VIDEÓK

Itt a Magashegyi Underground eddigi leglíraibb dala

Az idén tíz éves csapat pont ugyanennyi meglepetéssel készül a kerek évfordulóra.

Link másolása

Dolgosan indult a zenekar számára a jubileumi év: az idő nagy részét stúdióban töltötték, hogy befejezzék „Talált tenger” című, harmadik stúdióalbumuk munkálatait. Az anyag rengeteg izgalmas új ízt vonultat fel a csapat évek során egyedire csiszolt popzenéjén belül. Nemrég útjára engedett daluk, a „Végtelen Kékség” például a zenekar eddigi leglíraibb hangütésű felvétele, de az albumról természetesen nem maradnak el a táncosabb, felszabadult hangulatú Magashegyi-slágerek sem.

A csapat nemrég azt az információt is elejtette egyik koncertjén, hogy a munkálatok utolsó heteiben ismét csatlakozott hozzájuk - a zenekart és az eddigi életmű nagy részének szövegeit jegyző Tariska Szabolcsot magában foglaló alkotóközösséghez - Beck Zoli (30Y) is, aki ez alkalommal teljes dalszövegeket írt az új Magashegyi-albumra.

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli 2016-ban a Magashegyi Underground. Az ezt megünneplő különleges találkozások sorozatát egy nagykoncerttel nyitják Budapesten április 2-án, az Akvárium Klubban.

A jubileumi év pedig a lemez megjelenése után sem fog unalmasan telni: a tíz év tiszteletére tíz meglepetéssel készül a csapat rajongói számára - hogy ezek mik lesznek, azt folyamatosan teszik közzé megújult, „jubileumi naptárként” funkcionáló honlapjukon, valamint Facebook-oldalukon - ezekről egyelőre nem hajlandóak többet elárulni.

Ha tetszik a dal, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


VIDEÓK
Calidora: Én már nem című dalát a szerző saját élete ihlette
Oberritter Dóra első magyar nyelvű dalát szeptemberben mutatta be.

Link másolása

A fiatal énekesnő nem csak remekül gitározik, hanem saját dalokat is ír. Szepesi Zsolt segítségével most bemutatta egyik szerzeményét.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
VIDEÓK
Holdbéli táj - ennyi maradt a Vekeri-tóból
A Tisza vizével próbálják megmenteni a tavat. Sok Vekeri-tó lesz még - mondja a szakember.

Link másolása

Idén nyárra megint teljesen kiszáradt a Debrecen mellett található Vekeri-tó. Az egykori kedvelt üdülőhelyként szolgáló vízfelület az Erdőspusztai tórendeszer egyik utolsó túlélője volt. Az idei súlyos aszály azonban minden vizet kivitt a tóból, amit már csak egy jelentős beruházással lehet megmenteni.

A jövőben ráadásul

nagyon sok hasonló tragédia játszódhat majd le a szemünk előtt Magyarországon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VIDEÓK
Így emlékezett meghalt riporterére a Fókusz
Fürge Anett tévés karrierjének emlékezetes, számára kedves pillanatok felidézésével búcsúznak a kollégák.

Link másolása

Hétfőn lett volna negyvenegy éves az RTL Klub riportere, Fürge Anett. A Fókusz riportere péntek este otthon hunyta le örökre a szemét. Édesanyja és férje mindvégig mellette volt. Anett évek óta daganatos betegséggel küzdött.

Ahogy az RTL Klub honlapján írják:

Úgy tudta megmutatni a világunkat, ahogy csak kevesen képesek, humorral, együttérzéssel, hatalmas szívvel. Utolsó riportját állatmentőkről forgatta, egy hete láthatták a Fókuszban. Van úgy, hogy minden szó kevés kifejezni, amit érzünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VIDEÓK
Videó: különleges felvétel a teljes augusztus 27-i tűzijátékról
Aki lemaradt róla, most szokatlan perspektívából nézheti meg az egész show-t.

Link másolása

Szombaton, a bizonytalan időjárási viszonyok miatt egy hét késéssel pótolták be az augusztus 20-i ünnepségek fő attrakcióját, a látványos tűzijátékot és fényshow-t.

Kollégánk különleges helyről, a szokásostól eltérő perspektívából rögzítette a nagyszabású eseményt, így azt most az is meg tudja tekinteni, aki valamilyen okból lemaradt róla.

Az elhalasztott augusztus 20-i tűzijáték teljes hosszában


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk