos, hogy emlékezünk majd fél év múlva, ahogyan nekem már most utána kellett néznem, mi is volt a címe a mindössze három hete elkezdett Masterchef VIP-nek. Nem ragad meg.

A főzés oltárán mutogatott show-elemek kapcsán bennem még egy kérdés fogalmazódott meg, és az mindkét műsorban jellemző. Valaki árulja el nekem, miért menő főzés közben dobálózni, ordibálni, hadonászni és a másikkal úgy beszélni, hogy az ténylegesen sértő és megalázó? Ez persze csak költői kérdés.

Egy dolog viszont mindkét műsor kapcsán abszolút pozitív.

A két legnagyobb hazai csatorna, miközben egymásnak feszül, szinte vérre menően igyekszik, hogy te, én, mi, a nézők ténylegesen ki tudjanak kapcsolni, le tudják tenni a stresszt, tudjanak nevetni nagyokat és alapjáraton elfeledni minden hepehupáját ennek a nem kicsit elfuserált évnek egy világjárvány árnyékában.

Ez az, amiért hálásak lehetünk, és ez az, amiért üsse kő, nézzük ezeket a műsorokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
„A tökéletes apokalipszissel néztek szembe” – interjú Paul Ritterrel, a Csernobil színészével
A sorozat-történelem egyik legellenszenvesebb figuráját játssza a színész: a csernobili főmérnököt, a tragédia közvetlen felelősét.

Link másolása

Anatolij Sztyepanovics Gyatlov a csernobili atomerőmű üzemeltetési főmérnökének helyettese volt a csernobili atomerőmű-baleset idején. Ő volt az, akit látva megborzongtunk a sorozatot nézve: tényleg a teles összeomlásig vezérli majd a reaktor tesztjét? Persze tudtuk, hogy igen, csak

korábban talán sejtelmünk sem volt róla, hogy egy ilyen komoly emberi tényező volt az oka a csernobili atomkatasztrófának.

Az interjúban Gyatlov sorozatbeli megformálója, Paul Ritter elárulja, hogyan készült fel a meghallgatásra, miért nem nézte meg az sugárzottakat ábrázoló képeket és hogy milyen élmény volt a vezérlőterem tökéletes másában dolgozni heteken át.

Meséljen a karakteréről. Ön hogyan látja Gyatlovot?

Anatolij Gyatlov 1931-ben született Szibériában. Nagyon tapasztalt atomfizikus volt, és ő felelt – ez a dolog borzalmas iróniája – a biztonsági teszt futtatásáért. Negyedik alkalommal kísérelték meg akkor végigvinni ezt a tesztet.

Az előző alkalmak során Gyatlov érezte, hogy valami nem klappol, és ekkor még sikerült teljesen leállítania a rendszert.

A katasztrófa éjszakáján azonban Gyatlov – aki emberileg iszonyatos módon, bántalmazóként viselkedett a munkahelyén – egy kifejezetten magas szintű meetingen volt a közvetlen főnökeivel, csapatának tagjai pedig kézikönyvből voltak kénytelenek dolgozni. A csapatból többen újoncok voltak, és nem sikerült leállítaniuk a rendszert.

Gyatlov elhunyt a katasztrófa után?

A legtöbb ember, akik Gyatlovéval egyenlő mennyiségű sugárzást kaptak, egy hónapon belül meghaltak. Ő mégis kilenc évig túlélte a balesetet, amiből öt évet kemény munkatáborban töltött. Egy haditengerészeti városban, Novoszibirszkben nőtt fel, ahol sokkal kisebb nukleáris reaktorokat telepített tengeralattjárókba – és azt is túlélte. Láthatóan genetikailag ellenálló volt a sugárzással szemben.

Hogy kapta meg a szerepet?

Felkértek, hogy menjek el a meghallgatásra. Hat hosszú jelenetet kellett memorizálnom egyetlen hétvége alatt, de biztosra mentem, jól megtanultam a dialógusaimat, azaz elvégeztem a leckét. Úgy mentem el a meghallgatásra, hogy már tisztában voltam vele, mi a fene is lesz pontosan a dolgom.

A Csernobil lehet az év befutója a díjátadókon is

Ezt abból gondoljuk, hogy minden évben jelzésértékű, aktuálisan milyen szériát jelölnek a sorozatokat díjazó időrendben első gálán, az Emmy-díjátadón. Idén rekordmennyiségű, vagyis 17 (!) jelölést kapott a Csernobil, egészen változatos kategóriákban (Rittert pont nem jelölték). Itt lehet egyébként megnézni az Emmy jelöltjeit. Nem kérdés, hogy a Golden Globe nagy esélyese is lesz a sorozat és az alkotói. A kreátor, Craig Mazin vajon foghatja a fejét, hogy miért nem nagyjátékfilmet csinált? Sokan úgy gondolják ugyanis a szakmából, hogy ebben az esetben garantáltan járna neki a rendezői Oscar.

Milyen kutatásokat végzett a munkához?

A csapat minden létező információval ellátott minket, így aztán jó adag anyagot meg is emésztettem. Arra ugyan nem tudtam magam rávenni, hogy megnézzem a túl grafikus képeket, de sokat olvastam azokról a folyamatokról, ami Gyatlovra várt további életében. Azt hitte, hogy a hidrogéntartályok robbantak fel, és

összefüggő, ámde tökéletesen valótlan beszámolót tartott a főnökeinek arról, hogy mi romlott el a folyamat során.

Ezért fontos volt, hogy teljesen képben legyek a részletekkel kapcsolatban. Ugyanakkor a tudomány kristálytisztán jelenik meg a forgatókönyvben és ragyogóan egybedolgozták a történet lendületével, sosincs túlexponálva.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk