?> /kult/herself-mountains-klippremier/ Premier: csodaszép magyar és külföldi tájakon forgatták a HERSELF új klipjét | szmo.hu
hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Premier: csodaszép magyar és külföldi tájakon forgatták a HERSELF új klipjét

A videóban hazai helyszínek mellett japán, spanyol, izlandi és kínai utazások képei is feltűnnek.

Link másolása

hirdetés

A HERSELF zenekart Bakos Attila és testvére, Zita alapították. A Művészetek Völgyében mutatkoztak be 2018-ban, azóta pedig több helyen megfordultak Budapesten és vidéken egyaránt. A tavalyi nyarat egy saját szervezésű teraszkoncerttel zárták, majd meghívást kaptak az ibisMusic nemzetközi koncertsorozat budapesti eseményére. Első EP-jüket idén januárban mutatták be a TRIP Hajón.

A most klipet kapott Mountains az említett EP nyitódala. A szövege azt az állapotot járja körbe, amikor beleszeretünk egy olyan valakibe, akivel valójában nagyon nem illünk össze, és időközben rájövünk, hogy ez így nem fog működni. Ilyenkor sokszor inkább az őrületig hajszoljuk magunkat ahelyett, hogy meghoznánk egy nehéz, de elkerülhetetlen döntést. A felvételekért és a mix&masterért ezúttal is Kirschner Péter (Bródy János zenekara, M.P.Sziámi AndFriends) felelt.

A videó ötlete a kijárási korlátozások bevezetése előtti nap fogalmazódott meg a zenekarban. Zita, Attila és egy jó barátjuk ekkor a nyakukba vették az országot: Siófoktól Budapestig felvettek mindent, ami éppen megtetszett nekik vagy eszünkbe jutott.

Az így elkészült snittek mellé a zenekar két világjárója, Zsófi és András telefonjából kaparták elő az elmúlt évek utazásai során rögzített gyönyörű jeleneteket. A magyar tájak mellé tehát Japán, Spanyolország, Izland és Kína sorakozik fel – a teljesség igénye nélkül.

„A felhalmozott videókat Bikali Sanyi barátunk gyúrta egésszé, ezúton is köszönjük neki! Külön érdekesség, hogy a klipre a szeretlekmagyarorszag.hu-n tavaly debütált Gellért-hegyi koncertünk képeit vetítettük rá, úgyhogy ez a klip tele van számunkra fontos, szép emlékekkel, nagyon szeretjük” – mesélik.

hirdetés

A zenekar 2020 tavaszán a Müller Péter Sziámi And Friends vendégeként indult volna országos turnéra, de a járvány miatt ezek a koncertek sajnos kivétel nélkül elmaradtak.

Bár egyelőre kérdéses, élőben mikor játszhatnak újra, viszont május 21-én, csütörtökön online karantén-koncertet tartanak este 20 órakor. Részleteket erről IDE KATTINTVA lehet olvasni.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk