KULT
A Rovatból
hirdetés

10 kedvenc filmes duma, amit nem felejtesz el

Rengetegen írtátok meg nekünk kedvenc idézeteiteket, ezekből válogattunk.

Link másolása

Mennyi, de mennyi kedvenc filmidézetet írtatok nekünk! De sajnos most sem tudjuk az összeset rátenni egyetlen listára. Mostani válogatásunkba ezek kerültek be, de várjuk a további tippeket!

1. "Hihetetlen, de élmény"

A Sztárom, a párom az a romantikus film, amelynek egyetlen perce sem unalmas, és amit a férfiak is végig tudnak nézni, sőt, idéznek – számos szállóigét adott. Az egyik a joghurtos jelenet ("Hihetetlen, de élmény"), a másik a Kutyák és lovak-jelenet. Az 1999-ben bemutatott film egyik sikere talán az, hogy megfordítja a szerepeket: nem egy ismeretlen lányt fedez fel magának a híres, és ünnepelt férfi, hanem a férfi a hétköznapi figura, a nő pedig a rajongott sztár, akinek vagyona van, akire a fél világ odafigyel. Ráadásul több ponton is emlékeztet a Római vakációra, amelyben egy hercegnő járja inkognitóban a várost egy újságíróval.

Egy másik nagy kedvencetek:

2. "I am your father" "Én vagyok az apád"

Talán ez a legjobban sikerült alkotás az eddig bemutatott 6 Star Wars film közül. A Birodalom visszavág kellőképpen sötét, mély és emlékezetes. A helyszínek is változatosabbnak tűnnek, mint a Csillagok háborújában, a karakterek is valamivel kiforrottabbak, összetettebbek. A csúcsjelenet kétségkívül Luke Skywalker és Darth Vader kettőse, egyben ez a filmtörténet egyik legjobb váratlan fordulata. Persze csak azok számára, akik még nem látták a filmet és nem ismerik a történetet.

-Obi-Wan sohasem mondta el neked, mi történt apáddal?

-Épp eleget mondott! Elmondta, hogy te ölted meg!

-Nem. Én vagyok az apád.

Az Űrgolyhókban a jelenet paródiája:

3. "Puskát kellett volna hoznunk ehhez a melóhoz"

Vincent Vega és Jules Winnfield párbeszédei/monológjai közül szinte mindent idézni lehetne a Ponyvaregényből. A legnépszerűbbek között szerepel még az "Örülünk, Vincent?" vagy az alábbi dialógus Európáról:

- Például Amszterdamban bemész egy moziba és kérsz egy sört. És nem egy papírpohárban basszák oda, hanem üvegpohárban! Párizsban pedig a McDonaldsban is kapni sört! Na és tudod hogy hívják a Sajtos negyedfontost Párizsban?

- Nem Sajtos negyedfontosnak hívják?

- Nem, mert ott nem fontban mérnek. Fingjuk sincs arról, hogy mi az a negyedfont.

- Na és hogy hívják?

- Úgy hívják: Royal sajttal!

- Royal sajttal?!

- Aha.

- És hogy hívják a Big Mac-et?

- A Big Mac az Big Mac, csak náluk Le Big Mac!

- Le Big Mac! És hogy hívják a Whoppert?

- Azt nem tudom, Burger Kingben nem voltam. Tudod Hollandiában mit tesznek a krumplira ketchup helyett?

- Mit?

- Majonézt!

- Na ne bassz!

- A saját szememmel láttam, hogy tocsog abban a trutymóban!

4. "Csak a puffin ad neked erőt"

A Kincs, ami nincs ominózus szövege egészen pontosan így hangzik el: "Kisasszony, lehet hogy ön nem ismeri a jelszót? Csak a puffin ad neked erőt, és mindent lebíró akaratot!" Bud Spencer és Terence Hill közös jelenetei is nagyon jók, valamint a búcsúzás a szigeten a csokival, a csókával és a csocsóval.

5. "Tartsd meg az aprót te mocskos állat!"

A Reszkessetek, betörők! egyik legtöbbet idézet jelenete film a filmben. Kevin ezt nézi a tévében, de sokan nem is tudják, hogy a jelenet fiktív, a gengszterfilm nem létezik. A Reszkessetek, betörők! című filmhez készült, külön. Egy 1938-as Humphrey Bogart-film, a Mocskos lelkű angyalok/Angels With Dirty Faces paródiája.

6. "Kész van, őrmester!

A Forrest Gumpból azt is írhattuk volna, hogy "Attól kezdve mindig együtt voltunk, úgy voltunk, mint a borsó meg a héja." "Van úgy, hogy az embernek nincs elég köve." vagy "Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle." A film felét lehetne idézni a remekül megírt szöveg miatt.

7. "Atomot nekik. Atomot a bestiáknak."

Jól megírt szövege miatt A függetlenség napja is a kedvenceitek között szerepel. Az űrből érkező ellenséges idegen lények megjelenése és a Föld leigázására törekvő támadó fellépésük évtizedek óta izgatja az emberiséget. És az is, hogy kik lesznek azok a hősök, akik majd megmentik világunkat a pusztulástól. A függetlenség napja részben emiatt, részben pedig a szokásos, amerikai hősi pátosz, az összefogásra való buzdítás és a megmentők csapatának meglehetősen polkorrekt összeállítása miatt lehetett kasszasiker. Nekünk egyébként ebben a filmben a végkifejletről a Csillagok háborúja utolsó negyedórája jutott az eszünkbe...

Egy másik kedvencetek: "Tudod, haver..."

8. "Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!"

A szigorúbb filmrajongók szerint nálunk az Oscarnak nem lett volna ekkora sikere, ha nem készül hozzá magyar szinkron. A fordítás és a kiváló hangok - ez viszi el a filmet. Szerintük ugyanis az Oscar meglehetősen bugyutára sikeredett.

9. "Ó Uram, add áldásodat a te kézigránátodra!"

A Gyalog galopp jelenete, amit képtelenség röhögés nélkül végignézni

- S a magasba emelé Szent Attila a kézigránátot és mondá: »Ó Uram, add áldásodat a te kézigránátodra, mellyel ellenségeidet ficlikké tépheted nagy kegyelmedben.« És elégedett vala az Úr, és ők lakmározának bárányt és lajhárt és málét, sós ringlit babbal és orángutánt és zsenge gyökereket és gyönge szekereket... és szó..."

– A lényegre testvérem!

– És szólt az Úr, mondván: »Húzd ki a Szent Biztosítószeget, majd azután számlálj el háromig. Se többet, se kevesebbet. Három legyen, ameddig számolsz, s ameddig számolsz, az háromig legyen. Négyig ne számolj hát ezért, sem pediglen kettőig – hacsak nem folytatod a te számolásodat háromig. Az ötöst szádra ne vedd. Midőn a hármashoz érsz, mely sorrendben a harmadik leszen, eldobandod te az Antiochiai Szent Gránátot a te ellened felé, ki – mivel nem kedves nekem – megdöglend.«

– Ámen!

10. Az ember vagy előidézi, vagy megoldja a problémát. Különben csak szimpla tereptárgy.

Nagyon szeretjük ezt a filmet, és mint kiderült, ezzel nem vagyunk egyedül. Nagyon jó színészeket láthatunk benne, például Jean Renót, Robert De Nirót, Sean Beant... "A mai Franciaországban, az eldugott párizsi kiskocsmában egy hideg, esős éjszakán hat ember találkozik titokban, hogy megkapják életük legveszélyesebb megbízatását. Napjaink Roninjai ők, a nemzetközi helyzet enyhülésével munka nélkül maradt titkos-ügynökök, akiket már nem a lojalitás hajt, hanem a pénz. Belőlük toboroz bandát egy titokzatos megbízó. A cél pedig egy rendkívül szigorúan őrzött táska megszerzése. A hat profi nem ismeri a táska tartalmát, nem ismerik egymás szándékait és nem ismernek lehetetlent sem."- írja a Port.hu.

Több emlékezetes mondat hangzik el a filmben, az alábbi jelenet például azért érdekes, mert Sam (Robert De Niro) itt leplezi le az egyik társát, itt derül ki, hogy a fickó kamuzott, igazából semmilyen kiképzést nem kapott, és fogalma sincsen a valódi tűzharcról. "- Milyen színű a csónakház? - Honnan a fenéből tudjam?"

Még mit lehetne a listára tenni? Írjátok meg kommentben, itt, a cikk alatt!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
20 éve halt meg Hofi Géza – Összegyűjtöttük kedvenc idézeteinket a nagy nevettetőtől
20 idézet a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakjától.
Forrás: Wikipédia, Címkép: Fortepan/Szalay Zoltán - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Húsz évvel ezelőtt, 2002. április 10-én halt meg Hofi Géza, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja.

Halálának évfordulója alkalmából most összegyűjtöttük a 20 kedvenc idézetünket a nagy nevettetőtől:

1. "A világon az emberi ész van a legjobban szétosztva. Mindenki meg van győződve róla, hogy neki egy kicsivel több jutott."

2. "A lét határozza meg a tudatot. Ha megisszuk a lét, a tudat elszáll..."

3. "Az életszínvonal olyan, mint a léghajó. Ha azt akarod, hogy emelkedjen, ki kell belőle dobálni mindent, és amikor a legmagasabban vagy, akkor jössz rá hogy nem maradt semmid. Többit számold ki!"

4. "Hidd el nekem, itt hármat foghatsz: A Kossuthot, a Szabad Európát meg a pofádat."

5. "Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma: kettő."

6. "A korrupció az, amiből mi kimaradunk."

7. "Mindennek van határa, kivéve az emberi hülyeségnek és a Szovjetuniónak."

8. "Mielőtt bármi véleményed van, egyeztess!"

9. "...a barát olyan, mint az esőkabát az előszobában. Amikor nincs szükség rá, »csendesen« meglapul a polcon, de amikor esik, a sötétben is megtalálom, hiszen OTT VAN!"

10. "Soha nem elég annyit nyújtani, amennyit a közönség elvár. Sikert annyival is el lehet érni, csak éppen nem biztos, hogy legközelebb is kíváncsiak lesznek az emberek. Ezért kell a többi."

11. "A rohadt kommunizmust megúsztam, aztán most a polgári demokrácia visz el."

12. "Nem vagy hülye, csak nincsen szerencséd amikor gondolkozol."

13. "Az igazságból elveszett az »i«."

14. "A fociban a lényeg, hogy amikor megkapod a labdát, baromi gyorsan olyannak kell passzolni, akinek a meze ugyanolyan színű, mint a tied! Ja, és futni kell. A vízilabdában ezt már megoldották, aki nem úszik, megfullad."

15.

Videó: Hofi Géza Orbán Viktorról

16. "– Te képzeld, a feleségem krumplipürét akart csinálni a rántott húshoz, de amikor kiment a kamrába krumpliért, összeesett, és meghalt.

– S’te, mit csináltál?

– Há’ rizst."

17. "A temetőre az van kiírva: FELTÁMADUNK! Akkó má' jobb a kocsma, me' oda meg az, hogy SOSE HALUNK MEG."

18. "Van egy öreg orvos haverom, azt mondja: „Tudod, Géza, az a fontos, hogy egészség legyen...meg beteg"

19. "– Művész úr, régen láttam!

– Ja, régen én is."

20. "Anyósom fekszik az ágyon:

– Jaaaaj...Meghalok...Egy pók mászik a plafonon...

– Anyuka! Egyszerre csak egy dologgal tessék foglalkozni!"

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Szakács Gergő új klipjétől mindenkinek utazni támad majd kedve
Ahogy ő fogalmazott, a Nincsen út című szerzemény spiripop stílusú dal, amely egy a több mint tízévnyi zenei- és érzelmi evolúció állomásaiból.

Link másolása

Újabb dalt mutat be a hamarosan érkező nagylemezéről Szakács Gergő, ráadásul olyan klippel, amelytől mindenkinek utazni támad majd kedve.

Fantasztikus környezetben forgatta le profi csapattal friss videóját az énekes, aki április 28-án az Akvárium színpadán mutatja be Evolúció című új albumát. Ahogy fogalmazott, a

Nincsen út című szerzemény egy spiripop stílusú dal, amely egy a több mint tíz évnyi zenei–és érzelmi evolúció állomásaiból, amiket a lemezen mutat majd be.

A magával ragadó klip ötlete Gergő egyik utazása során született meg benne: „Piran az egyik kedvenc kocsival is elérhető helyem, úgyhogy januárban kiutaztam oda pár napra, hogy adjak egy utolsó lökést a lemez befejezéséhez. Egyik reggel néztem a tengert, és egyszer csak jönni kezdtek a Nincsen út első versszakának szavai.

Mivel elég vizuális típus vagyok, így a klip is egyből elkezdett pörögni a fejemben: egy dzsungelt láttam magam előtt.”

Annyira beégett az előadó fejébe a dzsungel képe, hogy aztán az egész lemez vizualitását is meghatározza a motívum – ezt nemsokára láthatja is a közönség.

Gergő elárulta, hogyan is forgott a klip, amelynek izgalmas munkálataira Nagy Bence, Lévai-Hangyássy Bence, valamint László Péter drónpilóta tartott vele. „Tavaly nyáron egy barátom mesélt Madeiráról, és beugrott, talán arra is alkalmas lehet ez a hely, hogy ott készítsük el a klipet. Rákerestem a képekre, és pont azt láttam, amit szerettem volna. Végül négy napig tartott a forgatás: a hegyekben 3 fok volt, az óceánparton pedig 24. Rövidnadrágban, átázott cipőben jártuk be az egész szigetet. Az időjárás is mellénk szegődött: amikor ködre volt szükségünk, köd volt, de amikor napsütésben nézett volna ki a legjobban az adott helyszín, akkor ragyogott a nap. Az egész sziget olyan volt, mintha egy giga stáb bevilágította és berendezte volna előre, csak nekünk.”

Az énekes hozzátette, a legjobb helyszínekért sokszor le kellett térniük az útról, és felkapaszkodni a hegyekre, vagy éppen egy vízesés alá bemászni. Pont ezek a kitérők adták meg a forgatás vezérelvét: „Amerre mennék, nincsen út.”

VIDEÓ: Szakács Gergő - Nincsen út


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
28 év után új számmal jött ki a Pink Floyd, a dalt Ukrajnának ajánlották
A Hey Hey Rise Up című dalt az ukrán Boombox zenekar énekese, Andrij Hlivnyuk vokáljaival vették fel.

Link másolása

A Pink Floyd 28 év után új számot adott ki, a dalt Ukrajnának ajánlják. A Pitchfork azt írja, hogy a dal klipjében Andrij Hlivnyuk (az ukrán Boombox együttes tagja) is vokálozik.

Az ukrán énekes amerikai turnén volt épp a zenekarával, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hlivnyuk azonnal visszatért Kijevbe, hogy beálljon katonának, az ukrán főváros főterén vette fel az „Ó, a vörös kányabangiták a réten” című hazafias dalt.

Ezeket a részleteket emelte át a Pink Floyd a Hey Hey Rise Up című új számába, amit tegnap publikáltak.

A zenekar lényegében 1994 óta nem adott ki új felvételt, az azóta megjelent lemezeiken korábbi feldolgozások és remasterelt számok hallhatóak.

A mostani felállásban David Gilmour és Nick Mason eredeti tagok mellett Guy Pratt basszusgitáros és Nitin Sawhney billentyűs játszik.

A szám bevételeit az Ukrajnai Humanitárius Alapnak ajánlották fel, Gilmour elmondta: azt reméli, hogy a zenéjükkel minél nagyobb nyilvánosságot és támogatást tudnak szerezni az ukránok ügyéhez:

„Pénzt szeretnénk gyűjteni humanitárius szervezetek számára, és erősíteni a morált. Szeretnénk kifejezni támogatásunkat Ukrajnának, megmutatni, hogy a világ nagy része elítéli, ha egy szuperhatalom megtámadja azt a független demokratikus országot, amellyé Ukrajna vált.”

A klipben felvételek vannak az orosz tankokkal szemben fegyvertelenül kiálló ukránokról a kijevi függetlenségi szoborról, a harcokról, a romokról és az ukrajnai menekültekről is.

A Pink Floyd már márciusban is tett egy gesztust Ukrajnának: azt közölték, hogy minden, 1987 után kiadott szerzeményüket elérhetetlenné teszik digitálisan Oroszországban és Fehéroroszországban.

Íme, az új Pink Floyd-szám:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Madártestű emberevő, papucsvitorlás és a kalapos gyíkszörny a Szépművészetiben
Hieronymus Bosch különös festményeiből nyílt nagyszabású kiállítás. Nézd meg velünk a legbizarrabb képeket!
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2022. április 09.


Link másolása

"Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa" címmel nyílt nagyszabású tárlat a Szépművészeti Múzeumban. Ez kétség kívül az év legmenőbb kiállítása Magyarországon, emellett pedig az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch kiállítása nemzetközi szinten is.

Nagyon vártam már a megnyitót, mert mindig lenyűgöztek Bosch képei. Amikor állok egy-egy festménye előtt, és azt hinném, mindent részletet jól megnéztem, mindig észreveszek egy újabb érdekességet. Ráadásul ez általában valami meghökkentően bizarr dolog. Hogy is szól a vicces meghatározás? "Ha egy festményen rengeteg apró emberi alakot látsz, de egyáltalán nem tűnik normálisnak, mert furcsa helyeken furcsa dolgokat csinálnak, akkor Hieronymus Bosch a festő."

A tárlaton 10 eredeti Bosch festményt nézhetsz meg, ami a mester teljes életművének közel fele.

Ennek megszervezése hatalmas teljesítmény a Szépmű részéről. A sajtóbejáráson a főigazgató, Baán László elmondta, szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt a kiállítás megszervezése, amikor belevágtak. Féltve őrzött festményeiket végül olyan múzeumok adták kölcsön, mint a Louvre, a Rijksmuseum, a Prado, a New York-i Metropolitan Museum vagy a londoni The National Gallery.

Az eredeti Bosch remekművek mellett hét szekcióban közel 90 alkotást csodálhatsz meg, amik a németalföldi mester művészetéhez kapcsolódnak. A kiállításon megelevenedik Bosch világa, megismerheted, miként látta Bosch saját társadalmát, hogyan ábrázolta az emberi gyengeségeket és bűnöket.

Jó példa erre a kiállítás egyik szenzációja, a Bolondok hajója. Bosch hajójának utasai az élőfa-árbóc körül mulatoznak, az egyik tébolyult vízben hűtött bőrtömlőt szorongat, egy másik a kifogott hal közvetlen közelében okád.

A kiállított alkotásokon keresztül bepillanthattunk a késő középkor emberének gondolkodásmódjába is. Úgy hitték, a hívő lelkének túlvilági sorsa saját döntésein múlik, az egyén szabad akarata révén választhat jó és rossz, erény és bűn között. Bosch művészete ehhez nyújtott elgondolkodtató, hol fenyegető, hol humoros kapaszkodót.

A Túlvilági látomások táblaképeken egyértelműen megfesti, mely két lehetőség vár a hívőkre. Az üdvözültek mennybemenetelén az őrangyalok a fény felé emelik a lelkeket. A Pokolba vezető folyón azonban démoni szörnyalakokkal körülvéve sodródnak a kárhozottak.

Bosch alkotásainak egyediségét rémítő és bizarr túlvilági ábrázolásai adják.

Kivételes tehetségével hátborzongatóan különös démoni lényeket teremtett meg. Az utolsó ítélet című festményt vizsgálva láttunk például madártestű emberevőt, papucsvitorlást, és kalapos gyíkszörnyet is.

A kiállítás bemutatja azt is, honnan eredeztethető ez a különös világ. Biztos te is belefutottál már olyan mémekbe, amik abszurd középkori illusztrációkat parodizálnak. Ezek jutottak eszembe, amikor a festmények mellett kiállított irodalmi, teológiai műveket, miniatúrákat nézegettem. Nos, ezekből meríthetett Bosch is.

Érdekesség, hogy a kiállított alkotások témájának hangulatát a szekciók falszíne is leköveti. A túlvilági utazás sötét tónusai után világosabb terekbe léphettünk át, és megismerhettük, miként állította Bosch követendő példának a szentek és Krisztus életét.

Bosch minden bizonnyal jól ismerte a szentek történetét, kompozícióit azonban szokatlan részletekkel egészítette ki. Szent Kristóf vándorbotjára például véres halat festett. A Királyok imádása festményen pedig az idilli jelenet hátterében lócsontvázat fedeztünk fel.

Ezek a részletek nem csak számunkra hatnak nyugtalanítóan. A mester célja az elbizonytalanítás volt.

Bosch a baljós szimbólumokkal hívta fel a figyelmet arra, hogy a gonosz mindenhol jelen van, így éberséggel kell élni a mindennapokat.

Bosch legnyugtalanítóbb, legelgondolkodtatóbb és egyben legismertebb alkotása, a Földi gyönyörök kertje–triptichon. A táblaképegyüttes középső elemén színes és érzéki világban fiatal nők és férfiak hódolnak különféle testi élvezeteknek. Körülöttük túlméretezett madarak, gyümölcsök és egzotikus virágok teszik még különösebbé a látványt.

A sokrétű műalkotás üzenetét a mai napig sem tudták teljes egészében megfejteni. Van olyan teória, amely szerint a fiatal III. Nassaui Henrik és a vele együtt nevelkedő Szép Fülöp számára készült, akiket az emberi ösztönök féken tartására intett.

A Gyönyörök kertje rendkívüli hírét és hatását jelzi, hogy már a 16. században is több másolat készült róla.

Eredetijét sajnos nem láthattuk, de a kiállítás ezt a remekművet is megidézi az egyik legkvalitásosabb korabeli másolattal, illetve egy lenyűgöző arany- és ezüstszálakkal átszőtt falikárpittal.

A kiállításra mindenképp sok időt szánj, mert ezeken az alkotásokon annyi érdekes részlet van, hogy egy-egy képet órákig is nézegethet az ember. Ha kifejezetten az eredeti Bosch festmények érdekelnek, viszonylag könnyen megtalálhatod őket a tárlaton, mert mindegyiket kordon vagy üvegbúra védi.

Legtöbb esetben kisméretű alkotásról van szó, ami megnehezíti a bogarászást. Ötletes segítség ehhez, hogy a tárlat végén lévő vetítés kilenc Bosch alkotást is bemutat "nagyító alatt".

A kiállítást július 17-ig nézheted meg. Részletek és jegyvásárlás a Szépművészeti múzeum honlapján.

Link másolása
KÖVESS MINKET: