KULT

Drámák, válások, sikerek – ez történt 17 év alatt a Jóbarátok szereplőivel

Kronológia Aniston megasztárságától Schwimmer szakmai elismertségén át Matthew Perry komoly kríziseiig, a csütörtökön érkező reunion alkalmából.

Link másolása

Május 27-én érkezik az HBO GO-ra a Jóbarátok: újra együtt, azaz a várva várt Friends: The Reunion, ráadásul a világpremierrel egy időben. Nem árulunk zsákbamacskát, ha kijelentjük, hogy az év egyik legnagyobb rajongótábort megmozgató médiaeseménye ez, ezért mi is elnosztalgiáztunk egyet, illetve végignéztük, mi lett a kedvenc sitcomunk főszereplőivel a tizedik, utolsó évad óta. Délelőtt már elérhető lesz az HBO GO-n a az egyszeri, vadonatúj epizód, amiről mi is írni fogunk.

Jennifer Aniston

Nem kérdés, hogy a hat szereplő közül kinek a karrierje alakult a legjobban 2004 óta. Jennifer Aniston mint szépségikon és mint színésznő is az A-lista csúcsára dolgozta magát. Cikkek ezrei szólnak szépség- és wellness-rutinjáról, edzési programjáról és frizurájáról (ami a Friends óta állandó fodrásza szerint túl szőke, de Jennifert ez nem érdekli). Már a sorozat idején is ő volt az, akit tehetsége és kisugárzása miatt felfedezett a filmszakma, a széria lezárulta után pedig számos nagy stúdiófilmben szerepelt. Mivel zseniális komika, nyilván kedvenc műfaja továbbra is a vígjáték maradt. Egy alkalommal úgy fogalmazott, ő olyan filmekben szeret játszani, amelyekben jól érzi magát, és a komédia ilyen.

Azért tett egy szép kirándulást a dráma műfajába is: a 2014-es Boldogság bármi áronban smink nélkül, lepukkanva játszott, karaktere pedig súlyos depresszióval küzdött egy nagy trauma után. Jól sikerült vígjátékai közé tartozik a Sejtcserés támadás, a Förtelmes főnökök és a Családi üzelmek. Aztán 2019-ben elindult az Apple TV+-on a The Morning Show című, Reese Witherspoonnal közös sorozata, amivel nagy sikert értek el, ráadásul az egyik legfontosabb munka a #metoo témájában, amellett, hogy remek sorozat. A magánélete kevésbé szerencsésen alakult, Brad Pittől való 2005-ös válása után Vince Vaughn-nal is zátonyra futott a kapcolata, majd Justin Theroux színésztől vált el el 2017-ben. Intelligensen kezeli a magányával és a gyermektelenségével kapcsolatos sajtóérdeklődést, kutyái vannak és állítása szerint boldog.

Courteney Cox

Aniston legjobb barátnője a Jóbarátok óta, a Brad Pittől való válását is nála pihente ki az összezuhant Jennifer. Cox maga sem volt túl szerencsés a magánéletben, kislánya apjától, David Arquette-től 2013-ban elvált, majd Johnny McDaid zenésszel jött össze 2013-ban, és vele él azóta is, kisebb zökkenőkkel. Karrierje nem hasonlítható Anistonéhoz, évekig játszott a Született szinglik című sorozatban, ami 2015-ben véget ért. Nem volt kiugró szerepe, és a Sikoly-filmek után nem vetette meg a lábát a mozifilmekben sem, viszont őrült harcot vívott az öregedéssel. Rengeteg kozmetikai beavatkozás után nagyjából leállt, és Bear Grylls-szel forgatott dokuszéria egyik részében beszélt őszintén a nyomásról, ami alatt élt és a szépséggel kapcsolatos feszültségeiről.

Lisa Kudrow

A három színésznő közül a legsallangmentesebb Kudrow, aki bevallása szerint hatalmas óriásnak érezte magát a lányokkal szemben a sorozat forgatásakor anno. Kudrow humora vitathatatlan, mint komikai és drámai képességei is, így játszott mozifilmben is (Könnyű nőcske, Rossz szomszédság, A lány a vonaton), illetve több sikeres sorozatban is: a Web-terápiában - ennek a kreátora is volt - , az Unbreakable Kimmy Schmidtben és nemrég az Űrhadosztályban, illetve a Netflix igényes sorozatában, a Feel Goodban. Kudrow ugyanazt a kiegyensúlyozott képet mutatja magáról, mint anno, 1995 óta van férjnél, párjával egy gyermeket nevelnek.

Matthew Perry

A Jóbarátok alkotói gárdája szerint Perry volt a csapat legélesebb eszű és humorú tagja, aki a színészek közül egyedül ült le rendszeresen az írókkal, és az ötleteit is állandóan használták, nem beszélve zseniális improvizációs képességeiről. Perry azonban súlyos alkohol- és drogproblémákkal küzdött, állítása szerint a harmadik és hatodik évad között nem sok mindenre emlékszik. Elvonókra járt, hízott, fogyott, de közben zseniálisan nevettetett élő közönség előtt a Jóbarátokban évről évre.

Bár a rajongók most aggódnak érte, nem tudni, épp hogy áll az absztinenciával, Perry a magánéletben megtalálta a boldogságot: megházasodott, feleségül vette a nála fiatalabb Molly Hurwitzt. Ő a legfiatalabb a csapatból, 51 éves, Cox pedig 56. Perry ígéretes hollywoodi karrierje is függősége miatt bicsaklott meg, pedig a Bérgyilkos a szomszédom-filmekkel jó úton járt a gigasztárság felé.

David Schwimmer

Schwimmer eddigi életének nyilván a legnagyobb sikere a Jóbarátok, ezt nagy valószínűséggel ő sem fogja soha tudni felülmúlni. Ha nem is lett A-kategóriás filmsztár belőle, mint Anistonból, de sikerült az iparban dolgoznia azóta is. Ő annyiban különbözik a többiektől, hogy rendezői karriert is épít a színészivel párhuzamosan, melyben szintén gyakran akad tennivalója, emellett olykor producerkedik is. Már a Jóbarátokban is rendezett összesen 10 részt, majd három tévéfilmet, a Joey című sorozatban pedig két részt dirigált. Rendezőileg legnagyobb sikerét a 2007-es Fuss, dagi, fuss című Simon Pegg-filmmel érte el eddig, ami kisebb anyagi sikert is hozott a mozikban.

Az utóbbi időkben újra a színészetre került nagyobb hangsúly: több sorozatban is nagyobb szerepet kapott. Az egyik kiemelkedő az American Crime Story-beli drámai alakítása volt, de jelenleg is van futó sorozata, az Intelligence című komédiaszéria az amerikai Peacock streaming szolgáltatónál, aminek júniusban jön a második évadja. Schwimmernek újra fut színészként a szekér, és nem csak komikusként tartják számon, hanem bármilyen alakításra felkérik. Magánélete sajnos neki sem sült el a legjobban, ugyanis összeházasodott Zoë Buckman brit fotóművésszel és íróval, akivel egy közös gyermekük van, ma már mégis külön élnek. Schwimmer kapcsolatairól néha beszámol a bulvársajtó, például állítólag randizott Natalie Imbrugliával és Rochelle Ovittal is.

Matt LeBlanc

Matt LeBlancnak volt a legnehezebb dolga, miután a Joey sorozat is véget ért, hiszen ez a karakter annyira rá épült, hogy nem tud tőle megszabadulni máig sem. Mert Joey maga volt LeBlanc, a saját gesztusait és humorát építette bele a szerepbe, amit rá is írtak. Mivel nem egy nagy átalakulóművész, így nem is sikerült kitörnie ebből, de úgy tűnik, mára elfogadta. A Jóbarátok után szerencsés volt, mert az alkotókkal mehetett tovább, nem kellett gondolkodnia a jövőjéről, már forgatták is a csak rá épülő sitcomot, a Joey-t, ami már szerényebb siker volt a Jóbarátoknál, két évad után el is kaszálták. LeBlanc végérvényesen Joey-vá változott a nézők szemében. Ezután megfenekleni tűnt a karrierje egy ideig. Majd épp a Jóbarátok alkotóitól jött ismét az új felkérés 2010-ben: a Sikersorozatban saját magát játszotta, Matt Le Blancot, a híres sorozatszínészt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Coolio, a 90-es évek népszerű rappere
A Gangsta's Paradise 59 éves szerzőjével szívroham végezhetett. 1996-ban Grammy-díjat nyert a világhíres számmal.

Link másolása

59 éves korában elhunyt Coolio, eredeti nevén Artis Leon Ivey Jr., amerikai rapper, hiphop-előadó.

A sztár halálának hírét barátja és menedzsere, Jarez Posey közölte a CNN-nel, egyelőre azonban nem adtak ki információt az okokról. Meg nem erősített információk szerint szívroham végzett a népszerű előadóval.

A hírcsatorna információi szerint tűzoltók és mentők jelentek meg a zenész Los Angeles-i házánál helyi idő szerint szerda délután 16 óra körül. AZ életét 45 percen keresztül próbálták megmenteni, de nem jártak sikerrel.

Coolio a kaliforniai Comptonban született és nőtt fel. Fiatalon reptéri biztonsági őrként és önkéntes tűzoltóként is dolgozott, mielőtt zenei karrierbe kezdett.

Előadói pályafutása legnagyobb mérföldköve a Veszélyes kölykök (Dangerous Minds) című filmhez írt betétdala, a Gangsta's Paradise, ami minden idők egyik legismertebb rapszáma lett.

Coolio – Gangsta's Paradise

A dallal 1996-ban Grammy-díjat nyert, 2022 nyarán pedig megtekintése a YouTube-on átlépte az egymilliárdos határt, és a streamingszolgáltatókon is igen népszerű. Szintén népszerű dala még az 1997-es Nekem 8 (Nothing to Lose) című filmben felhangzó C U When You Get There.

Coolio számos rajzfilm és gyerekműsor zenei anyagán dolgozott többek között a Cartoon Network és a Nickelodeon csatornáknak.

A sztárnak hat gyereke van, egyetlen feleségétől, Josefa Salinastól 2000-ben vált el.

Videó címe

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Básti Juli: „Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az hadd essen jól!”
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt a Centrál Színház új bemutatója kapcsán kérdeztük többek között a metoo-ról, édesanyjával való kapcsolatáról és a pályakezdésről.

Link másolása

A Centrál Színház 2020-ban egyszer már nekifutott Tracy Letts Mary Page Marlow című drámájának, ám a Covid közbeszólt. Idén ősszel némileg új felfogásban mutatták be ismét. A címszerepet öt hölgy alakítja: Hőnig Emma, Martinovics Dorina, Földes Eszter, Gombó Viola Lotti és persze az egyik legnagyobb kedvencem: Básti Juli. A művésznővel a sajtóbemutató után beszélgettem.

– Látom, olvasom, hogy a mai napig sok interjúban kérdezik az édesapjáról, Básti Lajosról. Én arra gondoltam, beszéljünk most kicsit az édesanyjáról, Zolnay Zsuzsáról. Sok mindenben láttam, de két szerepe a mai napig emlékezetes a gyerekkoromból. Az egyik az És ön mit tud? című tréfás celebvetélkedő, illetve a Mici néni két élete, ahol szenzációsan játszotta a rosszmájú, undok kolléganőt. Kicsit meséljen róla, milyen volt a kapcsolatuk, mennyire tudta segíteni a pályán?

– A mamámnak köszönhetem, hogy egyáltalán elmentem felvételizni. Már sokszor elmondtam, hogy az apám tiltott a pályától, de a mamám, amikor megtudta, hogy mégiscsak szeretnék jelentkezni, abszolút bátorított és cinkosságot vállalt velem.

Úgy beszéltük meg, ha felvesznek, akkor megmondjuk, ha nem vesznek fel, akkor meg sem említjük, hogy megpróbáltam.

Mindig, mindenben nagyon segített. Gyerekkoromban nagyon jó kapcsolatunk volt. Apám halála után kicsit bonyolultabb lett a dolog. Egyáltalán nem akarta, hogy elmenjek Kaposvárra. Hívtak pesti színházak is, és ő győzködött, hogy maradjak Pesten, mert itt lehet karriert építeni. Viszont én pontosan tudtam, hogy ha meg akarom tanulni a szakmát, ahhoz nagyon sok főszerepet kell eljátszanom. Muszáj elmennem vidékre, mert ott megkaphatom az összes létező nagy feladatot. Ezen volt egy kis vitánk, de aztán belátta, hogy igazam van. Emlékezett rá, hogy az ő miskolci egy éve kevés volt. Összesen két főszerepet játszott, a Warrenné mesterségét és az Antigonét.

Minden színésznő pályájának az elején sok a bizonytalanság. Ha tovább lent marad, megerősödik színészként, megkapta volna azokat az emberpróbáló szerepeket, amikben fejlődni tud, jobban ki tudott volna állni később magáért, miután feljött a Nemzetibe. Mert ott aztán elég mostohán bántak vele.

– Azt nem sikerült kiderítenem, hogy játszottak-e együtt.

– Nem. Egyedül Bacsó Péter filmjében, a Banánhéj keringőben volt egy közös jelenetünk. Ő játszotta az anyámat.

– Tegnap, az interjúra készülve újra néztem A vörös grófnőt. Emlékszem, annak idején milyen népszerű volt, és meglepett, hogy az alakítása ma is mennyire frissnek, hitelesnek hat, nem érezni rajta semmi porosságot. Nem ez volt az első filmszerepe, de úgy emlékszem, ekkor figyelt fel önre igazán a közvélemény.

– Igen. A Kettévált mennyezettel nyertem az első külföldön díjam, de azt nem játszották olyan sokat a mozik.

Ezzel együtt nekem sok bajom volt a Vörös Grófnővel. Történelemkönyv szagú volt az összes dialógus.

Az író-rendező, Kovács András ragaszkodott a saját szövegéhez. Én sok helyen máshogy mondtam volna, hétköznapibban, de ő nem nagyon engedte. Ezért aztán nehezen ment a forgatás. Azt viszont nagyon élveztem, hogy ekkora feladatot kaptam. Önmagában is euforikus megkapni egy ekkora szerepet, amikor hemzsegtek körülöttem a jobbnál jobb színésznők. 110 napos forgatás volt! Öt hónapon át forgattunk. Amellett, hogy majdnem minden nap, sokszor több mint 12 órát forgattam, folyton ruhapróbáim voltak. Ha nem volt a filmben 60 ruhám, akkor egy sem. Elképesztő munka volt, de nagyon élveztem, főleg az első részt. A második rész már nehezebb volt, mert ott aztán végképp mi mondtuk föl a történelem leckét.

– Annyi párhuzam talán van a Mary Page Marlow és A vörös grófnő között, hogy ott is és itt is 10-15 év telik el az ön által játszott karakter életében.

– Ez benne a kihívás. Azért színész a színész, ezért megyünk erre a pályára, hogy mindenféle kort, mindenféle embert eljátszhassunk. Emiatt különösen jó feladat a Mary Page, igazi csemege. Amikor először, 3 éve elkezdtük, Borbély Alexandrával játszottuk ketten az összes szerepet. De tény, hogy a szerző eredetileg hat nőre írta, tehát most játsszuk majd pontosan. Egy szereplőt így is spórolunk, de szerintem most nagyon jól van kiosztva.

– A koncepcióváltást Alexandra távozása okozta? Laikusként nézve ez akár lefokozásnak is tűnhet.

– Kifejezetten erősíteti az előadást, hogy többen játsszuk!

– Hőnig Emmával, a gyerekszereplővel együtt öten játsszák ugyanazt a személyt. Négy különböző művész egyéniség. Próbálták valamennyire közelíteni az alakításukat, a szerepfelfogásukat? Hiszen végsősoron mégiscsak ugyanazt az egy embert jelenítik meg.

– Nem kerestünk külsőségeket. A sorsunk hasonló. Mindegyik Mary Page körömszakadtáig küzd. A férfiak pedig többnyire, szerepük szerint lenyomják őt. Nem az volt a lényeg, hogy mindenki szőke legyen, vagy barna.

Ez a darab mindannyiunkról szól, az összes nőről.

Különösen most, amikor felerősödött a kérdés: hogyan bánnak velünk, és miként lehetne másképp.

– A három női generáció, az anya, Mary Page és az ő lánya, Wendy ugyanabban a kiszolgáltatott helyzetben vannak, de reményt ad, hogy Wendy, a legfiatalabb, úgy tűnik, már képes kilépni ebből az ördögi körből és kezébe veszi a sorsát.

– Hozzáteszem, hogy az anya, Roberta sorsát – Pálfi Kata játssza – nem nagyon ismerjük, de azt látjuk, hogy szeretőnek kellett, feleségnek már nem. Ő sem véletlenül lett olyan, amilyen. Mindenki hurcolja magával a maga puttonyát. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az utolsó jelenetben a patyolatból kilépve vigyek magammal két batyut, legyen a kezemben két nagy teher. Ami a darabbéli lányomat Wendyt illeti, ő valóban fény az alagút végén. Most már talán máshogy fognak a nőkhöz viszonyulni.

– Óhatatlan, hogy a darabot látva az ember a #metoo mozgalomra gondol.

– Persze. Nem véletlenül írta meg most a darabot a szerző, Tracy Letts.

– Egymás után pattantak ki a zaklatási botrányok, van saját #metoo története?

– Nagyon erős saját élményem is van, de úgy döntöttem nem akarok megszólalni, nem is fogok beszélni róla. Egyébként meg jó lenne egészséges egyensúlyt találni az ügyben. Ne veszítsék el a nők a természetes késztetésüket arra, hogy vonzóak legyenek, hogy megforduljanak utánuk a pasik.

Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az továbbra is hadd essen jól! Amerikában átestek a ló túloldalára, most már mindenért perelni lehet. Ez sajnálatos hülyeség.

Viszont az nagyon fontos, hogy akit bántalom ér, tudjon hova fordulni tanácsért, orvoslatért. Segítsenek neki, és neki segítsenek. Ne gondolja azt, hogy nincs menekvés. Az pedig a legnagyobb bűn, ha gyerekekkel történnek ilyen dolgok, az főbenjáró, hiszen ők végtelenül kiszolgáltatottak, sérülékenyek és az egész életükre kihat a bántás.

– A szakmán belül érezhető változás?

– Szerintem igen.

– Mit hoz a jövő, milyen feladatok várnak még Önre az előttünk álló évadban?

– Csak terveink vannak. Visszahoznánk a Nem félünk a farkastólt, Albee remekét, amit Rudolf Péterrel játszunk, de már Fehér Tiborral Nick szerepében. Azért nem tudok véglegeset mondani, mert beláthatatlan a jövőnk.

Nem tudjuk, mi lesz velünk télen, hogyan fizetjük a számláinkat, jön-e majd a néző.

Aztán az évad végén, májusban megint tervezünk valami nagyszabásút, amiben benne lennék. Annyit elárulhatok, hogy Shakespeare-darab.

Hamarosan látható lesz a Pepe című sorozat második évada, most zajlanak a forgatások. Épp tegnap hívott Dés László, hogy májusban megint lesz egy nagy koncert, ezúttal az Arénában, a legújabb csapattal: Für Anikóval, Mácsai Pállal és Nagy Ervinnel közösen éneklünk majd megint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobb Agatha Christie-filmje: Ecc, pecc, ki lehetsz?
Amit nem Agatha Christie írt, de mégis ott lebeg a szelleme. Igazi modern ki-tette-krimi a mozikban.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2022. szeptember 28.


Link másolása

Adott a londoni West End, egy remekül futó darabbal, az 1950-es években. Agatha Christie Egérfogója a mai napig örökérvényű, végtelenül szórakoztató krimi. Épp a századik előadását ünnepli a társulat, amikor drámai módon tetőzik az este: a darab hollywoodi rendezőjét csúnyán vérbe fagyva találják a színpad közepén, mondhatni színpadiasan beállítva.

Adrien Brody (a rendező) szerencsére nemcsak az első jelenetekben látható, mert flashbackből sincs hiány a filmben, ami maga a krimi királynője előtti főhajtás, színházi kikacsintós vígjáték és könnyed eleganciával levezényelt szórakoztató moziélmény.

Na de térjünk vissza a vérbe fagyott Brodyhoz,

akinek egy megátalkodott gyilkos még a nyelvét is ki akarta tépni, állapítja meg a gyorsan kiérkező detektív Sam Rockwell szokásosan briliáns alakításában.

Mellette okvetetlenkedik Stalker közrendőr (Saoirse Ronan végig iszonyú vicces, ahogy nem képes leállni az okoskodással és előre letartóztat fejben már mindenkit, aki kicsit is gyanús, aztán a végén persze mégis ő lesz az egyik megoldókulcs). Mondanunk sem kell, hogy a megfáradt, magánéleti búbánatát alkoholba fojtó Stoppard felügyelő (Rockwell) és a pörgő fiatal nő párosa lesz a film egyik mozgatórugója, az ő nyomozásuk, első pillantásra esetlen működésük vezet a megoldáshoz, ahogy anno az Agatha Christie is remekül kitalálta és a filmben is elhangzik:

kell valami furcsaság, valami szerencsétlenül emberi a nyomozóban, hogy a néző neki drukkoljon, csak esetünkben nem a dagi Poirot hívja össze a gyanús szereplőket egy nagy beszélgetésre, hanem a bizonyítási kényszeres, lelkes újonc és a megfáradt, sánta felügyelő igyekeznek megoldani az ügyet.

Amiben természetesen mindenki gyanús, betekinthetünk a színház korrupt és mocskos kulisszái mögé, miközben a rendező és a forgatókönyvíró, akárcsak Christie a regényei lapjain, úgy manipulálják a nézőt mindentudó és mindent elrejtő elbeszélőként, hogy tényleg nem sejteni, mire lyukad majd ki a sztori.

A történet sorozatosan átver bennünket, akárcsak a nyomozókat. Közben formai trükkökkel operál: hol a krimi műfajára reflektál poénokkal, hol az Egérfogót idézi meg meta-elemként, hol ki-kikacsint a nézőre – akár konkrétan a szereplőket a kamerába beszéltetve –, mintha azt üzenné: látjátok, milyen jó játék ez? Főleg, ha az ember arra is kíváncsi,

merre fejlődik az utóbbi években reneszánszát élő klasszikus who done it-zsáner, azaz a ki-tette rejtélyre épülő csűrt-csavart sztorijú nyomozós, klasszikus krimiműfaj, melynek egyik csúcsdarabja a Knives Out (Tőrbe ejtve) volt a közelmúltban.

Nem beszélve arról, hogy Kenneth Branagh sem véletlenül húzta elő a Christie-klasszikusokat és adaptálja őket sorban. A Christie-i hagyományokhoz biztos húzás visszanyúlni, megújítani vagy megugrani a magasra tett lécet meg pláne.

Az Ecc, pecc vizuálisan, ritmusában, ötletes dramaturgiai és vágási megoldásaival jópofa, de mégis kisebb bravúr, mint a Knives Out, de jókat lehet nevetgélni rajta, találgatni és drukkolni. A megfejtés nem vág fejbe különösebben, a katartikus lezárás is elmarad, de még mindig a zsáner eredetibb darabjai közé tartozik, amit filmnyelvi ötletessége, képei, remek alakításai, eredeti szemszögváltásai miatt még akár újra is nézhetünk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Új klip: Megjelent Kulka János legelragadóbb dala az érkező lemezéről
Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak és a nyüzsgés megszűnik.

Link másolása

Különleges természeti jelenségnek lehetünk fül- és szemtanúi a zene segítségével, mert megérkezett „a Hold a párkány szélére ül”.

Kulka János színművész hamarosan megjelenő, személyesen dedikáltatható kiadványának harmadik előfutárában, az „Esti dal”-ban hangzanak el ezek a sorok, amely az egyik legszebb szerzemény a korongról. Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak, és a nyüzsgés megszűnik.

Az október 7-én debütáló, sorban harmadik ’Pálmaszív’ című nagylemez hét évig készült - Tövisházi Ambrus zeneszerző és Tariska Szabolcs szövegíró a színész betegsége előtt kezdtek a közös munkába, és az „Esti dal” volt az első olyan, közös felvétel, amelyet Kulka János élőben is előadott, köztük a legendássá vált utolsó, Müpás koncertjén.

„A Merényi Dávid által rendezett, különleges kameramozgással felvett videóetűd legnagyobb kihívása talán az volt, hogy mik legyenek azok a tárgyak, amelyek körülveszik a színészt - az eredmény bár rövid, de semmihez nem hasonlítható, érzelmes mozgóképes élmény lett” – osztotta meg a szerzőpáros a zeneszámhoz társuló kisfilm hátterét.

A napokban Kulka János további örömhírt jelentett be hivatalos Facebook-eseményében, ugyanis az előadó személyesen is dedikálja a hallgatók frissen megszerzett fizikai példányát október 11-én, 16 órakor az MG Records Lemezboltban.

Az albummegjelenés további fejleményeiről bővebb infók ITT

VIDEÓ: Kulka János - Esti dal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk