Fekete Ernő: „A nagyon könnyen készülő dolgok nem szoktak sikerülni”
Fekete Ernővel Így vagy tökéletes című filmje sajtóvetítése után beszélgettünk. A filmről készült kritikánk ITT olvasható.
FIGYELEM, A CIKKBEN KISEBB SPOILEREK VANNAK!
– Egy kicsit messzebbről indítanék, ha nem baj. Nagyon kedves színházi emlékem kötődik hozzád. Először a főiskolán láttalak, a Különórában. Emlékezetes osztály volt a Tiétek, nagyon sokan neves színészek lettek közületek. Hogy emlékszel vissza azokra az időkre?
– Én az osztályból azok közé tartozom, akiknek az életében ez volt az egyik legcsodálatosabb négy év. Nem mindenki van így vele. Például Gregor Berni osztálytársam nagyon negatívan szokott nyilatkozni róla, hogy őt mennyire begörcsöltette és tönkretette az a fajta metódus, amivel minket tanítottak.
Nagyszerű osztálytársaim voltak, és ha megnézzük a sok éves szórást, tényleg sokan a pályán maradtak. Ha nem is azon a szegmensén a színészetnek, amire annak idején felesküdtünk.
A Külön óra az első komoly színházi feladatom volt. Ascher Tamás rendezte, akivel már találkoztam gimnazistaként, a zalaszentgróti színházi táborban. Abban, hogy a főiskola után az ajánlatok közül a Katona József Színházat választottam, meghatározó volt Ascher Tamás személye és a Különóra próbáinak élménye.
Arra pedig nagyon büszke vagyok, hogy végzősként megkaptam a legjobb alakítás díját a tanár szerepéért.
– A mai napig a Katona tagja vagy. Sosem merült fel 25 év alatt, hogy válts?
– Igazán komolyan nem. Olyan persze előfordult, hogy úgy éreztem, jó lenne más épületbe bejárni, újabb kollégákkal találkozni. De ezeket a kisebb mélypontokat szerencsére mindig megoldotta a színház. Vagy jöttek új emberek, vagy elmentem vendégnek például a Vígszínházba, Nemzeti Színházba, Radnótiba...Mindig értek olyan benyomások, amik helyre tették a Katonában felmerült esetleges hiányérzeteimet. Hűséges típus vagyok.
Úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz visszamenni évad elején.
– Igaz ami igaz, elég nagyot fordult a világ azóta, hogy befejeztétek ezt a filmet.
– A filmet 2019 augusztusában és kora szeptemberében forgattuk, és 2020 decemberben lett volna a bemutató, ami aztán mostanra csúszott.
– Nemrég láttam egy beszélgetést Bill Nighyval, aki azt mondta, sosem nézi vissza a filmjeit. Ezek szerint Te másképp vagy ezzel, mert láttam, hogy bent ültél a vetítés alatt.
– Egyébként nem nagyon szoktam. Mivel most van ez a sajtó esemény, könnyebb úgy válaszolni a kérdésekre, hogy én is frissen láttam a filmet. De szívem szerint inkább távol maradtam volna. Bár kétségtelen, hogy olyasmik is feltűntek, amik korábban nem. Talán az segít, ha többször megnézed, sokadszor megbocsátóbb vagy magaddal szemben.
– Olyan akkor nem lehetséges, hogy a saját filmedet csak nézőként lásd?
– Úgy, mint egy egyszerű néző, úgy soha. Az a szerencse, hogy ebben a filmben is vannak olyan részek, amikben nem szerepelek. Például a közepe felé van egy húsz-huszonöt perces részlet, Thuróczy Szabolcsék jelenetével.
Emlékszem, ott már az első nézéskor is megkönnyebbülten hátradőltem, hogy most egy ideig nyugodtan nézhetem.
– Van olyan kollégád, aki azt mondja, minden filmszerepet el kell vállalni, mert Magyarországon kevés film készül ahhoz, hogy válogatni lehessen. Egy másik kollégád viszont azt nyilatkozta nekem, hogy ő igenis megválogatja, mire mond igent. Te népszerű színész vagy, van egy előzetes érték-, vagy szempontrendszered, ami alapján elfogadsz vagy elutasítasz egy ilyen felkérést?
– Annyira azért nem vagyok népszerű. Inkább a színházba járók ismernek. Azzal a kollégával értek egyet, aki azt mondta, hogy
Olyan volt, hogy valahogy nem jött össze egy munka, mert nem értem rá, vagy nem adott ki a színház arra az időre, és miután elkészült a film, azt mondtam, lehet, nem is baj, mert kínosan éreztem volna magam, ha benne vagyok. De az még sosem fordult elő, hogy én utasítottam volna el valamit, mert nem tetszik, és remélem, nem is kerülök ilyen helyzetbe.
Az Így vagy tökéletesnek szerencsére a forgatókönyve is tetszett. Bár bizonyos mondatokat átírtunk a forgatáson, és Csaba, a forgatókönyvíró és Péter, a rendező is nyitottak voltak minden jó és kevésbé jó színészi javaslatra. Meghallgatták az esetleges panaszainkat, és sokszor módosítottak a kedvünkért.
– Nagyon más egy filmforgatás, mint egy színházi szerepre felkészülni, és abban játszani?
– Teljesen más. Én színházban szocializálódtam, nekem a film a szokatlan közeg. A színház alapos, elnyúló, elmélyülő munka két hónapon keresztül, sőt, még az előadások alatt is készül tulajdonképpen. A tizedik előadásig mindenképp, de igazán kiforrottá a harmincadik előadás körül válik. Ráadásul valahogy időrendben történik a dolog. Megismerkedünk, elmélyülünk, kipróbálunk valamit... Ha valami nem sikerül, ki lehet javítani, vagy ha új gondolatom támad a szereppel kapcsolatban, akkor kipróbálhatom.
A film egészen más. Ott értelemszerűen az kerül a filmbe, ami akkor és ott a legjobb felvétel lett. Utána már nem lehet mit csinálni, el kell fogadni. És egyáltalán nem kronologikus. Például most, hogy újra néztem, eszembe jutott, hogy a vége felé lévő nagy jelenet, amit a Pesti Magyar Színház előtt forgattunk, az a 27 forgatási napomból a harmadikon forgott.
Az első napon azt vettük fel, amikor a könyvesboltban lelökdösöm a könyveket. Az még nem volt nehéz. De már a második napon el kellett mondania Mártának a nagymonológot a rákos betegéről, amikor a kórházi emlékeinket elevenítjük fel.
– Nem tudsz folyamatában megérkezni arra a lélektani pontra...
– Igen, és lehet, hogy az a 25 nap forgatás kellett volna előtte, hogy meglegyen valami fáradt letisztultság. De sajnos ez ilyen, a helyszínegyeztetések döntik el a felvétel sorrendjét, semmi köze a történet kronológiájához, meg a színészek állapotához.
– Mit szeretsz? Ha egy szerep olyan, mintha rád írták volna? Vagy jobban vonz a kihívás, amikor teljesen át kell alakulnod?
– Amikor az ember elolvas valamit, és úgy érzi, hogy na, ez olyan, mintha én lennék, akkor megörül. Nem is kell sok mindent csinálni, csak adom magam. De én már többször tapasztaltam, hogy ez csapda.
Ugyanakkor ritkán kap az ember olyan szerepet színházban vagy filmben, ami nagyon más, mint a személyisége. Az a fajta pedagógiai szereposztás, hogy nézzük meg, milyen lenne az illető egészen más szerepkörben, előfordul, de nagyon ritka.
– Ha kicsit mégis megpróbálsz elvonatkoztatni a saját szereplésedtől, összességében tetszik a film?
– Igen, határozottan. Két-három olyan pont van, amire azt mondom, hogy talán máshogyan csináltam volna. Önmagammal persze rengeteg bajom van, de azt majd megoldom. Összességében elégedett vagyok. És őszintén ajánlom mindenkinek.
– Min dolgozol most, miben láthatunk a közeljövőben?
– Szeptember elején folytatjuk a Kamrában, amit tavaly elkezdtünk, Tarnóczi Jakab rendezésében az Isten, Haza, Család című produkciót, aminek decemberben lett volna a bemutatója. De az évad során több premierem is lesz a Katonában, többek között Ascher Tamás és Zsámbéki Gábor rendezéseiben.
Filmről most nem tudok, járok castingokra, és bízom benne, ahogy ennél a filmnél is annak idején, megkapom a szerepet.