KULT

„Én már nem nevelhetem úgy a gyerekeimet, ahogyan engem neveltek” - interjú a Büfik és bukások írójával

Herczeg Zsolt 5 éve indította el apanaplóját a WMN-en. Írásai 2018-ban könyvben is megjelentek, november 25-én pedig Újabb büfik és bukások címmel érkezik a második kötet.

Link másolása

Herczeg Zsolt 2016-ban indította el apanaplóját a WMN.hu-n, miután megszületett kisfia, Tomika. Humoros írásai hamar népszerűek lettek, 2018-ban pedig könyvben is megjelentek. Az apanaplót kislánya, Anna érkezése után is folytatta, november 25-én pedig Újabb büfik és bukások címmel érkezik a második könyv.

- A második könyvedben már a járvány is megjelenik. Hogyan éltétek meg ezt az elmúlt másfél évet két kicsi gyerekkel?

- A járvány a mi életünket is megváltoztatta. Ugyanazt szenvedtük el, mint a többi család. Én nagyon szerencsés vagyok, mert megmaradt a munkahelyem, nem betegedett meg a családom, és én sem. Home office-ba kényszerültem, ami rádiós újságíróként kifejezetten nagy kihívás lett volna, de szerencsére a munkahelyem kiválóan vizsgázott ebben, és nem is a nappaliban kellett dolgoznom, mint sok pályatársamnak. Leköltöztem az alagsorba, ahol még korábban kialakítottam magamnak egy irodát, így gyakorlatilag minden reggel ugyanúgy elindultam dolgozni, mint korábban, csak most oda mentem le. Az elmúlt másfél évet tehát ebben a pincében kialakított magánstúdióban töltöttem, ami minimálisra redukálta a szociális életemet magánemberként és újságíróként is. Mindezt felváltva tudtam élvezni és átkozni. A helyzetről pedig nyilván a gyerekek is értesültek, hiszen először látták az óvintézkedéseket, hogy maszkot kell viselnünk, aztán azt, hogy nem mehetünk be velük az óvodába, bölcsödébe. Többször voltak szünetek is, például amikor Tomika összes óvónője koronavírusos lett, ezért bezárták az óvodát, és otthon kellett lenni velük.

- Hogyan beszélgettetek erről a helyzetről a gyerekekkel?

- A gyerekeknek nagyon egyszerűen kell elmagyarázni ezeket a helyzeteket. Elmondtuk nekik, hogy járvány van. Elmagyaráztuk, hogy van egy nagyon picike dolog, amit úgy hívnak, hogy koronavírus, és ez megbetegíti az embereket. Ez egy nagyon veszélyes betegség, ami ellen nincs gyógyszer - akkor, ugye, még oltás sem volt -, ezért most nem szabad találkozni az emberekkel, kezet fogni, puszit adni, mert akkor elkapjuk és megbetegszünk.

Amit a gyerekek ilyenkor szeretnek hallani, és ami egyébként nagyjából igaz is volt, az az, hogy „ti biztonságban vagytok”, „rátok ez nem igazán veszélyes”. Ők elképesztően gyorsan alkalmazkodtak ehhez a helyzethez. Nyilván követelték, hogy nekik is legyen dinoszauruszos és hercegnős maszkjuk, amit egyébként nem viseltek soha 10 másodpercnél tovább, de nem is kötelező nekik még a mai napig sem.

- Az ő életük is teljesen megváltozott: nem járhattak közösségbe, volt egy olyan időszak, amikor még játszótérre sem.

- Traumatikus élmény egy kisgyereknek, amikor a játszótér szalagokkal van körbevéve. Amikor csak lehetett, elvittük őket kihalt parkokba, erdőbe, hogy szaladgálhassanak.

Ugyanakkor minden igyekezetünk dacára a koronavírus-járvány miatt érezhetően kárt szenvedett a szociális, mentális, testi és lelki fejlődésük. Ebben az életkorban olyasmiknek kell történnie az emberrel, amit nem lehet később bepótolni.

Egy felnőtt ember tud várni másfél évet arra, hogy ismét találkozzon a barátaival, vagy újra elmehessen egy koncertre, utazni, de egy kisgyerekkel nem lehet bepótolni azt, aminek 2-3-4-5 éves korában kellene megtörténnie.

- Egy 3 és egy 5 éves gyereket lekötni a nap 24 órájában, főleg otthon a négy fal között kemény feladat. Ti hogyan oldottátok ezt meg?

- Vettünk egy trambulint a lakásba, felfúrtunk egy hintát a nappali és a konyha közé, nyáron egy komplett uszodát rendeztünk be az erkélyen medencékkel, a társasház kertjében felállítottunk egy csúszdát, és rengeteg mozgásos feladatot találtunk ki nekik: építettünk akadálypályát a lakásban, amiben lehetett kúszni-mászni, ugrálni. De volt, hogy az egész nappalit játszóházzá alakítottuk át szőnyegekkel, párnákkal, ami aztán estére leomlott, másnap pedig újra felépült. Akkor volt igazán nehéz dolgunk, amikor Tomika kontaktszemély lett, ezért 10 napig nem léphetett ki a lakásból. Ő egy rendkívül aktív kisfiú, hatalmas mozgás- és kommunikációs igénye van, ezért ez mindenképp hatalmas kínszenvedés volt számára. De ezt is átvészeltük.

- Sok családot, kapcsolatot megerősített, hogy újra rengeteg időt töltöttek együtt, de voltak olyan esetek is szép számmal, ahol pont emiatt bomlott fel az egység.

- Nekünk erős a kapcsolatunk Zsuzsival, és korábban is sokat beszélgettünk, mert én egy ilyen elemzős, analizálós ember vagyok. Szóval sok beszélgetéssel, megértéssel és rengeteg türelemmel azt tudatosítottuk egymásban, hogy ez nem egy olyan helyzet, ami mindig így lesz. Éppen ezért kellett figyelmeztetni magunkat arra is, hogy ahhoz se szokjunk hozzá, ami jó és kényelmes ebben a szituációban. Sokat segít egy ilyen helyzetben az is, ha másokért tudunk tenni. Van az emberben egy megküzdési stratégia, vagyis ha fél valamitől, akkor a félelem elmúlik, amikor elkezd cselekedni.

Az, hogy mi trambulint, csúszdát, medencét vásároltunk, kihalt helyeket kerestünk, maszkokat szereztünk be, játszóházat építettünk a nappaliban, vagy segítettünk másoknak bevásárolni, én online mesét olvastam családok ezreinek, mind csökkentették a tehetetlenséget, és azzal az érzéssel töltöttek el, hogy küzdünk, cselekszünk, tehát nemcsak elszenvedői vagyunk ennek a történetnek, hanem alkalmazkodunk hozzá, sőt alakítjuk is azt.

Ennek köszönhetően elég aktívan éltük át ezt az időszakot. Nekem pedig, persze, sokat segített, hogy havonta egyszer írhattam is az érzéseimről. Bár nem mindig a járvány volt a téma, mert az élet közben ugyanúgy ment tovább.

- Még a korábbi cikkeidben írtál arról, hogy egy csendes apaforradalom zajlik. Azóta már eltelt néhány év és a járvány miatt többségében átalakult a családok élete is. Mit gondolsz, hol tart ez most?

- Szerintem vannak családok, ahol ez megtorpant és visszafordult. Vannak felmérések arról, hogy nagyon sok nő, aki a járvány előtt is jóformán teljesen egyedül birkózott meg a gyerekneveléssel, a háztartás gondjaival, most még több ilyen úgynevezett láthatatlan munkát végez. Viszont ott, ahol, ha gyakorlat még nem is, de igény már volt a férfiban és a nőben, hogy egy kicsit kiegyensúlyozottabban vállalják a terheket a mindennapokban, a járvány nagy lökés volt.

A férfiak otthon voltak, ezért látták, hogy a gyereknevelés és a háztartás vezetése egy kőkemény munka, holott korábban esetleg el sem tudták képzelni, hogy mi a fenét csinál egy nő egész nap egyedül otthon. Így vannak, akik emiatt toleránsabbak, megértőbbek lettek a nőkkel szemben, és jobban értékelik a párjukat. Bízom benne, hogy sokan eljutottak arra a szintre, hogy változtattak a munkamegosztáson, és talán az emberek értékrendje is megváltozott, jobban ki tudjuk szűrni, mi a fontos és mi nem.

Úgyhogy ez a csendes apaforradalom, ami egyébként Léder László pszichológus szóalkotása, szerintem továbbra is zajlik, és a járvány így vagy úgy, pozitív vagy negatív példákkal, de hevítette ezt a folyamatot.

- Egyébként én a körülöttem lévő fiatal, frissen szülővé vált pároknál azt látom, hogy mintha kiegyenlítettebb lenne a helyzet.

- A fiatal életkor kötelező velejárója a szocializáció elleni lázadás, hogy „én nem úgy fogom csinálni, ahogy a szüleim”. Kétségtelen tény, hogy a világ, főleg a technológia az utóbbi években nagyon gyors tempóban változik. Ebből adódóan a régi minták, tehát ahogyan a szüleink vagy a nagyszüleink csinálták, néha hasznavehetetlenek. Az a rossz hírem van, hogy a neveltetésünk jó részét kidobhatjuk a kukába. Nem azért, mert a régi minták rosszak, hanem mert egyszerűen nem érvényesek.

Számunkra, akik a 70-es évek közepén születtünk, tehát a rendszerváltáskor voltunk 15 évesek, és a gyerekkorunkat az előző rendszerben töltöttük, százasával sorakoznak azok az értékek, amiknek mára az ellenkezője az érték. Ez nem jó, mert az embernek nincs hova visszanyúlni, hiszen gyereket is úgy nevelünk, ahogy minket neveltek, ahogy a szüleinktől, a rokonságtól, az ismerősöktől láttuk. Én már nem nevelhetem úgy a gyerekeimet, ahogyan engem neveltek.

Persze sok dolog van, amit tudok hasznosítani, csak engem annak a kornak neveltek, nekem pedig ennek a kornak kell nevelnem a gyerekeimet. A kettő teljesen más. Tomika most 5 éves. Mark Zuckerberg nemrég jelentette be, hogy metaverzumot épít, tehát a gyerekeim az életük nagy részét vélhetően egy virtuális világban fogják élni. Én már 5 éves voltam, amikor megjelent az első személyi számítógép. A világunk elképesztően gyorsan változik.

- Van valami, amit már most máshogy csinálnál a gyerekneveléssel kapcsolatban?

- A gyerekeim konkrét nevelésével kapcsolatban nem. Inkább az én viszonyulásommal kapcsolatban változtatnék, például hogy min idegeskednék és min nem, mit vennék komolyan, mit kevésbé, és azt hiszem, a munkahelyi terhelésemet is hamarabb alakítanám át. Ezeket jó lenne máshogy csinálni, de persze képtelenség, hiszen az akkori nyakamon az akkori fejem volt. Az a tapasztalat, amit az elmúlt 5 évben magamra szedtem, akkor nem állt a rendelkezésemre. Ráadásul én elég későn lettem apa, és felnőttként már több mint két évtizedet töltöttem el úgy, hogy abszolút nem foglalkoztam a gyerekneveléssel.

Vicces, hogy akkor még a játszótereket se veszi észre az ember, szülőként viszont bármerre jársz, egyrészt észreveszed, ha van valahol egy játszótér, másrészt például látsz egy kukásautót, és akkor is felkiáltasz, hogy „kukásautó!”, ha épp nincs veled a gyereked.

- Arról már az első könyved kapcsán is beszéltünk, hogy a gyerekeidről nem osztasz meg fotót egyrészt a cikkeidben sem, másrészt pedig a privát közösségi oldalaidon sem, viszont rengeteg történetet elmesélsz róluk a nyilvánosságnak. Nekik beszéltél már arról, hogy írsz róluk?

- Persze, már az első könyv kapcsán is. Amikor az megjelent, Tomika 2 éves volt, a könyvbemutatóra is elvittük, sőt több rendezvényen is volt velem, ahová emiatt hívtak meg. Szóval tud róla, de nem érdekli. Azt szokta mondani, hogy apa mesét ír a családról.

Elújságoltam neki azt is, hogy hamarosan megjelenik a második könyv, aminek az lesz a címe, hogy Újabb büfik és bukások, mire csak annyit közölt, hogy szerinte a Pukik és kukások jobb cím lenne. Megmutattam neki borítót, amin én, illetve ők vannak Annával karikatúraszerűen lerajzolva. Azt mondta, hogy ő nem is így néz ki.

Még nem fogta fel ezt az egészet annyira, és szerintem azért, mert valóban nem mutatok róluk fotót, videót, és a sajtónak sem engedem, hogy megszólítsák őket vagy képeket készítsenek róluk. Ez nagyon szigorú alapelvem, amit egyébként sokan nem akartak elhinni nekem, de két könyv és rengeteg cikk után is tartom magam hozzá.

Az lesz majd érdekes, hogy később mit fognak szólni ehhez. Ebből adódóan nem is lesz mindig Büfik és bukások, de hogy mikor, hogyan fejezem be, és mihez kezdek az általa felépített tőkével, azzal kapcsolatban egyelőre tanácstalan vagyok.

De hát ez az érzés szülőként is jó ismerősöm, nem csak íróként.

Az Újabb büfik és bukások borítója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Coolio, a 90-es évek népszerű rappere
A Gangsta's Paradise 59 éves szerzőjével szívroham végezhetett. 1996-ban Grammy-díjat nyert a világhíres számmal.

Link másolása

59 éves korában elhunyt Coolio, eredeti nevén Artis Leon Ivey Jr., amerikai rapper, hiphop-előadó.

A sztár halálának hírét barátja és menedzsere, Jarez Posey közölte a CNN-nel, egyelőre azonban nem adtak ki információt az okokról. Meg nem erősített információk szerint szívroham végzett a népszerű előadóval.

A hírcsatorna információi szerint tűzoltók és mentők jelentek meg a zenész Los Angeles-i házánál helyi idő szerint szerda délután 16 óra körül. AZ életét 45 percen keresztül próbálták megmenteni, de nem jártak sikerrel.

Coolio a kaliforniai Comptonban született és nőtt fel. Fiatalon reptéri biztonsági őrként és önkéntes tűzoltóként is dolgozott, mielőtt zenei karrierbe kezdett.

Előadói pályafutása legnagyobb mérföldköve a Veszélyes kölykök (Dangerous Minds) című filmhez írt betétdala, a Gangsta's Paradise, ami minden idők egyik legismertebb rapszáma lett.

Coolio – Gangsta's Paradise

A dallal 1996-ban Grammy-díjat nyert, 2022 nyarán pedig megtekintése a YouTube-on átlépte az egymilliárdos határt, és a streamingszolgáltatókon is igen népszerű. Szintén népszerű dala még az 1997-es Nekem 8 (Nothing to Lose) című filmben felhangzó C U When You Get There.

Coolio számos rajzfilm és gyerekműsor zenei anyagán dolgozott többek között a Cartoon Network és a Nickelodeon csatornáknak.

A sztárnak hat gyereke van, egyetlen feleségétől, Josefa Salinastól 2000-ben vált el.

Videó címe

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Básti Juli: „Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az hadd essen jól!”
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt a Centrál Színház új bemutatója kapcsán kérdeztük többek között a metoo-ról, édesanyjával való kapcsolatáról és a pályakezdésről.

Link másolása

A Centrál Színház 2020-ban egyszer már nekifutott Tracy Letts Mary Page Marlow című drámájának, ám a Covid közbeszólt. Idén ősszel némileg új felfogásban mutatták be ismét. A címszerepet öt hölgy alakítja: Hőnig Emma, Martinovics Dorina, Földes Eszter, Gombó Viola Lotti és persze az egyik legnagyobb kedvencem: Básti Juli. A művésznővel a sajtóbemutató után beszélgettem.

– Látom, olvasom, hogy a mai napig sok interjúban kérdezik az édesapjáról, Básti Lajosról. Én arra gondoltam, beszéljünk most kicsit az édesanyjáról, Zolnay Zsuzsáról. Sok mindenben láttam, de két szerepe a mai napig emlékezetes a gyerekkoromból. Az egyik az És ön mit tud? című tréfás celebvetélkedő, illetve a Mici néni két élete, ahol szenzációsan játszotta a rosszmájú, undok kolléganőt. Kicsit meséljen róla, milyen volt a kapcsolatuk, mennyire tudta segíteni a pályán?

– A mamámnak köszönhetem, hogy egyáltalán elmentem felvételizni. Már sokszor elmondtam, hogy az apám tiltott a pályától, de a mamám, amikor megtudta, hogy mégiscsak szeretnék jelentkezni, abszolút bátorított és cinkosságot vállalt velem.

Úgy beszéltük meg, ha felvesznek, akkor megmondjuk, ha nem vesznek fel, akkor meg sem említjük, hogy megpróbáltam.

Mindig, mindenben nagyon segített. Gyerekkoromban nagyon jó kapcsolatunk volt. Apám halála után kicsit bonyolultabb lett a dolog. Egyáltalán nem akarta, hogy elmenjek Kaposvárra. Hívtak pesti színházak is, és ő győzködött, hogy maradjak Pesten, mert itt lehet karriert építeni. Viszont én pontosan tudtam, hogy ha meg akarom tanulni a szakmát, ahhoz nagyon sok főszerepet kell eljátszanom. Muszáj elmennem vidékre, mert ott megkaphatom az összes létező nagy feladatot. Ezen volt egy kis vitánk, de aztán belátta, hogy igazam van. Emlékezett rá, hogy az ő miskolci egy éve kevés volt. Összesen két főszerepet játszott, a Warrenné mesterségét és az Antigonét.

Minden színésznő pályájának az elején sok a bizonytalanság. Ha tovább lent marad, megerősödik színészként, megkapta volna azokat az emberpróbáló szerepeket, amikben fejlődni tud, jobban ki tudott volna állni később magáért, miután feljött a Nemzetibe. Mert ott aztán elég mostohán bántak vele.

– Azt nem sikerült kiderítenem, hogy játszottak-e együtt.

– Nem. Egyedül Bacsó Péter filmjében, a Banánhéj keringőben volt egy közös jelenetünk. Ő játszotta az anyámat.

– Tegnap, az interjúra készülve újra néztem A vörös grófnőt. Emlékszem, annak idején milyen népszerű volt, és meglepett, hogy az alakítása ma is mennyire frissnek, hitelesnek hat, nem érezni rajta semmi porosságot. Nem ez volt az első filmszerepe, de úgy emlékszem, ekkor figyelt fel önre igazán a közvélemény.

– Igen. A Kettévált mennyezettel nyertem az első külföldön díjam, de azt nem játszották olyan sokat a mozik.

Ezzel együtt nekem sok bajom volt a Vörös Grófnővel. Történelemkönyv szagú volt az összes dialógus.

Az író-rendező, Kovács András ragaszkodott a saját szövegéhez. Én sok helyen máshogy mondtam volna, hétköznapibban, de ő nem nagyon engedte. Ezért aztán nehezen ment a forgatás. Azt viszont nagyon élveztem, hogy ekkora feladatot kaptam. Önmagában is euforikus megkapni egy ekkora szerepet, amikor hemzsegtek körülöttem a jobbnál jobb színésznők. 110 napos forgatás volt! Öt hónapon át forgattunk. Amellett, hogy majdnem minden nap, sokszor több mint 12 órát forgattam, folyton ruhapróbáim voltak. Ha nem volt a filmben 60 ruhám, akkor egy sem. Elképesztő munka volt, de nagyon élveztem, főleg az első részt. A második rész már nehezebb volt, mert ott aztán végképp mi mondtuk föl a történelem leckét.

– Annyi párhuzam talán van a Mary Page Marlow és A vörös grófnő között, hogy ott is és itt is 10-15 év telik el az ön által játszott karakter életében.

– Ez benne a kihívás. Azért színész a színész, ezért megyünk erre a pályára, hogy mindenféle kort, mindenféle embert eljátszhassunk. Emiatt különösen jó feladat a Mary Page, igazi csemege. Amikor először, 3 éve elkezdtük, Borbély Alexandrával játszottuk ketten az összes szerepet. De tény, hogy a szerző eredetileg hat nőre írta, tehát most játsszuk majd pontosan. Egy szereplőt így is spórolunk, de szerintem most nagyon jól van kiosztva.

– A koncepcióváltást Alexandra távozása okozta? Laikusként nézve ez akár lefokozásnak is tűnhet.

– Kifejezetten erősíteti az előadást, hogy többen játsszuk!

– Hőnig Emmával, a gyerekszereplővel együtt öten játsszák ugyanazt a személyt. Négy különböző művész egyéniség. Próbálták valamennyire közelíteni az alakításukat, a szerepfelfogásukat? Hiszen végsősoron mégiscsak ugyanazt az egy embert jelenítik meg.

– Nem kerestünk külsőségeket. A sorsunk hasonló. Mindegyik Mary Page körömszakadtáig küzd. A férfiak pedig többnyire, szerepük szerint lenyomják őt. Nem az volt a lényeg, hogy mindenki szőke legyen, vagy barna.

Ez a darab mindannyiunkról szól, az összes nőről.

Különösen most, amikor felerősödött a kérdés: hogyan bánnak velünk, és miként lehetne másképp.

– A három női generáció, az anya, Mary Page és az ő lánya, Wendy ugyanabban a kiszolgáltatott helyzetben vannak, de reményt ad, hogy Wendy, a legfiatalabb, úgy tűnik, már képes kilépni ebből az ördögi körből és kezébe veszi a sorsát.

– Hozzáteszem, hogy az anya, Roberta sorsát – Pálfi Kata játssza – nem nagyon ismerjük, de azt látjuk, hogy szeretőnek kellett, feleségnek már nem. Ő sem véletlenül lett olyan, amilyen. Mindenki hurcolja magával a maga puttonyát. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az utolsó jelenetben a patyolatból kilépve vigyek magammal két batyut, legyen a kezemben két nagy teher. Ami a darabbéli lányomat Wendyt illeti, ő valóban fény az alagút végén. Most már talán máshogy fognak a nőkhöz viszonyulni.

– Óhatatlan, hogy a darabot látva az ember a #metoo mozgalomra gondol.

– Persze. Nem véletlenül írta meg most a darabot a szerző, Tracy Letts.

– Egymás után pattantak ki a zaklatási botrányok, van saját #metoo története?

– Nagyon erős saját élményem is van, de úgy döntöttem nem akarok megszólalni, nem is fogok beszélni róla. Egyébként meg jó lenne egészséges egyensúlyt találni az ügyben. Ne veszítsék el a nők a természetes késztetésüket arra, hogy vonzóak legyenek, hogy megforduljanak utánuk a pasik.

Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az továbbra is hadd essen jól! Amerikában átestek a ló túloldalára, most már mindenért perelni lehet. Ez sajnálatos hülyeség.

Viszont az nagyon fontos, hogy akit bántalom ér, tudjon hova fordulni tanácsért, orvoslatért. Segítsenek neki, és neki segítsenek. Ne gondolja azt, hogy nincs menekvés. Az pedig a legnagyobb bűn, ha gyerekekkel történnek ilyen dolgok, az főbenjáró, hiszen ők végtelenül kiszolgáltatottak, sérülékenyek és az egész életükre kihat a bántás.

– A szakmán belül érezhető változás?

– Szerintem igen.

– Mit hoz a jövő, milyen feladatok várnak még Önre az előttünk álló évadban?

– Csak terveink vannak. Visszahoznánk a Nem félünk a farkastólt, Albee remekét, amit Rudolf Péterrel játszunk, de már Fehér Tiborral Nick szerepében. Azért nem tudok véglegeset mondani, mert beláthatatlan a jövőnk.

Nem tudjuk, mi lesz velünk télen, hogyan fizetjük a számláinkat, jön-e majd a néző.

Aztán az évad végén, májusban megint tervezünk valami nagyszabásút, amiben benne lennék. Annyit elárulhatok, hogy Shakespeare-darab.

Hamarosan látható lesz a Pepe című sorozat második évada, most zajlanak a forgatások. Épp tegnap hívott Dés László, hogy májusban megint lesz egy nagy koncert, ezúttal az Arénában, a legújabb csapattal: Für Anikóval, Mácsai Pállal és Nagy Ervinnel közösen éneklünk majd megint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobb Agatha Christie-filmje: Ecc, pecc, ki lehetsz?
Amit nem Agatha Christie írt, de mégis ott lebeg a szelleme. Igazi modern ki-tette-krimi a mozikban.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2022. szeptember 28.


Link másolása

Adott a londoni West End, egy remekül futó darabbal, az 1950-es években. Agatha Christie Egérfogója a mai napig örökérvényű, végtelenül szórakoztató krimi. Épp a századik előadását ünnepli a társulat, amikor drámai módon tetőzik az este: a darab hollywoodi rendezőjét csúnyán vérbe fagyva találják a színpad közepén, mondhatni színpadiasan beállítva.

Adrien Brody (a rendező) szerencsére nemcsak az első jelenetekben látható, mert flashbackből sincs hiány a filmben, ami maga a krimi királynője előtti főhajtás, színházi kikacsintós vígjáték és könnyed eleganciával levezényelt szórakoztató moziélmény.

Na de térjünk vissza a vérbe fagyott Brodyhoz,

akinek egy megátalkodott gyilkos még a nyelvét is ki akarta tépni, állapítja meg a gyorsan kiérkező detektív Sam Rockwell szokásosan briliáns alakításában.

Mellette okvetetlenkedik Stalker közrendőr (Saoirse Ronan végig iszonyú vicces, ahogy nem képes leállni az okoskodással és előre letartóztat fejben már mindenkit, aki kicsit is gyanús, aztán a végén persze mégis ő lesz az egyik megoldókulcs). Mondanunk sem kell, hogy a megfáradt, magánéleti búbánatát alkoholba fojtó Stoppard felügyelő (Rockwell) és a pörgő fiatal nő párosa lesz a film egyik mozgatórugója, az ő nyomozásuk, első pillantásra esetlen működésük vezet a megoldáshoz, ahogy anno az Agatha Christie is remekül kitalálta és a filmben is elhangzik:

kell valami furcsaság, valami szerencsétlenül emberi a nyomozóban, hogy a néző neki drukkoljon, csak esetünkben nem a dagi Poirot hívja össze a gyanús szereplőket egy nagy beszélgetésre, hanem a bizonyítási kényszeres, lelkes újonc és a megfáradt, sánta felügyelő igyekeznek megoldani az ügyet.

Amiben természetesen mindenki gyanús, betekinthetünk a színház korrupt és mocskos kulisszái mögé, miközben a rendező és a forgatókönyvíró, akárcsak Christie a regényei lapjain, úgy manipulálják a nézőt mindentudó és mindent elrejtő elbeszélőként, hogy tényleg nem sejteni, mire lyukad majd ki a sztori.

A történet sorozatosan átver bennünket, akárcsak a nyomozókat. Közben formai trükkökkel operál: hol a krimi műfajára reflektál poénokkal, hol az Egérfogót idézi meg meta-elemként, hol ki-kikacsint a nézőre – akár konkrétan a szereplőket a kamerába beszéltetve –, mintha azt üzenné: látjátok, milyen jó játék ez? Főleg, ha az ember arra is kíváncsi,

merre fejlődik az utóbbi években reneszánszát élő klasszikus who done it-zsáner, azaz a ki-tette rejtélyre épülő csűrt-csavart sztorijú nyomozós, klasszikus krimiműfaj, melynek egyik csúcsdarabja a Knives Out (Tőrbe ejtve) volt a közelmúltban.

Nem beszélve arról, hogy Kenneth Branagh sem véletlenül húzta elő a Christie-klasszikusokat és adaptálja őket sorban. A Christie-i hagyományokhoz biztos húzás visszanyúlni, megújítani vagy megugrani a magasra tett lécet meg pláne.

Az Ecc, pecc vizuálisan, ritmusában, ötletes dramaturgiai és vágási megoldásaival jópofa, de mégis kisebb bravúr, mint a Knives Out, de jókat lehet nevetgélni rajta, találgatni és drukkolni. A megfejtés nem vág fejbe különösebben, a katartikus lezárás is elmarad, de még mindig a zsáner eredetibb darabjai közé tartozik, amit filmnyelvi ötletessége, képei, remek alakításai, eredeti szemszögváltásai miatt még akár újra is nézhetünk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Új klip: Megjelent Kulka János legelragadóbb dala az érkező lemezéről
Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak és a nyüzsgés megszűnik.

Link másolása

Különleges természeti jelenségnek lehetünk fül- és szemtanúi a zene segítségével, mert megérkezett „a Hold a párkány szélére ül”.

Kulka János színművész hamarosan megjelenő, személyesen dedikáltatható kiadványának harmadik előfutárában, az „Esti dal”-ban hangzanak el ezek a sorok, amely az egyik legszebb szerzemény a korongról. Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak, és a nyüzsgés megszűnik.

Az október 7-én debütáló, sorban harmadik ’Pálmaszív’ című nagylemez hét évig készült - Tövisházi Ambrus zeneszerző és Tariska Szabolcs szövegíró a színész betegsége előtt kezdtek a közös munkába, és az „Esti dal” volt az első olyan, közös felvétel, amelyet Kulka János élőben is előadott, köztük a legendássá vált utolsó, Müpás koncertjén.

„A Merényi Dávid által rendezett, különleges kameramozgással felvett videóetűd legnagyobb kihívása talán az volt, hogy mik legyenek azok a tárgyak, amelyek körülveszik a színészt - az eredmény bár rövid, de semmihez nem hasonlítható, érzelmes mozgóképes élmény lett” – osztotta meg a szerzőpáros a zeneszámhoz társuló kisfilm hátterét.

A napokban Kulka János további örömhírt jelentett be hivatalos Facebook-eseményében, ugyanis az előadó személyesen is dedikálja a hallgatók frissen megszerzett fizikai példányát október 11-én, 16 órakor az MG Records Lemezboltban.

Az albummegjelenés további fejleményeiről bővebb infók ITT

VIDEÓ: Kulka János - Esti dal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk