KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Szívszorító levéllel búcsúzott a színészhallgató

Az Élet csodálatos! – így búcsúzott halála előtt Páll Mónika. Pályatársai, osztálytársai is búcsúznak tőle a közösségi oldalon.
Fotók: Facebook - szmo.hu
2015. április 28.


Link másolása

A fiatal színésznő 2010 óta küzdött a testét megtámadó betegséggel. Április 25-én hunyt el, miután szervezete öt év után feladta a harcot a gyilkos kór ellen. Családjától és barátaitól ebben a szívbe markoló posztban búcsúzott el, amit Bolla Mónika tett közzé a Facebookon.

Kedves Barátok, Ismerősök!

A tegnapi nap folyamán küzdöttem, de már nem bírta a testem tovább. Földi életemet befejeztem, de élek s létezem tovább abban a szeretetben, amit Isten nyújt és ad, abban a felemelő elfogadásban, amivel a létezés megsegít.

Fontosak vagytok nekem! Egytől, egyig! Mindegyikőtök! Szeretlek Titeket, és Veletek leszek, ha rám gondoltok, én üzenek.

Az örök élet kapuján most beléptem, kérlek ne szomorkodjatok sokat miattam.

"
Az Élet csodálatos! Becsüljük meg! Értékes, fénnyel, művészettel, nevetéssel teli. Én is mindig így gondolkodtam, én is mindig e szerint cselekedtem!

Ti is tegyetek így. Szeressétek egymást önzetlenül, örüljetek egymásnak, s Életeteknek.

A leveleiteket köszönöm, eljutottak hozzám, megsegítették távozásom, kérlek Titeket, temetésemre is hozzatok belőlük, ha gondoljátok, hogy a lelkemnek még könnyebb legyen, tudjam, tényleg nem volt hiába.

Elbúcsúzom.

Temetésemről hamarosan értesítelek Benneteket, várlak Titeket soha nem múló szeretettel!

Mónika

pm3

A fiatal színésznőt sokan búcsúztatták megható üzenetekkel a Facebook-falán. Csoporttársait, barátait, kollégáit, szinte mindenkit, akivel kapcsolatba került megérintette az a hihetetlen élni akarás, az a belső tűz és életöröm, ahogy az élethez viszonyult. Másutt is szívbe markoló búcsúüzeneteket olvashatunk Páll Mónikának címezve:

"Emlékszem rá nagyon, megmaradt bennem ahogy játszott, a hangja, a mozgása. Mennyi életszeretet volt benne! Gyönyörű, tüneményes volt, tiszta energia robbant benne és humor. Így fogok rá emlékezni mindig. Nem értem miért neki kellett ennyi mindent elviselnie. Szörnyű, hogy nincs velünk, hogy nem örülhetünk a tehetségének" - írta róla Hámori Gabi a színház.hu közlésében.

"Isten Veled Mónika! Csak szeretettel tudok Rád gondolni, és ez így lesz mindig! Tűzijáték voltál, és bennem mindig az is maradsz! Szeretlek, és akkor majd találkozunk! Addig kérlek készítsd a szivarokat, amiket majd lopkodhatok Tőled!" – búcsúzott Keresztény Tamás egykori osztálytárs.

pm2

További búcsúüzenetek Mónika Facebook-faláról:

Bali János Ma még a portásbácsinak is hullottak a könnyei.Nyugodj békében.

Maixner Lea Drága Mónikám! Nem találok szavakat. Bár rövid ideig voltál része az életemnek, mégis annyi örömöt adtál a személyiségeddel. Fájdalommal tölt el az űr, amit magad után hagysz a művészet egén, mégis boldog vagyok, amiért haza érkeztél. Remélem, hogy egy másik életben újra találkozhatunk. Isten Veled!

Kertész Mari Drága Mónika! Felfoghatatlan, fájó, hogy el kellett menned, oly sok jót és szépet, maradandót tettél, személyed példakép az itt maradottaknak, csodálatom és szeretetem kisérjen utadon, mindig köztünk maradsz!!!!

Kovács Marianna Drága Mónika annyi mindent tanítottál nekem,még oly sok mindent akartunk elmondani egymásnak.Nem akarok búcsúzni, túl fájdalmas, inkább csak csendben emlékezem a szép napokra amiket együtt tölthettem veled.Megfárad tested most már megpihen.Lelked szabadon szárnyal.nyugodj békében. Ég veled.

pm1

Páll Mónikánál néhány éve agydaganatot diagnosztizáltak, ő a kezdetektől a legjobbat remélve rendületlenül küzdött betegsége ellen. Többször műtötték, és eddig le tudta győzni a betegségét. A 28 éves lány betegsége ellenére sokáig tünetmentes maradt, az Ahogy tetszik című darabban egy kisebb szerepben még a Nemzeti Színházban is színpadra léphetett februárban - írta a Librarius. Állapota azonban rosszabbodott, és kiderült, hogy az agyában lévő daganatos megbetegedés ismét elhatalmasodott rajta.

Ekkor osztálytársai, tanárai, a színészszakma összefogott, és Egy kéz elég címmel jótékonysági gálaműsort szerveztek a Nemzeti Színházban, aminek a bevételét Mónika gyógyulására ajánlották fel. A gyógykezelés folytatásához azonban ez sem volt elég, így Mónika tavaly nyílt levélben kért segítséget.

Nyugodjék békében!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk