KULT

Az éneklés töretlen életöröme – Beszélgetés Bubnó Lőrinccel a Szent Efrém Férfikarból

Gazdag jubileumi program vár az idén húszéves együttesre, erről mesélt énekesük és művészeti társvezetőjük.

Link másolása

Huszadik születésnapját ünnepli a Bubnó Tamás alapította Szent Efrém Férfikar, amely e két évtized alatt sokakhoz vitte közel a görög-katolikus vallási gyökerekből táplálkozó, ám a zene minden irányába szerteágazó énekstílust. A jubileummal egybeesik, hogy e nyolctagú kórus nyitja meg január 28-án a moszkvai Doros együttessel közös koncertjével a Magyar Zene Házát. Ebből az alkalomból beszélgettünk Bubnó Lőrinccel, a Szent Efrém Férfikar tagjával, aki néhány éve a művészeti vezetői teendőkön is osztozik édesapjával. Ő 2009 óta tagja az együttesnek, bátyja, Márk, az alapítók közé tartozik.

Találkozónk helyszíne a Hársfa utca ISON kulturális tér, a Szent Efrém új otthona volt.

– Milyen hatással volt gyerekkorotokra a zene és a család spirituális hagyománya?

– Nagyapám, Bubnó László a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Homrogdon volt görögkatolikus pap – 1987-ben halt meg -  ugyancsak papok voltak felmenőink nagyanyám oldaláról is. A görögkatolikus kultúrában nagyon sok az éneklés, gyerekként talán fel sem fogtam, annyira természetesen működött nálunk. Később a Zeneakadémián egyházzenei tanszakra jártam, ahol foglalkoztunk minden felekezettel és hagyománnyal, és akkor jöttem rá, hogy a görögkatolikus liturgikus környezet mindig éneklős, emiatt sokkal közelebb is tud állni az emberhez. Komoly ereje van annak, amikor sok ember egy templomban együtt énekel. Pedig eleinte nem is gondoltam komolyan, hogy zenész leszek. Előbb a Bölcsészkaron angol szakot végeztem, csak utána mentem a Zeneakadémiára. Apu egyikünket sem kényszerített ebbe az irányba, mégis mindketten a Szent Efrémben kötöttünk ki. Közben sok más zenei állomáson is átmentünk, nem csak klasszikusokon…

– De ez nem vált károtokra…

– Én is ebben bízom. És ez Apunál is így volt, mert korábban könnyűzenei szerkesztő volt a Rádióban, a 90-es évek elején a Danubiusban még kívánságműsort is vezetett. Számomra nagy felismerés volt annak idején, hogy milyen sokan ismerik őt. De a család spirituális hagyományait is ugyanilyen természetesen éltük meg, igazából felnőttként visszatekintve értékelődnek fel bennünk az élmények.

– Milyen emléket őrzöl első Szent Efrém-fellépésedről?

– Félelmet, ijedtséget! Ha jól emlékszem, az Óbudai Társaskörben léptem fel először. Akkor még többen voltunk az együttesben, és szinte mindenki lehengerlő, operai kvalitású hanggal rendelkezett, hozzájuk képest nekem, 23 évesen, „cérnahangom” és cérnaalkatom volt. Minden beilleszkedésnek megvan a maga dinamikája. Nekem meg kellett küzdenem azzal is, hogy a Főnök fia vagyok, de idővel el tudtam magam fogadtatni saját rangomon, nem kevés önismereti munkával. De az első igazi élmény az volt, hogy mennyire más belülről átélni, amikor a koncert elején megszólal az Agni Parthene, hogyan válik a közönségben kiváltott misztikum személyes feladattá.

– Amikor hallgatunk benneteket, valami egészen különleges kohéziós erőt érzünk az együttes tagjai között. Hogyan határoznád meg a Szent Efrém Férfikar belső szellemiségét?

– Kicsit olyan, mint egy bajtársias, betyár-testvériség. Az emberi hang nagyon érzékeny műszer: lelkiállapotodat nem tudod palástolni, technikával is csak egy bizonyos szintig. Törékeny lelkiállapotnak vagyunk kitéve koncert közben, ezért kell nagyon figyelnünk egymásra. A Szent Efrém ereje abban is megmutatkozik, hogy ha valaki közülünk rosszabb passzban van, mennyire tudjuk átvenni az ő szerepét. Mint napi szinten próbáló együttes viszont olyanok vagyunk, mint a rossz gyerekek, a belső poénoknak se vége, se hossza, folyamatosan jönnek az impulzusok mindenkitől. Ez az alapvetően jó hangulat adja meg a próbák élményét, ami, ha például határidőre készülünk, nagyon koncentrált, akár indulatokkal teli munkába is torkollhat. De így tudunk alkotóközösségként működni.

Az első sorban balról jobbra: Bubnó Tamás, Bubnó Márk és Bubnó Lőrinc

– A Szent Efrém otthon van az egyházi és a világi énekekben, tudtok ünnepélyesek lenni és humort vinni az előadásaitokba a pajzán reneszánsz daloktól a „Pandémia” című slágerig. De bármiből, amit énekeltek, hihetetlen életöröm árad.

– Mi alapvetően az előadásban leljük örömünket, kreativitásunkat pedig az általunk készített feldolgozásokban éljük ki. Van úgy, hogy nehéz a munka, például egyes kortárs daraboknál, és menet közben nem is vagyunk biztosak abban, hogy megéri a sok fáradozás. De van egy talán ki sem mondott belső megállapodásunk: senki ne érezze, hogy bármit, amit éneklünk, „kötelezettségből” tesszük vagy nem szeretjük. Mert ez a Szent Efrém egész szellemiségét rombolná le. És úgy is kell éreznünk, hogy jó, amit csinálunk, mert akkor vagyunk hitelesek.

– Van olyan műfaj, amit még szívesen kipróbálnátok?

– Valójában az a lényeg, hogy kihasználva a nyolctagú férfikar lehetőségeit, amelyet színesíthetünk időnként egyes hangszerekkel, vagy hangszerek utánzásával, kiérleljük saját, egyéni hangzásunkat. Az viszont mindig nagyon izgalmas számunkra, amikor együtt tudunk dolgozni más zenészekkel, műfajtól, hangszertől, háttértől függetlenül. Szerencsére rengeteg ilyen lehetőségünk adott az elmúlt 20 évben. Többek között az Orientale Lumen sorozatot is ezért hívtuk életre, hogy olyan előadókat hívjunk meg, akik a keleti liturgikus zenében valami érdekeset nyújtanak.

– Éppen ebbe a sorozatba illeszkedik bele a január 28-i koncert. Hogyan találtatok rá a Doros együttesre?

– Korábban e sorozatban már több orosz férfikar volt a vendégünk, a Moszkvai Patriarchátus Kórusa, az Orosz Ortodox Szólisták és az Optina Pustyn, közös lemezfelvétel is készült velük. Éppen a 2019-es évadra kerestem egy férfikart, amelyet azóta sem találtam meg, akkor bukkantam rá véletlenül a YouTube-on a Doros néhány gyenge minőségű videójára, amint a moszkvai Vaszilij Blazsennij székesegyházban énekelnek. Még ezekből a felvételekből is átjött, hogy egészen más, kicsit nyugatiasabb a megszólalásuk, mint a többieknek, de a hangszín mégis keleti. Meghívtuk őket és annyira jól ment a két együttes hangzása egymáshoz, hogy folytatást terveztünk. Tavaly szerettünk volna egy közös koncertet a Belvárosi Templomban, de a járvány miatt nem sikerült összehozni. Amikor elkezdődött a Magyar Zene Házában az első évad szervezése, felajánlottuk nekik, és nagy örömmel fogadták, mert céljuk egyedi, csak náluk megszólaló produkciók fogadása. Kicsit véletlenül alakult így ki, mert a Doros most ért rá. Az Orientale Lumen első koncertje általában az ortodox Karácsonyhoz (január 6.) kötődik, ezért a műsornak egy Karácsonytól Húsvétig terjedő íve lesz. Külön izgalom lesz számunkra egy teljesen új teremben énekelni, megtapasztalni az akusztikát, a közönség reagálását, életet lehelni egy új térbe.

– Az éneklés mellett rád hárul részben a Szent Efrém művészeti vezetése, miközben létrehoztátok az ISON kulturális teret.

– Az ISON ötlete már régen megfogant bennünk, de végül tavaly augusztusban nyílt meg. A VII. kerületi önkormányzattól béreltünk ki egy nagyon rossz állapotban lévő ingatlant. A felújítás közel 9 hónapon át tartott, mi magunk hordtuk ki a sittet, bontottunk, gletteltünk, festettünk, de azért jöttek valódi szakmunkások is. Az volt a fontos, hogy legyen a Szent Efrémnek egy otthona. A kezdetek óta a Deák Diák általános iskolában próbáltunk, ahol Édesapám tanít is, de mint főállású együttes, már nem tudtunk rendesen délelőttönként próbálni a tanítás miatt. A hely adottságai lehetővé teszik, hogy egy önálló lábon álló kulturális központtá is tudjon majd a későbbiek folyamán válni. Szeretnénk, ha az ISON-ban mindenki otthon érezhesse magát műfaji korlátok nélkül. A művészeti vezetés valójában nem fedi teljesen e feladatokat, hiszen arról van szó, hogy egy, segítőinkkel együtt tucatnyi családot eltartó vállalkozás, a Szent Efrém közhasznú alapítvány működjön, mert ma már nem férnek bele olyan esetlegességek, mint kezdetben, és ehhez fel kellett nőni - a rengeteg adminisztrációtól kezdve az évadtervezésig.

– Milyen további kiemelkedő események lesznek a 20. évfordulón?

-A Magyar Zene Háza megnyitója után, ami számunkra óriási megtiszteltetés, másnap a debreceni Szent Anna székesegyházban a Dorosszal megismételjük ezt a koncertet. Februárban Fehér György kortárs zeneszerző Requiemjét és liturgiáját mutatjuk be a budapesti Szent Teréz templomban. Március 12-én a MOM Kultban a népszerűbb repertoárunk hangzik fel egy két félidős koncerten, áprilisban a Kálvin téri református templomban tartunk húsvéti koncertet Lovász Irénnel. Május 13-án bemutatjuk a Hagyományok Házában Bartók in Motion mozgásszínházunkat, amelyről ugyanott tavaly már felvétel készült, de csak online volt látható. Június 11-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz egy nagy koncert, ahová rengeteg barátunkat és több kórust hívtunk meg. 2002. augusztus 22-én lépett fel először a Szent Efrém a Zempléni Fesztiválon, Filkeházán és Mikóházán, most a 20. születésnapon ugyanitt lépünk fel. A két falu pár kilométerre van egymástól, délután éneklünk az egyikben, majd a közönséggel együtt átsétálunk a másikba és ott folytatjuk… Tervezünk továbbá dokumentumfilmet és egy olyan igényes kiadványt, amelyek bemutatják a Szent Efrém Férfikar egész történetét és jelenét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Coolio, a 90-es évek népszerű rappere
A Gangsta's Paradise 59 éves szerzőjével szívroham végezhetett. 1996-ban Grammy-díjat nyert a világhíres számmal.

Link másolása

59 éves korában elhunyt Coolio, eredeti nevén Artis Leon Ivey Jr., amerikai rapper, hiphop-előadó.

A sztár halálának hírét barátja és menedzsere, Jarez Posey közölte a CNN-nel, egyelőre azonban nem adtak ki információt az okokról. Meg nem erősített információk szerint szívroham végzett a népszerű előadóval.

A hírcsatorna információi szerint tűzoltók és mentők jelentek meg a zenész Los Angeles-i házánál helyi idő szerint szerda délután 16 óra körül. AZ életét 45 percen keresztül próbálták megmenteni, de nem jártak sikerrel.

Coolio a kaliforniai Comptonban született és nőtt fel. Fiatalon reptéri biztonsági őrként és önkéntes tűzoltóként is dolgozott, mielőtt zenei karrierbe kezdett.

Előadói pályafutása legnagyobb mérföldköve a Veszélyes kölykök (Dangerous Minds) című filmhez írt betétdala, a Gangsta's Paradise, ami minden idők egyik legismertebb rapszáma lett.

Coolio – Gangsta's Paradise

A dallal 1996-ban Grammy-díjat nyert, 2022 nyarán pedig megtekintése a YouTube-on átlépte az egymilliárdos határt, és a streamingszolgáltatókon is igen népszerű. Szintén népszerű dala még az 1997-es Nekem 8 (Nothing to Lose) című filmben felhangzó C U When You Get There.

Coolio számos rajzfilm és gyerekműsor zenei anyagán dolgozott többek között a Cartoon Network és a Nickelodeon csatornáknak.

A sztárnak hat gyereke van, egyetlen feleségétől, Josefa Salinastól 2000-ben vált el.

Videó címe

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Básti Juli: „Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az hadd essen jól!”
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt a Centrál Színház új bemutatója kapcsán kérdeztük többek között a metoo-ról, édesanyjával való kapcsolatáról és a pályakezdésről.

Link másolása

A Centrál Színház 2020-ban egyszer már nekifutott Tracy Letts Mary Page Marlow című drámájának, ám a Covid közbeszólt. Idén ősszel némileg új felfogásban mutatták be ismét. A címszerepet öt hölgy alakítja: Hőnig Emma, Martinovics Dorina, Földes Eszter, Gombó Viola Lotti és persze az egyik legnagyobb kedvencem: Básti Juli. A művésznővel a sajtóbemutató után beszélgettem.

– Látom, olvasom, hogy a mai napig sok interjúban kérdezik az édesapjáról, Básti Lajosról. Én arra gondoltam, beszéljünk most kicsit az édesanyjáról, Zolnay Zsuzsáról. Sok mindenben láttam, de két szerepe a mai napig emlékezetes a gyerekkoromból. Az egyik az És ön mit tud? című tréfás celebvetélkedő, illetve a Mici néni két élete, ahol szenzációsan játszotta a rosszmájú, undok kolléganőt. Kicsit meséljen róla, milyen volt a kapcsolatuk, mennyire tudta segíteni a pályán?

– A mamámnak köszönhetem, hogy egyáltalán elmentem felvételizni. Már sokszor elmondtam, hogy az apám tiltott a pályától, de a mamám, amikor megtudta, hogy mégiscsak szeretnék jelentkezni, abszolút bátorított és cinkosságot vállalt velem.

Úgy beszéltük meg, ha felvesznek, akkor megmondjuk, ha nem vesznek fel, akkor meg sem említjük, hogy megpróbáltam.

Mindig, mindenben nagyon segített. Gyerekkoromban nagyon jó kapcsolatunk volt. Apám halála után kicsit bonyolultabb lett a dolog. Egyáltalán nem akarta, hogy elmenjek Kaposvárra. Hívtak pesti színházak is, és ő győzködött, hogy maradjak Pesten, mert itt lehet karriert építeni. Viszont én pontosan tudtam, hogy ha meg akarom tanulni a szakmát, ahhoz nagyon sok főszerepet kell eljátszanom. Muszáj elmennem vidékre, mert ott megkaphatom az összes létező nagy feladatot. Ezen volt egy kis vitánk, de aztán belátta, hogy igazam van. Emlékezett rá, hogy az ő miskolci egy éve kevés volt. Összesen két főszerepet játszott, a Warrenné mesterségét és az Antigonét.

Minden színésznő pályájának az elején sok a bizonytalanság. Ha tovább lent marad, megerősödik színészként, megkapta volna azokat az emberpróbáló szerepeket, amikben fejlődni tud, jobban ki tudott volna állni később magáért, miután feljött a Nemzetibe. Mert ott aztán elég mostohán bántak vele.

– Azt nem sikerült kiderítenem, hogy játszottak-e együtt.

– Nem. Egyedül Bacsó Péter filmjében, a Banánhéj keringőben volt egy közös jelenetünk. Ő játszotta az anyámat.

– Tegnap, az interjúra készülve újra néztem A vörös grófnőt. Emlékszem, annak idején milyen népszerű volt, és meglepett, hogy az alakítása ma is mennyire frissnek, hitelesnek hat, nem érezni rajta semmi porosságot. Nem ez volt az első filmszerepe, de úgy emlékszem, ekkor figyelt fel önre igazán a közvélemény.

– Igen. A Kettévált mennyezettel nyertem az első külföldön díjam, de azt nem játszották olyan sokat a mozik.

Ezzel együtt nekem sok bajom volt a Vörös Grófnővel. Történelemkönyv szagú volt az összes dialógus.

Az író-rendező, Kovács András ragaszkodott a saját szövegéhez. Én sok helyen máshogy mondtam volna, hétköznapibban, de ő nem nagyon engedte. Ezért aztán nehezen ment a forgatás. Azt viszont nagyon élveztem, hogy ekkora feladatot kaptam. Önmagában is euforikus megkapni egy ekkora szerepet, amikor hemzsegtek körülöttem a jobbnál jobb színésznők. 110 napos forgatás volt! Öt hónapon át forgattunk. Amellett, hogy majdnem minden nap, sokszor több mint 12 órát forgattam, folyton ruhapróbáim voltak. Ha nem volt a filmben 60 ruhám, akkor egy sem. Elképesztő munka volt, de nagyon élveztem, főleg az első részt. A második rész már nehezebb volt, mert ott aztán végképp mi mondtuk föl a történelem leckét.

– Annyi párhuzam talán van a Mary Page Marlow és A vörös grófnő között, hogy ott is és itt is 10-15 év telik el az ön által játszott karakter életében.

– Ez benne a kihívás. Azért színész a színész, ezért megyünk erre a pályára, hogy mindenféle kort, mindenféle embert eljátszhassunk. Emiatt különösen jó feladat a Mary Page, igazi csemege. Amikor először, 3 éve elkezdtük, Borbély Alexandrával játszottuk ketten az összes szerepet. De tény, hogy a szerző eredetileg hat nőre írta, tehát most játsszuk majd pontosan. Egy szereplőt így is spórolunk, de szerintem most nagyon jól van kiosztva.

– A koncepcióváltást Alexandra távozása okozta? Laikusként nézve ez akár lefokozásnak is tűnhet.

– Kifejezetten erősíteti az előadást, hogy többen játsszuk!

– Hőnig Emmával, a gyerekszereplővel együtt öten játsszák ugyanazt a személyt. Négy különböző művész egyéniség. Próbálták valamennyire közelíteni az alakításukat, a szerepfelfogásukat? Hiszen végsősoron mégiscsak ugyanazt az egy embert jelenítik meg.

– Nem kerestünk külsőségeket. A sorsunk hasonló. Mindegyik Mary Page körömszakadtáig küzd. A férfiak pedig többnyire, szerepük szerint lenyomják őt. Nem az volt a lényeg, hogy mindenki szőke legyen, vagy barna.

Ez a darab mindannyiunkról szól, az összes nőről.

Különösen most, amikor felerősödött a kérdés: hogyan bánnak velünk, és miként lehetne másképp.

– A három női generáció, az anya, Mary Page és az ő lánya, Wendy ugyanabban a kiszolgáltatott helyzetben vannak, de reményt ad, hogy Wendy, a legfiatalabb, úgy tűnik, már képes kilépni ebből az ördögi körből és kezébe veszi a sorsát.

– Hozzáteszem, hogy az anya, Roberta sorsát – Pálfi Kata játssza – nem nagyon ismerjük, de azt látjuk, hogy szeretőnek kellett, feleségnek már nem. Ő sem véletlenül lett olyan, amilyen. Mindenki hurcolja magával a maga puttonyát. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az utolsó jelenetben a patyolatból kilépve vigyek magammal két batyut, legyen a kezemben két nagy teher. Ami a darabbéli lányomat Wendyt illeti, ő valóban fény az alagút végén. Most már talán máshogy fognak a nőkhöz viszonyulni.

– Óhatatlan, hogy a darabot látva az ember a #metoo mozgalomra gondol.

– Persze. Nem véletlenül írta meg most a darabot a szerző, Tracy Letts.

– Egymás után pattantak ki a zaklatási botrányok, van saját #metoo története?

– Nagyon erős saját élményem is van, de úgy döntöttem nem akarok megszólalni, nem is fogok beszélni róla. Egyébként meg jó lenne egészséges egyensúlyt találni az ügyben. Ne veszítsék el a nők a természetes késztetésüket arra, hogy vonzóak legyenek, hogy megforduljanak utánuk a pasik.

Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az továbbra is hadd essen jól! Amerikában átestek a ló túloldalára, most már mindenért perelni lehet. Ez sajnálatos hülyeség.

Viszont az nagyon fontos, hogy akit bántalom ér, tudjon hova fordulni tanácsért, orvoslatért. Segítsenek neki, és neki segítsenek. Ne gondolja azt, hogy nincs menekvés. Az pedig a legnagyobb bűn, ha gyerekekkel történnek ilyen dolgok, az főbenjáró, hiszen ők végtelenül kiszolgáltatottak, sérülékenyek és az egész életükre kihat a bántás.

– A szakmán belül érezhető változás?

– Szerintem igen.

– Mit hoz a jövő, milyen feladatok várnak még Önre az előttünk álló évadban?

– Csak terveink vannak. Visszahoznánk a Nem félünk a farkastólt, Albee remekét, amit Rudolf Péterrel játszunk, de már Fehér Tiborral Nick szerepében. Azért nem tudok véglegeset mondani, mert beláthatatlan a jövőnk.

Nem tudjuk, mi lesz velünk télen, hogyan fizetjük a számláinkat, jön-e majd a néző.

Aztán az évad végén, májusban megint tervezünk valami nagyszabásút, amiben benne lennék. Annyit elárulhatok, hogy Shakespeare-darab.

Hamarosan látható lesz a Pepe című sorozat második évada, most zajlanak a forgatások. Épp tegnap hívott Dés László, hogy májusban megint lesz egy nagy koncert, ezúttal az Arénában, a legújabb csapattal: Für Anikóval, Mácsai Pállal és Nagy Ervinnel közösen éneklünk majd megint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobb Agatha Christie-filmje: Ecc, pecc, ki lehetsz?
Amit nem Agatha Christie írt, de mégis ott lebeg a szelleme. Igazi modern ki-tette-krimi a mozikban.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2022. szeptember 28.


Link másolása

Adott a londoni West End, egy remekül futó darabbal, az 1950-es években. Agatha Christie Egérfogója a mai napig örökérvényű, végtelenül szórakoztató krimi. Épp a századik előadását ünnepli a társulat, amikor drámai módon tetőzik az este: a darab hollywoodi rendezőjét csúnyán vérbe fagyva találják a színpad közepén, mondhatni színpadiasan beállítva.

Adrien Brody (a rendező) szerencsére nemcsak az első jelenetekben látható, mert flashbackből sincs hiány a filmben, ami maga a krimi királynője előtti főhajtás, színházi kikacsintós vígjáték és könnyed eleganciával levezényelt szórakoztató moziélmény.

Na de térjünk vissza a vérbe fagyott Brodyhoz,

akinek egy megátalkodott gyilkos még a nyelvét is ki akarta tépni, állapítja meg a gyorsan kiérkező detektív Sam Rockwell szokásosan briliáns alakításában.

Mellette okvetetlenkedik Stalker közrendőr (Saoirse Ronan végig iszonyú vicces, ahogy nem képes leállni az okoskodással és előre letartóztat fejben már mindenkit, aki kicsit is gyanús, aztán a végén persze mégis ő lesz az egyik megoldókulcs). Mondanunk sem kell, hogy a megfáradt, magánéleti búbánatát alkoholba fojtó Stoppard felügyelő (Rockwell) és a pörgő fiatal nő párosa lesz a film egyik mozgatórugója, az ő nyomozásuk, első pillantásra esetlen működésük vezet a megoldáshoz, ahogy anno az Agatha Christie is remekül kitalálta és a filmben is elhangzik:

kell valami furcsaság, valami szerencsétlenül emberi a nyomozóban, hogy a néző neki drukkoljon, csak esetünkben nem a dagi Poirot hívja össze a gyanús szereplőket egy nagy beszélgetésre, hanem a bizonyítási kényszeres, lelkes újonc és a megfáradt, sánta felügyelő igyekeznek megoldani az ügyet.

Amiben természetesen mindenki gyanús, betekinthetünk a színház korrupt és mocskos kulisszái mögé, miközben a rendező és a forgatókönyvíró, akárcsak Christie a regényei lapjain, úgy manipulálják a nézőt mindentudó és mindent elrejtő elbeszélőként, hogy tényleg nem sejteni, mire lyukad majd ki a sztori.

A történet sorozatosan átver bennünket, akárcsak a nyomozókat. Közben formai trükkökkel operál: hol a krimi műfajára reflektál poénokkal, hol az Egérfogót idézi meg meta-elemként, hol ki-kikacsint a nézőre – akár konkrétan a szereplőket a kamerába beszéltetve –, mintha azt üzenné: látjátok, milyen jó játék ez? Főleg, ha az ember arra is kíváncsi,

merre fejlődik az utóbbi években reneszánszát élő klasszikus who done it-zsáner, azaz a ki-tette rejtélyre épülő csűrt-csavart sztorijú nyomozós, klasszikus krimiműfaj, melynek egyik csúcsdarabja a Knives Out (Tőrbe ejtve) volt a közelmúltban.

Nem beszélve arról, hogy Kenneth Branagh sem véletlenül húzta elő a Christie-klasszikusokat és adaptálja őket sorban. A Christie-i hagyományokhoz biztos húzás visszanyúlni, megújítani vagy megugrani a magasra tett lécet meg pláne.

Az Ecc, pecc vizuálisan, ritmusában, ötletes dramaturgiai és vágási megoldásaival jópofa, de mégis kisebb bravúr, mint a Knives Out, de jókat lehet nevetgélni rajta, találgatni és drukkolni. A megfejtés nem vág fejbe különösebben, a katartikus lezárás is elmarad, de még mindig a zsáner eredetibb darabjai közé tartozik, amit filmnyelvi ötletessége, képei, remek alakításai, eredeti szemszögváltásai miatt még akár újra is nézhetünk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Új klip: Megjelent Kulka János legelragadóbb dala az érkező lemezéről
Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak és a nyüzsgés megszűnik.

Link másolása

Különleges természeti jelenségnek lehetünk fül- és szemtanúi a zene segítségével, mert megérkezett „a Hold a párkány szélére ül”.

Kulka János színművész hamarosan megjelenő, személyesen dedikáltatható kiadványának harmadik előfutárában, az „Esti dal”-ban hangzanak el ezek a sorok, amely az egyik legszebb szerzemény a korongról. Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak, és a nyüzsgés megszűnik.

Az október 7-én debütáló, sorban harmadik ’Pálmaszív’ című nagylemez hét évig készült - Tövisházi Ambrus zeneszerző és Tariska Szabolcs szövegíró a színész betegsége előtt kezdtek a közös munkába, és az „Esti dal” volt az első olyan, közös felvétel, amelyet Kulka János élőben is előadott, köztük a legendássá vált utolsó, Müpás koncertjén.

„A Merényi Dávid által rendezett, különleges kameramozgással felvett videóetűd legnagyobb kihívása talán az volt, hogy mik legyenek azok a tárgyak, amelyek körülveszik a színészt - az eredmény bár rövid, de semmihez nem hasonlítható, érzelmes mozgóképes élmény lett” – osztotta meg a szerzőpáros a zeneszámhoz társuló kisfilm hátterét.

A napokban Kulka János további örömhírt jelentett be hivatalos Facebook-eseményében, ugyanis az előadó személyesen is dedikálja a hallgatók frissen megszerzett fizikai példányát október 11-én, 16 órakor az MG Records Lemezboltban.

Az albummegjelenés további fejleményeiről bővebb infók ITT

VIDEÓ: Kulka János - Esti dal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk