A Művészetek Völgye szervezését néhány éve egy teljesen új, fiatal csapat vette át az alapító Márta Istvántól és kollégáitól. A fesztivál azóta rengeteget változott, de közben alapértékeit is megőrizte. A hagyományos programok mellett most már a legmenőbb könnyűzenei együttesek is fellépnek Kapolcson, a Brainstől a hiperkarmán át a 30Y-ig. Sőt, idén a világhírű Morcheeba két tagja zárja a nagyszínpad műsorát. A Nemzeti Színház pedig tíz napra Taliándörögdre költözik. A szervezői stáb vezetője, Oszkó-Jakab Natália elárulta, milyen út vezetett eddig és mit vár az idei évtől.

– Mi volt a benyomásod a Művészetek Völgyéről, amikor a szervezők élére kerültél?

– Azt hiszem, keresni sem kellett a hibákat, hiszen a 2013-as fesztivál 15 millió forintos hiánnyal zárt, tehát ennyi kifizetetlen számla maradt a végén. Ezt az összeget már a következő évre behozott bevételekből kellett fedezni, ami viszont egyből ott is hiányt okozott. Tehát a pénzügyi stabilitás megteremtése volt a legfontosabb kérdés, amivel foglalkoznunk kellett.

Fontos kiemelni, hogy Istvánék sem rosszul csinálták, amíg az ő kezükben volt a szervezés. De ők művészemberek, akik egyszerűen úgy szocializálódtak, hogy a kulturális rendezvények támogatása pusztán állami feladat. Nyilván nem volt elvárható részükről, hogy ennyi idő után szemléletet váltsanak és elkezdjenek más forrásokat felkutatni. Inkább mertek nagyot álmodni, ami az elején vitte is őket előre, hiszen az állam régebben tényleg többször alányúlt a fesztiválnak, ha túlcsúsztak a költségekkel. Mi viszont nem engedhettük meg magunknak, hogy pusztán erre építsünk.

– Hogyan kerestetek szponzorokat, mennyire voltak fogékonyak?

– Alapelvünk, hogy mindig igyekszünk kreatív megoldásokat keresni a szponzorainkkal.

Nem azt a módszert követjük, hogy "add ide a pénzt, cserébe pedig kitehetsz egy molinót", inkább mindenkit valamilyen aktivitásra ösztönzünk, amiből a fesztiválozók közvetlenül is profitálnak.

Tavaly ilyen volt például a Telekom által üzemeltetett elektromos taxi, ami néhány egyszerű kérdés megválaszolása után ingyen vitt át bárkit Kapolcsról Taliándörögdre. Hiszünk benne, hogy az ilyesminek sokkal több értelme van, mint egy hagyományos reklámnak.

– Sokan nehezményezték, amikor tavaly Kapolcson is lett nagyszínpad, mondván éppen ennek (és a tipikus fesztiválfellépő zenekaroknak) a hiánya adta a Völgy varázsát. Mit gondolsz erről?

– Amikor a húszas éveim végén járva bekerültem a szervezők közé, nagyon erősen azt éreztem, hogy idősebb a közönség nálam. Az átlagéletkor olyan 40-50 év körül volt. Persze lehet úgy is dönteni, hogy valaki csak erre a korosztályra alapoz egy fesztivált, de ebben az esetben számolni kell azzal, hogy nem lesz közönségutánpótlás. Ami szintén nem gond, ha eleve csak mondjuk tíz évig akarod az adott fesztivált csinálni, utána bezárod a kapukat.

Sokat tanakodtunk erről az idősebb stábtagokkal, és arra jutottunk, hogy szeretnénk tovább vinni a Művészetek Völgyét még sokáig. Ehhez viszont muszáj volt fiatalítani a közönséget, amit csak a könnyűzene behozásával lehetett elérni. Én például imádom az egyházi zenét is, de

egy huszonévesnek bármeddig magyarázhatod, milyen fantasztikus, nem fog az ország másik feléből ideutazni ezért, sőt még egy világhírű operaénekesért sem.

Tetszik vagy nem, ehhez igenis kellenek a mai jól menő együttesek. Ugyanakkor az egésznek lehet egy olyan pozitív hatása is, hogy hiába jön valaki egy adott zenekar miatt, többnyire már délután megérkezik Kapolcsra, ezért van ideje szétnézni. Így pedig simán odakeveredhet mondjuk egy komolyzenei koncertre, és ha megtetszik neki, jövőre talán már kifejezetten Rákász Gergely orgonaestje miatt tér majd vissza, merthogy milyen pozitív csalódás volt belehallgatni a Brains előtt.

– A nagyszínpad eléggé kiesik a többi kapolcsi programhelyszínhez képest. Hogy választottátok ki, hol legyen?

– A könnyűzenei helyszín évekig az óvoda udvarában volt Blue sPot Café néven, de 2014-ben ez gyakorlatilag már életveszélyesnek bizonyult, annyira túlnőtte magát.

A PASO koncertjén például teljes szélességében álltak még a főúton is az emberek, a biztonsági őröknek élőláncot kellett alkotniuk, hogy elengedhessék a forgalmat.

Ráadásul az utat időközben negyedrendűből másodrendűvé minősítették, így hiába korlátoztatjuk erre a tíz napra a kamionátvonulást, azért szoktak lenni külön engedélyes járművek.

Szóval ez a helyzet tarthatatlanná vált, muszáj volt másik helyet keresnünk, ahol rendes fesztiválkörülmények között léphetnek fel a nagy tömeget vonzó zenekarok. Azért esett a választásunk arra a legelőre, ahová végül került a színpad, mert már eleve körbe volt kerítve, nincs túl messze Kapolcs központjától, valamint a tűz- és katasztrófavédelmi előírásoknak is megfelelt. A hangerő is fontos szempont volt, ezért az iránya éppen ellentétes a faluval. Emellett azáltal, hogy kicsit tulajdonképpen el van rejtve, jobban megőrízhetjük a fesztivál udvaros jellegű összképét.

– A Quimbyt mennyire volt kifizetődő meghívni tavaly? Behozott annyi plusz embert, hogy megtérüljön a költsége?

– Igen, abszolút. Az utolsó vasárnap évek óta egyfajta mini küzdelem volt nekünk. Mindig próbáltunk egy valamennyire népszerű csapattal zárni, de közel sem volt rajtuk annyi ember, mint egyébként lehetett volna. Akárhogy próbáltunk változtatni rajta, olyankor már mindenki csomagolt, sőt sokan haza is mentek napközben, elég lehangoló összbenyomást keltett a falu. Ehhez képest

a tavalyi zárónap abszolút méltó volt a megelőző kilenchez: hatalmas tömeg gyűlt össze a Quimbyn, többen eleve miattuk jöttek le, nyoma sem volt a "szomorú vasárnap" hangulatnak.

– Idén még nagyobb dobásként a Morcheebát szerveztétek be utolsó fellépőnek. Miért pont őket választottátok?

– Abban biztosak voltunk, hogy ezúttal is csak egy extrán erős névvel hozhatjuk be az közönséget az utolsó napra, és úgy gondoltuk, ezúttal kipróbálunk egy külföldi fellépőt. Több booking céggel felvettük a kapcsolatot, akik egy sor szóba jöhető zenekart ajánlottak nekünk. Először az alapján szűkítettünk, ki turnézik egyébként is a közelben, hiszen nem utolsó szempont, hogy ne kelljen mondjuk Ausztráliából idereptetni. Ebből a körből aztán a Morcheeba lett végül a befutó, talán ők állnak legközelebb a fesztivál szellemiségéhez. Én személy szerint is nagyon szeretem őket, de persze nem ez volt a döntő tényező. Bízunk benne, hogy idén is a tavalyihoz hasonló tömeg gyűlik majd össze nekik köszönhetően.

– Hogy működik a munkamegosztás köztetek és az egyes udvarok szervezői között?

– Szeptemberben mindenki kap egy ütemtervet időpontokkal, hogy tudja, mikorra mit kell leadnia. Októberben össze szoktunk ülni mindenkivel átbeszélni az előző évi tapasztalatokat illetve az esetleges új ötleteket. November-decemberre már az összes udvargazda elkészít egy vázlatos tervet, ennek ismeretében elindítjuk a szponzorkeresést, februárra pedig gyakorlatilag összeáll a részletes program.

A központi e-mail címünkre is nagyon sok zenekari jelentkezést kapunk. Ezeket előszelektáljuk és akit elég színvonalasnak találunk, összekötjük annak az udvarnak a szervezőivel, ahová szerintünk legjobban illene. Egy-egy nagyobb fellépőt mi is szoktunk ajánlani, de nem ez a jellemző, hiszen

a Művészetek Völgye pont attól igazán erős, hogy megbízunk Gryllus Dániel, Lackfi János, Harcsa Veronika és a többiek ízlésében.

A könnyűzenei és a színházi színpad programja a kivétel, ezeket teljes egészében mi állítjuk össze.

– Van olyan színpad, amit te személy szerint hiányolsz a Völgyből?

– Említettem, hogy komolyzenei irányból jövök, tehát az opera műfaját például abszolút el tudnám képzelni. Szabadtéri előadások a csillagos ég alatt - ez nagyon tetszene. Nem bánnám, ha lenne valamilyen táncsátrunk, valamint szerintem az újcirkuszban is nagy potenciált van. Tavaly a tánccal próbálkoztunk a Klastromnál egy nap erejéig, de én egy külön ennek dedikált helyszínt is szívesen látnék.

– Elképzelhető, hogy a ma már nem résztvevő falvakból bevonjátok valamelyiket a mostani három mellé?

– Az egykori hatfalvas modellt a mostani közönségünket ismerve szerintem nem nagyon lehetne már megvalósítani. A nagy többség egyszerűen belátható távolságokat igényel, nem fognak átbuszozni több falut is egy-egy koncert vagy előadás miatt. Ez már a taliándörögdi Klastromnál is megmutatkozott előző évben, pedig ott azért jó néhány másik programhelyszín is volt a településen. Idén így a Klastrom ki is maradt, de a dörögdi választékot azért egy óvatos lépéssel tovább növeltük. Kíváncsian várjuk, vajon lesz-e rá kereslet, átmennek-e annyival többen emiatt. Ha igen, jövőre talán Vigántpetendre is több mindent szervezünk, hogy a növekvő látogatószám mellett az emberléptékűséget megtarthassuk.

– A helyi lakosokat mennyire vonjátok be a szervezés során?

– Minden hónapban tartunk úgynevezett falufórumot a három településen, ahol elmondjuk nekik az aktuális fejleményeket és ők is megoszthatják velünk a javaslataikat. A helyi termelők minden évben bemutatkozhatnak az Éltető Völgy udvarban, valamint a Kék abrosz mozgalmat is nagyon propagáljuk. Ennek keretében a fesztiválozók a falusiak háztáji főztjét kóstolhatják meg számos portánál, Kapolcson és Taliándörögdön egyaránt. Kisegítő munkákat is szoktak végezni nekünk, akinek van kedve vagy ideje munkát vállalni ebben a tíz napban, az biztosan talál magának lehetőséget. A programszervezés során szintén igyekszünk figyelembe venni a kéréseiket.

A Budapest Bár például tipikusan így került a fellépők közé: annyi helyi fiatal kérte tőlünk, hogy muszáj volt meghívnunk őket.

– Te részt tudsz venni a programokon a teendőid mellett?

– Sajnos ennyi helyszín mellett az a típus vagyok, aki nem nagyon tud ottmaradni végig sehol, de legalább mindenbe belehallgatok 10-15 percet. Szeretem, ha látják a többiek, hogy számíthatnak rám, ezért minden este megteszek legalább egy kört, az összes programhelyszínt érintve. Ilyenkor bárki hozzám fordulhat az udvarok szervezői közül, ha segítségre van szüksége. És ezt a kört akkor már igyekszem úgy összerakni, hogy az engem legjobban érdeklő produkciókra eljussak.

– Mennyire vagy bizakodó az idei évvel kapcsolatban? Sikerülhet felülmúlni tavalyi rekordközeli látogatottságot?

– A jegyelővételi adatok azt mutatják, hogy nagyobb az érdeklődés a tavalyinál. Persze ez csalóka is lehet, hiszen könnyen előfordulhat, hogy aki múltkor a helyszínen váltott jegyet, idén már előre megvásárolta. Én azért remélem, hogy ezúttal is sikeres és jó fesztivált zárunk, minél több elégedett látogatóval. A már említett emberléptékűség miatt azt azért nem kívánom, hogy mondjuk tízszer akkora tömeg legyen, a tavalyi nagyságrend éppen ideális volt.

Legfeljebb amiatt szurkolok, hogy a taliándörögdi plusz programok is szépen megteljenek. Ha sokan eleve a színházi választék miatt jönnének le, az szuper lenne. Ráadásul ezekből idén annyi van, hogy aki akar, délelőttől egészen késő estig találhat magának kedvére valót. Utána pedig, ha van kedve, még meghallgathat egy koncertet az Elevenkertben vagy a Kocsor Házban, tehát tényleg érdemes átmenni Kapolcsról.

Ha tetszett az interjú, oszd meg ismerőseiddel!

2020 legrejtélyesebb előadója, a Nicsak, ki vagyok? című műsor Tigrise, és a Sztárban Sztár üdvöskéje egy közös dallal robbantja be a januárt. Metzker Viki és Miss Mood úgy int be 2020-nak, mint egy rossz kapcsolatnak.

Lendületes és fülbemászó, azonnal táncra perdít, leginkább így lehetne jellemezni a két énekesnő vadonatúj szerzeményét. Metzker Viki nem titkolt célja volt, hogy ezzel a trackkel kirángassa a nézőket és a hallgatókat a tavalyi év szomorúságából.

Erősebb lett mindenki az elmúlt időszakban és rengeteget fejlődtünk a kialakult helyzet miatt, hiszen olyan dolgokkal szembesültünk a vírus kapcsán, ami a normális életünkre eddig nem volt hatással” – mesélte Viki, aki azt is hozzátette, hogy a cél egy vidám energikus dal volt, ami abszolút bejött. Ebben remek partnere volt, hiszen Miss Mood-dal tökéletes párost alkotnak. A „21”-gyel kapcsolatban Miss Mood megjegyezte, hogy nem csak a tavalyi évnek intenek búcsút.

Mi ezzel kívánunk mindenkinek boldog, sikerekben gazdag új évet! Fel a fejjel mindenkinek!”

A szerzőpáros mindössze másodjára alkotott együtt, a közös munka viszont olyan simán ment, mintha mindig is közösen álltak volna színpadra.

„Nagyon pozitív élmény volt együtt dolgozni Miss Mooddal, hiszen a való életben is nagyon jó barátnők vagyunk, napi szinten tartjuk a kapcsolatot és már túl vagyunk egy sikeres projekten a „Titok” című dalunkon, amit még Dukai Reginával készítettünk. Nem volt hát kérdés, hogy lesz még folytatása a közös munkának” – mondta Viki.

„Gördülékeny és jó hangulatú munka, öröm volt létrehozni a produkciót. A profi végeredmény viszont nem csak rajtunk múlt, szeretném kiemelni a dal zenei producerét, Szabó Zé-t, és a videoklip készítőit, Nagy Bencét és Horváth Csabát” – tette hozzá Miss Mood.

A dal időzítése sem véletlen, hiszen Metzker Viki hónapokon át kápráztatta el a nézőket és a sztárcsapatokat kiemelkedő hangjával a Nicsak, ki vagyok? Tigriseként. Viki nem csak a színpadon, hanem barátnője előtt is inkognitóban maradt.

„Az előkészületekkel kapcsolatban igyekeztünk a TV2 Nicsak, ki vagyok? végéhez igazodni, hiszen én lehettem 2020-ban a legrejtélyesebb előadó, így szerettük volna a közönségünket meglepni egy közös dallal. Mivel Miss Mood a Sztárban Sztár című műsorban szerepelt pár hónappal ezelőtt, én pedig a Nicsakkal forgattam, vicces volt, hogy hasonló dolgokon mentünk keresztül, mégsem mesélhettem a titkomról”.

VIDEÓ: Metzker Viktória x Miss Mood - 21

Október óta három anyuka tartja lázban az Instagramot, akik olyan koncepcióval rukkoltak elő a közösségi oldalon, amit korábban Magyarországon még nemigen láthattunk. Humoros és kíméletlenül őszinte videóikkal – amikben görbe tükröt tartanak akár az anyukák, akár az anyukákhoz viszonyuló társadalom elé – 3 hónap alatt már a 100.000 követőhöz közelítenek. Eszter, Judit és Orsi nem sokkal az oldal megalakulása előtt még nem is ismerték egymást, ma viszont futótűzként terjed a hírük a közösségi oldalakon. Az anyukákat az oldal kulisszatitkairól és egymással való kapcsolatukról kérdeztük.

- Hogyan ismertétek meg egymást?

Eszter: Instagramon. Próbálom spilázni egy ideje, hogy ez egy érdekes történet legyen, de ez a világ legérdektelenebb története – nyáron ismerkedtünk meg Instagramon, egymás követői voltunk.

- Hogyan indult a @nemakarokbeleszolni? Sokat viccelődtetek egymással, és akkor valaki elkezdte mondani, hogy erről csinálnotok kéne egy Insta profilt?

Judit: Ez pontosan így történt.

Orsi: Eszter és Juci is nagyon hasonló tartalmakat gyártottak akkor is, humorosan, szarkasztikusan beszéltek dolgokról, és szerencsére rögtön rábólintottak, amikor rákérdeztem, hogy lenne-e kedvük egy közös projekthez. Én ezt semmiképp sem szerettem volna egyedül csinálni, ahhoz nem éreztem az erőt, de így hárman ez már pont jó volt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@nemakarokbeleszolni által megosztott bejegyzés

- Volt bármilyen színészi tapasztalatotok korábban, vagy ez teljesen csak hobbiként indult?

Eszter: Én jártam a Földessy Margit színistúdióba, kb. 100 éven keresztül, 1997-től 2011-ig, de ez mindig csak hobbiszinten volt jelen. Ott szerepeltem egy-két színdarabban, és igazából ennyi. Orsinak nincs ilyen típusú múltja.

Judit: Én olyan középiskolába jártam, ahol volt tánc- és drámatagozat is, és én alapból a drámára mentem volna, de aztán úgy döntött az igazgató, hogy inkább menjek a táncra, úgyhogy végül azt végeztem el. De ezáltal lett tapasztalatom a színpadon, mivel voltak olyan színdarabok, amikben részt vettem, mint színész tanonc.

- Nagyon sokan követtek be titeket nagyon rövid idő alatt. Hogyan tudjátok ezt kezelni? Nehéz megbirkózni az üzenetekkel, vagy például történt már olyan, hogy felismertek az utcán?

Eszter: Igen, mindhármunkat ismertek már fel, különböző helyeken. Mindenki nagyon cuki, aki megismer minket. Egyelőre az adminisztratív része a legnehezebb, szóval ilyen sztárságot én nem érzek, de az üzenetek, interjúk, együttműködések kezelése nagyon sok időt és energiát vesz el.

Judit: Én most kezdem kicsit felfogni, most jutott el az agyamig, hogy mi történt itt október elseje óta. De az az érzés, hogy „engem akkor most 18.000-en követnek a privát oldalamon, a @nemakarokbeleszolni-n pedig 90 ezren”, az túl hirtelen jött ahhoz, olyan rövid idő alatt értük el ezt a számot, hogy nem is igazán tudtuk egyáltalán felfogni, hogy mi történt.

Orsi: Mi azt érezzük a kommentekből is, és a privát üzenetekből főleg (mivel ott sokkal őszintébbek az emberek), hogy a titok pont az, hogy mindenkinek vannak ilyen élményei, és ez valahol terápiásan hat az emberekre. Értékelik, hogy mi ezt feldolgozzuk vicces formában, a humor ehhez egy zseniális eszköz, mivel megpróbáljuk ezt az egészet átfordítani és nevetés tárgyává tenni azt a fájdalmat, amivel az emberek nap mint nap találkoznak. Azt gondoljuk, hogy ez a kulcsa ennek a hirtelen jött követőtábornak. A kapcsolódás.

Manapság sokszor negatív kontextusban találkozunk az anyasággal. Ezek mellett nagyon üdítő ilyen kellemesen humoros formában találkozni az anyaság témájával.

Eszter: Ami különbség szerintem, hogy itt az anya egy aktív szereplő.

Az anyaszerep is sokszor ilyen, hogy te vagy a gyermekednek az anyja. Itt viszont az anyák szólalnak meg anyákról.

- Kaptok olyan pozitív visszajelzéseket, amikben arról írnak, hogy megváltozott valami az életükben a videóitok hatására?

Orsi: Olyan történt már, hogy például írt egy lány, hogy az anyósával nagyon nehéz a viszonya, és amikor vidékre mentek hozzájuk a férjével, akkor a videóink hatására teljesen megfordult a hangulat a családi hétvégén. Már nem a gyomoridegről szólt, mint addig mindig, hanem sokszor egymásra néztek, összemosolyogtak a párjával, és így át tudták fordítani az egészet.

Eszter: Sokszor írnak nekünk saját történeteket, és ilyenkor sokan hozzáteszik, főleg, ha aktuális ügyekről van szó, hogy segítene feldolgozni nekik az adott helyzetet, ha a mi szemüvegünkön keresztül láthatnák az egészet.

- Mennyi ötletelés előz meg egy-egy elkészült videót?

Judit: Összesen, onnantól kezdve, hogy kipattan a fejünkből egy gondolat, általában 2-3 óra, mire kész lesz egy videó. Ha esetleg nincs elég mondat vagy elég csattanó, akkor néha bedobjuk ezeket az ötleteket a közösbe, és együtt ötletelünk, de máskor olyan nagy az inspiráció és a löket, hogy már a kész videót rakjuk oda a többiek elé. De a témák előtt mindig egyeztetünk.

- Általában hányszor kell nekifutni egy adott videónak, hogy baki nélkül végigmondjátok?

Judit: Változó, hogy mennyi idő, mire elkészül egy videó. A legtöbb anyagunkat úgy csináltuk, hogy egy svunggal, szinte egy levegővel mondtuk fel a 60 másodpercet, amiben azért könnyű hibázni. Néha a második próbálkozásra sikerült végigmondani, de volt, hogy 50 videót kezdtünk el. Ez nagyon sok tényezős, hogy hányszor kell nekiugrani, de most például volt 3 influenszer videónk, amiket megvágtunk, ezek voltak az első vágott videóink, az ilyen típusúak sokkal hamarabb elkészülnek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@nemakarokbeleszolni által megosztott bejegyzés

- Gondolkodtatok esetleg hosszabb videók készítésén is? Tudom, hogy Eszternek van saját csatornája, de nem terveztek közös videókat készíteni Youtube-ra is?

Judit: Nem, de azért elővigyázatosságból már lefoglaltuk a nevet Youtube-on.

Orsi: Azt tapasztaljuk, mert azért nyilván nézelődünk, hogy hol mi megy, hogy az Instagram az a szféra, ahova a legjobban passzolunk, és leginkább megtaláljuk a célközönséget.

Judit: A videók jellege talán TikTok-ra illene leginkább, de azt főleg nem az a korosztály használja, akiket elsősorban érintenek ezek a problémák.

- Rengeteg munkátok van az oldallal és a videókkal. Gondolkoztatok már abban, hogy milyen anyagi lehetőségeitek lehetnek a csatornán, akár reklámok formájában, akár úgy, hogy anyagilag támogatható legyen a @nemakarokbeleszolni?

Eszter: Nem zárkózunk el a szponzorációktól, de még nem találtunk olyan együttműködést, amire jó szívvel igent mondtunk volna. Vagy maga a termék nem passzol hozzánk, vagy pedig az együttműködés formája az, ami idegen. Biztosan nem úsznak majd be nálunk chipses zacskók a háttérben, szóval szerintem nem olyan könnyű ezen a felületen hiteles reklámot csinálni.

- Igen, pont nemrég kavart nagy port, hogy lehet-e, etikus-e kisgyerekkel terméket reklámozni.

Eszter: Igen, mondjuk ez nálunk nincs, mivel a @nemakarokbeleszolni oldalon csak mi látszunk, szóval szerintem ez nem tartozik ebbe a kategóriába.

Orsi: Gondolkozunk különböző felállásokon, voltak megkereséseink, különböző internetes portálokra szerettek volna exkluzív tartalmat kérni tőlünk, de egyelőre nem volt meg a közös nevező. Emellett mindannyiunk élete annyira sűrű gyerek, munka, tanulás mellett, hogy nagyon nehezen tudjuk beosztani az időnket, és így az ember nagyon meggondolja, hogy mire bólint rá.

Ugyanakkor olyan rövid ideje csináljuk ezt az egészet, hogy ez még nagyon a jövő zenéje.

- Valahol ott válik el a munka a hobbitól, amikor már konzisztens határidők vannak, amikhez tartani kell magatokat, nem pedig akkor csináltok tartalmat, amikor szeretnétek.

Orsi: Ez teljesen így van, ez olyan, mint egy munka, úgy is érezzük szerintem.

Eszter: Igen, abszolút így van. Nekem most van a videóm feltöltése 10 perc múlva, és tegnap és ma is az énidőm teljes egészében erre ment el. Akár egy snittes, akár vágott videó, nagyon sok munka van vele. Főleg, ha kényesebb téma, akkor polírozza az ember, ameddig tudja, és ez még csak a videók készítése. Emellett vannak az említett adminisztratív ügyek, igazából naponta mindennel együtt szerintem sokszor három órát elvesz.

- Nem féltek attól, hogy idővel kiégtek abban, hogy mindig határidőre készítitek el a videókat?

Judit: Azért csökkentettük a videószámot, mert először az volt, hogy minden egyes nap töltöttünk fel mindhárman. Aztán azt beszéltük meg, hogy minden nap lesz egy videó, és váltottuk, hogy éppen ki mikor tölt fel, most pedig az van, hogy kétnaponta töltünk fel tartalmat. Így mindenkinek hatnaponta kell videót készítenie. Ezzel az időnket is védtük, de amiatt is szerettük volna, hogy ne égjünk ki a tartalomgyártásban. Ötlet az mindig lesz, ameddig olyan világban élünk, ami ennyire dinamikusan változik.

- Sok ismertebb ember is bekövette az oldalatokat, volt olyan, akinek a követése különösen sokat jelentett nektek?

Judit: Rengeteg! De komolyan!

Eszter: Nem is tudom elkezdeni sorolni, olyan sokan vannak, akik miatt izgatottak voltunk, de a két nagy kedvencünk, a @sikidegvagyok, és @sazabio is követ minket, őket mindig ki szoktuk emelni.

. Mennyire kovácsolt össze benneteket a @nemakarokbeleszolni?

Orsi: Ez hozott össze minket, Eszterrel az oldal létrejötte előtt kétszer találkoztam személyesen, Jucival pedig egyszer sem, az első interjúnkon láttuk egymást először élőben. Ennyire együtt indult a barátságunk az oldallal. Persze egyre szorosabb a kapcsolatunk, hiszen nagyon intenzív részei vagyunk egymás életének.

- Mostanság azért személyesen is többet találkoztok?

Judit: Igen, igen.

Orsi: Én azt érzem, ha az ember egy ilyen oldalt működtet, hetente lenne helye valamiféle brainstormingnak. Amikor személyesen összeülünk, azt nem lehet összehasonlítani egy online megbeszéléssel, élőben olyan szinten beindul a kémia és triggereljük, inspiráljuk egymást, hogy az zseniális és nagyon jó hatással van az oldalra is. Jelenleg igyekszünk havonta egyszer legalább találkozni, gyerkőcök mellett ez az, ami belefér.

- Az oldal készítésén kívül mi a kedvenc hobbitok?

Eszter: Igazi ciki anyukahobbi, de én nagyon szeretek sütni-főzni, bár a gyerek mellett most sokkal kevesebbet tudok, ami nagy szívfájdalmam. Korábban vagy 4-5 évet végig sütöttem-főztem az életemből, miközben dolgoztam, így kerültem „flow-ba” a munkámban. Ezen kívül a saját Youtube-csatornám a hobbim, és a kutyámmal is nagyon szeretek játszani és foglalkozni, amikor időm engedi.

Judit: Én a hobbimat nemrég átalakítottam egy saját vállalkozássá, úgyhogy én is nagymama vagyok, bár nem annyira szeretek főzni, mint Eszter, én inkább hímzek, horgolok és kötök, ezeket a holmikat adom el a Siss Creation oldalamon.

Orsi: Számomra, bár lehet, kicsit hülyén hangzik, de a tanulás a hobbim, mivel éppen a kis álmomat valósítom meg, és a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné képzését végzem, ami nekem nagyon fontos, úgyhogy most ez tölti ki a maradék énidőmet a család, a munka és a @nemakarokbeleszolni mellett. De nagyon szeretek festeni is, ami számomra terápiás.

- Ha adódna rá lehetőség, foglalkoznátok a szórakoztatóiparral komolyabban is? Legyen szó stand up comedyről, saját műsorról vagy hasonlókról?

Eszter: Igazából volt már hasonló jellegű megkeresésünk, de nem vállaltuk el. Ez azért nehéz, mert mi ezt az egész oldalt nem azért csináljuk, hogy valakik legyünk, hanem indíttatásunk van ezekkel a témákkal foglalkozni. Itt nem az a kérdés, hogy mi híresek akarunk-e lenni, hanem hogy tudunk-e olyat csinálni, ami beleillik a motivációnkba. Én a magam részéről erre, így általánosságban, nem tudok válaszolni.

Orsi: A másik oka annak, hogy nem vállaltunk el ilyen jellegű megkeresést, hogy akkor még csak egy hónapos volt az oldal, nem volt kellő tapasztalatunk és magabiztosságunk hozzá. Most már azt érzem mindhármunkban, hogy fejlődünk, aztán majd az idő eldönti, merre tovább.

Az Életrevaló Egyesület és az Északi Támpont által megvalósított Önismereti Filmes Műhely 2020-ban a Fővárosi Esze Tamás Gyermekotthon lakóival közösen NESZETAMÁS címmel készített videóklipet. A klip őszinte betekintést enged az otthon lakóinak világába és küzdelmeibe.

VIDEÓ: NESZETAMÁS

Ez az a híres jelenet, melynek forgatásakor, majd a trailer megjelenésekor, és a premier idején is folyton szó volt. Mert noha Tom Cruise-ról korábban is tudtuk, hogy kaszkadőr nélkül csinál meg a forgatásokon élesben durva mutatványokat, de azért egy induló és brutál gyorsan gyorsuló repülőre felkapaszkodni és arról lelógni nem kispálya.

Íme a jelenet:

Tarantino ezzel a filmmel szerette volna önmagának és a szakmának is bebizonyítani, hogy igazi hollywoodi direktor, aki nagyívű akciójeleneteket is meg tud rendezni. A képsort látva ez össze is jött, hiszen később több olyan film rendezését felajánlották neki, amiben ezt a képességét kamatoztathatta volna, de végül mégsem lépett ki a saját univerzumából, hanem maradt szerzői filmes, vagyis "tarantinós". Persze évek óta szó van róla, hogy egy Star Trek-filmet megrendezne, de valószínűbb, hogy ez sosem fog megtörténni.

Itt a híres részlet a Kill Billből:

A Francia kapcsolat volt az első akciófilm, ami Oscar-díjakat kapott (rögtön ötöt is) és Gene Hackman karrierjét is ez rúgta be igazán. Ez a mocskos zsarufilm akkor forradalmi alkotásnak számított dokumentarista őszinteségével. Kis költségvetésből forgatták, így az azóta klasszikussá nemesedett autós üldözős jelenetet is teljesen máshogy készítették el, mint egy mai filmnél, mert pénz hiányában kellett kreatívnak és hitelesnek lenniük. A jelenetben metróval egyszerre, párhuzamosan száguld Gene Hackmen karaktere át New Yorkon. Ezt úgy sikerült a stábnak összeszerveznie, hogy a tömegközlekedési felügyelet igazgatójának kellett 40.000 dollárt és egy csak odaútra szóló  repülőjegyet adniuk Jamaicára, mert az illető tudta, hogy ki fogják rúgni, ha engedélyez egy nappal statisztákkal száguldozó metrókocsit. Így is lett, kirúgták. Az autószáguldás felvételét sem tudták rendesen biztosítani, néhány rendőrnek fizettek, hogy tartsa a forgalmat, de így is belefutottak civil autók a jelenetbe, eggyel össze is ütköztek. Majd a rendező elégedetlenségére a kaszkadőr beültette maga mellé a direktort, és 140-nel végigszáguldottak még egyszer az egész útvonalon - végig életveszélyesen realben felvéve a jelenetet. Végül ez a száguldás került bele az összevágott filmbe.

Íme a Francia kapcsolat zseniális akciójelenete:

A film Cannes-i bemutatója után nagy figyelem irányult a koreai filmekre, az Oldboy pedig azóta is sokak kedvence, igazi klasszikus. Az eredetiségéhez ez a jelenet is nagyban hozzájárul. Az ominózus szcénában O Dae-su vágás nélkül halad végig egy börtön folyosóján, ahol a börtönőröket péppé veri. A jelenetet majdnem hússzor vették fel egymás után, mire ez a végleges változat megszületett.

Íme az ominózus Oldboy-képsor:

Keanu Reeves brilliáns visszatérése a "Gun Fu"-zsánert viszi egészen magas szintre, és akciójeleneteiben gyönyörű fényképezéssel, koreográfiával és kaszkadőrtettekkel igazolja, hogy ezt lehet művészien is csinálni. Stilizált képek, táncszerű mozdulatok, ráadásul bárjelenetben korábban ilyesmit soha nem láttunk. Minden helyszíni eszköz azt szolgálja, hogy drukkoljunk, John elérje a célját - illetve tökéletesen egyben tartja a jelenetet és a ritmusát: az elektronikus zenétől a világításig. Jó példa arra, amikor az erőszak művészi szinten ábrázolódik.

Így lövöldöznek John Wickék:

Íme a modern akciójelenetek hajnala, mely amúgy is filmnyelvi bravúr. Ebben az 1959-es klasszikusban van ez a bizonyosan jelenet, amelynek nincs semmiféle filmtörténeti előzménye, és azonnal ikonikus filmes momentum lett. Innentől feladta a leckét az akciójelenetek késztőinek és nagyon magasra tette a lécet.

Így hajtotta a lovaskocsit Charlton Heston:

James Cameron a Terminator 1984-es első része után 1991-ben kreálta ezt az örök zsáner-műremeket, melyet ő maga írt, rendezett, a producere is ő volt, a főszerepeket pedig Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton, valamint Robert Patrick és Edward Furlong játszotta. A két rész között eltelt hét év alatt Schwarzenegger a mozi egyik legnagyobb akciósztárjává vált, így már, mint ikon jelent meg a filmben. És igazából a játéka is ikonikus, akárcsak a speciális effektusok és az akciójelenetek, melyek ma is modernek. És hiába telt el 30 év, ez az üldözési jelenet maga az akcióremeklés, és ebben a különleges helyszín is szerepet játszik.

Itt a Terminátor motoros üldözése:

A Mátrix egyik legemblematikusabb és leghíresebb jelenete, amit ebben a videóban is látunk, a maga korában akkora újításnak számított a vásznon, hogy minden szakmai lap erről írt. A bullet-time technológiát itt olyan szintre emelték, amit azelőtt nem láttunk: miközben gyönyörűen lelassítják a mozgást, a kamera még körbe is járja a szereplőt 360 fokban. Akkor ez totális invenciónak számított, de mára már csak egy a sok trükkből. Ennek ellenére a Mátrix jelenete klasszikussá tudott nemesedni, nyilván a film ereje miatt is.

Itt a Mátrix klasszikus jelenete:

Christopher Nolan mindig próbál olyan dolgokat véghezvinni, amit más még nem csinált. Folyamatosan olyan témákkal és vizualitással próbálja szórakoztatni a publikumot, amire felkapják az emberek a fejüket. A mozi eredeti varázsát próbálja visszahozni, és ez eddig jól be is jött neki. Ez egy álomjelenet, azaz abszolút szabadsága volt a rendezőnek az akció kitalálásakor, hogy eleressze a fantáziáját. A jelenet nézése közben el sem tudjuk képzelni, hogyan csinálhatták meg, pedig egy egyszerű ötletre építették fel az egészet: a jelenetben látott folyosót fejjel lefelé építették meg. Itt úgy lógatták le a szereplőket lefelé drótokon, melyeket aztán később kiretusáltak a képből.

Íme a gravitációval való álomjáték:

A szerző írásai itt olvashatók: