KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Újra szétosztja kampánypénzét a Kétfarkú Kutya Párt, több száz millió forintra lehet pályázni

Indul a II. Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alap, teljesen komoly ötleteket várnak az emberektől a közel félmilliárd forint felhasználására.

Link másolása

Ötleteket vár a 2022-es választások előtt az állami kampánypénz szétosztására a Magyar Kétfarkú Kutyapárt – tudatták honlapjukon.

Mint emlékeztetnek rá, 2018-ban már volt egy, szintén Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alap elnevezésű pályázatuk, akkor erről mi is beszámoltunk:

Mostani felhívásukban kiemelik, hogy ezúttal több pénzhez jutnak hozzá, mint négy éve:

„ha összeszedjük tavasszal az aláírásokat legalább 71 helyen, félmilliárdunk lesz kábé”

– írják.

Olyan ötleteket várnak a pénz "eltékozlására", amik „minél több ember számára hasznosak, viccesek, vagy jobb lesz tőlük a környék, szebb az élet”.

A párt közöl néhány fontos tudnivalót is a pályázatról:

  • A kampánytámogatást az ajánlóívek leadása után kapják meg, 2022 tavaszának elején.
  • A nyertes ötleteket a kampány idején, a választásig kell megvalósítani, kb. 3 hét alatt.
  • Az MKKP programjaiban, akcióiban mindenki ingyen, önkéntesen vesz részt. Olyan ötleteket várnak, amihez elsősorban anyagköltségre pályáznak, és a pályázók többen összefogva, önkéntes munkában vállalják a megvalósítást.
  • A sikeres pályázatnál nem feltétel a hivatalos engedélyeztetés, ám a hatályos villamossági, statikai, környezetvédelmi szabályoknak meg kell felelniük.
  • A nyertes projekteknél az MKKP önkormányzatként jár el, a megvalósításhoz Általános Engedélyt ad, ami feljogosít minden olyan tevékenységre, aminek az emberek örülnek, nem balesetveszélyes, nem káros, nem bántó, nem sértő, és nem okoz kárt senkinek.
  • Ha egy intézményt támogatna a projekt, fontos, hogy a pályázó megbizonyosodjon róla, hogy befogadják-e a támogatást.
  • Ez a kampánypénzünk, amivel el kell számolnunk, ezért nem tudjuk titokban adni, valamilyen módon meg kell jelenjen a projekt valamely felületén az MKKP. Hogy hogyan, milyen formában, azt a pályázókra bízzák

Mint írják, szívesen adnak pénzt mindenre, ami „vicces, hasznos, szép, tájékoztató, érzékenyítő, újszerű, kreatív, cselekvésre ösztönző”. A megvalósítandó projekt célja lehet többek között „városfelújítós, művelődős, természetvédős, bármimásos”.

A projekt határidejei:

2021. december 20. éjfél – Beadási határidő.

2021. december 30. – Koncepciótervek elbírálása, értesítés a továbbjutásról.

2022. február 1. – A 2. körbe jutott ötletek részletes kidolgozásának határideje.

2022. február 28. – Internetes szavazás lezárása, Végső győztesek kihirdetése.

A pályázás menetét és más fontos információkat EBBEN a cikkben lehet találni, illetve a Rózsa Sándor II. Népi Kampánypénz Tékozló Alap Facebook-csoportban. A jelentkezési lapot pedig INNEN lehet letölteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk