KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Amerika kapitány dedikált pajzsa a tét a jótékonysági tombolán

A CosHelp Egyesület, a Team Marvel és a BRAINS az onkológiai osztályokon kezelt gyerekekért szervezi az eseményt.

Link másolása

Korábban mi is írtunk a CosHelp nevű, önkéntesekből álló csapat akcióiról, amiknek az a lényege, hogy a Star Wars, A gyűrűk ura vagy éppen a Marvel-filmek szereplőinek öltözve vidítsák fel a kórházban gyógyuló gyerekeket.

Az egyesület ezúttal egy jótékonysági tombolát szervez az onkológiai osztályokon kezelt gyerekekért, ami úgy indult, hogy a Team Marvel a jó ügyért felajánlotta Amerika kapitány pajzsát, melyet hazai zenekarok tagjai dedikálnak. A kezdeményezéshez társszervezőként csatlakozott a CosHelp, majd a BRAINS is.

A zenekar frontembere, MC Columbo elsőként dedikálta a pajzsot.

Rajta kívül a Pannonia Allstars Ska Orchestrából KRSA is ellátta kézjegyével a pajzsot egy Budapest Parkos közös koncert alkalmával. A szórakozóhely egyébként vállalta, hogy a BRAINS parkos szezonzárójáig, szeptember 28-ig aláíratják a náluk fellépő zenekarokkal. Eddig többek között a Supernem, Gangsta Zolee és a Kartel, valamint Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere is dedikálta már.

A jótékonysági tombola szeptember 26-ig, csütörtökig tart. A nyertes az esemény oldalán és az általa megadott elérhetőségen értesül majd, a pajzsot pedig a BRAINS Budapest Park szezonzáró koncertjén, szeptember 28-án veheti át.

A tombola ára 1000 Ft. A szervezők azt írják:

nagy segítség, aki egy, vagy akár több tombola megvásárlásával tudja segíteni a nemes célt.

Bank neve:

MagNet Bank

Számlaszám:

16200223-10115253

Bankszámla tulajdonos neve:

CosHelp Egyesület

FONTOS, hogy utaláskor a közlemény rovatba azt írd be: "TÁMOGATÁS PAJZS" és azt az elérhetőséget, amin értesíthetnek majd.

A CosHelp Egyesületről

A szervezet története 2013-ban kezdődött, amikor az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségének tagjai meglátogatták a csontvelő-átültetésen átesett Barnit a Démétér Házban. Honfi Juli, a CosHelp alapítója 2016-ban összefogta és azóta is szervezi a jelmezes látogatásokat a Démétér Házban és a Szent László Kórházban, melyhez a Csillagok háborúja mellett, Marveles és egyéb jelmezesek is csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Az leukémiával kezelt gyermekek gyakran hónapokat töltenek egyszemélyes kórtermeikben, a külvilág ingereitől elzártan. Ebben a bezártságban és izolációban fantasztikus, a kórházi mindennapokból kizökkentő élményt, a szülőkkel megosztható különleges emléket jelent, amikor ismert és közkedvelt film és videójáték szereplők bőrébe bújva meglátogatják őket a CosHelp tagjai.

A szervezet azóta rendszeresen látogat más kórházakban gyógyuló gyermekeket is Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Győrben, Miskolcon, Debrecenben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk