KULT
A Rovatból

Élőhalottakkal táncolt, mielőtt maga is zombivá vált – 40 éve jelent meg Michael Jackson Thriller című albuma

A popzene egyik legnagyobb egyénisége az imázs és a videóklipek áldozata lett.

Link másolása

„Jól nézzék meg ezt a taknyost. Ő lesz a legnagyobb felfedezés a szeletelt kenyér óta” – állítólag az amerikai szórakoztatóipar legendás alakja, Sammy Davis Jr. mondta ezt egy tízéves kisfiúról, aki az 1960-as évek végén testvéreivel együtt bűvölte el a soul-zene könnyedebb irányzata, a „Motown Sound” híveit. A Jackson 5 volt az az énekegyüttes, és valóban lenyűgöző volt, amilyen profi módon énekelt és mozgott a színpadon az az aranyos arcú fekete kölyök. Sajnos ma már tudjuk, hogy Michael Jackson milyen árat fizetett kicsi korától kezdve a sikerért, de azt már ekkor látni lehetett, hogy őstehetség.

Bár még közel egy évtizedig örvendeztették meg a közönséget együtt a Jackson-fivérek, Michael-nek már 1972-ben, alig 14 éves korában megjelent az első szólólemeze. A család, élén a kegyetlen hírű apával, Joe-val mindig is óriási befolyást gyakorolt legtehetségesebb tagjára, művészi szempontból azonban Michael egyre inkább kinőtte őket. Nem szűkölködött mentorokban sem: sokat tanult Stevie Wondertől, aki mellesleg harmadunokatestvére volt, védőszárnyai alá vette őt Diana Ross – talán túlságosan is, ha lehet hinni az 1987-ben megjelent Dirty Diana című dalnak – a színpadi mozgásban James Brown volt a mintaképe és nem utolsósorban felkarolta őt a fekete muzsika legkiválóbb zeneszerző-producere, Quincy Jones, akinek legkiválóbb munkáit köszönhette.

Fordulópontot jelentett Michael karrierjében 1977, amikor Sydney Lumet az Óz, a csodák csodája történetét kizárólag fekete művészekkel vitte filmre. Diana Ross Dorothy-ja és Richard Pryor Óza mellett Jacko kapta a Madárijesztő hálás szerepét. Bár a film nem hozta meg a várt sikert, de megalapozta Michael vizuális imázsát.

A New York-i forgatás idején az énekes gyakran eljárt a kor népszerű éjszakai klubjába, a Studio 54-be, amelyet a hip-hop bölcsőjének tekintettek, és ez a műfaj mély hatást gyakorolt Jacksonra, aki innentől kezdve a könnyed popos hangtól összetettebb hangzásokra, a rock, a diszkó, a funky, a soul elemeit vegyítő zenére koncentrált. Már ezt tükrözte az 1979-ben megjelent albuma, az Off The Wall, amelyet sokan élete legjobb lemezének tartanak. Egy évvel korábban pedig történt egy esemény, amelynek akkor még senki sem láthatta tragikus következményeit: táncpróba közben elesett, és úgy törte el az orrát, hogy plasztikai műtétre szorult. Emiatt élete végéig légzési problémái voltak, és külsejének e kisebb megváltozása felszínre hozta egyre súlyosabb személyiségzavarát. Már a 1982-as Thriller borítóján megjelent fotója is markáns különbséget mutat a három évvel korábbi Jackóval. A ma 40 éve megjelent album mérföldkövet jelentett mind az énekes sikersztorijában, mind pedig a videóklip történetében.

A Thriller minden idők legsikeresebb pop-rock nagylemeze lett 70 millió eladott példánnyal, nem kevesebb mint 8 Grammy-díjat kapott, köztük az év lemezének kitüntetését, 2008-ban pedig bekerült az amerikai kongresszusi könyvtár nemzeti hangtárába a „kulturális, történelmi és esztétikai szempontból jelentős felvételek” közé. Ebben minden bizonnyal fontos szerepe volt annak a 14 perces filmnek, amelyet a címadó dalhoz készítettek.

A popzenében a promóciós filmnek akkor már több mint két évtizedes múltja volt, ezeket a 60-as évektől különböző tv-műsorokhoz készítették, de végsősoron ugyanezt a célt szolgálták Elvis Presley, a Beatles, Cliff Richard, Gianni Morandi mozifilmjei vagy a Monkees tv-sorozata. A nagy robbanás az 1981-ben elindult Music Televisionnal következett be, mivel ez a csatorna kifejezetten a klipekre alapozta műsorát, beindítva a zenevilág és környéke vizuális fantáziáját. Michael Jacksonnak is készültek már 1979-től klipjei, az első a Don’t Stop Til You Get Enough című slágeréhez, a nagy áttörést azonban John Landissel való találkozása jelentette.

Az amerikai rendező akkor már túl volt rövid idő alatt kultikussá vált filmjén, a Blues Brothers-en, amelyben a két főhős, Dan Aykroyd és John Belushi mellett a blues és a soul olyan nagyjai szerepeltek, mint Aretha Franklin, James Brown, Ray Charles, Cab Colloway és John Lee Hooker, dalaik pedig látványos, szellemes körítéssel hangzottak el. Landis ezután készítette el az Amerikai vérfarkas Londonban című horrorvígjátékát, amely nagyon megtetszett Jackónak és a rendezőt közös munkára kérte fel.

Az énekes sejtette, hogy a Thriller klipje sokaknál kiveri a biztosítékot, ezért az elején közzétett feliratban leszögezte: egyáltalán nem hisz az okkult dolgokban. Ettől persze még elállt a nézők lélegzete a többszörös film-álom-valóság játéktól. A bevezetőben Michael szerelmi vallomása, majd farkasemberré változása nemcsak e kedvelt horrortéma legjobb hagyományait követi, hanem van benne a Szépség és a Szörnyeteg motívumából, sőt, átalakulása kezdetén a filmőrültek ráismerhetnek Az operaház fantomja 1925-ös némafilm-változatából a címszereplő Lon Chaney maszkjára is. „Csak egy film” – nyugtatja meg Jacko szerelmesét, aki kimenekül a moziból, és ekkor, 4 és fél perc után kezdődik maga a feszes ritmusú funky-zene. Az idillt azonban újabb borzalmak zavarják: a zombik másznak ki egymás után a temetőből – újabb idézet, ezúttal a műfajteremtő 1968-as filmből, Az élőhalottak éjszakájából – és kerítik be a szerelmespárt.

Naná, hogy Jacko is zombivá válik, mielőtt a többiekkel elkezdi apró, hirtelen, szögletes mozdulataiból álló táncát, amely valóságos védjegyévé vált. További rémséges képsorok után kiderül, hogy csak a lány rossz álma volt az egész – vagy mégsem?

Landis eredetileg Jennifer Beals-t, a Flashdance sztárját szerette volna Michael partnerének, végül egy Jackson-rajongó Playboy-lánnyal, Ola Ray-jel forgatták le a filmet és a rendező szerint igen jól működött közöttük az a bizonyos kémia. A zombitáncos maga Jacko találta ki Michael Peters koreográfussal közösen. Landis közös munkájukról később úgy nyilatkozott, hogy úgy érezte, mintha egy nagyon tehetséges, szorgalmas, de érzelmileg sérült tízéves gyerekkel dolgozna.

Rod Temperton eredetileg hatperces dalát a klip kedvéért némileg át kellett szerkeszteni, és más vérfagyasztó zenebetétekkel, de mindkettőben fontos szerep jutott a híres horrorszínész, Vincent Price hátborzongató versmonológjának.

A filmet egy évvel az album megjelenése után mutatták meg az MTV-n, és ekkor kezdődött indult be a lemez évtizedek óta tartó diadalmenete. Pedig nem a Thriller az egyetlen nagyágyú rajta és Jackonak remek zenésztársai vannak. A rock-os Beat It-ben, amelynek klipje egy bandaháborút jelenít meg, Eddie Van Halen játssza a gitárszólót, a lágyabb húrokat pengető This Girl Is Mine-ban Paul McCartney-vel duettezik (egy év múlva viszonozta Macca szívességét a volt beatle Pipes of Peace albumán, a Say Say Say című közös slágerrel). Nagy siker volt a Billie Jean, amely a sztárlét árnyoldalairól szól és előhírnöke Jackson egyre erősödő paranoiájának. A dalt egy Michaelt zaklató rajongója ihlette, aki azt állította, hogy az énekes az apja ikergyermekeinek. A hölgyről később kiderült, hogy pszichiátriai kezelés alatt áll. A soul-dance stílusú dalhoz készült klipben Jackót egy gengszter külsejű paparazzo üldözi... A Billie Jean élő bemutatóján, amelyet a Motown 25. születésnapján tartottak, mutatta be Jackson azt a hátramenetet imitáló táncot, amely „moonwalk” (holdjárás) néven híresült el. A Human Nature-ben a Toto tagjai, Steve Lukather gitáros és Jeff Porcaro dobos közreműködik. Ez is mutatja, hogy Michael végleg kilépett a „fekete zene” keretei közül, miközben most is ott volt mögötte Quincy Jones és a felvételeken hallható Janet és La Toya Jackson vokálja is.

A Thrillerrel Michael Jackson énekesi pályájának csúcsára ért és klipműfajnak is egyik legnagyobb csillaga lett. Éppen ez utóbbi tette őt fokozatosan zeneileg tönkre.

Egyre bonyolultabb, egyre költségesebb videókat készített dalaihoz, világsztárokat hívott meg statisztálni, zenéjében azonban, sőt, egy idő után már táncában sem tudott megújulni. És közben ő maga is tönkrement. Öt évvel a Thriller után már szétoperált arcú, kifehérített bőrű műember jelent meg a Badhez készült klipeken, filmen és színpadon kívüli megjelenései pedig még ijesztőbbek voltak. A kliphős, aki zombikkal táncolt, maga is zombivá vált...

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Sztárban sztár leszek: Yulaysi Miranda akkor is győz, amikor hibázik
Hiába kárognak egyesek, a kubai lány és Bari Laci is megérdemelten jut tovább hétről hétre. Kritika.

Link másolása

Szörnyű dologra jöttem rá. A Sztárban sztár leszekben mindenki fiatalabb nálam. A zsűritagok és a versenyzők egytől-egyik később születtek, mint én. Az egyetlen vigaszom Tilla, aki vén, mint az országút.

Bár az X-Faktor múlt héten véget ért, a Sztárban sztár leszek még rövid ideig tartja magát. A nyolcadik élőadást Holy Molly és Lizot Sunday Nightjával kezdték a versenyzők, ki tudja, miért. Ennyi erővel választhattak volna valami jó számot is.

A zsűri hölgytagjai betegséggel küszködtek. Tóth Gabinak egyelőre csak az énekhangja ment el, Köllő Babett viszont olyan rekedt lett, hogy szinte vártam, mikor szólal meg:

„Nem tudom ki maga és azt sem, mit akar…”

Minél kevesebb a versenyző, annál nehezebb kitölteni a műsoridőt, ezért mindenkinek kétszer kellett énekelnie. Egy feladatot a mesterüktől kaptak az énekesek, egyet pedig maguk választhattak.

Kaly Roland kezdte a bulit Tom Jonesként, az If I Only Knew című számmal. Ez volt a „kötelező” köre. Roland nem titkoltan az egyik kedvencem, de most nem tetszett annyira. Nem volt rossz a produkciója, de gyengébben sikerült, mint a korábbi szereplései.

A hangutánzás sem sikerült igazán, és nem tudta tökéletesen visszaadni Tom Jones kisugárzását sem. Ezzel együtt is 27 pontot kapott a mesterektől.

Kökény Dani 50 Centje sem jött össze. Ahogy Majka is megállapította, Dani végig hangnemen kívül rappelt, és a time is szétesett. A smink viszont nagyon jól sikerült.

Persze az aranyos nénik megvédték, mondván, 50 Cent nagyon messze áll Dani karakterétől. De azért nem pontozták felül, 22 ponttal várhatta a folytatást.

Bari Lacinál muszáj egy kis kitérőt tennem. Egyre másra olvasok olyan megjegyzéseket, miszerint csalás, hogy versenyezhet, hiszen a sérülése miatt nem táncolhat, és ez igazságtalan előny a többi versenyzővel szemben.

Ezek a kommentelők nem veszik figyelembe, hogy amennyi könnyebbséget jelenthet Lacinak adott esetben a mozgás mellőzése, annál problémásabb énekelni, hiszen ülve sokkal nehezebb. Ennek ellenére sikerült adásról adásra tökéletes éneklést produkálnia.

Ráadásul láttuk már mozogni a sérülése előtt, vélelmezhető, hogy nem okozna neki gondot.

Az pedig nem kérdés, hogy Bari Laci az évad egyik legnagyobb tehetsége, megérdemli a rivaldafényt.

A mesterek is tudják ezt, repült a 30 pont.

Yulaysi Miranda elsőként a szabadon választott produkciójával lépett színpadra. Szeretett volna végre megint spanyolul énekelni, ezért Jennifer Lopezzé lényegült át.

J Lo a legendás hátsóját leszámítva annyira nem karakteres énekes, talán ez lehet az oka, de szerintem nem volt tökéletes a hangutánzás. Becsúsztak hamis hangok is, ami Yulitól szokatlan, de még így is nagyszerű show-t csinált.

Kapott a mesterektől is kritikát, de azért 10 pontnál kevesebbet senki nem adott.

Jósa Tamás Balázs Fecót kapta feladatul Tóth Gabitól.

Szegény Tamás az a versenyző, akit bárhogy is maszkíroznak el, a végén mindig Hókuszpók lesz belőle.

Ezen a héten óriási segítséget kapott, hiszen nem kisebb nevek kísérték a színpadon, mint Balázs Fecó zenésztársai, Csóka Péter és Dorozsmai Péter. Szép tisztelgés volt ez a két éve eltávozott zenész előtt. Majka nem érezte azt, amit Balázs Fecó előadása esetén, de így is járt a 30 pont.

Akkora noob vagyok – gyermekem szavával élve –, rá kellett keressek Azahriahra, hogy értékelni tudjam Kökény Dani második produkcióját. Azahriah mindenképp figyelemreméltó jelenség, bár tény, hogy nem én vagyok a célközönsége.

Dani viszont az, és talán ez lehet az oka, hogy elég jól lehozta. Energiaszintben azért nem volt ugyanott, mint az eredeti, igaz, egy videoklipp egészen más, élőben Azahriah sem biztos, hogy kompakt. 30 pontot kapott.

Jósa Tamástól én is csak azt tudom kérdezni, mint a mesterek: Miért? Igen, valahol a tudatalattink mélyén mind tudjuk, hogy David Hasselhoff elvileg énekes,

de akkor sem tudnám felsorolni a slágereit, ha az életem múlna rajta.

Tóth Gabi versenyzője ennek ellenére jó poénnak tartotta a Baywatch sztár bőrébe bújni.

A dal jellegtelen, a közönségnek nulla kötődése hozzá, és a mesterek sem értékelték többre 28 pontnál.

Bari Laci keményfába vágta a fejszéjét, hiszen mesterét, Pápai Jocit választotta. Ismét tökéletes hangutánzást hallottam, Laci egyszerűen nem tud hibázni.

Yulaysi Miranda Maurice White-ja viszont nem sikerült olyan jól. Bár külsőségekben remekül levette az Earth Wind & Fire énekesét, az éneklésből hiányoltam az erőt, hamis hangok is becsúsztak. Persze a kubai hölgy annyi csodát tett már le elénk a színpadra, hogy belefér. 28 pontot kapott.

Mirandával kapcsolatban is engedtessék meg nekem egy kis magánvélemény. A különböző közösségimédia oldalakon többször látom, hogy a kommentelők azért nem drukkolnak neki, mert „nem magyar”.

Most sorolhatnánk azokat a „nem magyarokat”, akikre a mai napig büszkék vagyunk, kezdve az aradi 13 tagjaival. De még ha a vita kedvéért el is fogadom, hogy nem magyar (annak ellenére, hogy a férje az és így a gyerekei is): Na és?

Annál inkább örülnünk kéne, hogy ez a csoda valahogy idevetődött mi hozzánk.

A maga részéről sokkal jobban járt volna, ha Amerikában köt ki, mert a tehetségével ott is sokra vinné, de mindenképp jobban keresne. Tekintsük a Jóisten ajándékának, örüljünk neki.

Kaly Roland zárta a műsort. Eros Ramazottit választotta magának, aminek Majka szemmel láthatóan nem örült.

Ha a Tom Jones produkciónál voltak apró hibák, ezzel az előadásával Roland mindent jóvátett. Ahogy a mesterek is megállapították az évad talán legjobb hangutánzását hallottuk.

Jött az izgalmas rész. Ismét Yulaysi Miranda lett a napi győztes, így ő biztosan ott lesz a jövő heti elődöntőben. A második helyen viszont négyes holtverseny alakult ki, hiába, gondolni kell a konteo hívőkre is.

Végül Kaly Roland és Kökény Dani jutott tovább „simán”. Bari Laci és Jósa Tamás közül Pápai Joci versenyzője kapta a több szavazatot, így Köllő Babett után Tóth Gabi is versenyző nélkül maradt.

Már csak két hetet kell aludni, hogy kiderüljön, ki Magyarország legsokoldalúbb énekese. A döntőbe változatlanul a Yuli-Roland-Laci hármast várom, de bármi megtörténhet. Bari Laci másodszor került veszélyzónába, úgy, hogy a múlt héten pedig adás első lett. Kökény Daninak sok rajongója van, könnyen lehet, hogy a mezőny legfiatalabbja örülhet a végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Új klip: Tavalyi nyertes slágere után a Compact Disco így folytatja
A múltunk nem felejt című daluk alapból egy csápolós, igazi Compact Disco-szerzemény lett, de a dalt felruháztuk egy mély, elgondolkodtató mondanivalóval.

Link másolása

A múlt év legjátszottabb, rádiós listavezető dala lett a Compact Disco a „Minden rendben” című slágere, amelynek sikere után egy őszre rezonáló felvétellel jelentkezik. A jellegzetes „kompaktos” elektronikus hangzással érkező "A múltunk nem felejt" című dal egy animációs klippel egészül ki, amit a Schola Europa Akadémia Mozgókép és animáció-készítő szakos tanulói készítettek Száraz Tamás vezetésével.

A Compact Disco Hősökkel közösen készült zenéjénél működött először közre a zeneszerző, producer Diaz – a vidám felütésű „Minden rendben” alatt kialakult, jó munkakapcsolatra felbuzdulva Walkó Csaba és Pál Gábor ismét szívesen működött együtt vele „A múltunk nem felejt” című trackben. Most azonban a Compact Disco a lombhullás eljöttével elégikusabb gyökereihez nyúlt vissza és ahhoz a hangzáshoz, amitől az elmúlt évek úttörő alternatív popzenét és elektronikus zenét ötvöző crossover formációjává tették.

„A múltunk nem felejt” alapból egy csápolós, igazi Compact Disco-szerzemény lett, de a dalt felruháztuk egy mély, elgondolkodtató mondanivalóval. A hideg és sötétség kihozza az emberekből a nosztalgiát és sajnos nem a jó értelemben. Előfordul, hogy észre sem vesszük és kesergünk a múlton. Nem szabad hagynunk, hogy a negatív dolgok a hatalmukba kerítsenek, tekintsünk előre és a megoldásra”

– osztotta meg a frontember, Walkó Csaba.

Csaba azt is elárulta, miként küzd meg az olykor a nehéz emlékekkel: „Lassan 10 éve futok és ez rengeteget segít, úgy fogalmaznék, hogy átalakítja az energiáimat, gondolkodni is van időm. De ez nemcsak a nehézségekben segít, hanem abban is, hogy kiélhessem a mozgásigényemet, mivel egy rettenetesen örökmozgó ember vagyok, ha telefonálok vagy alkotok is állandóan jár a lábam!”

Az újdonság egy izgalmas animációs videót is kapott, amelyet a Schola Europa Akadémiai diákjai készítettek el. „Szeretnénk támogatni a karrierük elején járó tehetségek előrelépését, így nagyon örültünk, hogy elvállalták a „A múltunk nem felejt” kisfilmjét. Már régóta szerettünk volna egy ilyen típusú videóklipet. A többféle vizuális technikát alkalmazó, halloweeni hangulatot ébresztő a klip, szerintünk nagyon jól sikerült!” – tette hozzá az énekes-dalszerző.

VIDEÓ: Compact Disco - A múltunk nem felejt


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Love Bistro vagy Konyhafőnök? - újabb csata a Tv2 és az RTL között
'Míg a Konyhafőnök évek óta növelni tudja rajongótáborát, a Love Bistro címére sem biztos, hogy emlékezünk majd fél év múlva...' Kritika.

Link másolása

Augusztus 25-én startolt a Tv2 legújabb gasztro-showja, Love Bistro néven. Hírességek és párjaik vetélkednek más hírességekkel és párjaikkal és ahogyan az lenni szokott, elsősorban nagyon próbálnak bennünket szórakoztatni.

Eközben immár három hete fut az RTL Klubon a Konyhafőnök 7. évada, ahol ismét hétköznapi emberek, és nem pedig celebek vetélkednek egymással.

Két kereskedelmi adó, két gasztroműsor, egy idősáv és egy verseny a nézők kegyeiért. Egy verseny, amelynek akkor is az RTL Klub műsora lenne a győztese, ha a Love Bistro erősebb, minőségibb és szórakoztatóbb lenne. De nem feltétlenül az.

Bevallom őszintén, a Konyhafőnököt nem csupán azért kedvelem, mert szórakoztató vagy kikapcsol. Abszolút edukatív hatása van a műsornak, aminek hála már én is tudok házi tésztát gyúrni, erősen pillogok, hogy karácsonyra olyan robotgépet kaphassak, amivel ott dolgoznak a versenyzők és a séfek, és legutóbb feljegyeztem magamnak, mi a titka a tökéletes sült kacsamájnak.

Rácz Jenő (a legfiatalabb magyar Micheline-csillagos séf) és Sárközi Ákos (2014-ben szerzett Micheline-csillagot, főzött már Tom Hanksnek is) személye számomra garancia, eközben Fördős Zé munkásságát is elismerem, mert számtalanszor futottam már az ő blogjához, ha valami receptet kerestem.

Ezzel párhuzamosan a Love Bistro is nagyágyút szerződtetett, mégpedig az első Konyhafőnök műsorok sztárját, Bernáth Józsefet láthatjuk a Tv2 műsorában. Bernáth 2016-ban nem túl szépen búcsúzott az RTL Klubtól, sokáig ment is a huzavona a csatorna és a séf között. Személye egyértelműen fricska az RTL Klub felé. Az viszont már inkább kényszernek tűnik, hogy a Love Bistro kénytelen volt a versenyzők tekintetében is egy már kipróbált alapgárdához nyúlni. Cinthya Dictator, Tücsi vagy Dobó Ági már egyszer megmérettetett az rtl-es Konyhafőnök VIP-ben, a fentebb emlegetett egyszeri tévénéző pedig a sóhajtozgatások közepette azt is megjegyzi, hogy Dobó Ági az egyik korábbi Konyhafőnök VIP győzteseként eléggé nagy előnyben van.

Pozitívum, hogy a Tv2 végre-végre el tudott rugaszkodni attól, hogy a műsorvezetésre Ördög Nórát vagy Liptai Claudiát kérje fel. Az előbbi az augusztusban mindössze tíz adást megért Masterchef VIP-ben volt "létszám", az utóbbi a Séfek Séfében nem találta a helyét. Bernáth József személye pedig igazán telitalálat, ugyanis szemben az RTL Klub két, harsányabb stílust képviselő séf-sztárjával, Bernáth maga a megtestesült nyugalom és empátia.

Ezek a jelzők jól is jönnek a Love Bistro-ban, ahol

a versenyzőkről az első perctől fogva tudjuk, hogy nem profik, hogy hibázhatnak, hogy nincsenek tisztában olyan alapokkal sem, mint egy lángos receptje akár.

Bernáth és műsorvezető társa, a cukrászmester Baracskay Angéla akkor is képesek dicsérőn nyilatkozni egy ételről, ha az előzőleg be lett dobva a tálaló pultba fejjel lefelé, vagy egyértelműen emberi fogyasztásra alkalmatlan, mert annyira csípősre sikerült.

A Konyhafőnökben ellenben hétköznapi emberek versenyeznek, akiket hétről-hétre megismerhetünk, hogy aztán nemsokára jól el is felejtsük őket. Addig viszont szeretjük vagy kevésbé szeretjük őket, drukkolunk a továbbjutásukért, vagy épp ellenkezőleg, nagyon kiejtenénk őket. Egy cseppet sem hátrány, hogy ők nem celebek. A Love Bistroban hírességek versenyeznek, de - nem bántásból mondom - a 16 párból szerintem három-négyről tudja egy átlag televíziónéző, hogy amúgy kicsoda is az illető.

Így viszont az is kevésbé izgalmas, ami esetleg kiderülhet a "sztárpárok" jelleméről.

Érdekes összehasonlítani az ismeretlenekből pár nap televíziós hírnevet szerző emberekből áradó természetességet és egyes celebek túltolt, hisztis magamutogatását.

A Love Bistro első hetében például ismét felmerült bennem a kérdés, vajon miből gondolja azt bárki is, hogy Cinthya Dictator képernyőre való?

Ha a műsorok nem egyszerre, egy időben futnának, hanem az egyik mondjuk eltolva, októberben kezdődne, minden bizonnyal boldogabbak lennének a műfaj rajongói, és nagyobb kérdés lenne a verseny végkifejlete. Így bármennyire is kedves, mulatságos a Love Bistro, bármennyire is szeretjük az ismertebb embereket hétköznapi(bb) élethelyzetekben nézegetni (emberi gyarlóság, kíváncsiság a neved), hovatovább bármennyire is menő ötlet az új műsorban a licitálós feladat, a két csatorna versenyében egyértelmű, melyik lesz a győztes. Míg a Konyhafőnök évek óta növelni tudja rajongótáborát, a Love Bistro címére sem biztos, hogy emlékezünk majd fél év múlva, ahogyan nekem már most utána kellett néznem, mi is volt a címe a mindössze három hete elkezdett Masterchef VIP-nek. Nem ragad meg.

A főzés oltárán mutogatott show-elemek kapcsán bennem még egy kérdés fogalmazódott meg, és az mindkét műsorban jellemző. Valaki árulja el nekem, miért menő főzés közben dobálózni, ordibálni, hadonászni és a másikkal úgy beszélni, hogy az ténylegesen sértő és megalázó? Ez persze csak költői kérdés.

Egy dolog viszont mindkét műsor kapcsán abszolút pozitív.

A két legnagyobb hazai csatorna, miközben egymásnak feszül, szinte vérre menően igyekszik, hogy te, én, mi, a nézők ténylegesen ki tudjanak kapcsolni, le tudják tenni a stresszt, tudjanak nevetni nagyokat és alapjáraton elfeledni minden hepehupáját ennek a nem kicsit elfuserált évnek egy világjárvány árnyékában.

Ez az, amiért hálásak lehetünk, és ez az, amiért üsse kő, nézzük ezeket a műsorokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
„A tökéletes apokalipszissel néztek szembe” – interjú Paul Ritterrel, a Csernobil színészével
A sorozat-történelem egyik legellenszenvesebb figuráját játssza a színész: a csernobili főmérnököt, a tragédia közvetlen felelősét.

Link másolása

Anatolij Sztyepanovics Gyatlov a csernobili atomerőmű üzemeltetési főmérnökének helyettese volt a csernobili atomerőmű-baleset idején. Ő volt az, akit látva megborzongtunk a sorozatot nézve: tényleg a teles összeomlásig vezérli majd a reaktor tesztjét? Persze tudtuk, hogy igen, csak

korábban talán sejtelmünk sem volt róla, hogy egy ilyen komoly emberi tényező volt az oka a csernobili atomkatasztrófának.

Az interjúban Gyatlov sorozatbeli megformálója, Paul Ritter elárulja, hogyan készült fel a meghallgatásra, miért nem nézte meg az sugárzottakat ábrázoló képeket és hogy milyen élmény volt a vezérlőterem tökéletes másában dolgozni heteken át.

Meséljen a karakteréről. Ön hogyan látja Gyatlovot?

Anatolij Gyatlov 1931-ben született Szibériában. Nagyon tapasztalt atomfizikus volt, és ő felelt – ez a dolog borzalmas iróniája – a biztonsági teszt futtatásáért. Negyedik alkalommal kísérelték meg akkor végigvinni ezt a tesztet.

Az előző alkalmak során Gyatlov érezte, hogy valami nem klappol, és ekkor még sikerült teljesen leállítania a rendszert.

A katasztrófa éjszakáján azonban Gyatlov – aki emberileg iszonyatos módon, bántalmazóként viselkedett a munkahelyén – egy kifejezetten magas szintű meetingen volt a közvetlen főnökeivel, csapatának tagjai pedig kézikönyvből voltak kénytelenek dolgozni. A csapatból többen újoncok voltak, és nem sikerült leállítaniuk a rendszert.

Gyatlov elhunyt a katasztrófa után?

A legtöbb ember, akik Gyatlovéval egyenlő mennyiségű sugárzást kaptak, egy hónapon belül meghaltak. Ő mégis kilenc évig túlélte a balesetet, amiből öt évet kemény munkatáborban töltött. Egy haditengerészeti városban, Novoszibirszkben nőtt fel, ahol sokkal kisebb nukleáris reaktorokat telepített tengeralattjárókba – és azt is túlélte. Láthatóan genetikailag ellenálló volt a sugárzással szemben.

Hogy kapta meg a szerepet?

Felkértek, hogy menjek el a meghallgatásra. Hat hosszú jelenetet kellett memorizálnom egyetlen hétvége alatt, de biztosra mentem, jól megtanultam a dialógusaimat, azaz elvégeztem a leckét. Úgy mentem el a meghallgatásra, hogy már tisztában voltam vele, mi a fene is lesz pontosan a dolgom.

A Csernobil lehet az év befutója a díjátadókon is

Ezt abból gondoljuk, hogy minden évben jelzésértékű, aktuálisan milyen szériát jelölnek a sorozatokat díjazó időrendben első gálán, az Emmy-díjátadón. Idén rekordmennyiségű, vagyis 17 (!) jelölést kapott a Csernobil, egészen változatos kategóriákban (Rittert pont nem jelölték). Itt lehet egyébként megnézni az Emmy jelöltjeit. Nem kérdés, hogy a Golden Globe nagy esélyese is lesz a sorozat és az alkotói. A kreátor, Craig Mazin vajon foghatja a fejét, hogy miért nem nagyjátékfilmet csinált? Sokan úgy gondolják ugyanis a szakmából, hogy ebben az esetben garantáltan járna neki a rendezői Oscar.

Milyen kutatásokat végzett a munkához?

A csapat minden létező információval ellátott minket, így aztán jó adag anyagot meg is emésztettem. Arra ugyan nem tudtam magam rávenni, hogy megnézzem a túl grafikus képeket, de sokat olvastam azokról a folyamatokról, ami Gyatlovra várt további életében. Azt hitte, hogy a hidrogéntartályok robbantak fel, és

összefüggő, ámde tökéletesen valótlan beszámolót tartott a főnökeinek arról, hogy mi romlott el a folyamat során.

Ezért fontos volt, hogy teljesen képben legyek a részletekkel kapcsolatban. Ugyanakkor a tudomány kristálytisztán jelenik meg a forgatókönyvben és ragyogóan egybedolgozták a történet lendületével, sosincs túlexponálva.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk