KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Te is segíthetsz az amputált lábú férfinak

Fábián Gyula jelenleg használt műlába nem megfelelő, fájdalmai lassan elviselhetetlenné válnak. A legkisebb összeg is segítség.

Link másolása

Elkeseredett felhívást tett közzé bő egy hete a Facebookon Orsós Ilona. A Pécsen élő nő párja nyitott gerinccel és dongalábbal látta meg a napvilágot. Ennek a genetikai rendellenességnek a következtében számos műtéten esett át, amikor pedig 2004-ben véletlenül belelépett egy rajzszögbe, a szövődmények odáig fajultak, hogy amputálni kellett jobb lábát.

A TB-támogatással beszerzett protézis viszont annyira rossz minőségű, hogy egyre tovább romlik lábcsonkjának állapota. Egy megfelelő műláb beszerzése pedig hatalmas összegbe, támogatással együtt is több mint kétmillió forintba kerülne. Ezt próbálják most előteremteni közösségi összefogással, a csodában bízva.protezis2

Íme a felhívás szövege:

Segítséget szeretnék kérni !!! S.O.S !!!!

Párom (Fábián Gyula) lábát 11 éve amputálták. Életének mindennapi része a fájdalom, ami mostanra meghaladta és átlépi a tűrőképességét. Alapbetegségeiből kifolyólag a TB által támogatott protézis, amit jelenleg használ nem megfelelő neki. Mindenhol feltöri, fekélyeket, keléseket okoz. Szinte már nincs ép felület a csonkján. A műláb nem régiben olyan mértékben feltörte a lábát, hogy több helyen feltelt gennyel és meg kellett műteni, megelőzve egy csontvelő gyulladást.

Orvosi vélemény szerint ha továbbra is a meglévő műlábát használja, akkor újra és újra műtét lesz a vége és nem kizárt, hogy újabb amputációhoz vezet. Két lehetséges alternatíva van ennek a megelőzésére. Az egyik az, hogy nem használja a protézist, de sajnos ezt nehezen tudná kivitelezni, mert nem egy otthon ülő fajta. A másik megoldás egy új és modern műláb vásárlása lenne. Ám ennek olyan horribilisen magas az ára, hogy ezt önerőből semmiképp nem tudjuk előteremteni.

protezis0

A szóban forgó protézis bruttó 4,5 millió forintba kerül. A TB méltányosságból maximum az 50%-át támogatja, de ez az összeg még így is nagyon magas (2,25 millió). Ennek a pénznek összegyűjtéséhez szeretnék segítséget kérni. Tudom, a mai Magyarországon senki, vagyis nem sokan állnak úgy anyagilag, hogy adományozni tudjanak. Mégis tennék egy kísérletet megadva páromnak az esélyt egy új fájdalom mentes életre. Nem gondolok nagy összegekre, már 1000Ft-al is közelebb kerülünk a célunkhoz. Sok kicsi sokra megy... Kérek mindenkit aki teheti bármilyen csekély kis összeggel segítsen nekünk. Már egy megosztás is sokat segíthet!!!

Az esetleges adományokat a következő számlaszámra várjuk:

FÁBIÁN GYULA 11600006-00000000-68560456 (ERSTE BANK)

IBAN SZÁM: HU9411600006-00000000-68560456

A gyűjtés megalapozottságának igazolására minden irattal rendelkezünk (zárójelentések, orvosi javaslat az új műlábra, árajánlat valamint fényképek) kérésre ezek bármelyikét vagy akár mindegyikét el tudom küldeni bárkinek.

Orsós Ilona telefonon elmondta nekünk, hogy eddig nagyjából 43 ezer forint érkezett a számlájukra. Természetesen ennyiért is hálásak, de a teljes összegnek ez olyan kis töredéke, hogy a konkrét utalások mellett legalább ennyire fontos lenne a felhívás eljuttatása minél több emberhez. Így ha nem tudtok anyagilag hozzájárulni, az is nagy segítség, ha csak megosztjátok ezt a cikket ismerőseitekkel.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk