Gryllus Dániel és Vilmos az egyik legismertebb zenész testvérpár Magyarországon. A Kaláka tagjaiként a mai napig országszerte koncerteznek, de önállóan is sok helyen találkozhat a nevükkel a közönség. Mindketten alapemberei a Művészetek Völgyének, ahol az egyik legnépszerűbb helyszín, a Kaláka Versudvar társ-házigazdáiként tíz napig szinte folyamatosan színpadon vannak. Az idei fesztivál kevesebb mint két hét múlva kezdődik, ennek apropóján beszélgettünk népzenéről, versmegzenésítésekről, az Égbőlpottyant mesékről és sok minden másról.

– Mi az első élményetek a Művészetek Völgyéből, mit jelent számotokra ez a fesztivál a többihez képest?

Vilmos: Én ott voltam már a legelső alkalommal is, mert Márta Istvánnal osztálytársak voltunk általános iskolában, és mellette jó barátok is. Magától értetődött, hogy amikor belefogott ebbe az új dologba, összeszedte a hozzá közel állókat, hogy csatlakozzanak. Persze akkor még sokkal kisebb léptékű volt az egész, alig egy-két színpad működött, aztán az idő múlásával annak is tanúja voltam, ahogy egyre inkább kinövi magát.

Dániel: Gyakorlatilag a második évtől kezdve már a Kaláka is játszott, hol ilyen, hol olyan helyszínen és felállásban. Egyszer még a legjobb előadás díját is elnyertük a „Hegyi beszéd” templomi koncertünkkel.

V: Játszottunk a templomban és még egy disznóól mellett is, varázslatos hangulata volt ezeknek a kis helyszíneknek. Aztán jött az érdekes fordulat, amikor udvarosodott a fesztivál, először létrejött a Palya-udvar, majd a Kaláka Versudvar és sorban a többi. Innentől sokkal izgalmasabb programokat láthatott a közönség, hiszen mindenki a saját kis világát sűrítette bele az udvarába. Ráadásul a központi szervezők válláról is sok terhet levett a váltás.

D: Ennek köszönhetően a fellépői kör is szélesedett, hiszen volt ugyan Márta Pistának elég széles rálátása kulturális életünk egészére, de az irodalommal és a költészettel Lackfi János és mi, a jazzel pedig Harcsa Veronika azért csak jobban képben van, hogy csak két példát említsek. Így csomó olyan produkció is odakerült, ami enélkül aligha kaphatott volna teret. Ráadásul a fesztivál karaktere ezzel alapvetően nem változott meg.

– A Kaláka Versudvar mennyivel lett kiforrottabb a fennállása óta?

V: Nagyjából azonos programmal működik azóta is, hiszen akkor mindjárt elég jól ki lett találva. Vannak egyrészt a különböző költészeti programok, improvizációs gyakorlatok Lackfi János vezetésével, illetve a zenés versimpró, ahol zenészek is bekapcsolódnak egy-egy vers és népdal újraértelmezésébe. A gyerekprogramok is már kezdettől fogva nagy teret kapnak, nagyjából ugyanabból a körből merítve. Ami viszont hangsúlyosabb lett, azok az esti programok. Egyre több olyan zenekart hívunk meg, akik valamilyen formában versekkel foglalkoznak. Régebben ezek szinte mind folkos-akusztikus stílusúak voltak, manapság viszont már sokkal eklektikusabb a mezőny. És még egy dolgot ki kell emelni: talán harmadik éve, hogy minden este a koncertek után közös népdaléneklést tartunk a közönséggel.

D: Ez Rosonczy Kovács Misi érdeme, aki összeállította a Felsütött a nap az égre című népdalkötetet, ennek alapján kezdtük el az éneklést a Kaláka-udvarban. Most már a karaoke-változata is megjelent, így még könnyebben bekapcsolódhat, aki szeretne. A szöveget képernyőről lehet olvasni, a kíséretet pedig autentikus népzenészek adják. Szerintem ez egy fantasztikus dolog, és bár nemrég jelent meg, már nagyon sokan szeretik.

– A Kaláka Fesztivált mennyire más jellegű kihívás megszervezni, mint a kapolcsi udvarotok programját?

D: Az utóbbiért nekünk főleg kulturális értelemben kell kiállnunk, a fesztiválért viszont minden tekintetben én és munkatársaim vagyunk felelősek, a finanszírozástól a helyszínek biztosításán át az adminisztrációs feladatokig. A Kaláka Egerben mára már összművészeti fesztivál, míg a versudvarban végig a költészet, a zene, és ezek együttélése a téma.

– A versmegzenésítéseknél a klasszikus, vagy a kortárs költészet áll közelebb hozzátok?

D: Szerintem nincsen ilyen vízválasztó.

V: Nyilván bizonyos műfajokkal azért ritkábban kísérletezünk, többnyire olyan verseket szoktunk elénekelni, amelyek kötött formában íródtak és rímelnek is. Van egy csomó olyan ága a kortárs költészetnek, például a hangköltészet, ami nekünk kevésbé testhezálló. A klasszikus vonalról viszont igyekszünk minél több költő verseit beépíteni a műsorunkba.

D: A könyvnyomtatás elterjedése előtt a költészet kizárólag énekelt formában jelent meg. Olyan versek születtek, amelyeket eleve eléneklésre szántak. A verseskötetek megjelenésével ez kicsit megváltozott.

Manapság viszont egyre inkább azt tapasztalom, hogy a középkorú és a fiatalabb költőgeneráció is kezd visszatérni az énekelhető formához.

Ez Kapolcson, a zenés versimpró során különösen kapóra jön, még egy lemezt is kiadtunk az eddigi legjobbakból Hej Kapolcsról fúj a szél címmel.

– A költészet mellett a népzene is kezdettől fogva a szívügyetek. Mit lehet tenni szerintetek azért, hogy a XXI. században is megmaradjon és meg tudja szólítani a fiatalokat?

D: Ez a megszólítás-dolog érdekes kérdés, hiszen régebben egyszerűen énekelték a dalokat, tanulták egymástól. Az utóbbi száz évben, a hangrögzítés megjelenésével viszont radikálisan megváltozott az egész.

Ma már sokkal kevésbé szájról szájra, inkább számítógépről számítógépre terjed a népzene.

Ezt a folyamatot például az említett karaoke-lemezünk is elősegítheti. Nem hiszem, hogy a műfaj megállt volna egy bizonyos statikus pozícióban, amit meg kell őrízni és kész. Megboldogult Halmos Béla barátom mondta mindig, hogy a hagyományt nem kell ápolni, mert nem beteg. A lényeg, hogy énekeljünk minél többet, akár a modern technika eszközeit is bevonva.

V: Mi azért nem nagyon mentünk a korszellem után, nagyjából ugyanazt játsszuk ugyanolyan stílusban, mint a megalakulásunk idején. Ehhez értünk és azt tapasztaltuk, hogy ezzel a hozzáállással, lelkülettel tudjuk megfogni az embereket. Persze mindig akadnak olyan dolgok, amelyek az ember útjába kerülnek. A Fishing on Orfű fesztiválon például a Rackajammel közösen léptünk fel, én pedig elektromos gitáron is játszottam, amire azért elég ritkán van példa. De ez sem a korszellem jegyében történt, sőt éppen ellenkezőleg: Ferenczi Gyuriéknak kezdettől szívügyük az amerikai stílusú blues és régi vágyuk volt, hogy kipróbáljak egy olyan elektromos gitárt, ami akkor készült, mikor az akusztikus és az erősített zene még épphogy csak kezdett elválni egymástól. Tehát lényegében ezzel is a gyökerekhez nyúltunk vissza.

Kaláka koncert a kaliforniai Tarzanában, idén áprilisban (teljes felvétel):

– Hogy emlékszel vissza azokra az évekre, amikor a tévében szerepeltél?

V: Nagyon szép időszak volt, különösen 1991 és '95 között, amikor az Égbőlpottyant mesékkel heti szinten jelen voltam a képernyőn. Persze utána még jó ideig ismételték, de új részek elkészítésére már nem kaptunk lehetőséget. A műsor koncepciójában az volt a legjobb, hogy direkt esti mesékre fókuszáltunk: olyanokra, amit a gyerek megnéz és meghallgat, ettől megnyugszik, majd elmegy aludni. Nem voltak bennük se konfliktusok, se nyitva hagyott kérdések, a lecsendesítésre helyeztük a hangsúlyt.

Én voltam ugyebár a zenei mindenes, egy bizonyos állandó mondatom, az "Á, dehogy!" pedig valósággal szállóigévé vált. Komoly országos ismertséget is köszönhettem neki,

arra is akadt példa, hogy az utcán utánam kiabálták: "Ott megy az á, dehogy bácsi!"

Erre az ismertségre építkezve tudtam aztán kiadni a lemezeimet és megmaradni a köztudatban.

Két rész az Égbőlpottyant mesékből:

– Vágytál vissza bármikor is a képernyőre?

V: Ez elsősorban nem vágyakozás kérdése, az akkor nagyon jó volt, most viszont más dolgokból tudok meríteni. Mindig akadt valami, ami tovább lökte a személyes ügyemet. De természetesen ha megkeresnének, hogy csináljunk újra valamit a televízióban, én személy szerint nagyon szívesen vállalnám. Nem feltétlenül ugyanazt, hiszen a környezet és mi se vagyunk már ugyanolyanok, de valamit biztosan ki tudnánk találni. Levente Péterrel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, bár már jó ideje nem dolgozunk együtt, a barátságunk viszont töretlen.

– Milyen élmény számotokra testvérekként egy zenekarban játszani? Mindig megtaláltátok a közös hangot, vagy akadnak időnként nézeteltérések kettőtök között?

D: Szerintem számunkra a zenekarban nagy előny, és a zenekar számára is az, hogy nagyon együtt vagyunk, zeneileg és gondolatilag is. Hogy vannak véleményeltérések az élet egyéb dolgaiban, az természetes, de a közös hangot megtalálni sose probléma.

V: Volt 15 olyan év is, amikor nem játszottunk egy zenekarban, de akkor is zenéltünk együtt: öt különböző lemezt vettünk fel közösen ebben az időszakban, és Dani persze muzsikál az összes akkori – és későbbi – gyereklemezemen is. Szóval a zenében nagyon egy húron pendülünk.

– Mit emelnétek ki a Kaláka Versudvar idei programjából?

D: Ami a mi dolgainkat illeti, nagyon örülök, hogy műsorra került a Kosztolányi estünk Máté Gáborral, a hagyományos József Attila-est keretében elhangzik a Ferenczi Gyuriékkal közösen készített lemezünk, az Ünnepi szonettkoszorú, vendégünk lesz Nyáry Krisztián, akivel az Így szerettek ők című könyve és a mi új Szeretlek című albumunk alapján állítjuk össze az est programját. Idén is lesz kívánságkoncert, amin a korábbi Kaláka tag Huzella Péter is velünk muzsikál. Meg persze kiváló gyerekprogramok, Lackfi Jani versimprói, népdaléneklés... Legszívesebben mindent kiemelnék.

V: Én annak is nagyon örülök, hogy Galkó Balázzsal idén is együtt "józsefattilázhatunk", meg annak, hogy a Rackákkal – és a Telecasterrel – eljátszhatom majd Kiss Anna verseire írott dalaimat. A gyerekkoncertek közt pedig ott lesznek egyik délelőtt a biciklizős dalok is. Ez a program itt – a sok éves kapolcsi hagyomány szerint – két részből áll: az első egy óra közös biciklizés a faluban, a második pedig egy óra közös éneklés a Kaláka Versudvarban.

Ha tetszett az interjú, oszd meg ismerőseiddel:

2020 legrejtélyesebb előadója, a Nicsak, ki vagyok? című műsor Tigrise, és a Sztárban Sztár üdvöskéje egy közös dallal robbantja be a januárt. Metzker Viki és Miss Mood úgy int be 2020-nak, mint egy rossz kapcsolatnak.

Lendületes és fülbemászó, azonnal táncra perdít, leginkább így lehetne jellemezni a két énekesnő vadonatúj szerzeményét. Metzker Viki nem titkolt célja volt, hogy ezzel a trackkel kirángassa a nézőket és a hallgatókat a tavalyi év szomorúságából.

Erősebb lett mindenki az elmúlt időszakban és rengeteget fejlődtünk a kialakult helyzet miatt, hiszen olyan dolgokkal szembesültünk a vírus kapcsán, ami a normális életünkre eddig nem volt hatással” – mesélte Viki, aki azt is hozzátette, hogy a cél egy vidám energikus dal volt, ami abszolút bejött. Ebben remek partnere volt, hiszen Miss Mood-dal tökéletes párost alkotnak. A „21”-gyel kapcsolatban Miss Mood megjegyezte, hogy nem csak a tavalyi évnek intenek búcsút.

Mi ezzel kívánunk mindenkinek boldog, sikerekben gazdag új évet! Fel a fejjel mindenkinek!”

A szerzőpáros mindössze másodjára alkotott együtt, a közös munka viszont olyan simán ment, mintha mindig is közösen álltak volna színpadra.

„Nagyon pozitív élmény volt együtt dolgozni Miss Mooddal, hiszen a való életben is nagyon jó barátnők vagyunk, napi szinten tartjuk a kapcsolatot és már túl vagyunk egy sikeres projekten a „Titok” című dalunkon, amit még Dukai Reginával készítettünk. Nem volt hát kérdés, hogy lesz még folytatása a közös munkának” – mondta Viki.

„Gördülékeny és jó hangulatú munka, öröm volt létrehozni a produkciót. A profi végeredmény viszont nem csak rajtunk múlt, szeretném kiemelni a dal zenei producerét, Szabó Zé-t, és a videoklip készítőit, Nagy Bencét és Horváth Csabát” – tette hozzá Miss Mood.

A dal időzítése sem véletlen, hiszen Metzker Viki hónapokon át kápráztatta el a nézőket és a sztárcsapatokat kiemelkedő hangjával a Nicsak, ki vagyok? Tigriseként. Viki nem csak a színpadon, hanem barátnője előtt is inkognitóban maradt.

„Az előkészületekkel kapcsolatban igyekeztünk a TV2 Nicsak, ki vagyok? végéhez igazodni, hiszen én lehettem 2020-ban a legrejtélyesebb előadó, így szerettük volna a közönségünket meglepni egy közös dallal. Mivel Miss Mood a Sztárban Sztár című műsorban szerepelt pár hónappal ezelőtt, én pedig a Nicsakkal forgattam, vicces volt, hogy hasonló dolgokon mentünk keresztül, mégsem mesélhettem a titkomról”.

VIDEÓ: Metzker Viktória x Miss Mood - 21

Október óta három anyuka tartja lázban az Instagramot, akik olyan koncepcióval rukkoltak elő a közösségi oldalon, amit korábban Magyarországon még nemigen láthattunk. Humoros és kíméletlenül őszinte videóikkal – amikben görbe tükröt tartanak akár az anyukák, akár az anyukákhoz viszonyuló társadalom elé – 3 hónap alatt már a 100.000 követőhöz közelítenek. Eszter, Judit és Orsi nem sokkal az oldal megalakulása előtt még nem is ismerték egymást, ma viszont futótűzként terjed a hírük a közösségi oldalakon. Az anyukákat az oldal kulisszatitkairól és egymással való kapcsolatukról kérdeztük.

- Hogyan ismertétek meg egymást?

Eszter: Instagramon. Próbálom spilázni egy ideje, hogy ez egy érdekes történet legyen, de ez a világ legérdektelenebb története – nyáron ismerkedtünk meg Instagramon, egymás követői voltunk.

- Hogyan indult a @nemakarokbeleszolni? Sokat viccelődtetek egymással, és akkor valaki elkezdte mondani, hogy erről csinálnotok kéne egy Insta profilt?

Judit: Ez pontosan így történt.

Orsi: Eszter és Juci is nagyon hasonló tartalmakat gyártottak akkor is, humorosan, szarkasztikusan beszéltek dolgokról, és szerencsére rögtön rábólintottak, amikor rákérdeztem, hogy lenne-e kedvük egy közös projekthez. Én ezt semmiképp sem szerettem volna egyedül csinálni, ahhoz nem éreztem az erőt, de így hárman ez már pont jó volt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@nemakarokbeleszolni által megosztott bejegyzés

- Volt bármilyen színészi tapasztalatotok korábban, vagy ez teljesen csak hobbiként indult?

Eszter: Én jártam a Földessy Margit színistúdióba, kb. 100 éven keresztül, 1997-től 2011-ig, de ez mindig csak hobbiszinten volt jelen. Ott szerepeltem egy-két színdarabban, és igazából ennyi. Orsinak nincs ilyen típusú múltja.

Judit: Én olyan középiskolába jártam, ahol volt tánc- és drámatagozat is, és én alapból a drámára mentem volna, de aztán úgy döntött az igazgató, hogy inkább menjek a táncra, úgyhogy végül azt végeztem el. De ezáltal lett tapasztalatom a színpadon, mivel voltak olyan színdarabok, amikben részt vettem, mint színész tanonc.

- Nagyon sokan követtek be titeket nagyon rövid idő alatt. Hogyan tudjátok ezt kezelni? Nehéz megbirkózni az üzenetekkel, vagy például történt már olyan, hogy felismertek az utcán?

Eszter: Igen, mindhármunkat ismertek már fel, különböző helyeken. Mindenki nagyon cuki, aki megismer minket. Egyelőre az adminisztratív része a legnehezebb, szóval ilyen sztárságot én nem érzek, de az üzenetek, interjúk, együttműködések kezelése nagyon sok időt és energiát vesz el.

Judit: Én most kezdem kicsit felfogni, most jutott el az agyamig, hogy mi történt itt október elseje óta. De az az érzés, hogy „engem akkor most 18.000-en követnek a privát oldalamon, a @nemakarokbeleszolni-n pedig 90 ezren”, az túl hirtelen jött ahhoz, olyan rövid idő alatt értük el ezt a számot, hogy nem is igazán tudtuk egyáltalán felfogni, hogy mi történt.

Orsi: Mi azt érezzük a kommentekből is, és a privát üzenetekből főleg (mivel ott sokkal őszintébbek az emberek), hogy a titok pont az, hogy mindenkinek vannak ilyen élményei, és ez valahol terápiásan hat az emberekre. Értékelik, hogy mi ezt feldolgozzuk vicces formában, a humor ehhez egy zseniális eszköz, mivel megpróbáljuk ezt az egészet átfordítani és nevetés tárgyává tenni azt a fájdalmat, amivel az emberek nap mint nap találkoznak. Azt gondoljuk, hogy ez a kulcsa ennek a hirtelen jött követőtábornak. A kapcsolódás.

Manapság sokszor negatív kontextusban találkozunk az anyasággal. Ezek mellett nagyon üdítő ilyen kellemesen humoros formában találkozni az anyaság témájával.

Eszter: Ami különbség szerintem, hogy itt az anya egy aktív szereplő.

Az anyaszerep is sokszor ilyen, hogy te vagy a gyermekednek az anyja. Itt viszont az anyák szólalnak meg anyákról.

- Kaptok olyan pozitív visszajelzéseket, amikben arról írnak, hogy megváltozott valami az életükben a videóitok hatására?

Orsi: Olyan történt már, hogy például írt egy lány, hogy az anyósával nagyon nehéz a viszonya, és amikor vidékre mentek hozzájuk a férjével, akkor a videóink hatására teljesen megfordult a hangulat a családi hétvégén. Már nem a gyomoridegről szólt, mint addig mindig, hanem sokszor egymásra néztek, összemosolyogtak a párjával, és így át tudták fordítani az egészet.

Eszter: Sokszor írnak nekünk saját történeteket, és ilyenkor sokan hozzáteszik, főleg, ha aktuális ügyekről van szó, hogy segítene feldolgozni nekik az adott helyzetet, ha a mi szemüvegünkön keresztül láthatnák az egészet.

- Mennyi ötletelés előz meg egy-egy elkészült videót?

Judit: Összesen, onnantól kezdve, hogy kipattan a fejünkből egy gondolat, általában 2-3 óra, mire kész lesz egy videó. Ha esetleg nincs elég mondat vagy elég csattanó, akkor néha bedobjuk ezeket az ötleteket a közösbe, és együtt ötletelünk, de máskor olyan nagy az inspiráció és a löket, hogy már a kész videót rakjuk oda a többiek elé. De a témák előtt mindig egyeztetünk.

- Általában hányszor kell nekifutni egy adott videónak, hogy baki nélkül végigmondjátok?

Judit: Változó, hogy mennyi idő, mire elkészül egy videó. A legtöbb anyagunkat úgy csináltuk, hogy egy svunggal, szinte egy levegővel mondtuk fel a 60 másodpercet, amiben azért könnyű hibázni. Néha a második próbálkozásra sikerült végigmondani, de volt, hogy 50 videót kezdtünk el. Ez nagyon sok tényezős, hogy hányszor kell nekiugrani, de most például volt 3 influenszer videónk, amiket megvágtunk, ezek voltak az első vágott videóink, az ilyen típusúak sokkal hamarabb elkészülnek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@nemakarokbeleszolni által megosztott bejegyzés

- Gondolkodtatok esetleg hosszabb videók készítésén is? Tudom, hogy Eszternek van saját csatornája, de nem terveztek közös videókat készíteni Youtube-ra is?

Judit: Nem, de azért elővigyázatosságból már lefoglaltuk a nevet Youtube-on.

Orsi: Azt tapasztaljuk, mert azért nyilván nézelődünk, hogy hol mi megy, hogy az Instagram az a szféra, ahova a legjobban passzolunk, és leginkább megtaláljuk a célközönséget.

Judit: A videók jellege talán TikTok-ra illene leginkább, de azt főleg nem az a korosztály használja, akiket elsősorban érintenek ezek a problémák.

- Rengeteg munkátok van az oldallal és a videókkal. Gondolkoztatok már abban, hogy milyen anyagi lehetőségeitek lehetnek a csatornán, akár reklámok formájában, akár úgy, hogy anyagilag támogatható legyen a @nemakarokbeleszolni?

Eszter: Nem zárkózunk el a szponzorációktól, de még nem találtunk olyan együttműködést, amire jó szívvel igent mondtunk volna. Vagy maga a termék nem passzol hozzánk, vagy pedig az együttműködés formája az, ami idegen. Biztosan nem úsznak majd be nálunk chipses zacskók a háttérben, szóval szerintem nem olyan könnyű ezen a felületen hiteles reklámot csinálni.

- Igen, pont nemrég kavart nagy port, hogy lehet-e, etikus-e kisgyerekkel terméket reklámozni.

Eszter: Igen, mondjuk ez nálunk nincs, mivel a @nemakarokbeleszolni oldalon csak mi látszunk, szóval szerintem ez nem tartozik ebbe a kategóriába.

Orsi: Gondolkozunk különböző felállásokon, voltak megkereséseink, különböző internetes portálokra szerettek volna exkluzív tartalmat kérni tőlünk, de egyelőre nem volt meg a közös nevező. Emellett mindannyiunk élete annyira sűrű gyerek, munka, tanulás mellett, hogy nagyon nehezen tudjuk beosztani az időnket, és így az ember nagyon meggondolja, hogy mire bólint rá.

Ugyanakkor olyan rövid ideje csináljuk ezt az egészet, hogy ez még nagyon a jövő zenéje.

- Valahol ott válik el a munka a hobbitól, amikor már konzisztens határidők vannak, amikhez tartani kell magatokat, nem pedig akkor csináltok tartalmat, amikor szeretnétek.

Orsi: Ez teljesen így van, ez olyan, mint egy munka, úgy is érezzük szerintem.

Eszter: Igen, abszolút így van. Nekem most van a videóm feltöltése 10 perc múlva, és tegnap és ma is az énidőm teljes egészében erre ment el. Akár egy snittes, akár vágott videó, nagyon sok munka van vele. Főleg, ha kényesebb téma, akkor polírozza az ember, ameddig tudja, és ez még csak a videók készítése. Emellett vannak az említett adminisztratív ügyek, igazából naponta mindennel együtt szerintem sokszor három órát elvesz.

- Nem féltek attól, hogy idővel kiégtek abban, hogy mindig határidőre készítitek el a videókat?

Judit: Azért csökkentettük a videószámot, mert először az volt, hogy minden egyes nap töltöttünk fel mindhárman. Aztán azt beszéltük meg, hogy minden nap lesz egy videó, és váltottuk, hogy éppen ki mikor tölt fel, most pedig az van, hogy kétnaponta töltünk fel tartalmat. Így mindenkinek hatnaponta kell videót készítenie. Ezzel az időnket is védtük, de amiatt is szerettük volna, hogy ne égjünk ki a tartalomgyártásban. Ötlet az mindig lesz, ameddig olyan világban élünk, ami ennyire dinamikusan változik.

- Sok ismertebb ember is bekövette az oldalatokat, volt olyan, akinek a követése különösen sokat jelentett nektek?

Judit: Rengeteg! De komolyan!

Eszter: Nem is tudom elkezdeni sorolni, olyan sokan vannak, akik miatt izgatottak voltunk, de a két nagy kedvencünk, a @sikidegvagyok, és @sazabio is követ minket, őket mindig ki szoktuk emelni.

. Mennyire kovácsolt össze benneteket a @nemakarokbeleszolni?

Orsi: Ez hozott össze minket, Eszterrel az oldal létrejötte előtt kétszer találkoztam személyesen, Jucival pedig egyszer sem, az első interjúnkon láttuk egymást először élőben. Ennyire együtt indult a barátságunk az oldallal. Persze egyre szorosabb a kapcsolatunk, hiszen nagyon intenzív részei vagyunk egymás életének.

- Mostanság azért személyesen is többet találkoztok?

Judit: Igen, igen.

Orsi: Én azt érzem, ha az ember egy ilyen oldalt működtet, hetente lenne helye valamiféle brainstormingnak. Amikor személyesen összeülünk, azt nem lehet összehasonlítani egy online megbeszéléssel, élőben olyan szinten beindul a kémia és triggereljük, inspiráljuk egymást, hogy az zseniális és nagyon jó hatással van az oldalra is. Jelenleg igyekszünk havonta egyszer legalább találkozni, gyerkőcök mellett ez az, ami belefér.

- Az oldal készítésén kívül mi a kedvenc hobbitok?

Eszter: Igazi ciki anyukahobbi, de én nagyon szeretek sütni-főzni, bár a gyerek mellett most sokkal kevesebbet tudok, ami nagy szívfájdalmam. Korábban vagy 4-5 évet végig sütöttem-főztem az életemből, miközben dolgoztam, így kerültem „flow-ba” a munkámban. Ezen kívül a saját Youtube-csatornám a hobbim, és a kutyámmal is nagyon szeretek játszani és foglalkozni, amikor időm engedi.

Judit: Én a hobbimat nemrég átalakítottam egy saját vállalkozássá, úgyhogy én is nagymama vagyok, bár nem annyira szeretek főzni, mint Eszter, én inkább hímzek, horgolok és kötök, ezeket a holmikat adom el a Siss Creation oldalamon.

Orsi: Számomra, bár lehet, kicsit hülyén hangzik, de a tanulás a hobbim, mivel éppen a kis álmomat valósítom meg, és a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné képzését végzem, ami nekem nagyon fontos, úgyhogy most ez tölti ki a maradék énidőmet a család, a munka és a @nemakarokbeleszolni mellett. De nagyon szeretek festeni is, ami számomra terápiás.

- Ha adódna rá lehetőség, foglalkoznátok a szórakoztatóiparral komolyabban is? Legyen szó stand up comedyről, saját műsorról vagy hasonlókról?

Eszter: Igazából volt már hasonló jellegű megkeresésünk, de nem vállaltuk el. Ez azért nehéz, mert mi ezt az egész oldalt nem azért csináljuk, hogy valakik legyünk, hanem indíttatásunk van ezekkel a témákkal foglalkozni. Itt nem az a kérdés, hogy mi híresek akarunk-e lenni, hanem hogy tudunk-e olyat csinálni, ami beleillik a motivációnkba. Én a magam részéről erre, így általánosságban, nem tudok válaszolni.

Orsi: A másik oka annak, hogy nem vállaltunk el ilyen jellegű megkeresést, hogy akkor még csak egy hónapos volt az oldal, nem volt kellő tapasztalatunk és magabiztosságunk hozzá. Most már azt érzem mindhármunkban, hogy fejlődünk, aztán majd az idő eldönti, merre tovább.

Az Életrevaló Egyesület és az Északi Támpont által megvalósított Önismereti Filmes Műhely 2020-ban a Fővárosi Esze Tamás Gyermekotthon lakóival közösen NESZETAMÁS címmel készített videóklipet. A klip őszinte betekintést enged az otthon lakóinak világába és küzdelmeibe.

VIDEÓ: NESZETAMÁS

Ez az a híres jelenet, melynek forgatásakor, majd a trailer megjelenésekor, és a premier idején is folyton szó volt. Mert noha Tom Cruise-ról korábban is tudtuk, hogy kaszkadőr nélkül csinál meg a forgatásokon élesben durva mutatványokat, de azért egy induló és brutál gyorsan gyorsuló repülőre felkapaszkodni és arról lelógni nem kispálya.

Íme a jelenet:

Tarantino ezzel a filmmel szerette volna önmagának és a szakmának is bebizonyítani, hogy igazi hollywoodi direktor, aki nagyívű akciójeleneteket is meg tud rendezni. A képsort látva ez össze is jött, hiszen később több olyan film rendezését felajánlották neki, amiben ezt a képességét kamatoztathatta volna, de végül mégsem lépett ki a saját univerzumából, hanem maradt szerzői filmes, vagyis "tarantinós". Persze évek óta szó van róla, hogy egy Star Trek-filmet megrendezne, de valószínűbb, hogy ez sosem fog megtörténni.

Itt a híres részlet a Kill Billből:

A Francia kapcsolat volt az első akciófilm, ami Oscar-díjakat kapott (rögtön ötöt is) és Gene Hackman karrierjét is ez rúgta be igazán. Ez a mocskos zsarufilm akkor forradalmi alkotásnak számított dokumentarista őszinteségével. Kis költségvetésből forgatták, így az azóta klasszikussá nemesedett autós üldözős jelenetet is teljesen máshogy készítették el, mint egy mai filmnél, mert pénz hiányában kellett kreatívnak és hitelesnek lenniük. A jelenetben metróval egyszerre, párhuzamosan száguld Gene Hackmen karaktere át New Yorkon. Ezt úgy sikerült a stábnak összeszerveznie, hogy a tömegközlekedési felügyelet igazgatójának kellett 40.000 dollárt és egy csak odaútra szóló  repülőjegyet adniuk Jamaicára, mert az illető tudta, hogy ki fogják rúgni, ha engedélyez egy nappal statisztákkal száguldozó metrókocsit. Így is lett, kirúgták. Az autószáguldás felvételét sem tudták rendesen biztosítani, néhány rendőrnek fizettek, hogy tartsa a forgalmat, de így is belefutottak civil autók a jelenetbe, eggyel össze is ütköztek. Majd a rendező elégedetlenségére a kaszkadőr beültette maga mellé a direktort, és 140-nel végigszáguldottak még egyszer az egész útvonalon - végig életveszélyesen realben felvéve a jelenetet. Végül ez a száguldás került bele az összevágott filmbe.

Íme a Francia kapcsolat zseniális akciójelenete:

A film Cannes-i bemutatója után nagy figyelem irányult a koreai filmekre, az Oldboy pedig azóta is sokak kedvence, igazi klasszikus. Az eredetiségéhez ez a jelenet is nagyban hozzájárul. Az ominózus szcénában O Dae-su vágás nélkül halad végig egy börtön folyosóján, ahol a börtönőröket péppé veri. A jelenetet majdnem hússzor vették fel egymás után, mire ez a végleges változat megszületett.

Íme az ominózus Oldboy-képsor:

Keanu Reeves brilliáns visszatérése a "Gun Fu"-zsánert viszi egészen magas szintre, és akciójeleneteiben gyönyörű fényképezéssel, koreográfiával és kaszkadőrtettekkel igazolja, hogy ezt lehet művészien is csinálni. Stilizált képek, táncszerű mozdulatok, ráadásul bárjelenetben korábban ilyesmit soha nem láttunk. Minden helyszíni eszköz azt szolgálja, hogy drukkoljunk, John elérje a célját - illetve tökéletesen egyben tartja a jelenetet és a ritmusát: az elektronikus zenétől a világításig. Jó példa arra, amikor az erőszak művészi szinten ábrázolódik.

Így lövöldöznek John Wickék:

Íme a modern akciójelenetek hajnala, mely amúgy is filmnyelvi bravúr. Ebben az 1959-es klasszikusban van ez a bizonyosan jelenet, amelynek nincs semmiféle filmtörténeti előzménye, és azonnal ikonikus filmes momentum lett. Innentől feladta a leckét az akciójelenetek késztőinek és nagyon magasra tette a lécet.

Így hajtotta a lovaskocsit Charlton Heston:

James Cameron a Terminator 1984-es első része után 1991-ben kreálta ezt az örök zsáner-műremeket, melyet ő maga írt, rendezett, a producere is ő volt, a főszerepeket pedig Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton, valamint Robert Patrick és Edward Furlong játszotta. A két rész között eltelt hét év alatt Schwarzenegger a mozi egyik legnagyobb akciósztárjává vált, így már, mint ikon jelent meg a filmben. És igazából a játéka is ikonikus, akárcsak a speciális effektusok és az akciójelenetek, melyek ma is modernek. És hiába telt el 30 év, ez az üldözési jelenet maga az akcióremeklés, és ebben a különleges helyszín is szerepet játszik.

Itt a Terminátor motoros üldözése:

A Mátrix egyik legemblematikusabb és leghíresebb jelenete, amit ebben a videóban is látunk, a maga korában akkora újításnak számított a vásznon, hogy minden szakmai lap erről írt. A bullet-time technológiát itt olyan szintre emelték, amit azelőtt nem láttunk: miközben gyönyörűen lelassítják a mozgást, a kamera még körbe is járja a szereplőt 360 fokban. Akkor ez totális invenciónak számított, de mára már csak egy a sok trükkből. Ennek ellenére a Mátrix jelenete klasszikussá tudott nemesedni, nyilván a film ereje miatt is.

Itt a Mátrix klasszikus jelenete:

Christopher Nolan mindig próbál olyan dolgokat véghezvinni, amit más még nem csinált. Folyamatosan olyan témákkal és vizualitással próbálja szórakoztatni a publikumot, amire felkapják az emberek a fejüket. A mozi eredeti varázsát próbálja visszahozni, és ez eddig jól be is jött neki. Ez egy álomjelenet, azaz abszolút szabadsága volt a rendezőnek az akció kitalálásakor, hogy eleressze a fantáziáját. A jelenet nézése közben el sem tudjuk képzelni, hogyan csinálhatták meg, pedig egy egyszerű ötletre építették fel az egészet: a jelenetben látott folyosót fejjel lefelé építették meg. Itt úgy lógatták le a szereplőket lefelé drótokon, melyeket aztán később kiretusáltak a képből.

Íme a gravitációval való álomjáték:

A szerző írásai itt olvashatók: