KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Vannak, akik kikapcsolt képernyővel neteznek - látássérültekért fog össze az IT szakma


Link másolása

„Mivel nekünk nehezebb elmenni egy hivatalba ügyet intézni, így nagy könnyebbség lenne, ha a webes akadálymentesítés meg lenne oldva. Az online ügyintézéskor azonban sokszor ütközöm falakba”

– mondja Ócsvári Áron szabadúszó webfejlesztő. „Gyakori, - folytatja Áron - hogy bár a program mindent felolvas, végighaladok a folyamaton, kitöltöm, amit kell, ám az utolsó lépésnél megakadok.

Ismerős lehet, amikor megjelenik egy eltorzított számokat és betűket tartalmazó kép, ezt be kellene másolnunk az azonosításhoz, ám mivel ez kép, a szoftver nem tudja beolvasni. Így minden hiába, egyetlen lépés választott el attól, hogy az ügyemet lezárjam.”

Pál Zsolt (Pille) programozó, informatika tanár úgy látja, hogy a dizájn már fontosabb lett a tartalomnál, ami megnehezítheti az információhoz való hozzáférést. Sokszor – emeli ki a szakember – a már létező és egyszerűen alkalmazható megoldásokra sem figyelnek a fejlesztők, ami alap lenne az akadálymentes használat során. Az, hogy egy oldalon logikus legyen a menü elrendezése, irányítható legyen a honlap billentyűzettel is, vagy éppen feliratozzák a képeket, videókat, csak odafigyelés kérdése. “Lehet, hogy nem mindenki gondol bele, de mi kikapcsolt képernyővel használjuk a netet” – teszi hozzá Zsolt.

„Még nem evidens, hogy egy-egy weboldal vagy applikáció készítésekor az akadálymentesítési szempontokra is figyeljenek. Ezért amellett, hogy komoly és meglévő problémákat oldanak meg a cégek csapatai az IT Összefogás során, az is célunk a mozgalommal, hogy ez a téma nagyobb figyelmet kapjon. Sok szereplőt érint, szükség van közös gondolkozásra, az érzékenyítésre, minden üzleti szereplő felelősségvállalására, aminek első lépése akár az is lehetne, hogy a cégek a saját oldalukat akadálymentessé teszik. Az egyik legfontosabb feladat mégis az, hogy már az oktatásba is beépüljön ez a szemlélet” - mondta Pulay Gellért, az IT Összefogást szervező IThon.info alapítója.

A céges csapatok kétféle problémát fognak megoldani, egyrészt amelyek a látássérült embereket segítő eszközökben (assistive technológiák) jelennek meg, másrészt a weboldalaknál akadálymentesítéskor megjelenő hibákat, amelyeket a core code-ban, vagy webmotorban kell javítani. A programot az Informatika a Látássérültekért Alapítvány támogatja, amely amellett, hogy a hibákat összegyűjtötte, tudását és szakmai kapacitását is felajánlotta a sikeres munkához.

„Elengedhetetlen a mindenki számára egyenlő eséllyel használható fizikai és infokommunikációs környezet. Ha ez a mozgalom az IT szakma szereplőit is cselekvésre ösztönzi, az nagyon nagy lépés és valódi fejlődést hozhat a területen, amire óriási szükségünk lenne”

– mondta Szuhaj Mihály, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az IT Összefogáshoz május 6-a éjfélig lehet csatlakozni. A cégeknek a feladatok megoldásán kívül azt is vállalniuk kell, hogy az esélyegyenlőség megteremtéséért a jövőben kollégáik, fejlesztőik körében is megkezdik a téma népszerűsítését és az érzékenyítést. Azok a vállalatok, amelyek komolyan elkötelezik magukat a mozgalom mellett, egy évre megkapják a #akadalymentesITs címet.

Az összefogáshoz folyamatosan csatlakoznak a cégek, a DXC Technology, a Mito Communications, a ShiwaForce.com és a Qualysoft csapata már el is kezdte a munkát.

Minden további információ, és jelentkezések ITT.

Így éli meg mindennapjait látássérültként Agárdi Szilvia énekesnő, Ócsvári Áron szabadúszó webfejlesztő és Pál Zsolt programozó, informatika tanár.

Aki mindenki számára használható akadálymentes honlapot fejlesztene, de nem tudja hogyan kezdjen hozzá, annak ezt az 5+1 szempontot tartalmazó videót érdemes megnéznie:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk