hirdetés

KÖZÖSSÉG

Titkos búcsúlevelet hagyott hátra a rákbeteg kislány

Szülei csak a halála után bukkantak rá. A levélben a kiskamasz Athena az élethez, szerelemhez és saját tragikus helyzetéhez való viszonyáról ír.

Link másolása

hirdetés

Athena Orchardnál csontrákot diagnosztizáltak. A lány hosszú hónapokig bátran harcolt a gyilkos kórral, és számos kezelésen esett át. Miután elvesztette harcát a betegséggel, szülei, Dean és Caroline Orchard rátaláltak szeretett lányuk titkos üzenetére, melyet a szobájában álló tükör hátsó falára vésett.

A levélben Athena az élethez, szerelemhez és saját tragikus helyzetéhez való viszonyáról ír. Szülei könnyek között olvasták bátor lányuk írását, amelyet most megosztottak a világgal is. A levél pillanatok alatt bejárta az egész internetet és milliók szívét érintette meg világszerte.

A fiatal lány május 28-án hunyt el otthon, szerettei körében. Athenát 12 éves korában diagnosztizálták oszteoszarkómával, ami az egyik leggyakoribb és legagresszívebb csontrák-típus. Hét és fél órás életmentő műtétet hajtottak végre rajta, hogy eltávolítsák a tumort a gerincéről. Ezt hónapokig tartó kemoterápia követte, hogy kiöljék a rákos sejteket a gerincéből, vállából és a fejéből.athena2

Athena apja az üzenettel

Athena elvesztette haját és erejének nagy részét, de pozitív életszemlélete ezek után is megmaradt. A lány nem sokkal a tizenharmadik születésnapja után hunyt el, hátrahagyva szüleit, hat lánytestvért és három fiútestvért.

hirdetés

Halála után nem sokkal szülei megtalálták a megható, 3000 szavas levelet az egyik hálószobai tükör hátulján. Bár lányuk sosem beszélt a levélről, szülei tudták, hogy Athena imádott írni, ez tette őt boldoggá. Édesanyja elmondta, hogy lánya élete végéig megőrizte pozitív hozzáállását és ő bíztatta, hogy ne sírjon, tartotta benne a lelket.

Athena a levelében elképesztően megható gondolatokat írt le szerelemről, életről, fájdalomról és halálról.

„A boldogság csak rajtunk múlik. Talán nem is a boldog befejezés a fontos, hanem maga az élet.” – írja levelében a lány.

A levél további részében az alábbi gondolatait fogalmazta meg:

„A boldogság csupán az út és nem az úti cél. Köszönöm, hogy vagytok nekem. Legyetek, boldogok, szabadok és higgyetek.”

„Tudják, hogy miket tettem, de azt nem, hogy min mentem keresztül. A szerelem olyan akár egy tükör, gyönyörű, de könnyű összetörni.”

„A szerelem ritka, az élet tele van furcsaságokkal, semmi sem tart örökké és az emberek változnak. Minden nap különleges, úgyhogy muszáj a legjobbat kihozni belőle. Az embernél bármikor jelentkezhet egy halálos betegség, éppen ezért a legtöbbet kell kihozni az időnkből. Az élet csak akkor rossz, ha magad teszed azzá.”

„Soha ne adj fel semmit, még akkor sem ha nem sikerül elsőre. Az a lány akarok lenni, aki a rossz napokat jobbá teszi, és akiről azt mondd, hogy mióta találkoztunk, megváltozott az életed.”athena3

„A szerelem nem azt jelenti, hogy mennyiszer mondod valakinek, hogy szereted, hanem azt, hogy mennyire bizonyítod valódiságát. A szerelem olyan akár a szellő, érzed simogatását, de sosem láthatod. Szeretnék szerelmes lenni egy olyan emberbe, akinek kitárhatom a szívem.”

„A szerelem nem arról szól, hogy kivel tudod elképzelni a jövődet, hanem arról, hogy ki nélkül nem tudod elképzelni. Az élet, mindenki számára játék, de a szerelem a jutalom. Csak én tudom megítélni magamat.

„Ne ítélj túl hamar, hiszen csak azt látod, amit én akarok megmutatni magamból... az igazságot nem ismered. Szeretném jól érezni magamat és boldognak lenni anélkül, hogy bárki is ítélkezne felettem.”

„Néha a szerelem fáj. Most magammal harcolok. Érzem a fájdalmat. Az álmok az én valóságom. Fáj, de semmi gond. Már hozzászoktam.”

„Ez az én életem, nem a tiéd. Ne aggasszon, hogy mit teszek. Nem számít, ha az emberek utálnak, megítélnek vagy megtörnek, csak az számít, hogy milyen erős vagy, mennyire bírod a megpróbáltatásokat... ez tesz téged azzá, aki vagy.”

Az írás utolsó soraiban Athena arra kéri családját, hogy ne sirassák, ne nehezítsék meg saját életüket.

„Nincs szükség a könnyekre, nélkülük is tudom, hogy mindig mellettem lesztek” - zárta levelét a kislány.

Caroline azóta a lánya szobájában alszik, ahol mindent úgy hagytak, ahogy volt és természetesen a tükröt is megtartják. Lányuk levelét olvasva közel érezhetik őt magukhoz és szavai minden nap erőt adnak nekik, hogy tovább folytassák életüket.athena0

Számos művész jelentkezett és felajánlotta segítségét a családnak, hogy keretbe foglalják a tükröt, így az ott lóghatna a ház falán, örök emléket állítva a lánynak. Athena temetése június 12-én lesz a leicester-i Gilroes temetőben.

Ha megható volt a történet, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Négyévesen rabolták el a kisfiút, aki most 33 év után tért haza, szinte egy csodának köszönhetően
Emlékezetből lerajzolta a szülőfaluja térképét, így térhetett haza az anyjához.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2022. január 02.


Link másolása

hirdetés

A kínai Li Csing-vei négyéves volt, amikor elrabolták az emberkereskedők. Most, 33 évvel később úgy döntött, hogy megpróbál hazajutni. December 24-én feltöltött egy kézzel rajzolt térképet a szülőfalujáról a Douyin nevű videómegosztóra, pusztán emlékezetből - írja a BBC. Ennek köszönhetően a rendőrség sikeresen beazonosított egy kis települést Kínában egy nővel együtt, akinek régen eltűnt a gyereke.

Mindketten átestek DNS-teszten, így kiderült, hogy tényleg anyáról és fiáról van szó, ezután találkozhattak is Jünnan provinciában.

A férfi könnyekben tört ki, amikor meglátta az anyját maszk nélkül. "Ennyi év várakozás és rengeteg vágyakozással töltött éjszaka" - írta a Douyinon Csing-vei, aki a posztban megköszönte a segítséget, nagyon hálás, hogy találkozhatott a családjával.

Az emberrablók egy családnak adták el, akiket hiába kérdezett az igazi szüleiről, nem tudták megmondani neki, honnan származik. Próbálkozott DNS-tesztekkel, de ez sem hozott sikert, ezért fordult az internethez, aminek hála haza tudott térni az anyjához.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
„Milyen őrület így elmenni és most?!” - Sorra búcsúznak a közéleti szereplők Homonnay Gergelytől
Az 52 éves író, aktivista váratlan, tragikus halála sokakat megrázott, mások mellett Gyurcsány Ferenc is a Facebookon emlékezik rá.

Link másolása

hirdetés

Vasárnap késő este érkezett a hír, hogy meghalt Homonnay Gergely író, aktivista Rómában. Holttestét a Bananon nevű privát klub törökfürdőjének mosdójában találták meg. Halálát a szív és a keringés leállása okozta. Megpróbálták újraéleszteni, sikertelenül. Bűncselekményre utaló nyom egyelőre nem merült fel, de a rendőrség nyomoz a helyszínen talált kábítószergyanús anyagok, egy zacskó fehér por és néhány fiola miatt.

Homonnay Gergely halála követőit és közéleti személyiségeket is megrázott. Gyurcsány Ferenc így búcsúzott Facebook-oldalán az aktivistától:

"Elment Homonnay Gergő. Találja meg útját a szeretet, a megértés és a befogadás örök, végtelen útján! Valójában csak szeretni akart szabadon. Szerinte ez megkérdőjelezhetetlen jog. Szerintem is. Szenvedélyes volt. Mert érzett. Ezért sokszor karmolt. Mint Erzsi. A másik énje. Milyen őrület így elmenni és most?! Ölellek."

Cseh Katalin, a Momentum politikusa egy Facebook-oldalán közzétett közös fotóval búcsúzik:

hirdetés

"Hihetetlen, felfoghatatlan, megrázó. Nyugodj békében, Homonnay Gergely!"

Perintfalvi Rita teológus így írt Homonnay Gergelyről a Facebook-oldalán:

"MEGSZAKAD A SZÍVEM, NEM ÉRTEM ÉS NEM IS HISZEM EL: MEGHALT HOMONNAY GERGELY. Karácsony előtt 4-5 napot együtt töltöttem vele és Erzsivel Rómában, rengeteg közös tervet szőttünk. Gergely boldog volt és szerelmes, de nagyon félt, hogy bántani fogják. Nem tudom elképzelni sem, hogy mi történhetett vele. Nagyon sajnálom, hogy tőlem kell halljátok ezt a borzalmas hírt. Most képtelen vagyok bármi egyebet írni. Rettenetesen le vagyok sújtva, mert nagyon megszerettem ezt az embert."

Czeglédy Csaba ügyvéd, politikus ezeket a sorokat írta az író halála kapcsán Facebook-oldalán.

"Lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni, mi okozta valójában Homonnay Gergely halálát, azonban sokat elárul a mai magyar viszonyokról, hogy többekben rögtön felmerült: azért halt meg, mert a hatalom útjában volt. Egy közeli barátja éjjel meg is írta: Gergő nagyon félt.

És az is jól mutatja a mai magyar állapotokat, hogy több, nyilván keresztény, mélyen hívő fideszes honfitársunk nyilvánosan örül egy ember halálának.

'Végre'

'Megérdemelte'

'Aki másnak vermet ás, maga esik bele'

'Kövessék többen'

Isten Veled, Gergő!"

Hohn Krisztina parlamenti képviselő így búcsúzik az aktivistától a Facebookon:

"Felfoghatatlan tragédia! A változás mellett igazán elkötelezett ember, egy régi harcostárs távozott közülünk!

Nyugodj békében Gergő!"

A Demény, a kötsög népszerű Facebook-oldal kezelője, Judit is búcsúzik Homonnay Gergelytől:

"Nem ugyanazt az utat választottuk. Sokszor nagyon másképp láttuk a dolgokat. De végeredményben ugyanazért a világért harcoltunk. Ő macskaszemmel, én kutyával. Drága Gergő, nem is hiszem el. Találd meg a békéd. És szurkolj, hogy mi is megtaláljuk egyszer."

Bálint Natália operaénekesnő egy hosszú írást jelentetett meg Facebook-oldalán Homonnay Gergely halála kapcsán, itt elolvashatod.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
Egyedülálló anya kapta az első 3D-nyomtatott házat egy lakhatási segélyszervezettől Amerikában
A háztetőn napelemek vannak, és még egy 3D-nyomató is járt hozzá, hogy adott esetben tudjanak pótalkatrészeket gyártani.

Link másolása

hirdetés

A Habitat for Humanity egy nonprofit szervezet, ami világszerte kínál jóárasított otthonokat. Most először segítettek az USA keleti partján, Virginiában, ahol egy egyedülálló anya és a 13 éves gyereke jutottak egy 110 négyzetméteres házhoz, amiben három hálószoba és két fürdőszoba van.

Mivel a faár most magasan van Amerikában, így a szakemberek a 3D-nyomtatás mellett döntöttek, aminek köszönhetően 15 százalékot spóroltak minden négyzetméteren. Ráadásul az építkezés is hamarabb megvolt, a ház váza mindössze 12 óra alatt készült el, ami hagyományos esetben négy hetet vett volna igénybe. Amerikában ugye a könnyűszerkezetes házak a népszerűek, ez a 3D-nyomtatott otthon viszont betonból készült, ami jobban szigetel, és az időjárás viszontagságaival szemben is ellenállóbb.

A házhoz járt egy 3D-nyomtató, amivel tudnak például új villanykapcsolókat készíteni a házba, napelemek vannak a tetőn és beszereltek okosotthon-funkciókat is.

A Habitat for Humanityről sokan hiszik, hogy ingyen adományoznak házakat, de nem erről van szó. Alacsony vagy közepes jövedelmű családoknak segítenek otthont vásárolni, aminek a költségeit 20-30 év alatt kell megtéríteniük úgy, hogy a Habitat nem szed profitot a ház után.

Olyanok jelentkezhetnek a programjukra, akik már legalább háromszáz órát önkénteskedtek, és az adott terület medián fizetésének a 40-85 százalékát keresik.

A szervezet egyébként Magyarországon is jelen van, az elmúlt húsz évben 150 házat építettek és 720 lakást újítottak fel. A tevékenységükkel szeretnének példát mutatni a hatékony lakáspolitikára, de szakpolitikai segítséget is nyújtanak. A munkájukat önkormányzati, civil és vállalati szereplők, illetve magánemberek is is segítik.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
Már a második mentett kutyáról gondoskodik Wiszki, a macska
A tatai cicának fejlett szociális érzéke van, most egy Lucy nevű, nagyon rossz állapotban megtalált kutyát vett a pártfogásába.

Link másolása

hirdetés

Újabb mentett kutyát vett gondjaiba a tatai cica. Wiszkit egy éve mutatta be az RTL Híradója, a macska akkor egy legyengült, tüdőbeteg kutyát ápolgatott. Egy héttel ezelőtt új páciens érkezett a gondoskodó állathoz. A legyengült és átfagyott Lucyt Tatabánya mellett találta meg egy állatvédő.

„Van egy kazánház, aminek nincsen ajtaja, és felfigyeltem rá, hogy egy pici kiskutya kidugja a fejét. Közelebb mentem, és csak azt láttam, hogy ott van bent egy pici kutya, vacog, remeg, teljesen át van fagyva” – mesélte el a kiskutya megtalálója az RTL Híradónak.

A kutyus ezután a Tatai Állatvédőkhöz került, most Halász Viktória és macskája, Wiszki vigyáz rá. A kandúr épp olyan odaadóan gondozza az állatot, mint egy évvel korábban az akkor náluk lévő, betegsége után lábadozó Hope nevű kutyát. A gazdája szerint Wiszki ösztönösen gondoskodik a kutyákról.

„Felhozok egy új kutyát, és ő már bújik, szeretgeti, ápolgatja. Valószínűleg érzi, hogy ők meg vannak törve, betegek, szeretetre van szükségük, és ezt mutatja feléjük”

– meséli a cica gazdája.

A tatai állatvédők most gazdát keresnek a kiskutyának, akiért többen is jelentkeztek már.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: