KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Vivien esélyt kapott az életre!

Nemrég még úgy tűnt, Viviennek pár hete maradt hátra, most azonban minden esélye meg van arra, hogy meggyógyuljon. A sok segítő kéz után most az életmentő gyógyszerhez is hozzájuthat.
SZM - szmo.hu
2013. október 12.


Link másolása

Miután alapítványok, sztárok és sok ezer civil több millió forintot adakozott, hogy a kislány élhessen, a Gyermekrák Alapítvány segítségével most ahhoz a drága gyógyszerhez is hozzájuthat, amely a teljes felépülést jelentheti számára. Nemrég még úgy tűnt, Viviennek pár hete maradt hátra, most azonban minden esélye meg van arra, hogy fájdalmak nélkül, boldogan élhessen.

A Gyermekrák Alapítvány évek óta figyelemmel kíséri a kis hős sorsát: 2010 óta több százezer forinttal – készpénzzel, gyógyszerekkel, vitaminokkal – támogatták Vivient és családját.vivien_mutet_elott

"Örömmel láttuk, micsoda összefogás szerveződött azért, hogy a kislány kijuthasson Vietnámba, és megkapja az életmenő kezelést. Kötelességünknek érezzük tovább segíteni! Minden követ megmozgattunk, és közbenjárásunkra az OEP Ártámogatási Főosztálya úgy döntött: finanszírozzák azt a több millió forintos gyógyszert, ami teljes gyógyulást hozhat Vivien számára" – mondta el Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnöke, a Nemzeti Betegfórum onkológiai és haematológiai tagozatának vezetője.

Mint ismeretes, a négy esztendős Armuth Vivien évek óta küzd a gyilkos kórral. Számtalan műtéten, fájdalmas beavatkozásokon és hosszúra nyúlt kezeléseken esett már át, és az orvosok végleg lemondtak róla. Csak egy nagyon drága, külföldi immunterápiás kezelés maradt az egyetlen esélye az életre, miközben a család tönkrement anyagilag.vivien1

vivien2

Országos méretű összefogás vette kezdetét: alapítványok, sok ezer civil és számtalan híresség állt a jó ügy mellé, és az összegyűlt sok milliós adományból a család el is jutott a távoli országba. A több hetes terápia – bizonyíthatóan – sokat javított Vivien állapotán, ám a daganat mostani kiújulása azt támasztja alá: szükség van további gyógyszeres kezelésre. Ennek ára azonban havonta 2-4 millió forint, és nem lehet előre megjósolni, mennyi ideig kell szednie.

"Teljesen nyilvánvaló, hogy hiába a sok ezer, jó szándékú ember, ekkora összeget adományokból nehéz kifizetni. Vivien betegségét egy génhiba okozza. Szakvélemények és tapasztalatok szerint a szóban forgó gyógyszer teljes gyógyulást hozna, és nem kéne tartani attól, hogy a daganat kiújul" – magyarázta Balogh István.

Hozzátette még: az OEP finanszírozás meghatározatlan ideig érvényes: addig támogatják a gyermeket, ameddig szüksége van rá. Maga a tabletta egyébként brit fejlesztés, hazánkban teljesen új termék, idáig az OEP nem finanszírozta. A Nemzeti Betegfórum onkológiai és haematológiai tagozata, valamint az orvosok javaslata alapján megkapta az OEP engedélyt.viven_anyu

"Szavakkal nem is tudom kifejezni azt a hálát, amit érzek! Ebbe a betegségbe általában fél éven belül belehalnak, Vivien viszont – köszönhetően annak a temérdek segítségnek és adománynak – még mindig kitartóan és példamutatóan küzd. Most először reménykedhetünk abban, hogy nem csak csatát nyert, hanem háborút is! Minden egyes fillér számít, mindenki, aki eddig vagy ezután segít, hozzájárul ahhoz, hogy a mi kis Angyalkánk velünk legyen, még nagyon sokáig" – mondott köszönetet Vivien édesanyja.

Ha te is drukkolsz Viven mielőbbi gyógyulásáért, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk