/kult/koszonjuk-disney-kerunk-meg-the-mandalorian-3-resz-utan-spoilermentesen/?utm-source=kapcsolodo
hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Köszönjük, Disney, kérünk még! – The Mandalorian – 3 rész után spoilermentesen

Végre, sokan erre vártunk. Egy koszos-mocskos űrwestern, a legjobb fajtából. Amikor leültem a The Mandalorian elé rögtön beszippantott a világ atmoszférája, zenéje, látványa és nagybetűs hangulata. Amikor gyerekként elképzeltem, hogy lehetne még folytatni a Star Wars világában a kalandokat, erre gondoltam. Pont így.

Link másolása

hirdetés

Nem cicózik a pilot, belecsap a lecsóba, főszereplőnk a név nélküli, csak Mandaloriannak nevezett (ez a származására utal) fejvadász épp a zsákmányát gyűjti be, amikor is különböző akadályokba ütközik. A puding próbája az evés:

a szótlan főhősünket akciózás közben ismerjük meg,

megtudjuk, hogy nem lehet megvesztegetni, vagy lebeszélni céljairól, morális iránytűje kényszeríti, hogy az alapján járjon el, ahogy az eredeti szerződése szólt.

A pilot magas tempót diktál, de mégis van benne egyfajta komótos westernes modorosság. Hosszú snittek, nagytotálok, nem győzök ámulni a képeken.

Főszereplőnk második küldetése során találkozunk rengeteg fan service-el, de ezzel nincs is gond: IG-11 típusú bérgyilkosdroiddal (akit Taika Waititi hangja tesz teljessé), Werner Herzoggal, mint birodalmi tiszttel, ütött-kopott rohamosztagosokkal (5 évvel vagyunk a birodalom bukása után, és 25 évvel az Ébredő erő előtt), Carl Weathersszel vagy épp Nick Nolte hangjával beszélő idegen lénnyel.

hirdetés

Úgy vettem észre, amit tudtak, praktikus trükkökkel oldottak meg

ezt a hozzáállást nem lehet eléggé dicsérni, majdnem minden tárgy, kapcsoló a helyszínen van, megépített, működőképes, vagy legalábbis teljesen hihetően hat, nem Baljós árnyak szintű CGI-droidokkal van dolgunk.

A második küldetés végkimenetelét nem akarom elspoilerezni, bár már nem kezeli a Disney sem titokként, hogy mi is lesz a sorozat egyik mozgatórugója, maradjunk annyiban, hogy mint felnőtt férfi is úgy gondolom, hogy valami elképesztő cuki dologgal találkozunk. A következő rész, sokkal rövidebb az elsőnél. Másik rendező keze munkája a második epizód, érezhetően feszesebb a történet vezetése. Mondjuk sokkal egyszerűbb történetet kellett elmesélnie.

Hősünknek vissza kell szereznie néhány dolgot ahhoz,

hogy elindulhasson a harmadik rész felé vezető rögös úton,

ez pedig a "gyűjts össze valamit, valahonnan" típusú mellékküldetéssel lehet megoldani. Nem probléma, az első rész sok történése után, egy rövidebb, egyszerűbb átvezetőbb jellegű részt nézni, de mindenképpen érdekes, hogy a sorozat epizódjainak hossza teljesen inkonzisztens. Nem lehet számítani egy stabil 45 percre, annyit fogunk kapni, amennyit az alkotók szánnak. Az első rész 38 perce után a második rész alig fél órás.

A folytatásban megismerhetjük kicsit jobban a mandalóriai kultúrát és szokásokat, illetve megtudunk ezt-azt főszereplőnk múltjáról.

Lényegében az egész harmadik epizód két nagyobb akciójelenet köré épül.

Nagyon minőségi, látványos és pezsgő rész, de igazán lényegi haladás a történetben nincs. Kicsit alibi résznek érzem. Ugyanakkor még mindig veszettül szórakoztató.

Már írtam, de itt tényleg minden mocskos, koszos, nincs műhatása semminek. A CGI jól beleolvad a praktikai trükkökbe. Nick Nolte karaktere egy jelmezbe bújt ember, úgy beszél és mozog, mint anno a 1980-ban Yoda, IG-11 úgy sétál, ahogy egy C3-PO típusú droidtól elvárnánk, bár ő ránézésre számítógéppel generált karakter, és mégis sokkal hihetőbb, mint eddig bármi, amit az utóbbi időben Star Warsban láthattunk.

A színészek teszik a dolgukat, Pedro Pascal mint a címszereplő jó kiállású és karakteres hangú, de mivel sosem látjuk az arcát, így arcjátékról nem igazán beszélhetünk.

Maradjunk annyiban, hogy van olyan jó, mint Clint Eastwood volt a klasszikus westernekben.

Jon Favreau-nak, a sorozat készítőjének, érezhetően az volt a koncepciója, hogy készítsünk el egy igazán jó űrwesternt, ha már a Fire Fly-t anno törölték az első évad felénél.

Persze nem hibátlan a széria, azért egy-két üresjárat van benne, még így rövid játékidővel is, de a hangulata kárpótol a dologért. Illetve azért egy-egy akciódúsabb jelenetnél érezhetően kicsi az amúgy sorozatoknál hatalmas költségvetés.

Ilyenkor azon gondolkodom, mennyivel jobb lett volna, ha a Solo – Egy Star Wars történet helyett ez került volna mozikba.

Annyit el lehet írni róla, hogy a vizuális effektek korrektek, a maszkok átlagon felüliek, a set design zseniális. A zenéről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Ludwig Göransson egy klasszikus western score-t rakott le az asztalra, a fő téma szinte Ennio Morricone-színvonalú a maga fúvósaival és gitárszólóival. Valamint nem lehet elmenni szó nélkül az arcpirítóan sok visszautalás, fan-service mellett. Lehet, sokaknak nem tűnik fel, de érezhető, amikor valami csak azért van ott, vagy azért történik, mert már egy korábbi filmben, vagy sorozatban láttuk már… nem szép a hangulatot erre alapozni. Bár kétségkívül működik.

Nem tudjuk még, hogy ez a történet hogy fog kapcsolódni az új kánonhoz, vagyis hogy mit fog hozzáadni fejvadászunk kalandja a decemberben érkező Skywalker korához. Csak reménykedni tudok, hogy semmit, és megpróbál saját lábra állni, hogy lehessen folytatni a végletekig.

Ebben a világban végre nem közvetlenül a Skywalkerekhez kapcsolódó sztorit látni egyszerre volt furcsa és felszabadító.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk