KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Down-szindrómásokat támogatott saját sörével a Quimby

Összefogtak az egyik leghíresebb magyar főzdével, így született meg Az ördög magyar hangja. Az első 100 palack árát jótékony célra fordították.

Link másolása

A népszerű zenekarok által inspirált söröknek külföldön komoly hagyománya van, jó néhány (például az Iron Maiden, az AC/DC vagy éppen a Metallica söre) Magyarországra is eljutott. Hazai együttesek körében viszont ez eddig nem igazán volt jellemző.

Most azonban a Quimby összefogott a kisüzemi MONYO Brewing főzdével, az együttműködésből pedig megszületett Az ördög magyar hangja: egy izgalmas, vörös IPA, amit február 14-én a zenekar társaságában vertek csapra először a Neked Csak Dezsőben.

Az együttműködés nem pusztán névleges, hiszen az, hogy milyen típusú és ízvilágú sör készüljön, teljes mértékben együttes döntés volt. Természetesen a zenekar és a sörfőzde tagjai már a közös ital tervezésének a legelején eldöntötték, hogy 

„csak a színe legyen vörös.”

quimbysor1quimbysor2

A projekt felelőse a zenekar részéről a trombitás, Kárpáti Dódi volt, aki az ízvilág meghatározásától kezdve a kóstolásokon át egészen a sörfőzésig mindenből kivette a részét. Malátát roppantott, adagolta a komlót a sörhöz, sőt még trombitadallamokkal is segítette a főzést.

"Az egész azzal kezdődik, hogy mi felfedezzük a kreativitást egy csomó minden másban is, mint a saját zenénkben. Személy szerint csak jó élményem van, ami a MONYO söröket illeti, hiszen teljesen más, nem lehet semmilyen másfajta sörhöz hasonlítani.

Szerintem amit csinálnak, az költészet, alkoholos italok újfajta értelmezése, úgyhogy engem azonnal meggyőzött"

– mesélte. A sör ízvilágáról Németh Antal, a MONYO Brewing sörfőző mestere a következőket árulta el: „Néhány kis mennyiségű (10-20 liter) házi tesztfőzet után elhatároztuk, hogy a sörforradalom zászlóshajóját, az India Pale Ale-t választjuk. Ezt az IPA-t egy nagyon izgalmas és elegáns Mosaic komlóval főztük és hidegkomlóztuk, aminek eredménye egy nagyon friss, illatos, citrusos és markánsan keserű sör, amit bárki könnyen és gyorsan megkedvelhet.”quimbysor3quimbysor4

Dódi hozzátette, leginkább azt várja a Quimby-sörtől, hogy "jó érzés legyen inni, beszélgetni közben, jó helyzeteket teremtsen, jó irányba menjen tőle a világ."

Miután elkészült a nedű, a grafika készítésébe egy harmadik kreatív csapatot, a Graphasel Design Studiót vonták be. Az együttes tagjai saját magukat definiálták és a stúdió ez alapján készítette el a rajzokat a zenészekről a MONYO Brewing szürreálisan meseszerű világában.

Mivel mind a Quimby, mind a MONYO Brewing számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért 100 palackot a zenekar tagjai dedikáltak, amikből a bemutatón az összes példány el is kelt.

Az ebből befolyó összeget a kőbányai Down Alapítvány Gondozóházának juttatják el, akik több ízben segítettek a MONYO Brewing exkluzív söreinek a csomagolásában.

Az ördög magyar hangját az alábbi helyeken kóstolhatod meg: KATT IDE!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk