KULT

Kovács Patrícia: Van, hogy dühből azt mondom, elég volt!

Az Eszenyi-ügyről és a Vígszínház társulatán belül lévő politikai törésvonalakról beszélgettünk, de szóba került az is, hogy most nem Lady Machbetre van szüksége a közönségnek.

Link másolása

A népszerű színésznő 10 év után a Bella Figura című előadásban tért vissza a Vígszínház színpadára, ebből az alkalomból beszélgettünk. Patrícia felajánlotta, hogy tegeződjünk.

– Mindig is nagyon tiszteltem benned, hogy nemcsak remek színésznő vagy, de nem is félsz megszólalni. Szemben sok pályatársaddal, aki nem győzi hangsúlyozni, hogy ő nem politizál, és inkább nem mond semmit.

Ezek a megszólalások tudatos, átgondolt dolgok, vagy egyszerűen olyan alkat vagy, aki kimondja, amit gondol, bármi is lesz adott esetben a következménye?

– Változó. Van, amikor lehetőségem van jól átgondolni, hogy mikor, mit fogok mondani, kinek, hányszor és milyen fórumon.

De van, hogy egy unalmas hétfő délelőtt történik valami a közéletben, felhúzom magam, és dühből azt mondom, elég volt, nem érdekel, mi lesz a következménye, meg kell szólalnom. Akad, aki megtehetné, hogy megszólal, de nem teszi, más pedig szívesen mondaná, de nem teheti. Nem szoktam ezzel kapcsolatban ítélkezni, én teszem a dolgomat.

Azt gondolom, megengedhetem magamnak, hogyha van valami, ami mellett nem mehetek el, akkor megszólalok.

– 10 év után visszatértél a Vígszínház társulatához. A színház nehéz időszakon van túl, hiszen nemcsak a Covidot kellett átvészelni, hanem a fennállásának talán két legnagyobb botrányát, a Marton ügyet és az Eszenyi ügyet. Milyen a hangulat most a színházban?

– Azt érzem, hogy a Vígszínház életébe békesség költözött. Az elmúlt években nagyon megcibálta az élet a társulatot. Nehéz helyzetben kellett szembesülni ezekkel a történésekkel, ami senkinek nem volt könnyű.

Mostanra mindenki megnyugodott. Egy ekkora társulatnak nehéz kezelnie ezeket a feszültségeket. Boldog felszabadultságot érzékelek, hogy most már nem kell ezekről beszélni.

Ez már a múlt, a jelenben élünk és a jövőre koncentrálunk.

– Az említett ügyek hatására változott valami a Vígszínházban, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő?

– A Vígszínház az elsők között hozta létre a saját etikai vizsgálóbizottságát és kidolgozott egy kódexet, ami arról szól, hogyan lehet megelőzni a problémákat illetve jelezni, ha valakit bántódás ér, hogy ezek az esetek ne ismétlődhessenek meg. Erős jogi háttér jár minden itt dolgozónak, ha bármiféle sérelem éri, és érdemben kivizsgálják a panaszokat.

Az új vezetés ezt nagyon komolyan veszi.

– Legkésőbb a Free SZFE ügye rámutatott, hogy óriási politikai-ideológiai törésvonal van a színházi szakmán belül. A Vígszínház társulatában nincsenek ebből feszültségek? Hisz minden oldalról találhatunk ott színművészeket.

– Azt érzem, hogy nincs politizálás a színházban. A szakma szeretete határozza meg a légkört.

Igen, vannak, akik nem értenek egyet, másra szavaznak, de ettől még a színpadon remekül együtt tudnak működni és nem viszik be a színpadra ezeket az ideológiai kérdéseket.

Egyébként már dolgoztam olyan színházban, a Jordán Tamás majd később Alföldi Róbert által vezetett Nemzeti Színházban, ahol rendkívül elgondolkodtató és egyébként lebilincselően szórakoztató beszélgetéseknek voltam tanúja. Blaskó Péter vagy Szarvas József egy Hollósi Frigyessel rendkívül lehengerlően, nagy-nagy szeretettel tudták zrikálni és győzködni egymást, utána pedig csodásan dolgoztak együtt a színpadon.

Ott értettem meg azt, hogy jól lehet együtt dolgozni attól még, hogy mást gondolunk a világban bizonyos dolgokról, ha tisztelettel, nyitottsággal fordulunk a másik felé.

Még inspiráló is lehet, ha olyan a közeg, hogy nem feltétlenül ért egyet mindenki a másikkal.

– A Bella Figura című darabban tértél vissza a Vígszínház színpadjára, erre a szerepre hívott el Rudolf Péter.

– Igen, először vendégnek hívott azzal a felkiáltással, hogy társulatot szeretne építeni, és nagyon szeretne engem visszahívni, de nézzük meg, hogy működik.

De lényegében, amikor tíz év után visszatértem és tavasszal elkezdtem próbálni, már éreztem, hogy szeretnék „hazatérni”. Mert bár szakmailag nagyon érdekes és izgalmas volt ez a szabadúszóként töltött tíz év, soha nem jöttem volna el a Vígszínházból, hogyha jól éreztem volna magamat az akkori vezetéssel.

– Azt említetted más interjúkban, hogy az egyik ok, amiért annak idején a távozás mellett döntöttél, az volt, hogy Eszenyi Enikő nem akart elengedni vendégjátékra…

– Ez volt az utolsó csepp a pohárban. De hangsúlyozom, nem azért jöttem el, mert nem akart elengedni. Azt tökéletesen meg tudtam volna érteni. Hanem, ahogy mondta.

Mondhatta volna, hogy rád itt van szükség, nagyon sok mindent lehetett volna mondani,

de az, hogy „Az enyém vagy, és azt csinálod, amit mondok”, az nem elfogadható válasz.

– Rudolf Péternél akkor ilyesmi nem merülhet fel.

– Rudi pontosan tudja, mit jelent egy színésznek forgatni, tévében dolgozni, vagy más színházi produkcióba elmenni dolgozni. Természetesen a társulat tagjaként én is a Vígszínház érdekeit tartom elsősorban szem előtt, de ha alkalom adtán el szeretnék menni, akkor biztosan meg tudjuk majd beszélni.

– A Bella Figura életközeli darab, egy egyszerű élethelyzet az alapja, majdhogynem olyan, mint egy helyzetgyakorlat. Ennek megfelelően nincsenek benne olyan nagyívű szerepek, mint mondjuk egy Shakespeare drámában.

Nem szerettél volna a visszatéréshez valami olyan szerepet, ami nagyobbat szól?

– Ez nem úgy van, hogy én ülök, és akkor elképzelem a nagy visszatérésemet, hogy legyen nagy lépcső, rajta vörösbársony, és uszályos ruhában szeretnék végiglejteni.

Arról nem beszélve, hogy megváltoztak a nézői igények. Akarhatnék én Lady Machbethetet játszani, de nem vagyok biztos benne, hogy most lenne erre igény.

Úgy látom, mostanában az emberek olyan előadásokat szeretnek látni, ami róluk szól. Hétköznapi, egyszerű helyzeteket. Amikor például olyan emberek ülnek le egy asztalhoz, akiknek nem kéne.

A nézők nagy része bármelyik szereplővel tud azonosulni, mert volt már hasonló helyzetben.

Egy ekkora színházban, amelynek népszínházi feladatokat kell ellátnia, figyelnie kell arra a műsorpolitikában, hogy a nézők mit szeretnének látni.

Örülök, ha egy ilyenben részt vehetek, és nem gondolkozom azon, hogy mit kellett volna ehelyett.

– Talán nem nagy spoiler, elmondható, hogy a darabbéli karaktered, Françoise a történet szerint egy étteremben összetalálkozik a legjobb barátnője férjével és annak szeretőjével, és ezzel nehéz erkölcsi dilemma elé kerül: megmondja, vagy ne mondja meg?

Hétköznapi helyzet, ha nem is feltétlenül érintettként, de mindannyian találkoztunk már hasonló dilemmákkal az életben. Ilyenkor az emberen végigfut, hogy én mit tennék ebben a helyzetben?

– Nem. Nyilván magunkból dolgozunk, de teljesen mindegy, hogy egyébként egy ilyen helyzetben én felhívnám-e a barátnőmet, hogy figyelj, a férjed itt van egy másik nővel.

Itt csak az a fontos, hogy a szerep mit csinál, annak az igazságát kell megtaláljam, hogy amit ő mond, azt miért mondja. Az a jó, ha olyan előadás születik, amiben mindenkinek megvan a saját maga igazsága, mert az életben így működünk.

Ezen belül, hogy Kovács Patrícia mit csinálna egy ilyen kellemetlen szituációban, az teljesen mindegy.

Nem is gondolkozom el rajta.

– Számomra nagyon izgalmas produkciód volt a Second Life. Színészek sokszor beszélnek arról, hogy pont az a jó a színészetben, hogy elbújhatnak a szerepben.

A Second Life ennek szöges ellentéte. Ez nagy merészségnek tűnik…

– A Second Life-ban csak Máté Gábor tanítványok szerepelnek. Mi ezzel a módszerrel dolgoztunk a főiskola első egy-két évében. Olyan jeleneteket kellett csinálni, ami bizonyos szempontból saját magunkról szól. Ez nem azt jelenti, hogy tételesen feldolgoztuk az önéletrajzunkat, de abból indultunk ki.

Orlai Tibor pedig azt mondta, ha már ilyen sokan vannak a színházában a Máté Gábor osztályokból, mi lenne, ha készítenénk egy ilyen előadást.

– Miben láthatunk még a közeljövőben?

– December elején lesz a Party című darab bemutatója Paczolay Béla rendezésében. A Pass Andrea által írt és rendezett Vándorkutya című kortárs darabban átvettem egy főszerepet a Vígszínház házi színpadán. Nagyon boldog vagyok, hogy megkaphattam ezt a szerepet, ebben a rendkívül izgalmas és különleges előadásban. A meglévő szerepeimet a Centrálban, az Orlainál és a Játékszínben megtartottam és folyamatosan dolgozom a SzínházTv háziasszonyaként, ahol színházi előadásokat streamelünk már több mint egy éve.

Missziónk, hogy eljuttassuk a magyar színházi kultúrát azokhoz is, akik lakóhelyük miatt vagy lehetőségeik hiányában nem tudják élőben élvezni előadásokat.

Fotó: Vígszínház - Juhász Éva, Dömölky Dániel, Gordon Eszter

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Coolio, a 90-es évek népszerű rappere
A Gangsta's Paradise 59 éves szerzőjével szívroham végezhetett. 1996-ban Grammy-díjat nyert a világhíres számmal.

Link másolása

59 éves korában elhunyt Coolio, eredeti nevén Artis Leon Ivey Jr., amerikai rapper, hiphop-előadó.

A sztár halálának hírét barátja és menedzsere, Jarez Posey közölte a CNN-nel, egyelőre azonban nem adtak ki információt az okokról. Meg nem erősített információk szerint szívroham végzett a népszerű előadóval.

A hírcsatorna információi szerint tűzoltók és mentők jelentek meg a zenész Los Angeles-i házánál helyi idő szerint szerda délután 16 óra körül. AZ életét 45 percen keresztül próbálták megmenteni, de nem jártak sikerrel.

Coolio a kaliforniai Comptonban született és nőtt fel. Fiatalon reptéri biztonsági őrként és önkéntes tűzoltóként is dolgozott, mielőtt zenei karrierbe kezdett.

Előadói pályafutása legnagyobb mérföldköve a Veszélyes kölykök (Dangerous Minds) című filmhez írt betétdala, a Gangsta's Paradise, ami minden idők egyik legismertebb rapszáma lett.

Coolio – Gangsta's Paradise

A dallal 1996-ban Grammy-díjat nyert, 2022 nyarán pedig megtekintése a YouTube-on átlépte az egymilliárdos határt, és a streamingszolgáltatókon is igen népszerű. Szintén népszerű dala még az 1997-es Nekem 8 (Nothing to Lose) című filmben felhangzó C U When You Get There.

Coolio számos rajzfilm és gyerekműsor zenei anyagán dolgozott többek között a Cartoon Network és a Nickelodeon csatornáknak.

A sztárnak hat gyereke van, egyetlen feleségétől, Josefa Salinastól 2000-ben vált el.

Videó címe

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Básti Juli: „Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az hadd essen jól!”
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt a Centrál Színház új bemutatója kapcsán kérdeztük többek között a metoo-ról, édesanyjával való kapcsolatáról és a pályakezdésről.

Link másolása

A Centrál Színház 2020-ban egyszer már nekifutott Tracy Letts Mary Page Marlow című drámájának, ám a Covid közbeszólt. Idén ősszel némileg új felfogásban mutatták be ismét. A címszerepet öt hölgy alakítja: Hőnig Emma, Martinovics Dorina, Földes Eszter, Gombó Viola Lotti és persze az egyik legnagyobb kedvencem: Básti Juli. A művésznővel a sajtóbemutató után beszélgettem.

– Látom, olvasom, hogy a mai napig sok interjúban kérdezik az édesapjáról, Básti Lajosról. Én arra gondoltam, beszéljünk most kicsit az édesanyjáról, Zolnay Zsuzsáról. Sok mindenben láttam, de két szerepe a mai napig emlékezetes a gyerekkoromból. Az egyik az És ön mit tud? című tréfás celebvetélkedő, illetve a Mici néni két élete, ahol szenzációsan játszotta a rosszmájú, undok kolléganőt. Kicsit meséljen róla, milyen volt a kapcsolatuk, mennyire tudta segíteni a pályán?

– A mamámnak köszönhetem, hogy egyáltalán elmentem felvételizni. Már sokszor elmondtam, hogy az apám tiltott a pályától, de a mamám, amikor megtudta, hogy mégiscsak szeretnék jelentkezni, abszolút bátorított és cinkosságot vállalt velem.

Úgy beszéltük meg, ha felvesznek, akkor megmondjuk, ha nem vesznek fel, akkor meg sem említjük, hogy megpróbáltam.

Mindig, mindenben nagyon segített. Gyerekkoromban nagyon jó kapcsolatunk volt. Apám halála után kicsit bonyolultabb lett a dolog. Egyáltalán nem akarta, hogy elmenjek Kaposvárra. Hívtak pesti színházak is, és ő győzködött, hogy maradjak Pesten, mert itt lehet karriert építeni. Viszont én pontosan tudtam, hogy ha meg akarom tanulni a szakmát, ahhoz nagyon sok főszerepet kell eljátszanom. Muszáj elmennem vidékre, mert ott megkaphatom az összes létező nagy feladatot. Ezen volt egy kis vitánk, de aztán belátta, hogy igazam van. Emlékezett rá, hogy az ő miskolci egy éve kevés volt. Összesen két főszerepet játszott, a Warrenné mesterségét és az Antigonét.

Minden színésznő pályájának az elején sok a bizonytalanság. Ha tovább lent marad, megerősödik színészként, megkapta volna azokat az emberpróbáló szerepeket, amikben fejlődni tud, jobban ki tudott volna állni később magáért, miután feljött a Nemzetibe. Mert ott aztán elég mostohán bántak vele.

– Azt nem sikerült kiderítenem, hogy játszottak-e együtt.

– Nem. Egyedül Bacsó Péter filmjében, a Banánhéj keringőben volt egy közös jelenetünk. Ő játszotta az anyámat.

– Tegnap, az interjúra készülve újra néztem A vörös grófnőt. Emlékszem, annak idején milyen népszerű volt, és meglepett, hogy az alakítása ma is mennyire frissnek, hitelesnek hat, nem érezni rajta semmi porosságot. Nem ez volt az első filmszerepe, de úgy emlékszem, ekkor figyelt fel önre igazán a közvélemény.

– Igen. A Kettévált mennyezettel nyertem az első külföldön díjam, de azt nem játszották olyan sokat a mozik.

Ezzel együtt nekem sok bajom volt a Vörös Grófnővel. Történelemkönyv szagú volt az összes dialógus.

Az író-rendező, Kovács András ragaszkodott a saját szövegéhez. Én sok helyen máshogy mondtam volna, hétköznapibban, de ő nem nagyon engedte. Ezért aztán nehezen ment a forgatás. Azt viszont nagyon élveztem, hogy ekkora feladatot kaptam. Önmagában is euforikus megkapni egy ekkora szerepet, amikor hemzsegtek körülöttem a jobbnál jobb színésznők. 110 napos forgatás volt! Öt hónapon át forgattunk. Amellett, hogy majdnem minden nap, sokszor több mint 12 órát forgattam, folyton ruhapróbáim voltak. Ha nem volt a filmben 60 ruhám, akkor egy sem. Elképesztő munka volt, de nagyon élveztem, főleg az első részt. A második rész már nehezebb volt, mert ott aztán végképp mi mondtuk föl a történelem leckét.

– Annyi párhuzam talán van a Mary Page Marlow és A vörös grófnő között, hogy ott is és itt is 10-15 év telik el az ön által játszott karakter életében.

– Ez benne a kihívás. Azért színész a színész, ezért megyünk erre a pályára, hogy mindenféle kort, mindenféle embert eljátszhassunk. Emiatt különösen jó feladat a Mary Page, igazi csemege. Amikor először, 3 éve elkezdtük, Borbély Alexandrával játszottuk ketten az összes szerepet. De tény, hogy a szerző eredetileg hat nőre írta, tehát most játsszuk majd pontosan. Egy szereplőt így is spórolunk, de szerintem most nagyon jól van kiosztva.

– A koncepcióváltást Alexandra távozása okozta? Laikusként nézve ez akár lefokozásnak is tűnhet.

– Kifejezetten erősíteti az előadást, hogy többen játsszuk!

– Hőnig Emmával, a gyerekszereplővel együtt öten játsszák ugyanazt a személyt. Négy különböző művész egyéniség. Próbálták valamennyire közelíteni az alakításukat, a szerepfelfogásukat? Hiszen végsősoron mégiscsak ugyanazt az egy embert jelenítik meg.

– Nem kerestünk külsőségeket. A sorsunk hasonló. Mindegyik Mary Page körömszakadtáig küzd. A férfiak pedig többnyire, szerepük szerint lenyomják őt. Nem az volt a lényeg, hogy mindenki szőke legyen, vagy barna.

Ez a darab mindannyiunkról szól, az összes nőről.

Különösen most, amikor felerősödött a kérdés: hogyan bánnak velünk, és miként lehetne másképp.

– A három női generáció, az anya, Mary Page és az ő lánya, Wendy ugyanabban a kiszolgáltatott helyzetben vannak, de reményt ad, hogy Wendy, a legfiatalabb, úgy tűnik, már képes kilépni ebből az ördögi körből és kezébe veszi a sorsát.

– Hozzáteszem, hogy az anya, Roberta sorsát – Pálfi Kata játssza – nem nagyon ismerjük, de azt látjuk, hogy szeretőnek kellett, feleségnek már nem. Ő sem véletlenül lett olyan, amilyen. Mindenki hurcolja magával a maga puttonyát. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az utolsó jelenetben a patyolatból kilépve vigyek magammal két batyut, legyen a kezemben két nagy teher. Ami a darabbéli lányomat Wendyt illeti, ő valóban fény az alagút végén. Most már talán máshogy fognak a nőkhöz viszonyulni.

– Óhatatlan, hogy a darabot látva az ember a #metoo mozgalomra gondol.

– Persze. Nem véletlenül írta meg most a darabot a szerző, Tracy Letts.

– Egymás után pattantak ki a zaklatási botrányok, van saját #metoo története?

– Nagyon erős saját élményem is van, de úgy döntöttem nem akarok megszólalni, nem is fogok beszélni róla. Egyébként meg jó lenne egészséges egyensúlyt találni az ügyben. Ne veszítsék el a nők a természetes késztetésüket arra, hogy vonzóak legyenek, hogy megforduljanak utánuk a pasik.

Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az továbbra is hadd essen jól! Amerikában átestek a ló túloldalára, most már mindenért perelni lehet. Ez sajnálatos hülyeség.

Viszont az nagyon fontos, hogy akit bántalom ér, tudjon hova fordulni tanácsért, orvoslatért. Segítsenek neki, és neki segítsenek. Ne gondolja azt, hogy nincs menekvés. Az pedig a legnagyobb bűn, ha gyerekekkel történnek ilyen dolgok, az főbenjáró, hiszen ők végtelenül kiszolgáltatottak, sérülékenyek és az egész életükre kihat a bántás.

– A szakmán belül érezhető változás?

– Szerintem igen.

– Mit hoz a jövő, milyen feladatok várnak még Önre az előttünk álló évadban?

– Csak terveink vannak. Visszahoznánk a Nem félünk a farkastólt, Albee remekét, amit Rudolf Péterrel játszunk, de már Fehér Tiborral Nick szerepében. Azért nem tudok véglegeset mondani, mert beláthatatlan a jövőnk.

Nem tudjuk, mi lesz velünk télen, hogyan fizetjük a számláinkat, jön-e majd a néző.

Aztán az évad végén, májusban megint tervezünk valami nagyszabásút, amiben benne lennék. Annyit elárulhatok, hogy Shakespeare-darab.

Hamarosan látható lesz a Pepe című sorozat második évada, most zajlanak a forgatások. Épp tegnap hívott Dés László, hogy májusban megint lesz egy nagy koncert, ezúttal az Arénában, a legújabb csapattal: Für Anikóval, Mácsai Pállal és Nagy Ervinnel közösen éneklünk majd megint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobb Agatha Christie-filmje: Ecc, pecc, ki lehetsz?
Amit nem Agatha Christie írt, de mégis ott lebeg a szelleme. Igazi modern ki-tette-krimi a mozikban.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2022. szeptember 28.


Link másolása

Adott a londoni West End, egy remekül futó darabbal, az 1950-es években. Agatha Christie Egérfogója a mai napig örökérvényű, végtelenül szórakoztató krimi. Épp a századik előadását ünnepli a társulat, amikor drámai módon tetőzik az este: a darab hollywoodi rendezőjét csúnyán vérbe fagyva találják a színpad közepén, mondhatni színpadiasan beállítva.

Adrien Brody (a rendező) szerencsére nemcsak az első jelenetekben látható, mert flashbackből sincs hiány a filmben, ami maga a krimi királynője előtti főhajtás, színházi kikacsintós vígjáték és könnyed eleganciával levezényelt szórakoztató moziélmény.

Na de térjünk vissza a vérbe fagyott Brodyhoz,

akinek egy megátalkodott gyilkos még a nyelvét is ki akarta tépni, állapítja meg a gyorsan kiérkező detektív Sam Rockwell szokásosan briliáns alakításában.

Mellette okvetetlenkedik Stalker közrendőr (Saoirse Ronan végig iszonyú vicces, ahogy nem képes leállni az okoskodással és előre letartóztat fejben már mindenkit, aki kicsit is gyanús, aztán a végén persze mégis ő lesz az egyik megoldókulcs). Mondanunk sem kell, hogy a megfáradt, magánéleti búbánatát alkoholba fojtó Stoppard felügyelő (Rockwell) és a pörgő fiatal nő párosa lesz a film egyik mozgatórugója, az ő nyomozásuk, első pillantásra esetlen működésük vezet a megoldáshoz, ahogy anno az Agatha Christie is remekül kitalálta és a filmben is elhangzik:

kell valami furcsaság, valami szerencsétlenül emberi a nyomozóban, hogy a néző neki drukkoljon, csak esetünkben nem a dagi Poirot hívja össze a gyanús szereplőket egy nagy beszélgetésre, hanem a bizonyítási kényszeres, lelkes újonc és a megfáradt, sánta felügyelő igyekeznek megoldani az ügyet.

Amiben természetesen mindenki gyanús, betekinthetünk a színház korrupt és mocskos kulisszái mögé, miközben a rendező és a forgatókönyvíró, akárcsak Christie a regényei lapjain, úgy manipulálják a nézőt mindentudó és mindent elrejtő elbeszélőként, hogy tényleg nem sejteni, mire lyukad majd ki a sztori.

A történet sorozatosan átver bennünket, akárcsak a nyomozókat. Közben formai trükkökkel operál: hol a krimi műfajára reflektál poénokkal, hol az Egérfogót idézi meg meta-elemként, hol ki-kikacsint a nézőre – akár konkrétan a szereplőket a kamerába beszéltetve –, mintha azt üzenné: látjátok, milyen jó játék ez? Főleg, ha az ember arra is kíváncsi,

merre fejlődik az utóbbi években reneszánszát élő klasszikus who done it-zsáner, azaz a ki-tette rejtélyre épülő csűrt-csavart sztorijú nyomozós, klasszikus krimiműfaj, melynek egyik csúcsdarabja a Knives Out (Tőrbe ejtve) volt a közelmúltban.

Nem beszélve arról, hogy Kenneth Branagh sem véletlenül húzta elő a Christie-klasszikusokat és adaptálja őket sorban. A Christie-i hagyományokhoz biztos húzás visszanyúlni, megújítani vagy megugrani a magasra tett lécet meg pláne.

Az Ecc, pecc vizuálisan, ritmusában, ötletes dramaturgiai és vágási megoldásaival jópofa, de mégis kisebb bravúr, mint a Knives Out, de jókat lehet nevetgélni rajta, találgatni és drukkolni. A megfejtés nem vág fejbe különösebben, a katartikus lezárás is elmarad, de még mindig a zsáner eredetibb darabjai közé tartozik, amit filmnyelvi ötletessége, képei, remek alakításai, eredeti szemszögváltásai miatt még akár újra is nézhetünk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Új klip: Megjelent Kulka János legelragadóbb dala az érkező lemezéről
Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak és a nyüzsgés megszűnik.

Link másolása

Különleges természeti jelenségnek lehetünk fül- és szemtanúi a zene segítségével, mert megérkezett „a Hold a párkány szélére ül”.

Kulka János színművész hamarosan megjelenő, személyesen dedikáltatható kiadványának harmadik előfutárában, az „Esti dal”-ban hangzanak el ezek a sorok, amely az egyik legszebb szerzemény a korongról. Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak, és a nyüzsgés megszűnik.

Az október 7-én debütáló, sorban harmadik ’Pálmaszív’ című nagylemez hét évig készült - Tövisházi Ambrus zeneszerző és Tariska Szabolcs szövegíró a színész betegsége előtt kezdtek a közös munkába, és az „Esti dal” volt az első olyan, közös felvétel, amelyet Kulka János élőben is előadott, köztük a legendássá vált utolsó, Müpás koncertjén.

„A Merényi Dávid által rendezett, különleges kameramozgással felvett videóetűd legnagyobb kihívása talán az volt, hogy mik legyenek azok a tárgyak, amelyek körülveszik a színészt - az eredmény bár rövid, de semmihez nem hasonlítható, érzelmes mozgóképes élmény lett” – osztotta meg a szerzőpáros a zeneszámhoz társuló kisfilm hátterét.

A napokban Kulka János további örömhírt jelentett be hivatalos Facebook-eseményében, ugyanis az előadó személyesen is dedikálja a hallgatók frissen megszerzett fizikai példányát október 11-én, 16 órakor az MG Records Lemezboltban.

Az albummegjelenés további fejleményeiről bővebb infók ITT

VIDEÓ: Kulka János - Esti dal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk