KULT
A Rovatból

„Egy japán rajongónk 200 kilométert utazott, hogy láthasson bennünket” – Ázsiában turnézott a Bohemian Betyars

Két hét alatt 10 koncertet adott a magyar zenekar Dél-Koreában és Japánban, ottani élményeikről beszélgettünk velük.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. október 31.


Link másolása

Eddigi leghosszabb ázsiai turnéján van túl a Bohemian Betyars. Három dél-koreai koncerttel kezdtek, amelyek közül az egyiket az országot Észak-Koreától elválasztó demilitarizált övezetben tartották. Utána Japánba utaztak tovább, ahol hét bulijuk volt, köztük az ország egyik legnagyobb fesztiválján. Szűcs Levente énekes-gitárost és Fehér Gábor basszusgitárost kérdeztük a hazaérkezésük után.

– A Covid óta első alkalommal tértetek vissza Ázsiába. Mi változott az elmúlt 3 évben?

Szűcs Levente: Szerencsére nem visszalépés történt az előző ázsiai turnénk óta, sokkal inkább előrelépés: több embernek, jobb időpontokban játszhattunk, mint korábban. Viszont arrafelé még eléggé előtérben van a Covid, főleg Japánban. Gyakorlatilag mindenki maszkot visel, a beutazási szabályok is kifejezetten szigorúak. Pár nappal az indulásunk előtt annyit enyhítettek, hogy akinek megvolt a három oltása nyugati vakcinából, annak nem kellett mellé PCR-tesztet is elvégeztetnie. Szóval elindult a lassú nyitás, de összességében még mindig abban a paranoiában vannak, mint mi voltunk két évvel ezelőtt.

– Akkor hogy valósulhatott meg mégis ez a turné?

Szűcs Levente: Úgy, hogy lassan azért nyitnak ők is. Például az Asagiri Jam fesztivál, ami az egyik legnagyobb az egész országban, normál esetben 15 ezer fős, most pedig 9 ezren voltak. A bárokban viszont nem tűnt úgy, mintha érvényben lenne bármilyen létszámkorlát.

Fehér Gábor: Este 10 után már Tokióban is elég sokan csak az állukon hordják a maszkot. Van azért ellenpélda is, az utolsó hétvégén voltam raftingolni, és ott két japán még evezés közben is maszkot viselt. Igaz, Japánban már a Covid előtt is elterjedt volt ez.

– Hogyan dőlt el, milyen városokat ejtetek útba?

Szűcs Levente: Erről az ottani menedzserünk döntött. A fő cél az volt, hogy az Asagiri Jamen mindenképp fellépjünk, mivel ezt már három évvel ezelőtt is terveztük, de akkor egy tájfun miatt az utolsó pillanatban az egész fesztivált lemondták.

Utólag visszagondolva jobb is, hogy így történt, mert most sokkal profibban és felkészültebben állhattunk színpadra. Illetve az is rossz lett volna, ha fellépünk, esetleg megnyílik előttünk egy csomó másik lehetőség, majd néhány hónapra rá kitör a Covid. Most viszont letettük a névjegyünket és lehet tervezni a folytatást.

Fehér Gábor: Külföldiként játszani egy ilyen fesztiválon elég nagy presztízs. Akinek sikerül bekerülnie, az rendszerint elegendő referenciát szerez ahhoz, hogy odafigyeljenek rá és további turnékra is lehetőséget kapjon.

Szűcs Levente: Érdekes az is, hogy bár Japán lakossága több mint tízszer akkora, mint Magyarországé, az egész országban összesen van három nagy fesztivál.

– Hogy sikerült bekerülnötök?

Fehér Gábor: A menedzserünknek van egy slotja (vagyis szabadon felhasználhatő idősávja), ahová minden évben be tud rakni valakit, és most bennünket választott. Őt még 2018-ban ismertük meg, amikor egy szöuli showcase fesztiválon játszottunk. Előzetesen végignéztük, milyen szakmabeliek lesznek ott, és róla többen is mondták, hogy mindenképp beszéljünk vele, mert ő az „atyaúristen”.

Meghívtuk a koncertünkre, és miután vége lett, bejött a backstage-ünkbe. Előadott egy teljesen valószínűtlen sztorit, hogy japánként az argentin fővárosban, Buenos Airesben nőtt fel, mivel a szülei séfek, és meg akarták csinálni ott az első japán éttermet. Kiköltöztek, és a szomszédjukban egy Szabó nevezetű család lakott.

Szűcs Levente: Emiatt adott volt a kötődése a magyarokhoz, ezért amikor látta, hogy egy magyar zenekar is játszik az említett fesztiválon, nem volt kérdés, hogy megnéz bennünket. Így is tett, és elmondása szerint szerelem volt első látásra.

– A közönségben voltak olyanok, akik már ismertek benneteket korábbról, és direkt miattatok jöttek?

Szűcs Levente: Kicsit szürreális, de többen voltak olyanok is, akik már a koncert előtt a mi pólóinkat viselték, mivel vettek az előreküldött merch-ből. Koreában is akadtak olyanok, akik már a beállás alatt ott álltak és integettek az első sorban. Még magyar zászló is volt náluk, végig integettek, a végén odajöttek fotózkodni is... Egészen hihetetlen.

– Magyarokkal is találkoztatok a koncerteken?

Fehér Gábor: Csak nagyon kevéssel, a külképviseletek dolgozóin kÍvül talán 6 vagy 8 magyar lehetett összesen.

– Milyen különbségek vannak az európai és az ázsiai közönség hozzáállásában?

Szűcs Levente: Ott sokkal jólneveltebbek. A fesztiválon eleve reggel 10-11 körül kezdődnek a koncertek, este 9-re pedig vége is az élő zenének. Szemetelés nyilván szóba sem jön – egyébként az egész helyszín annyira gyönyörű, a Fuji hegy lábánál van egy nemzeti parkban, hogy neked se jutna eszedbe –, és a fák tövét vagy a bokrokat sem használják vécének. Inkább kiállják a végtelen sorokat a toi toi előtt, szóval abszolút tisztelettudó mindenki.

Alkoholt azért isznak, ha pedig beindul a buli és feloldódnak például a mi zenénkre, még több őrült jelenetet tudnak produkálni, mint amit itthon megszokhattunk. Valószínűleg ilyenkor engedik ki a gőzt, ami a mindennapok során a szigorú, hierarchikus munkahelyi környezetben felgyülemlik bennük. Ráadásul sokaknak ezek voltak az első koncertjei a Covid óta, emiatt és érezni lehetett az óriási felszabadultságot.

– A koreai és a japán közönség eltér valamiben?

Fehér Gábor: Koreában jóval erősebbek az európai, vagy inkább az amerikai kulturális hatások. Többet isznak, nem olyan óriási a fegyelmezettségük, illetve angolul is jobban beszélnek. A színpadról is észrevehető volt, hogy keményebben tudnak bulizni.

– Játszottatok egy fesztiválon a két Korea közötti demilitarizált övezetben is. Ez milyen élmény volt?

Szűcs Levente: Nagyon jó, bár elég fáradtak voltunk, mivel ez volt az első koncertünk a megérkezésünk után. Ráadásul az indulás előtti este még Nyírbátorban léptünk fel, onnan hazaértünk hajnal 3-kor, majd két óra alvás után indultunk a reptérre.

Leszálltunk Szöulban, jött értünk a busz és már vitt is tovább bennünket a fesztiválra, ami további két és fél, három óra utazás volt. Akkor már elég durván kijött a jetlag rajtunk, de miután odaértünk, egyből menni kellett a beállásra. Ezt követően aludtunk újabb egy órát, majd kezdődött a koncert.

Fehér Gábor: Utána pedig megint buszba raktak bennünket és már mentünk is tovább egy másik városba. Intenzív volt, annyi biztos.

Szűcs Levente: Viszont ott is egészen elképesztő fogadtatásban volt részünk. Van róla fent videó is, ahogy körtáncolnak, pogóznak, vonatoznak, sőt még arról is, hogy három ember ül egymás nyakában óriási zászlókkal. Mindenhol végtelenül boldog tekinteteket láttunk a közönségben.

– Milyen emlékezetes pillanatok voltak még?

Szűcs Levente: Japánban nagyon tetszett, hogy sokat voltunk vidéken, körbejártunk egy egész nagy területet. Iszonyúan finom rameneket ettünk, elmentünk egy kikötői kis faluba is, ahol a frissen fogott tonhalat tálalták fel... Szóval gasztronómiai élményekből sem volt hiány. Az utolsó koncertünk pedig óriási hegyek között volt (kicsit olyan helyen, mintha a japán Tátra lenne), ez a gyönyörű táj is nagyon feltöltött bennünket. Ráadásul ide már Kakas (Palágyi Máté hegedűs-énekes – a szerk.) felesége is megérkezett, akivel a turné előtt néhány héttel házasodtak össze, és itt maradtak nászúton. Nagyon vicces volt, hogy utoljára az esküvőn buliztunk együtt, majd egy hónap elteltével Japánban folytattuk.

Fehér Gábor: Szintén Japánban történt, hogy egy nagyon kicsi pincében játszottunk, ahol nem volt szinte semmi levegő. Nagyjából 30 ember zsúfolódott be rajtunk kívül, gyakorlatilag ömlött rólunk a víz. Nagyon örülök, hogy sikerült lenyomni ezt a bulit, mert ott és akkor nem volt annyira jó élmény... Koreában viszont fantasztikus volt, hogy az egyik szabadtéri koncerten végig szakadt az eső, de az embereket egyáltalán nem érdekelte: türelmesen kivárták a kezdést, majd őket is tök jól meg tudtuk mozgatni.

– Az angol és a magyar nyelvű dalok fogadtatása között volt különbség?

Szűcs Levente: Már csak magyar nyelvűeket játszottunk, az angol dalok az évek során fokozatosan kikoptak a repertoárból. Ráadásul a legtöbb helyen csak nagyjából 40 percünk volt, emiatt sem éreztük azt, hogy bármelyik angol nyelvű számunk annyira erős lenne, hogy inkább azt játsszuk el, mint a Gubancos anyagát. Tervben van, hogy koncepciózusabb angol dalokat is írjunk, esetleg eleve a külföldi piacra szánva, de ezek egyelőre nincsenek meg. Szerencsére a zenénket elég jól át lehet élni nyelvtudás nélkül is.

Mélyebb, búsabb számokat egyébként annyira nem is vettünk elő, kivéve a Csavargót. Ez is vicces sztori: van egy rajongónk, aki már négy vagy öt éve, az első vagy a második japán turnénkon is megjelent, akkor és most is 200 kilométert utazott, hogy ott lehessen a koncertünkön. Kiderült, hogy teljesen véletlenül találta meg a YouTube-on a Csavargót, de azonnal beleszeretett. Annyira, hogy amikor Európában járt, direkt eljött Magyarországra, hogy felkutassa a lemezünket. Több lemezboltba is elment, mire végül sikerült megszereznie.

Szóval most újra ott volt, hozott magával egy ajándék konyakot, és reménykedve kérdezte, hogy ugye játsszuk a Csavargót? Eredetileg nem terveztük, mivel nem volt nálunk tambura, és a 40 perces szettbe se annyira fért bele, de olyan szomorú lett, amikor mondtuk neki, hogy végül csak az ő kedvéért eljátszottuk. Ott állt az első sorban teljes önkívületben, végig üvöltötte a szöveget, miközben folytak a könnyei. Olyan boldogságot okoztunk neki, hogy bőven megérte módosítanunk az eredeti tervet.

– Anyagilag mennyire érte meg a turné?

Fehér Gábor: Kakas tervezi a büdzsét, szóval ezt még nem tudjuk biztosan, de reméljük, hogy legalább nullszaldósra sikerült kihoznunk.

– Mi a következő kitűzött célotok külföldön?

Szűcs Levente: Elvileg ha jó bulit csinálsz az Asagiri Jamen, az belépőkártya a másik nagy fesztiválra, a Fuji Rockra. Mivel a menedzserünknek oda is van kontaktja, bízunk benne, hogy ha nem is jövőre, de 2-3 éven belül lehetőséget kapunk. Ha hasonlítani kellene, az előbbi felel meg talán a VOLT-nak, az utóbbi pedig a Szigetnek. Ezen kívül ami új országként tervben van, az Kanada, két koncertet már lekötöttünk jövő nyárra. Nincs kizárva, hogy az USA-ba is átmegyünk, de mivel ez a fesztiválszezon közepén lesz, mérlegelni kell, meddig maradjunk ott – a teljes augusztust beáldozni, amikor Magyarországon és Európában is játszhatnánk, nem biztos, hogy megérné.

Fehér Gábor: Mielőtt bejött a Covid, januárban még játszottunk egy amerikai showcase fesztiválon, ahol rengeteg kontaktot sikerült összeszednünk. Most próbálunk ezek közül minél többet felmelegíteni. Szerencsére a két kanadai buli fedezi a repjegyünket, ezért bízunk benne, hogy sok szervezőnek vonzóak lehetünk, ha már úgyis ott vagyunk a kontinensen.

– Új dalok és lemez tervben van?

Szűcs Levente: Május óta szinte egyáltalán nem tudtunk dalokat írni, mert folyamatosan úton voltunk, novembertől viszont a heti 1-2 hétvégi koncert mellett jobban rá fogunk érni.

Főleg kooperációkat tervezünk, közös dalokat szeretnénk kihozni magyarokkal és külföldiekkel egyaránt, ahogy a Parno Graszttal is tettük. A külföldiek közül a német Bukahara zenekarral barátkoztunk össze a legutóbbi ottani turnén, de itthon is több ötletünk van, kivel csinálnánk szívesen ilyet. A terv az, hogy először megírjuk a saját részünket, télen pedig már náluk pattogna a labda, hogy ők is hozzátegyék a magukét.

Fehér Gábor: Olyanok leszünk, mint a rapperek, mi is csak feateket fogunk kiadni... (nevet)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Barry Newman, a Petrocelli-sorozat sztárja
A színész 1974-ben kapta meg Anthony Petrocelli szerepét, és összesen 44 részt forgattak le a szériából.

Link másolása

92 éves korában meghalt Barry Newman színész, akit Magyarországon a legtöbben a Petrocelli című bűnügyi sorozatból ismerhettek. A színész még

május 11-én hunyt el egy NewYork-i kórházban, a felesége azonban csak most erősítette meg a halálhírét.

Barry Foster Newman 1930-ban született Bostonban, szülei első generációs bevándorlók voltak. A középiskola után a Brandeis Egyetemen tanult antropológiát, de komolyzenei képzést is kapott: kiválóan játszott szaxofonon és klarinéton is.

Az egyetem után bevonult a seregbe, majd miután leszerelt a Columbia Egyetemen kapott ösztöndíjat, hogy megszerezhesse a doktori címet antropológusként. Miután New Yorkba költözött egy barátja meghívta egy órára a legendás Lee Strassberg színiakadémiájára. Itt szeretett bele a színészetbe, és mindössze öt hét után ott is hagyta az egyetemet, hogy Strassbergnél tanulhasson.

Anthony Petrocelli szerepét 1974-ben kapta meg, az NBC-nek készített sorozat három évada alatt összesen 44 részt forgattak le. A szériát Magyarországon azonban csak a '80-as években mutatták be, így

mire Newman nálunk sztár lett, addigra Hollywoodban már leszálló ágban volt a karrierje.

A sorozatot követően több híres filmben is kapott kisebb szerepeket, de ezek nem hozták el számára az igazi áttörést.

Newman utoljára 2009-ben forgatott filmet, ezután már inkább producerként tevékenykedett.

(Forrás: Blikk, The Hollywood Reporter)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Gyereket csinált a házvezetőnőnek, szégyelli, hogy az apja náci volt és börtönnel is fenyegették – Az Arnold Schwarzenegger-portré
Arnie, Osztrák Tölgy, Conan, a republikánus, Stájer Tölgy, The Governator, a Menekülő Ember, Conan, a kormányzó, A Gép – ilyen és ehhez hasonló beceneveket kapott az évek során egykori szomszédunk, a Thalban született Schwarzenegger. Egy elképesztő életút krónikája.

Link másolása

Jelenleg is a Netflix sorozat-népszerűségi listájának 1. helyén trónol Arnold Schwarzenegger új streaming-sorozata, a Fubar, ennek apropóján elmeséljük a világsztár életttörténetét.

Arnold Schwarzenegger nevét mindenki ismeri. Talán a legismertebb színész világszerte. Persze nem csak a neve, a karrierje és az élete is rendkívüli, hiszen a hírnév elérése és pályájának korai évei a legkevésbé sem voltak egyszerűek. Még talán a megrögzött rajongói közül sem tudja mindenki, mennyit küszködött az egykori testépítő azért, hogy sikeres legyen.

Schwarzenegger gyerekként az élet fájdalmaira gyakran a filmekben keresett gyógyírt, a lelki megterhelésekre pedig vigaszt.

Álmodozó volt. Nem egy boldog családban nőtt fel, és még a karrierje elején is szorongott, azonban nem engedte, hogy a korai rossz tapasztalatai megakadályozzák abban, amit eltervezett magának: a világ figyelmét, a sikert, a csillogást, és hogy bármibe is fog, abban ő legyen a legjobb.

Családi tűzfészek

Arnold Alois Schwarzenegger 1947. július 30-án született Ausztriában, azon belül is egy Thal nevű kis mezővárosban, Stájerországban. Olyan szülőkkel nőtt fel, akik a „kemény szeretetben hittek”, ahogy egyszer Arnie mesélte. Az édesapja, Gustav Schwarzenegger egy alkoholista rendőrfőnök volt, és szigorú katolikus neveltetésben részesítette a fiait. Azt sem titkolta, hogy a két gyermeke közül az idősebbik Meinhardot részesítette előnyben, és a fizikai büntetésektől sem riadt vissza: gyakran megverte Arnoldot.

„Akkoriban Ausztriában egészen más világ volt. Ha valami rosszat tettünk, vagy nem engedelmeskedtünk a szüleinknek, bizony nem kímélték a vesszőt” – emlékezett vissza a színész.

Bizonyos médiumok (többek közt a The Guardian) beszámolói szerint Gustav szerepet játszott a második világháborúban is, méghozzá a náci párt tagjaként. „Senkit sem tölt el büszkeséggel, amikor megtudja, hogy az apja náci volt”

– mondta később Marvin Hier rabbi, a Simon Wiesenthal Központ munkatársa, akit Arnold azért keresett fel, hogy többet tudjon meg apja kapcsolatáról a náci párttal. „De Arnold nem az apja, őt annak alapján kell megítélni, aki” – tette hozzá a rabbi. A színész emiatt elhidegült Gustavtól, éveken át nem kívánta tartani vele a kapcsolatot.

Iskolásként a kis Schwarzeneggert nem nyűgözték le a különféle tudományok, nem is jeleskedett bennük, a fitnesz azonban mindig is izgatta. A beszámolók szerint a kemény otthoni körülményei ellenére lelkes és vidám gyerek volt, akit kifejezetten vonzott a foci, és végül a testépítésben találta meg élete célját.

 

„Nem szerettem, amikor megnyertünk egy meccset, és nem kaptam személyes elismerést” – magyarázta később Arnold, hogy miért döntött a testépítés mellett a csapatsportokkal szemben. Ki akart tűnni a tömegből, és nem félt keményen megdolgozni érte. Amikor elkezdett súlyokat emelni, a szülei értetlenkedtek, nem igazán értették fiuk megszállottságát. Schwarzenegger válasza egyszerű volt: erős és izmos akart lenni, nem mellesleg pedig a legjobb abban, amit csinál. Azt a vágyát sem titkolta sokáig, hogy átköltözne az Egyesült Államokba, és világszerte ismert színészként csillogna. Az apja úgy gondolta, hogy a fiának túl élénk a képzelőereje, amiért ilyen álmokat dédelget, ez viszont nem állította meg Arnoldot, aki keményen dolgozott a testén, minden egyes nap órákon át edzett a neves testépítővel, Kurt Marnullal.

Emiatt pedig majdnem börtönbe is került 18 éves korában. Nem fejezte be ugyanis a kötelező katonai kiképzését, mivel úgy döntött, hogy jelentkezik a Mr. Europe testépítő versenybe, így engedély nélkül elhagyta a katonai tábort.

Ez végül a javára vált, hiszen őt hirdették ki győztesnek, a meglógása miatt azonban azzal riogatták, hogy börtönbe kell vonulnia néhány napra. Arnold elmondása szerint végül azért engedték el, mert a magas rangú tisztviselők együtt éreztek vele, és támogatták a testépítés iránti szenvedélyét.

Tragédiák sora

Az 1971-es év pokoli volt a Schwarzenegger család számára. A színész idősebb testvére, Meinhard ugyanis elhunyt egy autóbalesetben, Ausztriában. Ekkor Arnold már az USA-ban élt (túl volt első filmjén, a nem mellesleg minden idők egyik legrosszabb mozgóképeként emlegetett 1970-es Herkules New Yorkban-on is), ám állítólag az apjával való feszült viszonya miatt nem utazott haza, kihagyta a fivére temetését. Gustav pedig éppen egy évvel Meinhard halála után halt meg, 1972 decemberében egy grazi kórházban agyvérzést kapott. Arnold ezúttal is távol maradt a búcsúztatástól. Később elmondta, hogy amikor az édesanyja, Aurelia megkérdezte tőle, részt vesz-e a temetésen, azt felelte: „Nem, már túl késő. Meghalt, és már semmit sem lehet tenni.”

A jelenség

Schwarzenegger mindössze 20 éves volt, amikor megnyerte a Mr. Universe-megmérettetést, majd utána még négy alkalommal övé lett a cím, sőt, többször bezsebelte a Mr. Olympia-címet is. Ez utóbbiról úgy tartják, hogy az egyik legfontosabb kitüntetés, amit egy testépítő kaphat. Ahogyan azt saját életrajzi könyvében (Életem hihetetlen, de igaz története) megírta, a testépítés szerinte pózolás, a pózolás pedig színház. „Én ezt megértettem, és szerettem is” – vallotta, majd hozzátette, sok testépítő nem igazán tudja, hogyan kell pózolni, és emiatt veszítenek a versenyeken. Innen pedig tehát számára egyenes volt az út a színészkedés felé.

A karrierje elején természetesen főként az alkatából adódó testépítős szerepeket kapott, mint például az 1976-os Maradj éhen!-ben Jeff Bridges és Sally Field partnereként.

Majd egyre többen felfedezték maguknak az angol nyelvet igencsak törő, erős akcentussal hadováló osztrák izomkolosszust, ami nem véletlen: Arnold jelenség volt.

Az 1979-es Kaktusz Jack című westernvígjátékban (a Kengyelfutó Gyalogkakukk nem hivatalos élőszereplős feldolgozásában) még a jámbor, nem túl agyas és naiv jófiút alakította a csibész Kirk Douglas ellenlábasaként, három évvel később, 1982-ben pedig már egy hatalmas karddal kaszabolta a gazokat, hiszen John Milius író-rendező őt választotta ki a Conan, a barbár címszereplőjének, így megvolt a színészi áttörés is. Innen pedig nem volt megállás, a nyolcvanas évek akciófilmes szcénáját Sylvester Stallone mellett teljesen leuralta. Conan, a pusztító (1984), Terminátor – A halálosztó (1984), Vörös Szonja (1985), Kommandó (1985), Piszkos alku (1986), Ragadozó (1987), A menekülő ember (1987), Vörös zsaru (1988), Az emlékmás (1990), valamint karrierjének megkoronázása, a Terminátor 2: Az ítélet napja (1991)… Csodás időszak volt ez Arnie számára, ráadásul a nyolcvanas évek végén az Ikrekkel (1988) elindította a vígjátékos karrierjét is, amiből szintén kijött több sikeres darab is (pl. Ovizsaru – 1990, Hull a pelyhes – 1996).

Mivel korábban nem volt lehetősége arra, hogy az oktatására koncentráljon, Arnold arra használta fel az Egyesült Államokban töltött időt, hogy befejezze a tanulmányait. A harmincas éveiben arra összpontosított, hogy távoktatásban szerezzen diplomát a Wisconsin-Madison Egyetemen. Az intézmény blogja szerint a színész a fitnesz nemzetközi marketing és üzleti adminisztráció szakon szerzett alapdiplomát 1979-ben, 1996-ban pedig tiszteletbeli doktori címet is kapott az olyan sporteseményekhez való hozzájárulásáért, mint pl. a Speciális Olimpia.

Még a kilencvenes években is abszolút eseményszámba ment, ha kijött egy friss Schwarzengger-film (Az utolsó akcióhős, True Lies: Két tűz között, Végképp eltörölni, Ítéletnap stb.), még akkor is, ha esetleg egy-egy darab gyengébben sikerült (pl. Junior, Batman és Robin, A hatodik napon). Az ezredforduló, pontosabban a 2003-as Terminátor 3 – A gépek lázadása után azonban új kihívás elé nézett.

Politika, botrány…

Arnold 2003-ban lépett be a politika világába Kalifornia állam megválasztott kormányzójaként. Egészen 2011-ig maradt hivatalában, ez idő alatt pedig távol maradt Hollywoodtól, maximum cameo- vagy mellékszerepeket vállalt csupán, azokból sem sokat, főszerepben legközelebb csak a 2013-as Erőnek erejével-lel jelentkezett.

A politikai pályafutására azonban nem egy átütő sikertörténetként emlékeznek majd. Az állami alkalmazottak sem nagyon kedvelték őt a bércsökkentés miatt, a demokraták sem tartották sokra az új adókról alkotott véleményét, a republikánusok pedig agresszívebb fellépést kívántak tőle.

Hozzátette, hogy míg egyesek azt szerették volna, hogy sokkal konzervatívabb legyen, mások azért ítélték el, mert nem volt eléggé liberális, mindenkit mást akart tőle.

Mire leadta a hivatalát, a népszerűsége 22%-ra esett vissza, és 28 millió dolláros költségvetési hiányt hagyott maga után. Pedig amikor belevágott, rendkívül népszerű volt, egyesek még azt is felvetették, hogy miatta alkotmánymódosítást hajtanak majd végre, hogy Európa szülötteként is indulhasson az amerikai elnökválasztáson.

Egy szétesett házasság

Arnold Schwarzenegger kétségkívül legnagyobb magánéleti botránya az volt, amikor bevallotta, hogy megcsalta a feleségét, Maria Shrivert a házvezetőnőjükkel. A színész ezt a lépését élete "legnagyobb kudarcának" tekinti. 2011-ben fedte fel, hogy gyermeke született a házvezetőnőjükkel, Mildred Baenával való kapcsolatából, pedig ekkoriban még Shriverrel volt együtt. A pár útjai így 34 év együttlét után váltak el egymástól, a hivatalos válásukat azonban csak 10 évvel később, 2021 decemberében mondták ki. A Kennedy-család tagjával, az újságíró-szerző Maria Shriverrel még 1977-ben jöttek össze, 1986-ban mondták ki egymásnak a boldogító igent, és négy közös gyermekük született: Katherine (1989), Christina (1991), Patrick (1993) és Christopher (1997).

A törvénytelen gyermek, Joseph Baena pedig szintén 1997-ben jött a világra, vagyis ugyanabban az évben két nő is gyermeket szült neki, csupán az utóbbit 14 éven át titkolta.

A színész később egy interjúban így nyilatkozott: „Voltak személyes kudarcaim, de kétségkívül ez volt a legnagyobb mind közül. Minden kétséget kizáróan.” A színész azt is elárulta, hogy bocsánatot kért Shrivertől és a gyerekeiktől, és hozzátette, hogy az exneje még mindig nagyon fontos a számára. „Szeretem a feleségemet. Ő és én nagyon jó barátok vagyunk, közel állunk egymáshoz. Büszkék vagyunk arra, ahogyan a gyerekeinket neveltük. Annak ellenére, hogy volt ez a dráma, együtt töltöttük a húsvétot, az anyák napját, a karácsonyt és az összes születésnapot. Mindent együtt csináltunk. Ha járna Oscar-díj azért, hogyan kell kezelni egy válást, Mariának és nekem kellene megkapnunk, mert a legkevésbé voltunk hatással a gyerekekre” – nyilatkozta a Terminátor-filmek sztárja, aki egyébként 75 évesen is nagyon boldog, hiszen épp tíz esztendővel ezelőtt, 2013-ban újra megtalálta a szerelmet a nála 27 évvel fiatalabb gyógytornász, Heather Milligan személyében.

És mi a helyzet a karrierjével? Nos, a kormányzóság óta eltelt időszak természetesen nem tudja felvenni a versenyt egykori sikerszériájával (dacára annak, hogy azóta leforgatott két újabb Terminátor-filmet: a 2015-ös Genisyst és a 2019-es Sötét végzetet), de azért továbbra is aktív maradt, nemrég például élete első sorozatfőszerepével kedveskedett rajongóinak a FUBAR című netflixes akcióvígjátékban, amellyel a True Lies-os idők kapcsán nosztalgiázik egy kicsit. Ráadásul jó ideje tervezi már az idős barbárról szóló The Legend of Conant is, ami csodás bekeretezése lenne egy súlyzókkal, töltényekkel, izgalmakkal, könnyekkel és nevetéssel teli karriernek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Vérfagyasztó gyilkosságok, amelyek elkövetőit horrorfilmek inspirálták
A Sikolytól a Péntek 13-ig számos film története megelevenedett a valóságban.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. június 03.


Link másolása

Mióta létezik a horror műfaja, sokszor elítélték az emberekre és a társadalomra gyakorolt pusztító hatása miatt. Bár a modern pszichológia óvatosan bánik a filmek kapcsán felmerülő, úgynevezett morális pánikkal, számtalan olyan brutális bűntény megesett, amelynek mintája a filmvásznon látható horror volt.

Sikoly

A lynwoodi Mario Padilla a Sikoly (1996) és a Sikoly 2 (1997) után eldöntötte: ölni fog, és 14 éves unokatestvérét, Samuel Ramirezt is bevonta a tervébe. A fiúk úgy látták, hogy a filmbeli mészárlások „klasszak” voltak, és ez a tökéletes módja a gyilkolásnak.

A 17 éves Padilló 1998-ban négy késsel és egy csavarhúzóval esett neki az anyjának, miközben Ramirez lefogta az asszonyt.

„A fiam megkéselt. Vérzek, jaj, vérzek” – mondta az anya a mentőknek a telefonba, de már nem élte túl a támadást. A fia 45-ször vágta bele a kést, miután az anyja megkérte, hogy segítsen valamit a ház körül.

„Hétéves korom óta nézek tévét. Az emberek azt mondják, ilyen korban még nem szabad tévézni hagyni a gyereket. Mást sem csináltam, mint arról fantáziáltam, hogy hogyan tehetnék meg olyan dolgokat, amiket nem tudok megtenni” – mondta Padilla.

A bíró a tárgyaláson megtiltotta, hogy bármilyen vonatkozásban is megemlítsék a Sikoly-filmeket.

Padillát életfogytiglani börtönre ítélték, feltételes szabadlábra bocsátás lehetősége nélkül. Bűntársa is életfogytiglanit kapott, amiből legalább 25 évet kellett rácsok mögött töltenie.

„A másoláshoz szükség van egy mintára, ami ebben az esetben a Sikoly volt. Számtalan oka volt, amiért ezt elkövették, de a film volt a minta” – mondta a szörnyű esetről Madeline Levine pszichológus.

Péntek 13

A 19 éves Mark Branch egy élelmiszerboltban dolgozott, és szabadidejében szeretett horrorfilmeket nézni. 1998-ban egy októberi napon Jasonnak öltözött a Péntek 13 (1980) című filmből, és megölt egy 18 éves egyetemistát Greenfieldben. Miután felmetszette Sharon Gregory hasát, mellkasát és fejét, a maszkos gyilkos eltűnt az éjszakában.

Mint kiderült, a lánynak az egyetemen írnia kellett egy pszichológiai elemzést, aminek alanyául Branchet választotta, aki meg akarta szerezni tőle az anyagot.

A nyomozók kiderítették, hogy a videókölcsönzőből Branch szigorúan véres filmeket vett ki: „minél véresebb, annál jobb”.

A házkutatás során 75 horrorfilmet, 64, megtörtént bűncselekményekről szóló könyvet, három kést, hokimaszkokat és egy machetét találtak nála.

Hajtóvadászatot indítottak Branch ellen, de már csak az autóját találták meg, mert addigra felakasztotta magát egy fára.

Bár az idegenkezűséget kizárták, ma is él az a mendemonda, hogy Greenfield lakói szolgáltattak igazságot.

Rémálom az Elm utcában

Az 1984-ben debütált filmmel új ikonikus horrorszereplő született: Freddy Krueger. A londoni Daniel Gonzalez elhatározta, hogy ő is olyan lesz, mint Krueger. Szintén hatást gyakorolt rá a Freddy vs. Jason (2003) című horror, ami után eldöntötte, hogy mindkét gyilkos karakterét megpróbálja magában egyesíteni. Pár hónappal később hosszú késeket és egy hokimaszkot szerzett be.

2004. szeptember 15. és 17. között az akkor 24 éves Gonzalez négy idős embert késelt meg, és két másikkal is megpróbált végezni.

Miután elfogták, a nyomozóknak bevallotta: szerette volna kipróbálni, milyen egy napra Freddy Kruegernek lenni. Gonzalezről később megállapították, hogy skizofrén, bár az ügyész azt mondta, ezzel szerinte csak a büntetést akarja elkerülni.

Gonzalez anyja állította, hogy a támadások előtt több hónapig nem részesült a fia orvosi ellátásban. Még kétségbeesett segélykérő levelet is írt a brit egészségügyi hatóságnak:

"Gyilkolni kell a fiamnak ahhoz, hogy segítséget kapjon? Kérem, kérem, segítsenek, nagyon sürgős!"

Az NHS később elismerte, hogy nem tettek meg mindent Gonzalezért, és bocsánatot kértek. A férfi életfogytiglani börtönbüntést kapott, amelynek második évében öngyilkosságot követett el egy CD-tokkal.

(Via ATI, Sun US)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Erős Antónia: A bakizás alattomos dolog, fel se tűnt, amikor „teniszbúvárt” mondtam teniszbravúr helyett
Az RTL híradósa arról mesélt, milyen gyakran kell improvizálnia a munkája során, belefér-e, hogy egy hír láttán elnevesse magát adás közben, és elárulta azt is, miért vállalta el a vendégszereplést Azahriah arénakoncertjén.

Link másolása

Június 9-11. között ismét megrendezik a Momentán Fesztivált, ahol három napig az improvizáció áll majd a középpontban. A Momentán Társulat egyik vendége Erős Antónia lesz, akinek közreműködésével egy rögtönzött (ál)híradót láthat a közönség.

„Napi sport, aktuális trendek, kultúra, életmód. Hogy milyen hírek várnak, azt még mi sem sejtjük – de együtt megalkotjuk őket ezen a délutánon”

– ígérik. Ennek kapcsán beszélgettünk az RTL Híradó műsorvezetőjével.

– Milyen gyakran fordul elő, hogy improvizálnod kell a munkád során?

– A híradó egy viszonylag kiszámítható műfaj, hiszen adottak a hírek, amelyeket tőlünk hallanak a nézők, de bármikor történhet valami váratlan. Például elromlik a súgógép, vagy menet közben érkezik egy új fejlemény, amit el kell mondani. A híradózás csapatmunka, a riportereknek és a szerkesztőknek nagy szerepük van, mivel ők látnak el bennünket háttérinformációkkal egy adott témáról. Ha ez bőséges és tudunk belőle válogatni, szükség esetén akár egy improvizációs helyzetben is el tudunk mondani olyan részleteket, amelyek a tudósításban nem szerepeltek.

– Szilveszterkor mindig szokott lenni összeállítás az év legviccesebb bakijaiból. Ezeket élesben is a humoros oldalukról fogod fel, vagy előfordul, hogy emészted magad utána?

– Ha egy tárgyi tévedésbe futok bele amiatt, mert nem ellenőriztem mindent elég alaposan, néha még másnap is dörmögök rajta kicsit, hogy miért nem figyeltem oda jobban. Arra viszont, ha egyszerűen csak belebakizok a szövegbe, nem lehet előre felkészülni – olyan hirtelen jön, akár egy villámcsapás, és nem is biztos, hogy észreveszem. Mondok egy példát, bár ez pont nem velem történt, hanem az egyik tudósítónkkal: néhány napja véletlenül azt mondta, hogy a minisztérium közvéleményt adott ki. Persze közleményre gondolt, de valószínűleg fel se tűnt neki, különben kijavította volna. Nekem emlékezetes bakim volt, amikor teniszbravúr helyett teniszbúvárt mondtam, és egyszerűen nem is tudatosult bennem. Szóval a baki nagyon alattomos dolog, és legtöbbször teljesen tudattalan. Éppen ezért inkább nevetésre késztet, ha észreveszed, mint mérgelődésre.

– Megesik, hogy egy hír láttán azt mondod magadban: „basszus, nem hiszem el, hogy ez igaz...”?

– Ha megnézed a magyar politikát, ez elég gyakran előfordul… (nevet) De olyan hírek is bőven akadnak, amelyeknek semmi közük a politikához, mégis röhejesen elmebetegnek tűnnek.

Ilyen volt például az a sajtgurító verseny, aminek során a résztvevők egy lejtőn lefelé rohanva próbálnak elkapni egy guruló sajtot, és közben akkorákat esnek, hogy azért szurkolsz nekik, hogy ne törjék teljesen össze magukat. Ez is az a kategória, hogy egyszerűen nem érted, ki találta ki és kinek jó az egész, mégis hagyomány lett belőle.

Csomó ilyet tudnék említeni, szerencsére ezek általában inkább jópofa dolgok, mi is próbáljuk a humoros oldalukról megközelíteni őket. Ami pedig a hazai közéletet illeti, az önmagában extrém, viszont ebbe nem érdemes belemenni, mert híradósként nyilván nem fogok minősíteni senkit és semmit.

Fotó: RTL Sajtóklub

– Híradósként hogyan tudod beletenni a személyiségedet a műsorvezetésbe? Mennyire köti meg a kezed az elvárt tárgyilagosság?

– Nagyon, hiszen alapszabály, hogy semlegesnek kell maradnunk, mindkét oldal megszólaltatásával bemutatva a valóságot. Az más kérdés, amikor valaki egyszerűen nem áll szóba velünk, de alapvetően ez lenne a feladatunk: több oldalról körbejárni egy történetet, hogy aztán a néző magában eldönthesse, mit gondol. Tulajdonképpen lehetőségünk sincs arra, hogy bármilyen jelzést adjunk.

A személyiségünk talán az imént említett viccesebb pillanatoknál mutatkozhat meg, ilyenkor látszik, hogy mi sem vagyunk állandóan mogorvák és szigorúak, amit a műfaj egyébként megkövetel. Illetve a műsor utolsó blokkjában, a „zsiráf született az állatkertben” típusú híreknél is elengedhetjük magunkat kicsit, ekkor már gyakran mosolygunk, vagy akár egy-egy nevetés is belefér. Itt remélhetőleg átjön, hogy amúgy mi is pont olyan emberek vagyunk, mint bárki más.

– 25 éve vezeted az RTL Híradót, mi motivál ennyi idő után is?

– Maguk a hírek. Szerintem ez olyan, mintha egy péket megkérdeznél, miért süt még mindig kenyeret 25 év után: abból sincsen két egyforma. Persze a híradózásban is vannak napi rutinok, ahogy szinte minden szakmában, de nincs két ugyanolyan nap.

– Riporterként kezdted a pályádat, szokott hiányozni, hogy terepre menjél?

– Azért nem teljesen helyénvaló a kérdés, mert fél éve elindítottam a saját műsoromat, a Praxist, amiben újra riporter és szerkesztő vagyok, sőt producer is, az utóbbi teljesen új terep számomra. Tulajdonképpen nem a riporteri és szerkesztői munka hiányzott, hiszen hírszerkesztők amúgy is vagyunk, a riporterség pedig attól függ, hogy mondjuk egy élő kapcsolás során kell-e hirtelen interjút készítenem valakivel. Az utóbbi időben több rendkívüli esemény is volt (gondoljunk akár a koronázásra), amelyek visszahozták ezt a szerepet.

A Praxist nem az emiatti hiányérzet indította el, hanem az, amin évek óta dolgozom a saját felületeimen is: szeretném elérni, hogy az emberek tanuljanak meg normálisan tájékozódni, különösen, ha a saját egészségükről van szó. Rettentően sok a tévhit, a műsor ezeknek a tisztázására épül, könnyen emészthető formában. 23 adás készült el eddig, jövő héten jön a záróepizód, ősszel pedig folytatjuk.

Fotó: RTL Sajtóklub

– Gyakran felismernek az utcán, vagy más nyilvános helyen? Hogy reagálsz egy ilyen szituációra?

– 25 évvel ezelőtt, amikor az RTL képernyőjére kerültem, tehát először lehetett látni országos adón, az ismertté válás még egy sokkal lassabb folyamat volt.

Hónapok teltek el addig, míg az emberek elkezdtek megszólítani, ma viszont, ha valaki kirak egy videót a TikTokra, simán lehet, hogy már 5 perc múlva sokat nézett sztár lesz. Rettentően felgyorsult a folyamat, emiatt veszélyesebb is, mivel nehezebb feldolgozni. A mi esetünkben ez fokozatosan ment, ezért könnyebben hozzá tudtam szokni.

Szerencsére atrocitás nem ért soha, amibe az is belejátszhat, hogy a híradó a szórakoztató műsoroknál jóval tárgyilagosabb, ezért kevésbé vált ki indulatokat. Inkább kedvességgel és szeretettel szoktam találkozni: ha megállítanak, a leggyakoribb kérdés általában az, hogy mi lesz ma a Híradóban, hol van a Szellő, illetve néha a cukorbetegségemről is érdeklődnek. Sokan szelfit is kérnek. Én nem érzem ezt tehernek, ráadásul a lakóhelyemen, a XI. kerületben már hozzá is szoktak az emberek, hogy összefutnak velem a Sparban, egy kávézóban, vagy az utcán.

– Nemrég Azahriah koncertjén is feltűntetek Szellő Istvánnal az Arénában. Mi alapján döntöd el, hogy elvállalsz-e egy ilyen felkérést?

– Itt több dolog esett egybe. Egyrészt Tóth Gergelyt, aki a menedzsere Azahriah-nak, viszonylag régóta ismerem. Az alapítványomnak (Egy Csepp Figyelem Alapítvány – a szerk.) minden évben van egy nagy rendezvénye a diabétesz világnapjára időzítve. Annak idején megkerestem Gergőt, hogy a Wellhellóval (akiket szintén ő menedzsel) fellépnének-e ezen a rendezvényen, és elképesztően jó fejek voltak, a technikai stábot leszámítva teljesen ingyen vállalták a koncertet. Profi volt az egész produkció, nagyon jó emlékként maradt meg bennem.

Ilyen előzmények után hívott fel Gergő azzal, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy híradós geget az Azahriah-arénakoncerten, én pedig mondtam, hogy szerintem tök jó ötlet. Az RTL is beleegyezett, hogy a Híradó stúdiójában vegyük fel a bejátszást, utána pedig felmerült, hogy mivel egyébként is meghívtak bennünket a koncertre, plusz poénként megjelenhetnénk a színpadon is. A visszajelzések alapján úgy tűnik, bejött a közönségnek, és egyáltalán nem számítottak rá.

A másik dolog, amiért elvállaltam, az volt, hogy nagyon értékelem, hogy ez a fiú teljesen autodidakta módon tanult meg zenélni, dalokat írni, és építette fel magát nulláról. Desh szintén nagyon szimpatikus volt, ő ráadásul egy kukásautóról „pattant le” és lett zenész.

Azt gondolom, hogy aki 21 évesen megtölti az Arénát, valószínűleg tud valamit. A fentiek együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy igent mondjak a felkérésre.

Fotó: Momentán Társulat

– Egyszer már vendégszerepeltél a kapolcsi Momentán Udvarban. Milyen emlékeid vannak arról, és miben lesz más a mostani program?

– Amikor először megkerestek, nem is értettem, mitől lehet ez érdekes, hiszen én nem színész vagyok, csak egy híradós. Végül meggyőztek, hogy nem kell semmi olyasmit csinálnom, ami nem jönne belőlem természetesen.

Volt azért bennem félsz, vajon élvezhető lesz-e a produkció, de mivel a momentánosok elképesztően profik, szerintem egy széklábból is ki tudnak olyasmit hozni, amitől a közönség veszi a lapot. Nagyon jól is sikerült, volt egy húzása a dolognak.

Utána Budapesten is meghívtak a Főhős című előadásukba, ott is nagyon jól éreztem magam, az pedig kifejezetten jól esik, hogy most ismét rám gondoltak. A részletekről ezúttal se tudok semmit, csak annyi biztos, hogy az alapját a különleges, illetve álhírek feldolgozása fogja adni. De hogy pontosan milyen szituációk jönnek majd elő, arról fogalmam sincs. Az a legjobb ezekben a szereplésekben, hogy anélkül is bele tudnak vinni az előadóművészet varázsába, hogy nekem bármi tehetségem lenne hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk