hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Világsiker lehet egy magyar film

Tíz év óta először jutott ki magyar film az egyik legrangosabb filmfesztiválra. A Káin gyermekei rendezőjével beszélgettünk.

Link másolása

hirdetés
Névjegy

Gerő Marcell 1978-ban született Budapesten. Francia nyelvet és irodalmat, illetve filmelméletet és filmtörténetet tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd a bölcsészkarral párhuzamosan elkezdte filmrendezői tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Szász János osztályában. Harmadévtől rendezőasszisztensként dolgozott Mundruczó Kornél illetve később mások mellett.

Kócos (Shock) című diplomafilmje számos nemzetközi fesztiválon szerepelt sikerrel, díjat nyert Podsdamban, Milánóban, Portóban, Budapesten. 2007-ben diplomázott filmrendezőként, azóta tulajdonos-producere a budapesti székhelyű Campfilm filmgyártócégnek. Több dokumentumfilm és rövidfilm produceri és néhány kisebb projekt rendezői feladatai után a Káin gyermekei az első egész estés filmje, amely az 1984-ben Magyarországon készült Bebukottak című dokumentumfilm gyilkosságért elítélt fiatalkorú főszereplőinek felkutatására és megszólaltatására vállalkozott.

Vajon mi lett azokból a fiúkból, akik kamaszkorukban embert öltek, egész fiatalságukat börtönben töltötték? Most, több mint egy emberöltővel később már tisztán látszik, milyen irányba kanyarodott az akkori kamaszok, mára meglett férfiak sorsa, hogyan élnek és hogy viselik megbélyegzettségüket.

- Mi inspirálta az ötletet, hogy leporoljatok egy harmincéves filmet, a Bebukottakat, és valami újat hozzatok létre belőle? Mi volt az, ami miatt elvetettétek az eredeti filmtervet, és helyette a Bebukottakkal kezdtetek el foglalkozni?

- Amikor elkap valami, az kevéssé racionalizálható, ezért nehéz megfogalmazni, mi fogott meg a Bebukottakban. Az biztos, hogy az

hirdetés
"
az ellentét, ami a filmben megszólaló fiúk arca, higgadtsága, tiszta tekintete, egyszerű beszéde és az elmondottak brutális kegyetlensége között feszült,

az első pillanattól kezdve meghatározó élmény volt. Nagyrészt ez az ellentét működteti azon felül, hogy nagyon erős a szerkezete és a képei, és ez az, ami aztán a nézőt sem hagyja nyugodni. Szerintem az igazán jó filmnek szaga van, a Bebukottaknak pedig van szaga. Egész egyszerűen nem megy ki az ember orrából, ha odafigyelve nézi.

- A témának volt már előzménye a korábbi munkáidban? Vagy akár gondolati szinten megjelent, ötletként?

- Én magam is sokat gondolkodtam azon, hogy a Káin gyermekei folytatása-e bármilyen értelemben bárminek, amit korábban csináltam. A Kócos című diplomafilmem például olyasvalaki sorsáról szól, akit bezárnak valahova, tehát ilyen értelemben a sors, az eleve elrendeltség, a megbélyegzettség kérdése, a bezártság, a börtön motívuma mindig is foglalkoztatott.kain04

- Az, hogy egy alap, egy kiindulópont lényegében megvolt már, könnyített vagy nehezített a dolgotokon? Ilyen esetekben gyakran méricskélnek.

- Méricskélés biztosan most is lesz. Eleinte azt gondoltam, nagy könnyebbséget jelent majd, hogy a Bebukottaknak köszönhetően adott egy jó adag előzetes tudás. Egy idő után viszont, amikor el kellett dönteni, milyen legyen a film képi megfogalmazása és amikor elkészült az első interjú, akkor valóban elkezdődött a méricskélés: lesz-e olyan jó, felveszi-e a harcot az új anyag a régivel, nem lesz-e gyengébb, amit mi csinálunk? Ez az elejétől kezdve kísértett, hiszen remekműnek tartom a Bebukottakat. Ilyen értelemben tehát, amit az elején előnynek éreztünk, az később kicsit nyomasztó lett. Persze ez az érzés is elmúlt nyolc-tíz nap után, amikor már kezdtük érezni, hogy sikerült valamit kifejezni egy jól megfogható képi világban, ami versenyre kel az eredeti anyaggal, az interjúknak van mélysége-súlya, és ez elég megnyugtató volt. Ugyanakkor egészen a film befejezéséig jelen volt, hogy nagyon magas a mérce.

Káin gyermekei - ajánló from Campfilm Production on Vimeo.

- Nehezen találtatok rá az interjúalanyokra?

- Jobban szeretem, ha szereplőknek nevezzük őket, én végig arra törekedtem, hogy ne legyenek alanyai semminek.

Nagyjából másfél-két év volt, onnantól kezdve, hogy elkezdtük a keresést egészen odáig, hogy a harmadik szereplőt is megtaláltuk

- Milyen volt az első találkozás?

- Nagyon féltem előtte. Semmilyen előzetes tapasztalatom nem volt olyanokkal, akik ennyire komoly összetűzésbe kerültek a törvénnyel és egyszerűen

"
féltem attól, hogy agresszív, brutális, rosszindulatú, gyanakvó emberekkel fogok találkozni,

akik, teszem azt, egy kérdésemen felhúzzák magukat és fenyegetően viselkednek majd. Az első találkozás után megszűnt ez a – valószínűleg a naivitásomból és a világról való csekély tudásomból eredő – félelem, a nyomát sem éreztem később. Egyszerűen és jámboran viselkedtek, még ha voltak is harcaink egymás bizalmának elnyerését illetően.kain01

- Érzékelted valaha azt a közös munka során, hogy sebeket tépsz fel?

- Igen. Mindhárom szereplő esetében. Egyikük elmondta: kifejezetten sok kellemetlensége származott abból, hogy annak idején elkészült a Bebukottak. Arra panaszkodott, hogy sokat kellett verekednie miatta, és ezért az alkotókat hibáztatta.

- Mint dokumentarista, mennyire lehetsz egyáltalán diszkrét, óvatos, tapintatos?

- Lehetek és kell is lennem. A dokumentumfilm talán abban a vonásában különbözik leginkább a fikciótól, hogy sokkal mélyebben morális kérdés, mit mondasz ki a szereplőidről, mit és hogyan mutatsz meg velük kapcsolatban, hiszen hús-vér emberekről beszélsz, akikkel a néző akár másnap összefuthat az utcán. Egy játékfilm, mondván, hogy minden a szerző képzeletének szüleménye, sokkal többet engedhet meg magának, akár a szereplőkkel szemben is.

- Mennyire hatott rád nyomasztóan, hogy éveken keresztül gyilkosságokkal és félresiklott életutakkal foglalkoztál? Nem telepedett rád nagyon?

- A kutatási szakaszban, amíg apránként kellett összeszedegetni a morzsákat, amik elvezettek hozzájuk, elsősorban a múltbéli történetek bizonyultak nyomasztónak. Ezek nagyon is jelen voltak a hétköznapjaimban. A személyes találkozástól kezdve és a forgatásba való belevágás után sokkal inkább a nehéz körülményeket volt megterhelő látni és érzékelni, ahogyan ők ma élnek.

- Nyomorban?

- Borzasztó szegénységben. Nem titok, hogy a filmezés drága műfaj. Az történt, hogy

egy csomó ember megérkezett drága felszerelésekkel egy olyan környezetbe, ahol másoknak felfoghatatlanul kevés pénzből kellett valahogy életet teremteniük.

Bár ők soha nem érzékeltették velünk, ettől függetlenül ez igen megterhelő volt.kain02

A Káin gyermekeit beválogatták a világ egyik legrangosabb A-kategóriás filmes mustrájára, a 62. San Sebastian Filmfesztiválra, amelyet idén szeptember 19. és 27. között rendeznek meg. A fesztivál fiatal tehetségeket bemutató New Directors szekciójának programjában főleg játékfilmekkel együtt versenyez. San Sebastianban több mint 10 éve nem volt magyar film.

- Mit gondolsz, a hazai közönség hogy fogadja majd a filmet? Az, hogy beválogatták a fesztiválra, a szakmai sikerességét gyakorlatilag megalapozta, de mit gondolsz, a laikus néző mennyire lesz nyitott rá?

- Nos, az, hogy hogyan fogadja a közönség, engem is borzasztóan izgat. Az biztos, hogy egy nehezen fogyasztható film, a témájából, a feldolgozásmódjából és az emberi sorsok alakulásából adódóan is. Minden nehéz benne és a nehéz filmeket általában nehezebb befogadni is. Viszont vizuális szempontból gyönyörű, a témája miatt pedig szerintem olyan nézők érdeklődésére is számot tarthat, akik nem kifejezetten dokumentumfilm-rajongók vagy rendszeres kultúrafogyasztók, hiszen amellett, hogy intellektuális típusú, nagyon erősen épít és hat az érzelmekre is.

- Vallásos vagy?

- Egyik egyházhoz sem tartozom, de van hitem.

- Miben hiszel: abban, hogy létezik feloldozás vagy abban, hogy Káin bélyege lemoshatatlan?

- Hiába ezzel foglalkozik a film, nem tudom a választ.

"
Káinnak sokféle bélyege van: létezik egyrészt társadalmi bélyeg, ami lényegében, hacsak nem szökik el onnan az ember, ahol őt ismerik, lemoshatatlan.

Ha elszökik, akkor meg lehet, hogy nincs is. A másik egy belső bélyeg, amit az ember saját magára süt. Minthogy nekem soha nem volt ilyen élményem, fogalmam sincs, ez lemosható-e vagy sem? A szereplőkön úgy látom, hogy nem, legalábbis ők magukat soha nem tudták felmenteni a tetteik alól, soha nem tudtak túllépni rajtuk.

Ha érdekes volt az interjú, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Jennifer Aniston megmutatja, milyen a halál kapujában covidosnak lenni

A The Morning Show második évada több, mint ütősen ér véget. Inkább egy arculcsapás.

Link másolása

hirdetés

Anno írtunk az Apple TV+ első nagy dobásáról, a The Morning Show című sorozatról, melyben egymás mellé állt a televízió és a mozi két nagy (üzlet)asszonya, Reese Witherspoon és Jennifer Aniston a főszerepekben. Két reggeli műsorvezető bőrébe bújva mutatták meg, milyen az, amikor kipukkad a lufi, és előkerül, majd a nagyközönség előtt lejáratódik a #metoo nagy botrányhőse a televízió berkein belül, a nagyszerű Steve Carellel a nagyképűen vadászgató ragadozó szerepében.

Megmutatták a #metoo legsötétebb oldalát, az áldozathibáztatást, az öngyilkosságba sodródást, a tévékamerával szemben ülők közösségi médiának való teljes kitettségét.

A második évad első részét látva is megírtuk, mennyire hátborzongatóan erősen indult a szezon, hiszen finoman beharangozta a sorozat, hogy most pedig jön a huszonegyedik század nagy villámcsapása, a világjárvány. És mostantól apróbb, majd egy nagyobb spoilerek segítségével el is mesélem gyorsan, miért érdemes megnézni ezt az évadot, mert odavág.

Érdekes, hogy a tévéműsor életébe ugyanúgy lopakodik be a vírus, mint anno a miénkbe, és

hirdetés
nem tudja a néző úgy végigkövetni ezt az évadot, hogy ne jusson eszébe, hogy aha, 2020 február, hol is voltam akkor, mit is csináltam... és az évad, mivel nem egy egész év eseményeit öleli fel, még csak el sem jut addig, hogy lássuk, mekkora a pánik bolygószerte.

Persze azért betekintünk egy kórházba, ahol már mindenki összevissza futkos, és a folyosókon fekszenek a betegek, de a legbizarrabb az, ahogy végignézzük, mekkora hibákat követnek el a hírszerkesztők, amikor a járványra nem fókuszálnak kezdetben megfelelően. Csak egy influenza.

Olaszország is fontos helyszín, itt bújt el az első évad szexuális ragadozója, Mitch Kessler (Steve Carell), aki miután összeomlott, megpróbálja felépíteni magát romjaiból, egy dokumentumfilmes segítségével aki hogy, hogy nem, elkezdi megszólaltatni a kamerája előtt.

Így bújik át a #metoo-szori letisztultabb, több aspektus narratívája a második évadba finoman, ugyanakkor Carell szála is megdöbbentően - és írói szempontból merészen -, ugyanakkor logikusan alakul.

Ugyanakkor Aniston, azaz Alex Levy, a nárcisztikus tévésztár szála is ide kapcsolódik, hiszen leginkább azért nem rejtegetheti a tévé vele kapcsolatos belső titkait, mert egy botránykönyv címlapjára, és oldalaira kerül.

A The Morning Show-nak vannak kicsit érzelmileg túltolt pillanatai-fordulatai, de szerencsére a jól megírt párbeszédek átsegítik ezen. Ugyanakkor az évad legfontosabb és társadalmi üzenet szempontjából is leghatásosabb pillanatai azok, amikor Jennifer Aniston Olaszországból - honnan máshonnan, 2020 elején - hazatérő karakterét pozitívra tesztelik.

Az epizód innentől bekeményít: láthatjuk, milyen az, amikor a pokol éget belülről valakit a szenvedéstől, amikor nem tud felállni a kád mellől, mert csak hányni tud, és a földön fetreng a kíntól.

Amikor a halál közelsége emberibb döntésekre és kommunikációra kényszeríti. Hogy ez hogy ér majd össze a The Morning Show-val - mert persze össze fog, hiszen a reggeli műsor készítői mindent, szó szerint MINDENT - megtesznek a nézettségért, maradjon meglepetés. De érdemes megnézni. Anistonnak is respect, mert végső monológjában picit olyan, mintha a saját életéről beszélni, amikor szimbolikus középső ujjat mutat be a közösségi médiában céltalanul trollkodó tobzódóknak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

„Míg a gyengébbik nem tagjai csak picsogtak, a nők megjavították a tetőt” – megnéztük a Farm VIP első adását

A Farm VIP tulajdonképpen egy paraszt Survivor, szerethető Gáspár Zsoltival, kényes városi ficsúrokkal és kemény csajokkal.

Link másolása

hirdetés

Vegyes érzésekkel fogadtam, amikor kiderült, hogy írnom kell a Farm VIP-ról. Először is, azok az ismerőseim, akik már az X-Faktor kritikákért is leszúrtak, most bizonyára törölnek az ismerőseik közül.

De ezen kívül nem sok jót láttam a dologban, inkább feladatnak tekintettem, mint kihívásnak. A végére azonban arra jutottam, hogy egész szórakoztató tud lenni a maga módján.

Azok kedvéért, akik hozzám hasonlóan eddig nem sokat tudtak (értsd: semmit) erről a műsorról: ez afféle paraszt Survivor, ahol a celebeket nem egy trópusi szigeten zárják össze, hanem Gáspár Zsolti tanyáján. Nem olyan menő és egzotikus, viszont előnye, hogyha nagyon besokallsz, akkor akár két lábon is haza tudsz jutni, nem kell úsznod vagy repülnöd hozzá, ráadásul az életedre veszélyes élőlények száma is sokkal kevesebb –

ha nem számoljuk Győzikét, de mivel Zsolti és a bátyja mostanság haragban vannak, kicsi a sansz rá, hogy feltűnik.

Akárcsak a Survivorben, itt is két celebcsapat küzd meg egymással, a pirosak és a sárgák. A háttér sztori az, hogy Gáspár Zsoltinak nagyon menne a gazdaság, tele van megrendelésekkel, de elfogyott az áru, nincs munkás, ezért melósokra van szüksége, akik megtermelik neki az eladható élelmiszereket.

hirdetés

Ezek a melósok lennének a celebek, és hát azt kell mondanom, mindenki jobban jár, ha a celebek celebkednek. Azt is meg kell csinálnia valakinek, és legalább addig sincsenek láb alatt.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Ismerkedjünk meg a szereplőkkel. Némelyikkel szó szerint meg kellett ismerkednem, nagy deficitem az efféle showknál, hogy nem követem napi szinten a bulvárt, ezért a mostani hírességek feléről fogalmam sincs, kicsoda.

Gáspár Zsoltit ugyan ismerem, de azt nem tudtam, hogy már ő is tévés személyiséggé lépett előre. Gáspárék valódi celeb dinasztiává nőtték ki magukat, de azt kell mondanom,

a Farm VIP első epizódja alapján Zsolti lényegesen szimpatikusabb, mint a testvére.

A másik műsorvezető Demcsák Zsuzsa, mert hát Zsolti jópofa, meg fain, de azért csak kell oda valaki, aki ért is a tévézéshez.

Lássuk a piros csapatot!

Bódi Sylvitől megtudhattuk, hogy ő már egy ideje vidéken él, mert elege volt a városi nyüzsgésből, a partikból, szóval lényegében úgy panaszkodott, hogy dicsekedett.

Schmuck Andor egy valamihez kétségtelenül nagyon ért: ahhoz, hogy eladja magát. Délután már izzott a Facebook oldala, több médium is megírta, hogy Andor megsérült a forgatáson, és orvosi segítségre szorult. Az történt, hogy a csizma kitörte a lábát, ami nem hangzik olyan vészesen, de mint kiderült, a cukorbetegsége miatt nála ez komolyabb problémát tud okozni.

Az előző szériához képest újítás, hogy mindkét csapatban van 1-1 pár. A pirosaknál Jolly és Szuperák Barbi.

(Ti tudtátok, hogy Jollyt valójában Zolinak hívják?)

Kammerer Zoltán állítólag a Farm kedvéért hagyta ki az olimpiát, amit én azért nem hiszek, de jól hangzik. Zoltán azt is elmondta, hogy szeretne felnőtté válni, kilépni a sportolói burokból. (Nem tudom, mit adtak be neked Zoli erről a műsorról, de szerintem átvertek.)

Singh Viki (a Rising Star egykori csillaga), Fehér Holló zeneszerző (esküszöm, így hívják, és ezt csinálja) illetve Nagy Noémi (luxusfeleség) tette teljessé a piros teamet.

No de jöttek a sárgák. Erdélyi Mónika bizakodó volt (akiről Fehér Holló és Nagy Noémi közölték, hogy gyerekkoruk (!) nagy ikonja – remélem, Mónika ezt nem hallotta).

Oláh Gergő arról elmélkedett, hogy volt olyan időszak az életében, amikor egészen hasonló körülmények között élt a családjával (ehhez képest elég hamar összeomlott, mikor kiderült, hogy nem lesz éjszakára ágyikó).

Papadimitru Athina a lovakat szereti, jurtában lakik, szóval, ha valakiről,

róla feltételezhető volt, hogy nem fog összezuhanni egy farmon.

A sárgák szerelmespárját Gyepes Gábor és Póth Dia alkotta.

Buzás Dorottyáról, szégyenkezve bevallom, sosem hallottam. Mint kiderült, ő az Exatlon 2021 női döntőse, bármit is jelentsen ez.

Henry Kettner is új arc számomra, de miután kiderült, hogy ő vloger és influenszer, nyilvánvalóvá vált, miért.

Heatlie Dávidot viszont ismerem, mert egy rövid ideig együtt hokiztunk. Mielőtt meglepődnétek, nem, nem tudok hokizni, de az ilyesmi engem nem szokott visszatartani. Dávid a Neoton Família Sztárjai dobosa, és Csepregi Éva fia.

Az első adás lényege annyi volt, hogy a két csapat megmérkőzött egy akadályversenyen, amiben eldőlt, hogy a pirosak alhatnak a kényelmes, összkomfortos parasztházban és a sárgák mehetnek a pajtába, amit ráadásul még be is kell fejezni, mert itt-ott lukas a fala és a teteje. (Sajnos a sárgákat képviselő Gyepes-Pót pár elvérzett a feladat legelején, egy Facebook szintű matematikai feladatnál, ahol röfik és pacik helyére kellett volna számokat behelyettesíteni.)

A sárgák viszont nagyon sajnálták magukat, amikor meglátták, hol lesz a szállásuk. Még szerencse, hogy koedukált a csapat, mert míg a gyengébbik nem tagjai csak hisztiztek és picsogtak, addig a nők szépen megcsinálták a tetőt és kitakarítottak.

Minden elismerésem Buzás Dorottyáé, aki hamarabb felszaladt a tetőre, mint hogy én kimondanám: jaj, a derekam!

A fiúknak olyan szörnyű problémáik voltak, minthogy szalmabálán kell aludniuk (a legjobb buli pedig!), nincs fürdőszoba és hát bizony a toalett egyszerű pottyantós wc. Pedig igazi luxusban volt részük. Én legalábbis még nem láttam olyat, hogy valahol lett volna külön női és férfi budi.

Nem állítom, hogy én egy hasonló helyzetben Chuck Norrisként fél kézzel felépíteném a pajtát, megfejném a kecskét és levágnám a pulykákat (vagy fordítva), de legalább igyekeznék hasznos lenni, és nem nyavalyognék azért, mert a tikkasztó nyár közepén pajtában kell aludnom.

Vannak, akik hasonló élményekért még fizetnek is.

Gonosz vagyok, tudom, de ha másért nem, azért mindenképp érdemes követni a műsort, hogy nézzük a városi ficsúrok képét, amint cincérekkel, libákkal és hasonló szörnyetegekkel kell szembenézniük.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Sír, nevet, belehal – Andrew Garfieldnak már oda is adtuk az Oscart a Tick, Tick… Boom!-ért

A színész olyasmit művel a tragikusan fiatalon elhunyt zseni szerepében, amit csak a legnagyobbak tudnak. Kritika.

Link másolása

hirdetés

A Netflixen látható ez a remekmű, amit nem véletlenül hívok így, és őszintén remélem, hogy jobban megtalálja majd kultikus helyét, mint az életrajzi film főszereplője és művei a saját életében. Jonathan Larssonnak ugyanis nem sok idő adatott, erre utal a film címe is, mely egyik musicalének címe: magyarul anno Robbanás előtt címmel mutatták be itthon színházban. Vagyis a Tick, Tick… Boom! azt az időszakot mutatja be, mielőtt Larson karrierje hatalmasat villanva berobbant volna, egészen pontosan a halála előtti időszakot.

Most ironizálhatnánk Larson stílusához illően: pontosan melyik időszakot is? Hiszen az ember halála előtti időszaka az nem más, mint az élete. Ha ebből a roppantul pesszimistán egzisztencialista szemszögből nézzük. Tehát pontosítok:

azt az időszakot látjuk, amikor Larson épp hamarosan betölti a harmincat, azt gondolja, még semmit nem tett le az asztalra, ő egy senki és az óra csak ketyeg. Sajnos utóbbit jól érezte.

Lássuk, mi ebből az igazság: a számára legfontosabb musicalje, amit ezidőtájt 8 éve írt, épp még mindig nem készült el - de most ennek a csodás filmnek a score-ját, azaz filmzenéjét adja, és egyszerűen fantasztikus, semmi korábbihoz nem hasonlítható. De Larson hírnévre vágyott, sikerre, arra, hogy megmutathassa az embereknek, érti és látja őket.

Ilyen katartikus filmélményben ritkán van része az embernek, én is így éltem meg a Tick, Tick... Boom!-ot, ami nagyrészt köszönhető az egy ideje musicalfan berkekben már übernépszerű Lin-Manuel Miranda rendezőnek, akinek szintén ez az első filmje, ahhoz képest meg pláne le a kalappal előtte. És Andrew Garfield alakításának, akit ha kivennénk a filmből és egy középszerűen jó alakítást tennénk be helyette, egy remek kísérletként látnánk talán.

hirdetés
Mert nemcsak Miranda profi rendezése és egyedi univerzuma teszi nagyszerűvé a filmet, hanem, nekem, színészmániásnak különösen, Andrew Garfield játéka, aki maga Jonathan Larson.

Mindezt úgy éreztem, hogy korábban fogalmam sem volt róla, ki az a Jonathan Larson, csak rémlett, hogy volt egy menő musical, a Rent, de a nevét nem ismertem.

A The Social Network óta vártam, hogy Andrew Garfield kapjon egyszer egy olyan drámai szerepet, amiben minden színét és tehetségét meg tudja mutatni. Garfield egy olyan zsenit ábrázol teljesen lemeztelenedve, aki

szerethető és sajnálatra méltó egyszerre, és minden színészi pillanatával, a karakter művészi állomásainak és komoly alkotói válság-epizódjainak drámájával együtt szó szerint életre kel.

A többi szereplőre csaknem nem is maradt annyi muníció, mint Larsonéra, aki Garfield és a forgatókönyv által beránt minket egy géniusz világába, aki rohan, siet, mert mintha érezné, hogy közel a vég. Hidegrázás belegondolni, hogy a Rent első színpadra kerülésének estéjén jött el érte a halál.

Garfield táncol, énekel, sír, nevet, ahogy Larsson és ahogy a legnagyobb előadók teszik és tették, és megértjük általa és a film által, milyen az, amikor valakinek fontosabb az életénél az, hogy adjon, és hogy alkosson. Annyival fontosabb, és talán Larson utólag megbánta ezt, hogy miközben egyszerre ezerrel él, pillanatokra el is dobja magától az életet, a magánéletet, és olyankor csak ő van és a kotta, meg a zongora. Szó szerint meghal a művészetért (szerencsére ezt a film nem propagálja, nem érezzük, hogy ez menő lenne, csak a szenvedését). Ráadásul nem az öncélúért, hanem a nyolcvanas években, az AIDS tragikus fellobbanási korszakában alkotott és komoly ébresztő-harsonát fújt a társadalomnak. Remélem, magában mindenki megköszöni majd az alkotóknak a vége főcím alatt, hogy készítettek egy filmet erről a kivételes emberről és tehetségről, mert így posztumusz még jobban megismerheti a világ.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Találd ki, ki lép fel jövőre a Művészetek Völgyében!

Játékos videóval állt elő a fesztivál, a helyes megfejtők közül egyvalaki ötnapos páros bérletet nyerhet.

Link másolása

hirdetés

A Művészetek Völgye egy karácsonyi hangulatú, játékos videóval jelentette be 2022 első fellépőit, amelyben Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője, Fekete Giorgio, a Carson Coma énekese, Palágyi Máté, a Bohemian Betyars hegedűs-énekese és Bodor Áron, az Esti Kornél frontembere activityznek. Az egyik feladvány megfejtése azonban a közönségre vár!

A fesztivál szervezői a Facebookon osztották meg karácsonyi videójukat, amelyben kreatív módon jelentik be jövő évi fellépőiket. A videóban a zenészek egymás zenekarának nevét húzzák ki Acitvityben: megtudhatjuk, hogyan néz ki a Margaret Island, az Esti Kornél, a Bohemian Betyars és a Carson Coma elmutogatva, lerajzolva vagy éppen körülírva.

Ők ugyanis már biztosan fellépnek 2022. július 22. és 31. között a Panoráma Színpadon. Az ötödik zenekar megfejtése azonban a közönségre vár, a helyes megfejtők közül egyvalaki ötnapos páros bérletet nyerhet.

A fesztivál karácsonyi akciójában most kedvezményesen szerezhetők be a jövő évi fesztiválbérletek is, amelyek mellé a zenekarok és a Völgy szuvenírjei közül lehet ajándékot választani a fa alá.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: