/kozosseg/tapsviharral-koszontek-meg-az-egeszsegugyi-dolgozok-munkajat-kaposztasmegyeren/
hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Tapsviharral köszönték meg az egészségügyi dolgozók munkáját Káposztásmegyeren

A lakótelepen élők az interneten keresztül szervezték meg, hogy így is üzenjenek a betegekért áldozatos munkát végzőknek.

Link másolása

hirdetés

Olaszország hetek óta karanténban van a koronavírus-járvány miatt. A kormány rendelete szerint az ott élők nem hagyhatják el a lakásaikat, csak indokolt és igazolt esetben. Emiatt a lakásaikba visszaszorult olaszok rendszeresen "erkélykoncertet" tartanak, vagy zászlót lengetnek, és tapsolnak, ezzel is kifejezve hálájukat az egészségügyben dolgozóknak. A karanténban az élet nem egyszerű, erről írt az Olaszországban élő Szalai Nóra is egy megrendítő, őszinte levelet.

Magyarországon jelenleg veszélyhelyzet van, és ezzel kapcsolatban számos intézkedést hoztak, illetve kérték az itt élőket, hogy a lehető legkevesebbet tartózkodjanak az utcákon, és ne érintkezzenek másokkal. A járvány a gazdaságra is komoly hatással van, erről beszélt szerdán Orbán Viktor.

A #maradjotthon jegyében sokan betartják a felhívást, és otthonaikban tartózkodnak. Egyre több közösségi felajánlás érkezik, hogy elviselhetőbbé tegyük a bezártságot, miközben a kórházakban a betegekért dolgoznak az orvosok, nővérek és mentősök. Budapesten, Káposztásmegyeren az ő munkájukat köszönték meg este.

"Nálunk az egészségügyi dolgozókat tapsolja meg a lakótelep Káposztáson!"

hirdetés

- írta a videó készítője.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk