JÖVŐ
A Rovatból

„Mindannyian szomszédok vagyunk. Itt az ideje, hogy úgy is viselkedjünk” – ilyen volt a TEDx Danubia Countdown

A TEDxDanubia konferencia-sorozat speciális, klímaváltozással és egyéni felelősségvállalással foglalkozó napján szakértők, civil szervezetek, fiatalok gondolkodtak közösen arról, mit tehetünk egy zöldebb, fenntarthatóbb jövőért.

Link másolása

„A világ egy hatalmas becsületkasszává vált.” „Mind ismeretlen elkövetők vagyunk.” „A Földön egyre több a szabadúszó, az óceánban egyre kevesebb.” „Az érzelmek kifejezése csomagolásmentesen jó, és az egyszerhasználatos érzelmek károsak”. - Ilyen és hasonló gondolatokat hallottunk abban az esküben, amelyet Kemény Zsófi író, slammer tett a jövőért aggódó fiatalok és kevésbé fiatalok nevében a TEDx Danubia Countdown napján a Vígszínházban.

Nemcsak ebből, hanem a fenntarthatóságot szolgáló kreatív projekteket bemutató Future Design győzteseinek szavaiból is kiderült, hogy a tizenévesek nincsenek túl nagy véleménnyel az előttük járó generációkról, gyűjtőfogalommal a „felnőttekről”.

„A legbosszantóbb a profit-maximális, a rengeteg felesleges termék, amelyeknek a megsemmisítése szintén súlyosan szennyezi a környezetet.” „Mindenki másra hárítja a felelősséget, a felnőttek csak sodródnak az árral”. „A felnőttek azért nem hajlandók életmódjukon változtatni, mert nem szeretnek kilépni megszokott komfortzónájukból.” - hallhattuk.

Az is kiderült, hogy a jelenlévők szeretnének már most bekerülni a döntőshozók közé kreatív ötleteikkel, még mielőtt ők maguk is felnőtté válnak. Több mint 50 évvel ezelőtt már volt egy sokat emlegetett jelszó: „Mindenki gyanús 30 év felett” – hangoztatták világszerte a 68-asok, és sajnos nem egy esetben láttuk, hogy a „forradalmi hősök”, mire döntéshozók lettek, szépen betagozódtak a korábban kiátkozott társadalomba és intézmény-rendszerbe. Tehát ők látják ezt a veszélyt, és szeretnék elkerülni, saját jövőjük és az őket követők érdekében.

Mint a program címe, a Countdown is jelzi, a klímaváltozás elindított egy visszaszámlálást, amit talán még meg lehet állítani, de csak akkor, ha gyökeresen megváltozik a természethez való viszonyunk, fogyasztási szokásaink, és túllépünk az embereket, országokat, rendszereket elválasztó mesterséges, és többnyire felesleges, káros korlátoktól. Mint Honti Pál kurátor, a nap egyik műsorvezetője hangsúlyozta: a Föld 4,5 millárd éve alatt sok mindent kibírt már, de egyáltalán nem biztos, hogy ez az emberiségre is igaz.

Goya: Kronosz felfalja saját gyermekeit című elborzasztó festményét ajánlotta figyelmünkbe dr.Kirsten Dunlop, az EIT Climate tudás és innovációs közösség vezérigazgatója, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a világ éppen a covid-járvánnyal bizonyította be, hogy ha szükséges, a tudomány és az ipar igen rövid idő alatt képes összefogni.

Felidézte azt is, hogy az emberiség túlélésének záloga évezredeken át a tanulás, a tapasztalatszerzés, és az ebből kiinduló innováció. Éppen ezért minden eddiginél fontosabb közkinccsé tenni a tudást, összehangolni a fenntarthatósághoz vezető utakat, valamint a közösségi és egyéni értékeket.

Hivekovics Ákos arról beszélt, hogy jelenleg a Földön lakható terület 91%-át használják mezőgazdasági célokra. Hogy megóvjuk a természetes környezetet, ne onnan vegyünk el újabb területeket, ne csak horizontálisan, hanem vertikálisan is gondolkodjunk. Ennek szellemében Ákos olyan toronyházak terveit mutatta be, amelyeknek a szintjein megfelelő körülmények között folyhatna növénytermesztés, de akár állattenyésztés is.

A régi berögződések feladása a közlekedésben is szükséges, ezt saját példájával illusztrálta a Totalcarból ismert Bazsó Gábor „Karotta”, aki bevallotta, hogy a benzingőz bűvöletében élt.

Ma azonban már ő is tudja, hogy a közlekedés 17%-át teszi ki a globális CO2 kibocsátásnak, ennek nagy részét az autók produkálják. Ha viszont elektromos autóra váltunk, akkor a belső égésű motoros autóhoz képest a CO2 kibocsátás 1/3-ára csökken. Ehhez azonban le kell mondanunk az eddigi autózással kapcsolatos tudásunkról és élményeinkről. Bemutatott egy elektromossá átalakított 1976-os gyártású, szinte hangtalanná tett autót, amit véletlenül (?) Gretának hívnak, mintegy illusztrálva, hogy tovább vihetünk valamit a múltból annak káros hatása nélkül, de meg kell szabadulnunk felesleges rajongásainktól, és közben élvezhetjük azt a folyamatot, amivel a világot elviselhetőbbé alakítjuk.

Táplálkozásunk átalakításával, az élelmiszer-pazarlás megfékezésével, a fogyasztók és a fogyasztott élelmiszerek eredete között egyre szélesedő szakadék megszüntetésével nemcsak egészségesebben élhetünk, hanem a környezetünket is óvhatjuk – hangsúlyozta Dalmadi Júlia élelmiszer-futurista, aki szerint általában az ár és méret alapján döntünk, holott a tápértéke sokkal fontosabb információ lenne.

Riasztó adat, hogy minden magyar állampolgár évente 68 kg élelmiszert dob a szemétbe, miközben a világnak egyelőre nincsen válasza a szegény országokat sújtó éhínségre, és az előrejelzések szerint 2050-re 1,9 milliárd ember szenved majd vízhiányban.

A fenntartható táplálkozás nemcsak a kevesebb húsevést jelenti, hanem azt is, hogy az egész évben rendelkezésre álló, ám több ezer kilométerről szállított, ki tudja, hogyan tartósított élelmiszerek helyett a helyi, szezonális termékeket esszük. Továbbá az is, hogy egy élelmiszer minden ehető részét felhasználjuk.

És erről eszembe jutott, hogy gyerekkoromban nagyanyámnak köszönhetően még a magyar szőlőfajták érési idejét is tudtam a Csabagyöngyétől az Izabelláig, a Kecskecsöcsűtől az Otellóig. Mindegyiknek megvolt a maga illata, zamata, ma pedig bármikor ehetek – helyettük is – nagyra fújt, mag nélküli import szőlőt. És épp a napokban volt szerencsénk enni abból az isteni paradicsomból, ami a Veszprém megyei lankákon, szabad földben termett. Alighanem egy ideig messzire elkerüljük a bolti fóliásat...

A természet kizsákmányolásának veszélyeire figyelmeztetett az XPLN videóverseny győztese, Kiss Dávid: A klímaváltozás és a madarak című, alig 3 perces alkotása. Arról pedig, hogy mit tehetünk mi a természetért, egy rövid videóban a Borsod-Abaúj-Zemplém megyei Parasznya lakói számolhattak be: élőhelyrekonstrukciót hajtottak végre több mint 7000 őshonos enyves éger, valamint kőrisek és rezgőnyárfák telepítésével. Ez az erdő 2050-ig 210 tonna CO2-t fog megkötni az élő biomasszában, de az avar és a talaj is CO2-raktárként szolgál majd, miközben az erdő elősegíti az állati és növényi biosokféleség újjászületését is.

A kultúra oldaláról közelítette meg a jövőt Juhász Anna irodalmár és Puskás Kata Szidónia, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület elnöke. Juhász Ferenc költő lánya arról beszélt, hogy a magyar irodalomban fontos helye van a tájleírásnak. Bemutatják, milyen a természeti környezetünk. De vajon ma azt látjuk-e még a természetben, amit íróink, költőink 50-100-150 évvel ezelőtt?

„A természet mi magunk vagyunk, amiből származunk” – mondta Anna, idézve édesapja, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Fekete István sorait.

Puskás Kata Szidónia szintén családi örökségéről mesélt: nagyapjáról, Bodor Tibor színművészről, aki több mint 60 könyvet olvasott fel vakoknak és gyengénlátóknak, ezek képezték hangoskönyv-kiadásaik alapjait. Ennek kapcsán világította meg a példaképpé válás mikéntjét: „Beszélj úgy, hogy akarják meghallgatni; hallgass úgy, hogy beszéljenek hozzád; úgy adj, hogy azt csak az adás öröméért tedd.” Igazából nagyon egyszerű, mégis mély értelmű útmutató egy olyan világban, amely folyamatos értékválsággal küzd és felszínes „influenszerek” veszik át az egyetemes és hétköznapi hősök szerepét.

A közösségi klímavédelmi tevékenység sajátos lehetőségét vázolta fel James Atkins brit vállalkozó, aki számos vállalkozást indított be a klímaváltozás ellen és a biodiverzitás megőrzésére. Ötlete a Planet Super League azon a „törzsi szellemen” alapul, amely összetartja a legendás futballcsapatok szurkolótáborait (az ő szíve a Manchester Unitedért dobog). Úgy véli, hogy azt az energiát, ami egy-egy szurkolótáborban van, remekül fel lehetne használni természetmentő akciókban, és ugyanúgy vetélkednének egymással, mint kedvenceik a bajnokságokban és a kupákban. És ez kimeríthetetlen tartalék lehetne, hiszen a világon mintegy 3,5 milliárd focirajongó él – mondta Atkins.

Végezetül térjünk vissza a fent említett esküre, amely mintegy kijelöli helyünket és dolgunkat a világban. Aki hallja, adja tovább.

„Mi vagyunk az a generáció, aki már nem mondhatja majd, hogy nem tudtam, nem láttam a jeleket. A jelek jól láthatóak, a számok egybehangzóak. Tetteinkkel sokra, messzire jutottunk. Olyannyira, hogy nem is olyan régen saját földtörténeti kort neveztek el rólunk. Antropocén, vagyis az emberek kora, mert valóban mi dominálunk, határozzuk meg, mi lesz. Bolygóméretű rendszereket vagyunk képesek befolyásolni, de a nagy lehetőséghez nagy felelősség is társul a közös a jövőnket illetőleg. Mindannyian szomszédok vagyunk. Itt az ideje, hogy úgy is viselkedjünk.” - mondta Honti Pál.

"És hogy mi a helyzet a fenntartható boldogsággal? Ha mind egyszerre feltesszük a kezünket, mint a stage-divingoló rocksztárt, fenn tudjuk tartani azt is. Éltemiglen. Éltediglen. Életigen"

– hangzott a hitvallás vége Kemény Zsófitól. Egy ilyen híres "alázuhanó", Peter Gabriel mesélte nekem több mint 30 évvel ezelőtt, hogy soha nem félt attól, hogy leejtik, bízott az emberek közös energiájában. Bizzunk hát mi is. Önmagunkban és egymásban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
New York a saját súlya miatt is süllyed, mert a rajta lévő felhőkarcolók annyira nehezek
Manhattan süllyed, körülötte a vízszint emelkedik, ez nem a legszerencsésebb kombináció. Mintha a jégkorszak következményei és a klímaváltozás nem volna elég baj.

Link másolása

A New York-i épületek súlya is hozzájárulhat a metropolisz süllyedéséhez, állítják kutatók. Ugyanakkor ennek más okai is lehetnek, például a bolygón végbemenő változások, és az utolsó, mintegy tízezer évvel ezelőtti jégkorszak következményei.

Ha sikerül megérteni, hogy a New Yorkhoz hasonló területek miért kerülnek egyre alacsonyabbra, az segíthet felbecsülni, hogy a jövőben mekkora ezeken az áradás kockázata a klímaváltozás miatt.

Az Atlanti-óceán észak-amerikai partvidékén a vízszint a globális átlagnál máris három-négyszer gyorsabban emelkedik.

„A tengerszint-emelkedés hamarosan áradási problémákat fog okozni New Yorkban és világszerte” – figyelmeztet a tanulmány vezető szerzője, Tom Parsons geofizikus.

A jégkorszak érdekes utóhatása

GPS-adatok szerint a város déli része, Lower Manhattan évente nagyjából 2,1 milliméterrel kerül lejjebb.

Ennek egyrészt természetes oka van. Az utolsó jégkorszak leghidegebb időszakában a bolygó nagy részét vastag jégtakaró fedte. A jégtáblák alatt lévő talaj süllyedni kezdett, ez azt jelentette, hogy a földtömegek szélei magasabbra kerültek. Miután a jég elolvadt, egy idő után ez utóbbi területek indultak süllyedésnek.

Egy korábbi kutatás szerint a keleti part mentén ez a jelenség 2100-ra akár 48-150 centiméteres süppedést is okozhat.

A süllyedésnek emellett a természetes oka mellett Parsons és csapata meg akarta vizsgálni a mesterséges okok, például az ember alkotta épületek lehetséges hatását is.

Parsonsnak akkor ugrott be az ötlet, amikor meglátogatta felesége családját Belgiumban 2019-ben.

„Az antwerpeni katedrális mellett volt a szállásunk, figyeltem az épület alapzatának hatalmas köveit, és azon töprengtem, hogy hogyan hozhatták ide ezeket nagy távolságokból, majd hogyan rakták őket össze, mint egy kis hegyet. Kíváncsi lettem arra, hogy ez milyen hatással lehet a kövek alatt húzódó talajra” – idézte fel az ötlet kipattanásának körülményeit.

A baj az, ha összeadódik

A megépítés után minden épület besüllyed egy kicsit a födbe, még azok is, amelyeket keményebb kövekre építenek. Azok, amelyeket puhább talajra emelnek, természetesen jobban.

A tudósok becslése szerint New York City öt kerületének több mint egymillió (pontosan 1.084.954) épülete összesen 762 milliárd kilogramm súlyú, és egy 778 négyzetkilométeres területen helyezkedik el.

Ezután számítógépes modellt fejlesztettek ki annak megállapítására, hogy ez a súly különféle talajviszonyok esetén miképpen süllyed.

Műholdfelvételekből az derült ki, hogy a város átlagosan évente 1-2 milliméterrel kerül lejjebb. Ez megegyezett azzal az adattal, amit a számítógépes modell jelzett a jégkorszak utáni természetes mozgás következményeként.

Bizonyos városrészek azonban az adatok szerint sokkal gyorsabban süppednek, mint mások. Ez feltehetően az épületek súlya miatt van, de nem zártak ki más lehetséges indokokat sem, amelyek egyelőre még ismeretlenek.

New York tehát átlagosan csupán egy picikét süllyed évente. Parsons ugyanakkor rámutatott, hogy eközben New York körül a tengerszint emelkedés évente 1-2 milliméteres, így aztán minden milliméternyi süppedés plusz egy évet jelent a tengerszintnél.

(Forrás: Live Science, Earth's Future)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
A földi élethez nélkülözhetetlen nyolc határértékből hetet már átlépett az emberiség
Veszélyes zónában van a földi élet. Már csak a légszennyezettség esetében nem léptük át a kritikus értéket.

Link másolása

Nyolc olyan határértéket tartanak számon a tudósok, melyek nélkülözhetetlenek az élet fenntartásához, ám ezek közül már hét esetében az emberiség átlépte a határt, írja a Nature. A több mint 40 szakértőből álló Az Earth Commission nemzetközi tudóscsoport által megállapított értékek azt mutatják, mennyire biztonságosak és méltányosak a földi élet feltételei.

A határértékek az éghajlatot, a légszennyezést, a műtrágyák túlzott használata miatti eredő foszfor- és nitrogénszennyezést, a felszín alatti vízkészleteket, a felszíni édesvizeket, a beépítetlen természetet, illetve a természetes és az ember építette környezetet vizsgálja. Ezek közül egyedül a légszennyezettség az, ahol még nem léptük át az egész bolygót figyelembe véve a küszöbértéket. Egyes területeken azonban már a levegő minőségének megítélése is a káros tartományba esik.

A tanulmányban kitérnek arra, hogy amennyiben a Föld évente orvosi vizsgálaton venne részt, a doktor most azt mondaná, hogy a bolygó annyira beteg, ami már a földlakók életét is érinti.

A tudósok túlnyomó többsége egyetért abban, hogy az éghajlatváltozás az ember hibája, mely elsősorban a bolygó erőforrásainak hatalmas mértékű fogyasztása miatt következett be. Több mint 88 ezer klímaváltozásról szóló tanulmány vizsgálata során arra jutottak, hogy ezek 99,9 százaléka az emberiséget teszi felelősség a globális felmelegedés miatt.

A tudóscsoport szerint „ugrásszerű fejlődésre lenne szükség annak megértésében, hogy a jog, a gazdaság, a technológia és a globális együttműködés” hogyan tudna együttesen egy biztonságosabb és boldogabb jövőt eredményezni. Az Earth Commission tagjai szerint a helyzet megmentése érdekében létfontosságú lenne a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozása és a világ ökoszisztémáinak védelme.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Megölte emberi kezelőjét a mesterséges intelligencia vezérelte drón egy szimulációs gyakorlatban
A drón feladata az volt, hogy semmisítse meg az ellenség légvédelmi rendszerét, és mindenkit támadjon meg, aki akadályozni próbálja a misszió végrehajtásában.

Link másolása

Az amerikai hadsereg egyik szimulációs gyakorlata során a légierő mesterséges intelligencia által vezérelt drónja meggyilkolta az irányítóját, mert csak ezzel tudta biztosítani a misszió végrehajtását.

Az erről szóló információt Tucker ‘Cinco’ Hamilton ezredes, az amerikai légierő AI-tesztelésért és bevetésért felelős vezetője osztotta még májusban egy londoni szakmai konferencián.

Hamilton elmondása szerint a drón feladata az volt, hogy semmisítse meg az ellenség légvédelmi rendszerét, és támadjon meg bárkit, aki ezt megpróbálná megakadályozni.

A rendszert eredetileg úgy alakították ki, hogy az emberi kezelőé volt a döntő szó, a megerősítéses tanulás során a mesterséges intelligencia a megerősítést jelentő pontokat az ellenséges célpontok megsemmisítéséért kapta, amit az emberi kezelő többször is megakadályozott.

A drón ennek megfelelően végül arra a következtetésre jutott, hogy a kommunikációs torony ellen kell fordulnia, ahonnan a kezelője kommunikált vele.

Hamilton az eset ismertetésével arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy nem szabad túlzottan az MI-re bízni a gépeket a légierőnél.

(via 444, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
Egy évig élnek egy iszapból nyomtatott 3D-s házban, hogy teszteljék, milyen lesz a Mars-expedíció
Gőzerővel folynak a holdutazáshoz és a Mars meghódításához szükséges NASA kísérletek, amelynek eredményei a Földön is hasznosak lehetnek.

Link másolása

A tervezett újabb holdutazások és a Mars felfedezése olyan területen is találkoznak, amelyre ma még kevesen gondolnak: az építkezés. Ha megvalósul az a ma még álomnak tűnő elképzelés, hogy településeket hozzunk létre bolygónkon kívül, akkor rendelkezni kell a helyszínen a szükséges anyagokkal. Nyilvánvalóan fel sem merül az a megoldás, hogy ezeket az anyagokat a Földről szállítsák a hozzánk univerzális méretekben „közeli”, de valójában mégis távoli bolygókra. Éppen ezért már megindult az utat lerövidítő, egyben költségkímélő módszerek tanulmányozása.

Az egyik lehetséges megoldásnak a 3D-s nyomtatású olvasztott regolit látszik – írja a WIRED.

A következő napokban egy négy fős csapat érkezik a NASA houstoni Johnson űrközpontjának hangárjába, ahol egy évet töltenek el egy 3D-s nyomtatású épületben. A Mars Dune Alpha nevet viselő, 157 m2 alapterületű épület iszapból készült, színe mint a Mars talaja, a lakóterén túl még orvosi szolgálat és konyhakert is van benne. A Big-Bjarke Ingels Group építette, a 3D-s nyomtatást pedig az Icon Technology végezte.

A benne folyó kísérletek középpontjában azok a fizikai és viselkedési-egészségügyi kihívások állnak, amelyekkel az embereknek szembe kell nézniük a hosszú távú űrtartózkodás során. Egyben ez az első olyan struktúra, amelyet a NASA Holdra és Marsra szánt autonóm építési technológia-projektjéhez (MMPACT) építettek.

Amikor az ember visszatér a Holdra az Artemis-program keretében, az űrhajósok kezdetben keringő űrállomásokon, holdkompokon, vagy pedig felfújható felszíni épületekben laknak. Az MMPACT csapata azonban hosszú távon fenntartható struktúrák építésére készül.

Hogy elkerüljék a Földről való anyagszállítást, amelyhez hatalmas rakéták és óriási mennyiségű üzemanyag kellene, a Holdon található regolitot előbb masszává alakítanák, amelyet 3D-vel vékony rétegeket vagy különböző alakzatokat nyomtatnának.

Az első ilyen Földön kívüli projektet 2027-re tervezik. A küldetés során egy markolóval felszerelt robotkart kapcsolnak majd egy holdkomp oldalára, ezzel az eszközzel bányásszák ki és halmozzák fel a regolitot. A későbbi missziók félautomata exkavátorokat és más gépeket használnak majd lakóházak, utak, üvegházak, erőművek és olyan robbanástól védő pajzsok építésére, amelyek körülveszik a rakétakilövőket.

A Holdon történő 3D-s nyomtatáshoz vezető első lépés lesz, hogy lézerekkel vagy mikrohullámokkal megolvasztják a regolitot – árulta el Jennifer Edmundson, az MMPACT-csapat vezetője. Aztán lehűtik, hogy a gázok elillanhassanak, különben az anyag tele lesz lyukakkal, mint a szivacs. Ezután már ki lehet nyomtatni a kívánt formákra. Azt még nem dolgozták ki, hogy miként lehet ezeket a darabokat összeállítani. Edmundson szerint a lehető legjobban automatizálni akarják az építkezést, de nem zárható ki az emberi beavatkozás a jövőben sem a karbantartásoknál és a javításoknál.

A csapat egyik nagy feladata, hogy miként változtassa a Hold regolitját olyan erős és tartós építőanyaggá, amely képes megvédeni az emberi életet. Gondot jelenthet például, hogy a regolit jeget tartalmaz, mivel az Artemis-missziók a Hold déli pólusának közelébe indulnak.

Ráadásul a NASA-nak nem állnak rendelkezésre nagy mennyiségben holdkőzetek, hogy kísérletezzenek velük, csupán az Apollo 16 által hozott mintákkal dolgozhatnak. Tehát az MMPACT-csapatnak saját szintetikus verzióikat kell elkészítenie.

Corky Clinton, a kutatás egyik irányítója felhívja a figyelmet arra, hogy nehéz építeni a regolit geokémiai tulajdonságaira és egyberakni az apró részeket, mert meteoritokkal és más égitestekkel való ütközésekből jöttek létre több mint 4 milliárd évvel ezelőtt.

Vannak más bizonytalansági tényezők is. A Holdon sokkal kisebb a gravitáció, akár 45 percig tartó holdrengések is elképzelhetők, a déli póluson napsütésben elérheti az 54 C fokot, éjszaka viszont lehet akár mínusz 240 C fok is.

A holdpor beivódhat a gépek illeszkedéseibe és leállíthatja a hardvereket. Az Apolló-missziók idején a regolit megrongálta az űrruhákat és a belélegzett portól az űrhajósoknál szénanátha-szerű tünetek jelentkeztek.

Ugyancsak kétségeket kelthet a Mars Dune Alpha esetében, hogy az ember még soha nem hozott Mars-talajmintát a Földre, így az Iconnak szimulálnia kellett ezt az anyagot, feltételezésekre hagyatkozva, például arra, hogy bazaltban gazdag.

A struktúra 3D-s nyomtatása egy hónapot vett igénybe. Ehhez egy óriási nyomtatókart használnak, amelyen egy fúvócső vonja ki egyenletesen a lávakrétát. A struktúra alaprajzának körvonalazásával kezdik, majd jönnek a rétegek és úgy építik felfelé, mint egy agyagedényt.

A Mars Dune Alpha az Icon által épített első olyan struktúra, amelyre 3D-s nyomtatott tetőt tettek. A tető oldalai úgy találkoznak az építmény tetején, mint két hullám az óceánban. A paneleket külön nyomtatták ki, majd hozzáadták a tetőszerkezethez.

Az Icon, amelynek 57,2 millió dolláros szerződése van a NASÁ-val a holdépítkezésekkel kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre, olyan épületterveket rendelt, amelyek megvédhetnek egy négy fős csapatot a meteoritoktól, holdrengésektől, sugárzásoktól és a gyors hőmérséklet-változásoktól.

Közben vákuumkamrákban folynak a kísérletek a regolit megolvasztásával. Ezek a kamrák a Hold levegő nélküli körülményeit szimulálják, és egyben lehetőséget biztosítanak a kutatóknak, hogy teszteljék az extrém hőmérsékleteket. Ballard szerint láthatóan működnek a nagyobb mechanikai rendszerek és most megpróbálják egyensúlyba hozni az anyag erejét és merevségét.

Tesztelik az olvasztáshoz használt lézerek erejét, a hűtés időtartamát és a regolit geokémiai összetételét, amely változhat lelőhelyétől függően, mert a különböző alkotóelemeinek más és más az olvadási hőfoka. Jelenleg az MMPACT-csapat külön teszteli a lézeres és a mikrohullámos olvasztást, a tervek szerint idővel megkísérlik e két technológiát együtt alkalmazni.

A vákuumkamrában a 3D-s nyomtatással is kísérleteznek, először egy leszállópálya darabjaival. Ennél az infraktruktúránál fontos szempont, hogy az űrhajó által felkavart por ne tegyen kárt olyan fontos építményekben, mint a sugárzástól védő pajzsok, garázsok, utak, és hogy a porfelhő ne zavarja a leszállási körülményeket.

A Holdra és a Marsra szánt építkezési tervek hasznosak lehet a Földön is, például alternatívákat adhatnak a betonra, amelynek egyik alkotóeleme, a cement gyártása súlyosan környezetszennyező, a globális karbonlábnyom 8%-át jelenti.

Ugyanígy haszos lehet a földi építkezéseken az a tapasztalat, amit a 3D nyomtatások során megszereznek.

A kutatók olyan építőanyagon is dolgoznak, amelyben a holdbéli regolitot vegyítenék szarvasmarha-proteinnel, mert ennek súlya a beton tizede. Az anyagot tavaly nyáron a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tesztelték először.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk