KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Zsinórban második karácsonyát kénytelen külföldön, szeretteitől távol tölteni a magyar kamionos

„Egy sms, egy telefonhívás – semmi nem érkezett a kedves partnertől, hogy mégsem tudják megrakni a kamiont. Az urak szó nélkül beültek az autójukba és hazamentek a családjukhoz ünnepelni” – írja András. Ő meg fürdött egy ünnepit egy patakban.

Link másolása

Tavaly a pandémia miatt sokan voltak kénytelenek családjuktól, szeretteiktől távol tölteni az ünnepet, vagy - akaratuk ellenére - napokig várakozni elzárva a továbbutazás lehetőségétől. Így volt ez Zimányi Andrással is, aki Angliában rekedt. Történetét akkor részletesen elmesélte nekünk.

Idén megint nem várt okok miatt kénytelen várakozni. Most Franciaországban ragadt, de nem a koronavírus tartotta távol őt, hanem mások hozzáállása.

Zimányi András a közösségi oldalán számolt be arról, mi történt vele. Mint írja:

"A kamionosba mindenhol belerúgnak, a jogszabály alkotóktól a megrendelőkig. Nagyon lezüllött ez a szakma.

Tavaly karácsonykor Angliában zártak be minket a repülőtérre. Akkor segélyszállítmányokkal éreztették velünk nagyon sokan az együttérzésüket. Itt még WC használat sincs, a McDonald's az ajánlat, ami innen 1,6 km.

Egy sms, egy telefonhívás - semmi nem érkezett a kedves partnertől, hogy mégsem tudják megrakni a kamiont. Az urak szó nélkül beültek az autójukba és hazamentek a családjukhoz ünnepelni.

27-én reggel 5:00 és 6:00 óra között számíthatok rakodásra" - írja az elkeseredett kamionos.

András elmondta a szerkesztőségünknek, hogy 24-én 17 órára volt megbeszélve, hogy a megpakolják a járművét, de hiába volt ott kettőre, és ugyan valóban dolgoztak még 5-6 körül is, rá nem jutott már idő. Négyen maradtak a parkolóban. Mivel kamionstop van, nem tud sehova elmenni.

Ez mind kellemetlen, de de ő valóban az a típus, aki a jég hátán is megél, nem csinál gondot abból, hogy hol lehet fürdeni, van nála víz, van ennivalója is.

"Megoldom, mi kamionosok többnyire mindent megoldunk. Csak kár, hogy ennyi mindent meg lehet velünk tenni."

Egy hozzászólónak megírta, hogy tudta, hogy a szentestét nem tölti otthon, de ma már hazafelé tartana, nem így képzelte el ezt a pár napot. Egy ismerőse azt tanácsolta neki, hogy üljön be az autóba és menjen haza. Erre a következőt reagálta:

Még lehet, hogy ki se rúgnának érte. Nem teszem meg, én magam vállaltam a munkát karácsonyra a sok egyéb programom miatt, amik a téli szezon más időpontjaira esnek. Legyenek otthon a kisgyerekesek. A cég nekem így is kifizeti a napidíjat, nem tolok ki velük. De a jelenség, hogy ezt bárhol ebben a szar EU-ban meg lehet csinálni a kamionosokkal, elgondolkodtató."
Azt mondja, egy jó futással helyrerázta a lelkét. Mint az előző cikkünkből is kiderült, a hideg vízben fürdés nagy szenvedélye és most is talált egy patakot.
"Futni mentem egy szál fürdőgatyában, de melegem is volt, mert most tíz fok van. Útközben megláttam egy patakot, nyilván nem hagytam ki."
A jeges vízben fürdés után egyébként a napi hidegzuhanyt reklámozta nemrég Budapesten. Két lánnyal sétáltak majdnem 3 kilométert fürdőruhában. A Keletitől az Erzsébet hídig osztogatták a szórólapjaikat.
A hideg zuhany egyebek mellett erősíti az immunrendszert, jó a vérkeringésnek és a bőrnek, tökéletes depresszió ellen.
A Reszkess nevű oldalon András építi a hidegjárók közösségét.
"Az egészségért kell a hideggel megbarátkozni, szépen fokozatosan, ismerve az előnyöket és a veszélyeket is." - hangsúlyozza.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk