hirdetés

KÖZÖSSÉG

Ugyanazon a napon halt meg az idős pár, akik 71 évig éltek boldog házasságban

Korábban elmondták, szerintük mi az a csupán két dolog, amit be kell tartani a pároknak, ha sokáig együtt akarnak maradni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 16.

hirdetés

Egy napon, csupán 12 óra különbséggel halt meg egy idős házaspár mindkét tagja.

Herbert és Marilyn Frances DeLaigle 71 évig éltek boldog házasságban, és még idős korukban is ugyanúgy szerették egymást, mint amikor megismerkedtek.

Herbert egy kávézóban figyelt fel Marilyn Francesre, aki ott dolgozott. A férfi nap mint nap látta ott a lányt, nem tudta levenni róla a szemét. Egyszer aztán összeszedte a bátorságát, hogy randira hívja. Marilyn Frances 16 éves volt, amikor az első romantikus találkozójukon moziba mentek.

Ezután rögtön egymásba szeretettek és járni kezdtek, egy évvel később pedig el is jegyezték egymást. Az esküvőjük attól lett emlékezetes, hogy a vőlegény kis híján lekéste, ugyanis egy órával később jelent meg. Végül azonban egybekeltek, azóta pedig boldogan éltek együtt. Marilyn Frances még Németországba is követte a férjét, aki részt vett a második világháborúban. Kapcsolatuk kibírta azt a 22 évet, amíg Herbert a katonaságban szolgált, és Koreában és Vietnámban is harcolt.

Hat gyermeket neveltek fel, számukra igazi mintapélda volt szüleik hosszú és örömteli házassága. Életük végére már 16 unokával, 25 dédunokával és 3 ükunokával büszkélkedhettek.

hirdetés




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk