Hogyan kerültél a szakmába?

Anyukámék vittek el a Balettintézet felvételijére. Kislányként nem volt rögeszmém a gondolat, hogy mindenáron balerinának kell lennem, de miután átmentem a rostán, felvettek. Sokan az évfolyamból már úgy mentek oda, hogy pontosan tudják, mit akarnak, jártak előkészítőre is. Az első két évben nem is éreztem igazán jól magam, emlékszem, még figyelmeztetőt is kaptam, ami burkoltan arra utalt, hogy elküldhetnek, mert fizikálisan gyengének tartottak. A balettmesternő javaslatára a szüleim úszni vittek, hogy megerősödjek.

Végül is, mire harmadéves lettem, megjött az eszem a baletthoz, és lassacskán a kedvem is. Nyilván nem úgy nézett ki a dolog, hogy legelső órán felvettük a rózsaszín tütüt, rendkívül szigorú metodika alapján folyt az oktatás. Reggel nyolctól este hatig kőkemény munkával teltek a napok, de az első sikerélmények után már meg sem fordult a fejemben, hogy mást csináljak. Abban, hogy a pályán maradtam, nagy szerepe volt a hozzám legközelebb álló balettmesternőmnek. Kicsit pótanyukám volt ő, nagyon értett a nyelvemen és ösztönzött, amikor kellett.

Melyik szerepben debütáltál?

Miután bekerültem az Operaházba, két évig dolgoztam ott; a karban táncoltam, volt egy-két kisebb szerepem is. Aztán három évre Stuttgartba szerződtem, miután pedig visszajöttem, Bajári Levente kollégám (A Magyar Állami Operaház első magántáncosa - a szerk.) megalkotott egy olyan duettet, aminek létrehozásában én is részt vehettem és ami fordulópont volt a pályámon. Tulajdonképpen ez volt az a szerep, ami meghozta nekem a „nagy áttörést”. 2006 óta járjuk a világot a Pointtal és más koreográfiáinkkal, sokat alkotunk és utazunk. Egy neoklasszikus, spicc-cipős, mégis modern stílus ez, itthon még nem volt annyira jellemző akkoriban, főleg külföldi koreográfusok használták.

Mi inspirálta ezt az újfajta, friss produkciót?

Bevallom, a Point koreográfiája eredetileg elég önző módon készült: szükségünk volt erre a táncra. Nem azért, hogy megmutassuk a világnak, mit tudunk, de egyszerűen kellett nekünk ez a másfajta mozgáskultúra. A bemutató előtt nem is vártunk nagy visszhangot vagy elismerést, végül mégis sikeres lett az előadás – a mai napig kapunk meghívásokat a legkülönbözőbb országokból.

Nyáron például két hónapot töltöttünk Amerikában, mert megkerestek minket, hogy forgatnának velünk, rólunk egy kisfilmet, felvéve a Pointot és még két másik táncunkat. Montrealban egy gálán világklasszisokkal szerepeltünk, nemrég pedig Jakartában is felléptünk egy jótékonysági esten, sorra nyerjük a közönségdíjakat. Ez volt számomra egy olyan indulás, ami más, csodálatos és olykor nehéz szerepeket is hozott. Azokat a karaktereket, amikre kislányként vágytam, el is táncoltam.

Fotó: Magyar Állami Operaház

Melyek voltak ezek?

A Diótörőben mindig a keleti szólóra vágytam, nem például Mária hercegnőére… Bár Dallasban hét éven keresztül minden decemberben ezt táncoltam. Azonban a keleti szóló számomra egy olyan bájt és egyfajta éteri kisugárzást jelent, ami miatt nagyon szeretem táncolni. Az idei Diótörőben is ezt a karaktert viszem. De a Hófehérkéből a Mostoha, a Karamazov testvérekben Grusenyka, a Giselle-ben Myrth, a Bajadérban Gamzatti, a Rómeó és Júliában Máb szerepére is mind-mind ajándékként tekintek, nagyon örülök, hogy megtaláltak.

Miért szeretsz negatív karaktereket megformálni? Árnyaltabbnak tartod a gonoszt?

Szerintem eleve sokkal izgalmasabb, már csak azért is, mert nagyon távol áll a valódi énemtől. Az Intézetben sokszor voltam királykisasszony és tündér; amikor nyolcadévesként rám osztottak egy olyan szerepet, ami teljesen különbözött az előzőektől, rengeteget küzdöttem a megformálásával. A kilencedik évfolyam vizsgakoncertezett, a darabból sütött a szexualitás. Én egy piros ruhás lányt alakítottam rózsákkal. Tizenhét éves voltam, de úgy néztem ki, mintha tizenkettő lennék és nagyjából úgy is éreztem magam. Hatalmas feladatnak tűnt, megszenvedtem vele.

De egyébként is, úgy gondolom, hogy a gonosz szerepek valahogy nőiesebbek is. A hősnőket, mint például Hófehérkét is, jóval egyszerűbbnek állítják be – ezzel szemben a Mostoha csillog-villog, humoros, én érdekesebbnek találom. Miután Stuttgartból visszajöttem, ez volt az első nagyobb szerepem; a koreográfus, Harangozó Gyula maga kérte, hogy én táncoljam. Rengeteget dolgoztunk a balettmesterekkel, hogy olyan legyen, amilyennek lennie kell, mert ez a velejéig gonosz nő egyszerűen nem én vagyok. A Mostoha sokkal dinamikusabb és erőszakosabb is nálam. Ugyanakkor a tánc minden percét élveztem.

Fotó: Magyar Állami Operaház

Melyik nehezebb: elsajátítani a brillírozó technikai részt vagy teljes empátiával a karakter bőrébe bújni?

A kettő nem létezhet egymás nélkül. Van, aki a technikásabb részeknél alakít nagyot, van, akinek a színészi játék jobban megy. Meg kell találni az egyensúlyt: ha egy technikailag tökéletes, de valójában teljesen üres táncos szerepel a színpadon, az a szakmán kívül sajnos senkit nem érdekel.

Hogy állsz a színpadi bakikkal?

Azok mindig vannak, folyamatosan. Egyszer még Stuttgartban térdre estem előadás közben. Látványtánc volt, őrült gyorsan pörgött az egész. Akik elöl voltak, azt hitték, valami lezuhant a színpadra, mert akkorát szólt! Hála Istennek nem sérültem le, felálltam és folytattam, mintha mi sem történt volna. Persze tudom, nincs olyan táncos, aki ne esne el. Igazából ez a legkevesebb.

Ki tudsz még kapcsolni, fel tudsz még töltődni a táncban, vagy a hivatásosság már egy olyan határ, ami miatt ez lehetetlen?

Az operaházi munka mellett kapunk meghívásokat, ezek a kis kirándulások feltöltenek és inspirációt adnak. Az Opera ugyanis valóban egy munkahely, idén például huszonhatszor adjuk a Diótörőt – ez már tényleg nem az a kategória, ami kikapcsol, pedig imádom a keleti szólót. Amikor szükségem van új ingerekre, akkor szoktunk Levivel valami újat koreografálni.

Fotó: Papp Tibor

Két évvel ezelőtt, 2011-ben kaptad a Prima Junior Díjat. Ma hol tudnád elhelyezni az elismeréseid között?

Az első rangos díjam a Harangozó Gyula-díj volt, ami a szakmában olyan, mint a színészeknél a Jászai Mari-díj. Először nem hittem el, azt gondoltam, viccelnek velem, abban az időszakban nem is táncoltam olyan sokat. Akkor mondta nekem valaki: a díjak mindig olyankor jönnek, amikor az ember nem csinál semmit.

Kicsit a Primánál is ezt éreztem, éppen igazgatóváltás volt, zajlottak az események; sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy díjat kapok. Hatalmas elismerés és megtiszteltetés ez számomra, főleg mert többségében színészek kapják. Amellett, hogy az eszmei értéke óriási, anyagi juttatással is jár, ami a harminc év alatti művészeknek fontos segítség.

Van már recepted a jövődre? Díjvadászat, esetleg saját balettiskola…?

Az előttem álló éveket nagy vonalakban munkával, munkával és új kihívásokkal képzelem el. Mi táncosok ezekből építkezünk, újabb és újabb szerepek által. Van húsz-huszonöt évünk a színpadon, amikor nagyon aktívnak kell lennünk – ebből nagy érvágás akár csak néhányat is eltölteni úgy, hogy nem „használnak” minket. Ugyanakkor a táncot is csak addig tudom elképzelni magamnak, amíg örömet okoz. Valamit nem olyan szinten csinálni, rosszabbul vagy kedv, megszállottság nélkül, mint ahogy azelőtt ment, nem szabad, hiszen annyi más és jó dolog van a világban!

Fotó: Magyar Állami Operaház

Húsz évvel ezelőtt, 2002. április 10-én halt meg Hofi Géza, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja.

Halálának évfordulója alkalmából most összegyűjtöttük a 20 kedvenc idézetünket a nagy nevettetőtől:

1. "A világon az emberi ész van a legjobban szétosztva. Mindenki meg van győződve róla, hogy neki egy kicsivel több jutott."

2. "A lét határozza meg a tudatot. Ha megisszuk a lét, a tudat elszáll..."

3. "Az életszínvonal olyan, mint a léghajó. Ha azt akarod, hogy emelkedjen, ki kell belőle dobálni mindent, és amikor a legmagasabban vagy, akkor jössz rá hogy nem maradt semmid. Többit számold ki!"

4. "Hidd el nekem, itt hármat foghatsz: A Kossuthot, a Szabad Európát meg a pofádat."

5. "Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma: kettő."

6. "A korrupció az, amiből mi kimaradunk."

7. "Mindennek van határa, kivéve az emberi hülyeségnek és a Szovjetuniónak."

8. "Mielőtt bármi véleményed van, egyeztess!"

9. "...a barát olyan, mint az esőkabát az előszobában. Amikor nincs szükség rá, »csendesen« meglapul a polcon, de amikor esik, a sötétben is megtalálom, hiszen OTT VAN!"

10. "Soha nem elég annyit nyújtani, amennyit a közönség elvár. Sikert annyival is el lehet érni, csak éppen nem biztos, hogy legközelebb is kíváncsiak lesznek az emberek. Ezért kell a többi."

11. "A rohadt kommunizmust megúsztam, aztán most a polgári demokrácia visz el."

12. "Nem vagy hülye, csak nincsen szerencséd amikor gondolkozol."

13. "Az igazságból elveszett az »i«."

14. "A fociban a lényeg, hogy amikor megkapod a labdát, baromi gyorsan olyannak kell passzolni, akinek a meze ugyanolyan színű, mint a tied! Ja, és futni kell. A vízilabdában ezt már megoldották, aki nem úszik, megfullad."

15.

16. "– Te képzeld, a feleségem krumplipürét akart csinálni a rántott húshoz, de amikor kiment a kamrába krumpliért, összeesett, és meghalt.

– S’te, mit csináltál?

– Há’ rizst."

17. "A temetőre az van kiírva: FELTÁMADUNK! Akkó má' jobb a kocsma, me' oda meg az, hogy SOSE HALUNK MEG."

18. "Van egy öreg orvos haverom, azt mondja: „Tudod, Géza, az a fontos, hogy egészség legyen...meg beteg"

19. "– Művész úr, régen láttam!

– Ja, régen én is."

20. "Anyósom fekszik az ágyon:

– Jaaaaj...Meghalok...Egy pók mászik a plafonon...

– Anyuka! Egyszerre csak egy dologgal tessék foglalkozni!"

Újabb dalt mutat be a hamarosan érkező nagylemezéről Szakács Gergő, ráadásul olyan klippel, amelytől mindenkinek utazni támad majd kedve.

Fantasztikus környezetben forgatta le profi csapattal friss videóját az énekes, aki április 28-án az Akvárium színpadán mutatja be Evolúció című új albumát. Ahogy fogalmazott, a

Nincsen út című szerzemény egy spiripop stílusú dal, amely egy a több mint tíz évnyi zenei–és érzelmi evolúció állomásaiból, amiket a lemezen mutat majd be.

Mivel elég vizuális típus vagyok, így a klip is egyből elkezdett pörögni a fejemben: egy dzsungelt láttam magam előtt.”

Annyira beégett az előadó fejébe a dzsungel képe, hogy aztán az egész lemez vizualitását is meghatározza a motívum – ezt nemsokára láthatja is a közönség.

Gergő elárulta, hogyan is forgott a klip, amelynek izgalmas munkálataira Nagy Bence, Lévai-Hangyássy Bence, valamint László Péter drónpilóta tartott vele. „Tavaly nyáron egy barátom mesélt Madeiráról, és beugrott, talán arra is alkalmas lehet ez a hely, hogy ott készítsük el a klipet. Rákerestem a képekre, és pont azt láttam, amit szerettem volna. Végül négy napig tartott a forgatás: a hegyekben 3 fok volt, az óceánparton pedig 24. Rövidnadrágban, átázott cipőben jártuk be az egész szigetet. Az időjárás is mellénk szegődött: amikor ködre volt szükségünk, köd volt, de amikor napsütésben nézett volna ki a legjobban az adott helyszín, akkor ragyogott a nap. Az egész sziget olyan volt, mintha egy giga stáb bevilágította és berendezte volna előre, csak nekünk.”

Az énekes hozzátette, a legjobb helyszínekért sokszor le kellett térniük az útról, és felkapaszkodni a hegyekre, vagy éppen egy vízesés alá bemászni. Pont ezek a kitérők adták meg a forgatás vezérelvét: „Amerre mennék, nincsen út.”

VIDEÓ: Szakács Gergő - Nincsen út

A Pink Floyd 28 év után új számot adott ki, a dalt Ukrajnának ajánlják. A Pitchfork azt írja, hogy a dal klipjében Andrij Hlivnyuk (az ukrán Boombox együttes tagja) is vokálozik.

Az ukrán énekes amerikai turnén volt épp a zenekarával, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hlivnyuk azonnal visszatért Kijevbe, hogy beálljon katonának, az ukrán főváros főterén vette fel az „Ó, a vörös kányabangiták a réten” című hazafias dalt.

Ezeket a részleteket emelte át a Pink Floyd a Hey Hey Rise Up című új számába, amit tegnap publikáltak.

A zenekar lényegében 1994 óta nem adott ki új felvételt, az azóta megjelent lemezeiken korábbi feldolgozások és remasterelt számok hallhatóak.

A szám bevételeit az Ukrajnai Humanitárius Alapnak ajánlották fel, Gilmour elmondta: azt reméli, hogy a zenéjükkel minél nagyobb nyilvánosságot és támogatást tudnak szerezni az ukránok ügyéhez:

„Pénzt szeretnénk gyűjteni humanitárius szervezetek számára, és erősíteni a morált. Szeretnénk kifejezni támogatásunkat Ukrajnának, megmutatni, hogy a világ nagy része elítéli, ha egy szuperhatalom megtámadja azt a független demokratikus országot, amellyé Ukrajna vált.”

A Pink Floyd már márciusban is tett egy gesztust Ukrajnának: azt közölték, hogy minden, 1987 után kiadott szerzeményüket elérhetetlenné teszik digitálisan Oroszországban és Fehéroroszországban.

Íme, az új Pink Floyd-szám:

"Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa" címmel nyílt nagyszabású tárlat a Szépművészeti Múzeumban. Ez kétség kívül az év legmenőbb kiállítása Magyarországon, emellett pedig az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch kiállítása nemzetközi szinten is.

Nagyon vártam már a megnyitót, mert mindig lenyűgöztek Bosch képei. Amikor állok egy-egy festménye előtt, és azt hinném, mindent részletet jól megnéztem, mindig észreveszek egy újabb érdekességet. Ráadásul ez általában valami meghökkentően bizarr dolog. Hogy is szól a vicces meghatározás? "Ha egy festményen rengeteg apró emberi alakot látsz, de egyáltalán nem tűnik normálisnak, mert furcsa helyeken furcsa dolgokat csinálnak, akkor Hieronymus Bosch a festő."

Ennek megszervezése hatalmas teljesítmény a Szépmű részéről. A sajtóbejáráson a főigazgató, Baán László elmondta, szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt a kiállítás megszervezése, amikor belevágtak. Féltve őrzött festményeiket végül olyan múzeumok adták kölcsön, mint a Louvre, a Rijksmuseum, a Prado, a New York-i Metropolitan Museum vagy a londoni The National Gallery.

Az eredeti Bosch remekművek mellett hét szekcióban közel 90 alkotást csodálhatsz meg, amik a németalföldi mester művészetéhez kapcsolódnak. A kiállításon megelevenedik Bosch világa, megismerheted, miként látta Bosch saját társadalmát, hogyan ábrázolta az emberi gyengeségeket és bűnöket.

Jó példa erre a kiállítás egyik szenzációja, a Bolondok hajója. Bosch hajójának utasai az élőfa-árbóc körül mulatoznak, az egyik tébolyult vízben hűtött bőrtömlőt szorongat, egy másik a kifogott hal közvetlen közelében okád.

A kiállított alkotásokon keresztül bepillanthattunk a késő középkor emberének gondolkodásmódjába is. Úgy hitték, a hívő lelkének túlvilági sorsa saját döntésein múlik, az egyén szabad akarata révén választhat jó és rossz, erény és bűn között. Bosch művészete ehhez nyújtott elgondolkodtató, hol fenyegető, hol humoros kapaszkodót.

A Túlvilági látomások táblaképeken egyértelműen megfesti, mely két lehetőség vár a hívőkre. Az üdvözültek mennybemenetelén az őrangyalok a fény felé emelik a lelkeket. A Pokolba vezető folyón azonban démoni szörnyalakokkal körülvéve sodródnak a kárhozottak.

Kivételes tehetségével hátborzongatóan különös démoni lényeket teremtett meg. Az utolsó ítélet című festményt vizsgálva láttunk például madártestű emberevőt, papucsvitorlást, és kalapos gyíkszörnyet is.

A kiállítás bemutatja azt is, honnan eredeztethető ez a különös világ. Biztos te is belefutottál már olyan mémekbe, amik abszurd középkori illusztrációkat parodizálnak. Ezek jutottak eszembe, amikor a festmények mellett kiállított irodalmi, teológiai műveket, miniatúrákat nézegettem. Nos, ezekből meríthetett Bosch is.

Érdekesség, hogy a kiállított alkotások témájának hangulatát a szekciók falszíne is leköveti. A túlvilági utazás sötét tónusai után világosabb terekbe léphettünk át, és megismerhettük, miként állította Bosch követendő példának a szentek és Krisztus életét.

Bosch minden bizonnyal jól ismerte a szentek történetét, kompozícióit azonban szokatlan részletekkel egészítette ki. Szent Kristóf vándorbotjára például véres halat festett. A Királyok imádása festményen pedig az idilli jelenet hátterében lócsontvázat fedeztünk fel.

Ezek a részletek nem csak számunkra hatnak nyugtalanítóan. A mester célja az elbizonytalanítás volt.

Bosch legnyugtalanítóbb, legelgondolkodtatóbb és egyben legismertebb alkotása, a Földi gyönyörök kertje–triptichon. A táblaképegyüttes középső elemén színes és érzéki világban fiatal nők és férfiak hódolnak különféle testi élvezeteknek. Körülöttük túlméretezett madarak, gyümölcsök és egzotikus virágok teszik még különösebbé a látványt.

A sokrétű műalkotás üzenetét a mai napig sem tudták teljes egészében megfejteni. Van olyan teória, amely szerint a fiatal III. Nassaui Henrik és a vele együtt nevelkedő Szép Fülöp számára készült, akiket az emberi ösztönök féken tartására intett.

Eredetijét sajnos nem láthattuk, de a kiállítás ezt a remekművet is megidézi az egyik legkvalitásosabb korabeli másolattal, illetve egy lenyűgöző arany- és ezüstszálakkal átszőtt falikárpittal.

A kiállításra mindenképp sok időt szánj, mert ezeken az alkotásokon annyi érdekes részlet van, hogy egy-egy képet órákig is nézegethet az ember. Ha kifejezetten az eredeti Bosch festmények érdekelnek, viszonylag könnyen megtalálhatod őket a tárlaton, mert mindegyiket kordon vagy üvegbúra védi.

Legtöbb esetben kisméretű alkotásról van szó, ami megnehezíti a bogarászást. Ötletes segítség ehhez, hogy a tárlat végén lévő vetítés kilenc Bosch alkotást is bemutat "nagyító alatt".

A kiállítást július 17-ig nézheted meg. Részletek és jegyvásárlás a Szépművészeti múzeum honlapján.