KULT
A Rovatból
hirdetés

11 megrázó film mozgássérültekről

Remek színészi alakítások hétköznapi hősökről, akiktől mindannyian sokat tanulhatunk.

Link másolása

1. Eleven hús (1997)

Victor különös sorsú fiatalember. Találkozik egy Elena nevű lánnyal, és egy alkalmi együttlét után bele is szeret. Amikor a lányt fel akarja keresni, az a drogfutárt várja. Helyette rendőrök érkeznek, razziára. Az egyik rendőr, David gerincsérülést szenved, Victor börtönbe kerül. Hat év után szabadul, és kiderül, hogy Elena közben feleségül ment a kerekesszékbe kényszerült Davidhoz - a férfi egyébként folyamatosan edz. Victor szeretné visszaszerezni Elenát, emiatt még arra is hajlandó, hogy szexuális leckéket vegyen egy nála idősebb nőtől.

A film egyik erőssége, hogy David, a mozgásában korlátozott szereplő nem gyenge és ártatlan áldozat, hanem Victor valódi ellenfele. Javier Bardem kitűnően alakítja a kerekesszékbe kényszerült férfit, aki felveszi a kesztyűt, és belemegy a nőért folytatott kíméletlen küzdelembe.

2. Muriel esküvője (1994)

A nyolcvanas években járunk. Muriel, a húsz év körüli ausztrál lány igazi balfácán. Nagyon szeretne olyan lenni, mint a sikeres, csinos, divatosan öltözködő, szép, fiúk által körülrajongott barátnői. Ám csak szerencsétlenkedik, nincsen munkája, bolti lopásba keveredik, eltűri, hogy a "barátnői" rosszul bánjanak vele. Idejét leginkább ABBA számok hallgatásával tölti. Egy biankó csekknek köszönhetően egy nap Muriel lehetőséget kap arra, hogy apja számlájához nyúljon. A család megtakarított pénzén Hawaiira utazik. Ott találkozik Rhondával, egykori iskolatársával. A nyaralás végeztével Sydney-be költöznek, munkát vállalnak, közösen bérelnek lakást. Rhonda egy átmulatott este után összecsuklik, és nem tud felállni. Kezelőorvosa daganatot diagnosztizál a gerincén. A műtét után Rhonda mozgássérült lesz. Muriel, bár azt ígéri, mindig mellette marad, alig várja, bármilyen áron, de férjhez mehessen, mert azt hiszi, ezzel vívhatja ki mások tiszteletét.

Rhonda a filmben erejét megfeszítve küzd azért, hogy újra járni tudjon, és ne kelljen egész életében kerekesszéket használnia. Kezelésekre jár, és szemezik az érte érkező betegszállító fiúval. Erős akaratú, szókimondó, életkedvét csak időlegesen veszíti el. Dühös Murielre, amiért az egy névházasság miatt képes cserben hagyni. Rhonda az a típusú ember, aki utálja, ha sajnálják. Rachel Griffith kiváló alakítása és a rendezés kerüli hatásvadász elemeket.

3. Aaltra (2004)

Nagyon furcsa film. Az alaptörténet két makacs szomszéd küzdelme és vetélkedése, amelynek a vége az lesz, hogy egy mezőgazdasági gép mindkettejüket olyan súlyosan megsebesíti, hogy mozgáskorlátozottakká válnak. A történtek után kerekesszékkel próbálnak eljutni a gépet gyártó vállalathoz, hogy kártérítést követeljenek... A filmet sokan azért szeretik, mert itt is árnyalt képet mutatnak fogyatékossággal élő emberekről. Ugyanolyan rosszkedvűek, maguknak valók, adott esetben gonoszak tudnak lenni, mint bárki más.

4. Született július negyedikén (1989)

Hamisítatlan hatásvadász, szörnyen patetikus amerikai film a küzdelemről, az összefogásról, a hősiességről, az elesettségről. A főszereplő a vietnami háborúban megsérül, deréktól lefelé megbénul. Hazatérve alkoholista lesz, aki lassan folyik bele a békemozgalomba. Elég szájbarágós lett az a jelenet, amelyben a főhős (Tom Cruise alakítja) részegen hazaérkezve a vallásos édesanyjával vitatkozik. Hogy miért szeretik sokan ezt a filmet? Mert úgy érzik, valamelyest igazságot szolgáltat a Vietnamot megjárt veteránok közül azoknak, akik súlyos, maradandó sérüléseket szereztek. Rávilágít arra a valós problémára, hogy ezek az emberek nem részesültek lelki segítségnyújtásban, gyakran magukra maradtak gondjaikkal, és azzal az érzéssel, hogy fiatal, életerős férfiakból magatehetetlen emberekké váltak.

5. A bal lábam (1989)

Csakúgy, mint a Született július 4-én, önéletrajz lapján készült a film forgatókönyve. Christy Brown ír fiú. Születésétől fogva mozgássérült és beszédképtelen, emiatt hozzátartozóinak fogalma sincsen arról, hogy szellemileg ép és nagyon intelligens. Hosszú időbe telik, amíg képes lesz valamilyen módon tudatni családjának tagjaival, hogy mindent felfog, ami körülötte történik. A bal lábát úgy tudja mozgatni, hogy írni is megtanul vele. Miután a családját sikerül meggyőznie arról, hogy csak a teste fogyatékos, az elméje ép, végre tanulni kezdhet, később beszélni is megtanul. Végül író és festő lesz. Beleszeret egy lányba, és saját készítésű lapot küld neki... Az érzelmi próbatétel ugyanolyan keserves, mint a fizikai...

Daniel Day-Lewis játszotta a fiatal, majd felnőtt Christy Brownt, és ezért az alakításért Oscar-díjat kapott. A színész a hiteles színpadi/filmes újrateremtés módszerét követi, amely szerint a színésznek át kell élnie mindazt, amin a főhős keresztülmegy. Daniel Day-Lewis ezért a forgatás szüneteiben is kerekesszékben ült, a stáb tagjai tologatták.

6. Frida (2002

Frida Kahlo az egyik legismertebb mexikói festő volt, európai és indián gyökerekkel. Kisgyermekként a gyermekbénulás áldozata lett, deformálódott az egyik lábfeje. (Ez a betegség teljes vagy részleges bénulással jár, súlyos esetben a beteg halálát okozza. Ma már védőoltással megelőzhető a huszadik század közepéig az egész világot rettegésben tart kór.) Frida Kahlo ráadásul tizennyolc évesen súlyos balesetet szenvedett, a busz, amelyen utazott, villamossal ütközött és egy fémrúd gyakorlatilag felnyársalta a lányt. Eltörött a lába, a gerince és megrepedt a bordája, s az orvosok úgy látták, többé nem is fog tudni járni. Frida gerincfűzőt viselt és újra tanult járni. Festeni kezdett, belépett a mexikói kommunista pártba, férjhez ment, és élete során sokszor műtötték. Gyakran panaszkodott fájdalomról. 43 évesen kényszerült kerekesszékbe, pár évvel később amputálták az egyik lábát, végül tüdőgyulladás végzett vele 47 éves korában. Ismerősei, barátai eredeti, szenvedélyes, okos, jó humorú nőként írták le. Mindenkitől függetleníteni tudta magát művészként; erőteljes, karakteres, egyedi és bizarr kompozíciókat alkotott.

7. Ezüst pisztolygolyó (1985)

Nyilvánvalóan abszurd horrortörténetről van szó. A Stephen King regénye alapján forgatott filmben furcsa gyilkosságsorozat veszi kezdetét egy amerikai kisvárosban: teliholdkor csap le a gyilkos áldozataira. Marty, a kerekesszékben élő kisfiú pillantja meg először a vérfarkast, és még meg is sebesíti. Ő jön rá arra is, hogy a város lakói közül ki változik át teliholdkor. Először persze senki sem hisz neki... Marty jelleme is egészen jól sikerült, eleven, a nővére orra alá borsot törő kisfiú. A film erőssége, hogy Marty testvére szóvá is teszi, hogy sajnálatból, mivel Marty "nyomi", neki adnak igazat és a két testvért nem azonosan ítélik meg - ez valós probléma lehet minden olyan családban, ahol az egyik gyermek fogyatékossággal élő. Az alakítások azonban nem valami fergetegesek.

8. Légyott a hetesen (2000)

Kegyetlenül őszinte film, amelyet a rendező a nővére élményei alapján forgatott le. A lány mozgássérülteket ellátó otthonban dolgozott, ahol az egyik lakó, egy férfi állandóan piszkálta az ott dolgozókat. Egy beszélgetés alakalmával azonban könnyekben tört ki, és bevallotta, hogy szeretne végre szerelmeskedni egy nővel. Megkérte a lányt, hogy hozza össze egy prostituálttal. A lány lemérte, hogy a közeli országúton dolgozó prostituáltak lakókocsija milyen széles, az ajtón befér-e a kerekesszék, és megpróbált meggyőzni egy nőt, hogy foglalkozzon egy kicsit a férfival... Nem lett könnyen emészthető film, de nagyon jó, tényleg érdemes végignézni. Amatőr és hivatásos színészekkel vették fel, dokumentumfilmekre, amatőr filmekre jellemző stílusban.

Az olasz szinkronnal ellátott jelenetben a szociális munkás beszélget a nőre vágyó férfival, majd megpróbálják meggyőzni az otthon vezetőjét arról, hogy engedélyezze a különös légyottot:

9. A ház kulcsai (2004)

A rendező egyben forgatókönyvíróként is közreműködött a Giuseppe Pontiggia Kétszer születni című önéletrajzi regényéből forgatott film elkészítésében. Gianni tizenöt évig nem látta fiát, Paolót. Paolo anyja a fiú születésekor meghalt, a fiút fogóval segítették világra, amitől megsérült és fogyatékosként él. Gianni elhatározza, hogy elviszi Berlinbe mozgásterápiára. Érzékeny és visszafogott film arról, ahogyan egymáshoz megtalálja az utat két ember, egy „ép” és egy sérült. Ugyanakkor őszinte vallomás arról, milyen nehéz értelmileg és mozgásában is sérült gyermeket nevelni. Az egyik legmegdöbbentőbb jelenet, amikor egy sorstárs anya, akivel Gianni összeismerkedik, elárulja, hogy néha már úgy érzi, nem bírja tovább.

Andrea Rossi, aki Paolót játssza a filmben, maga is mozgássérült. Hihetetlenül szépen és kedvesen alakítja szerepét, Paolót, aki gyakran nem érti, mi történik körülötte a világban. A hivatalos források szerint Andrea Rossi olyan betegségben szenved, amely koordinációs nehézségeket okoz neki, és bizonyos fokú értelmi fogyatékossággal is jár. Így hosszabb szövegeket nem lett volna képes megtanulni, ezért a rendező aprócska fülhallgatón keresztül instruálta Andreát. Mivel Gianni Amelio hagyja főszereplőjét önmaga lenni és saját magára figyelni, és azt is, hogy a többi szereplő Andrea játékához alkalmazkodjon. Az, hogy a főszereplő maga is fogyatékos, még megrázóbbá teszi a történetet.

Kerékbe törve (2007)

Magyar dokumentumfilm. A kerekesszékkel közlekedő rendező, Vincze Zoltán azt ábrázolja,milyen folyamatokon megy keresztül az, aki egyik napról a másikra veszíti el az önálló mozgás képességét, és milyen rádöbbenni arra, hogy már soha többé nem lesz ugyanolyan az élete, mint azelőtt. Ugyanakkor azt is megmutatja számunkra, hogy egy sérült életből is ki lehet hozni a maximumot, amennyire a körülmények engedik. Aki egészséges, jó körülmények között él, van munkája, családja és ennek ellenére folyamatosan dől belőle a panasz, annak mindenképpen érdemes megnéznie, hátha átértékeli a problémáit.

11. Életrevalók (2011)

Ezen a listán talán a legjobb film. Valós eseményeken alapul, bár a segítő az igazi történetben nem afrikai, hanem arab származású. Egy gazdag, nyaktól lefelé megbénult francia férfi, Philippe felveszi otthoni segítőnek a börtönből szabadult, külvárosban élő Drisst. Az egyáltalán nem zökkenőmentes kezdet után egyre jobban egymáshoz csiszolódnak. Ez azért is lehetséges, mert Driss a maga faragatlan stílusával vele egyenrangúként kezeli Philippe-et, nem úgy beszél és bánik vele, mint ahogyan rendszerint egy mozgássérülttel bánnak. Philippe-nek pont arra van szüksége, hogy ne kezeljék betegként, ne sajnálkozzanak, és ne éreztessék vele élete minden percében, hogy fogyatékossággal élő és segítségre szoruló ember. Driss néha őrültségekre is ráveszi Philippe-et. Különös kapcsolatukból életre szóló barátság lesz. Ez az egyik kedvenc jelenetünk, de beágyazni sajnos nem lehet.

A film előzetese magyar felirattal:

Tetszett az összeállítás? Oszd meg másokkal is! Írd meg, te mit tennél a listára!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
20 éve halt meg Hofi Géza – Összegyűjtöttük kedvenc idézeteinket a nagy nevettetőtől
20 idézet a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakjától.
Forrás: Wikipédia, Címkép: Fortepan/Szalay Zoltán - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Húsz évvel ezelőtt, 2002. április 10-én halt meg Hofi Géza, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja.

Halálának évfordulója alkalmából most összegyűjtöttük a 20 kedvenc idézetünket a nagy nevettetőtől:

1. "A világon az emberi ész van a legjobban szétosztva. Mindenki meg van győződve róla, hogy neki egy kicsivel több jutott."

2. "A lét határozza meg a tudatot. Ha megisszuk a lét, a tudat elszáll..."

3. "Az életszínvonal olyan, mint a léghajó. Ha azt akarod, hogy emelkedjen, ki kell belőle dobálni mindent, és amikor a legmagasabban vagy, akkor jössz rá hogy nem maradt semmid. Többit számold ki!"

4. "Hidd el nekem, itt hármat foghatsz: A Kossuthot, a Szabad Európát meg a pofádat."

5. "Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma: kettő."

6. "A korrupció az, amiből mi kimaradunk."

7. "Mindennek van határa, kivéve az emberi hülyeségnek és a Szovjetuniónak."

8. "Mielőtt bármi véleményed van, egyeztess!"

9. "...a barát olyan, mint az esőkabát az előszobában. Amikor nincs szükség rá, »csendesen« meglapul a polcon, de amikor esik, a sötétben is megtalálom, hiszen OTT VAN!"

10. "Soha nem elég annyit nyújtani, amennyit a közönség elvár. Sikert annyival is el lehet érni, csak éppen nem biztos, hogy legközelebb is kíváncsiak lesznek az emberek. Ezért kell a többi."

11. "A rohadt kommunizmust megúsztam, aztán most a polgári demokrácia visz el."

12. "Nem vagy hülye, csak nincsen szerencséd amikor gondolkozol."

13. "Az igazságból elveszett az »i«."

14. "A fociban a lényeg, hogy amikor megkapod a labdát, baromi gyorsan olyannak kell passzolni, akinek a meze ugyanolyan színű, mint a tied! Ja, és futni kell. A vízilabdában ezt már megoldották, aki nem úszik, megfullad."

15.

Videó: Hofi Géza Orbán Viktorról

16. "– Te képzeld, a feleségem krumplipürét akart csinálni a rántott húshoz, de amikor kiment a kamrába krumpliért, összeesett, és meghalt.

– S’te, mit csináltál?

– Há’ rizst."

17. "A temetőre az van kiírva: FELTÁMADUNK! Akkó má' jobb a kocsma, me' oda meg az, hogy SOSE HALUNK MEG."

18. "Van egy öreg orvos haverom, azt mondja: „Tudod, Géza, az a fontos, hogy egészség legyen...meg beteg"

19. "– Művész úr, régen láttam!

– Ja, régen én is."

20. "Anyósom fekszik az ágyon:

– Jaaaaj...Meghalok...Egy pók mászik a plafonon...

– Anyuka! Egyszerre csak egy dologgal tessék foglalkozni!"

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Szakács Gergő új klipjétől mindenkinek utazni támad majd kedve
Ahogy ő fogalmazott, a Nincsen út című szerzemény spiripop stílusú dal, amely egy a több mint tízévnyi zenei- és érzelmi evolúció állomásaiból.

Link másolása

Újabb dalt mutat be a hamarosan érkező nagylemezéről Szakács Gergő, ráadásul olyan klippel, amelytől mindenkinek utazni támad majd kedve.

Fantasztikus környezetben forgatta le profi csapattal friss videóját az énekes, aki április 28-án az Akvárium színpadán mutatja be Evolúció című új albumát. Ahogy fogalmazott, a

Nincsen út című szerzemény egy spiripop stílusú dal, amely egy a több mint tíz évnyi zenei–és érzelmi evolúció állomásaiból, amiket a lemezen mutat majd be.

A magával ragadó klip ötlete Gergő egyik utazása során született meg benne: „Piran az egyik kedvenc kocsival is elérhető helyem, úgyhogy januárban kiutaztam oda pár napra, hogy adjak egy utolsó lökést a lemez befejezéséhez. Egyik reggel néztem a tengert, és egyszer csak jönni kezdtek a Nincsen út első versszakának szavai.

Mivel elég vizuális típus vagyok, így a klip is egyből elkezdett pörögni a fejemben: egy dzsungelt láttam magam előtt.”

Annyira beégett az előadó fejébe a dzsungel képe, hogy aztán az egész lemez vizualitását is meghatározza a motívum – ezt nemsokára láthatja is a közönség.

Gergő elárulta, hogyan is forgott a klip, amelynek izgalmas munkálataira Nagy Bence, Lévai-Hangyássy Bence, valamint László Péter drónpilóta tartott vele. „Tavaly nyáron egy barátom mesélt Madeiráról, és beugrott, talán arra is alkalmas lehet ez a hely, hogy ott készítsük el a klipet. Rákerestem a képekre, és pont azt láttam, amit szerettem volna. Végül négy napig tartott a forgatás: a hegyekben 3 fok volt, az óceánparton pedig 24. Rövidnadrágban, átázott cipőben jártuk be az egész szigetet. Az időjárás is mellénk szegődött: amikor ködre volt szükségünk, köd volt, de amikor napsütésben nézett volna ki a legjobban az adott helyszín, akkor ragyogott a nap. Az egész sziget olyan volt, mintha egy giga stáb bevilágította és berendezte volna előre, csak nekünk.”

Az énekes hozzátette, a legjobb helyszínekért sokszor le kellett térniük az útról, és felkapaszkodni a hegyekre, vagy éppen egy vízesés alá bemászni. Pont ezek a kitérők adták meg a forgatás vezérelvét: „Amerre mennék, nincsen út.”

VIDEÓ: Szakács Gergő - Nincsen út


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
28 év után új számmal jött ki a Pink Floyd, a dalt Ukrajnának ajánlották
A Hey Hey Rise Up című dalt az ukrán Boombox zenekar énekese, Andrij Hlivnyuk vokáljaival vették fel.

Link másolása

A Pink Floyd 28 év után új számot adott ki, a dalt Ukrajnának ajánlják. A Pitchfork azt írja, hogy a dal klipjében Andrij Hlivnyuk (az ukrán Boombox együttes tagja) is vokálozik.

Az ukrán énekes amerikai turnén volt épp a zenekarával, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hlivnyuk azonnal visszatért Kijevbe, hogy beálljon katonának, az ukrán főváros főterén vette fel az „Ó, a vörös kányabangiták a réten” című hazafias dalt.

Ezeket a részleteket emelte át a Pink Floyd a Hey Hey Rise Up című új számába, amit tegnap publikáltak.

A zenekar lényegében 1994 óta nem adott ki új felvételt, az azóta megjelent lemezeiken korábbi feldolgozások és remasterelt számok hallhatóak.

A mostani felállásban David Gilmour és Nick Mason eredeti tagok mellett Guy Pratt basszusgitáros és Nitin Sawhney billentyűs játszik.

A szám bevételeit az Ukrajnai Humanitárius Alapnak ajánlották fel, Gilmour elmondta: azt reméli, hogy a zenéjükkel minél nagyobb nyilvánosságot és támogatást tudnak szerezni az ukránok ügyéhez:

„Pénzt szeretnénk gyűjteni humanitárius szervezetek számára, és erősíteni a morált. Szeretnénk kifejezni támogatásunkat Ukrajnának, megmutatni, hogy a világ nagy része elítéli, ha egy szuperhatalom megtámadja azt a független demokratikus országot, amellyé Ukrajna vált.”

A klipben felvételek vannak az orosz tankokkal szemben fegyvertelenül kiálló ukránokról a kijevi függetlenségi szoborról, a harcokról, a romokról és az ukrajnai menekültekről is.

A Pink Floyd már márciusban is tett egy gesztust Ukrajnának: azt közölték, hogy minden, 1987 után kiadott szerzeményüket elérhetetlenné teszik digitálisan Oroszországban és Fehéroroszországban.

Íme, az új Pink Floyd-szám:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Madártestű emberevő, papucsvitorlás és a kalapos gyíkszörny a Szépművészetiben
Hieronymus Bosch különös festményeiből nyílt nagyszabású kiállítás. Nézd meg velünk a legbizarrabb képeket!
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2022. április 09.


Link másolása

"Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa" címmel nyílt nagyszabású tárlat a Szépművészeti Múzeumban. Ez kétség kívül az év legmenőbb kiállítása Magyarországon, emellett pedig az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch kiállítása nemzetközi szinten is.

Nagyon vártam már a megnyitót, mert mindig lenyűgöztek Bosch képei. Amikor állok egy-egy festménye előtt, és azt hinném, mindent részletet jól megnéztem, mindig észreveszek egy újabb érdekességet. Ráadásul ez általában valami meghökkentően bizarr dolog. Hogy is szól a vicces meghatározás? "Ha egy festményen rengeteg apró emberi alakot látsz, de egyáltalán nem tűnik normálisnak, mert furcsa helyeken furcsa dolgokat csinálnak, akkor Hieronymus Bosch a festő."

A tárlaton 10 eredeti Bosch festményt nézhetsz meg, ami a mester teljes életművének közel fele.

Ennek megszervezése hatalmas teljesítmény a Szépmű részéről. A sajtóbejáráson a főigazgató, Baán László elmondta, szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt a kiállítás megszervezése, amikor belevágtak. Féltve őrzött festményeiket végül olyan múzeumok adták kölcsön, mint a Louvre, a Rijksmuseum, a Prado, a New York-i Metropolitan Museum vagy a londoni The National Gallery.

Az eredeti Bosch remekművek mellett hét szekcióban közel 90 alkotást csodálhatsz meg, amik a németalföldi mester művészetéhez kapcsolódnak. A kiállításon megelevenedik Bosch világa, megismerheted, miként látta Bosch saját társadalmát, hogyan ábrázolta az emberi gyengeségeket és bűnöket.

Jó példa erre a kiállítás egyik szenzációja, a Bolondok hajója. Bosch hajójának utasai az élőfa-árbóc körül mulatoznak, az egyik tébolyult vízben hűtött bőrtömlőt szorongat, egy másik a kifogott hal közvetlen közelében okád.

A kiállított alkotásokon keresztül bepillanthattunk a késő középkor emberének gondolkodásmódjába is. Úgy hitték, a hívő lelkének túlvilági sorsa saját döntésein múlik, az egyén szabad akarata révén választhat jó és rossz, erény és bűn között. Bosch művészete ehhez nyújtott elgondolkodtató, hol fenyegető, hol humoros kapaszkodót.

A Túlvilági látomások táblaképeken egyértelműen megfesti, mely két lehetőség vár a hívőkre. Az üdvözültek mennybemenetelén az őrangyalok a fény felé emelik a lelkeket. A Pokolba vezető folyón azonban démoni szörnyalakokkal körülvéve sodródnak a kárhozottak.

Bosch alkotásainak egyediségét rémítő és bizarr túlvilági ábrázolásai adják.

Kivételes tehetségével hátborzongatóan különös démoni lényeket teremtett meg. Az utolsó ítélet című festményt vizsgálva láttunk például madártestű emberevőt, papucsvitorlást, és kalapos gyíkszörnyet is.

A kiállítás bemutatja azt is, honnan eredeztethető ez a különös világ. Biztos te is belefutottál már olyan mémekbe, amik abszurd középkori illusztrációkat parodizálnak. Ezek jutottak eszembe, amikor a festmények mellett kiállított irodalmi, teológiai műveket, miniatúrákat nézegettem. Nos, ezekből meríthetett Bosch is.

Érdekesség, hogy a kiállított alkotások témájának hangulatát a szekciók falszíne is leköveti. A túlvilági utazás sötét tónusai után világosabb terekbe léphettünk át, és megismerhettük, miként állította Bosch követendő példának a szentek és Krisztus életét.

Bosch minden bizonnyal jól ismerte a szentek történetét, kompozícióit azonban szokatlan részletekkel egészítette ki. Szent Kristóf vándorbotjára például véres halat festett. A Királyok imádása festményen pedig az idilli jelenet hátterében lócsontvázat fedeztünk fel.

Ezek a részletek nem csak számunkra hatnak nyugtalanítóan. A mester célja az elbizonytalanítás volt.

Bosch a baljós szimbólumokkal hívta fel a figyelmet arra, hogy a gonosz mindenhol jelen van, így éberséggel kell élni a mindennapokat.

Bosch legnyugtalanítóbb, legelgondolkodtatóbb és egyben legismertebb alkotása, a Földi gyönyörök kertje–triptichon. A táblaképegyüttes középső elemén színes és érzéki világban fiatal nők és férfiak hódolnak különféle testi élvezeteknek. Körülöttük túlméretezett madarak, gyümölcsök és egzotikus virágok teszik még különösebbé a látványt.

A sokrétű műalkotás üzenetét a mai napig sem tudták teljes egészében megfejteni. Van olyan teória, amely szerint a fiatal III. Nassaui Henrik és a vele együtt nevelkedő Szép Fülöp számára készült, akiket az emberi ösztönök féken tartására intett.

A Gyönyörök kertje rendkívüli hírét és hatását jelzi, hogy már a 16. században is több másolat készült róla.

Eredetijét sajnos nem láthattuk, de a kiállítás ezt a remekművet is megidézi az egyik legkvalitásosabb korabeli másolattal, illetve egy lenyűgöző arany- és ezüstszálakkal átszőtt falikárpittal.

A kiállításra mindenképp sok időt szánj, mert ezeken az alkotásokon annyi érdekes részlet van, hogy egy-egy képet órákig is nézegethet az ember. Ha kifejezetten az eredeti Bosch festmények érdekelnek, viszonylag könnyen megtalálhatod őket a tárlaton, mert mindegyiket kordon vagy üvegbúra védi.

Legtöbb esetben kisméretű alkotásról van szó, ami megnehezíti a bogarászást. Ötletes segítség ehhez, hogy a tárlat végén lévő vetítés kilenc Bosch alkotást is bemutat "nagyító alatt".

A kiállítást július 17-ig nézheted meg. Részletek és jegyvásárlás a Szépművészeti múzeum honlapján.

Link másolása
KÖVESS MINKET: