KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Szeretetre, támogatásra, anyagi segítségre nemcsak karácsonykor van szüksége a civil szervezeteknek, közösségeknek

Te mikor jótékonykodtál utoljára? Esetleg épp a karácsonyi ünnepek kapcsán? És azelőtt? A támogatásra váró civil szervezeteknek és közösségeknek egész évben jól jön a segítség. Most megnyílt egy olyan lehetőség, amivel könnyedén adományozhatsz - talán te is.

Link másolása

Ránézésre Gyuszi egy kedves fiatalember, aki legtöbb kortársához hasonlóan imádja a kütyüket, és nagy kedvence a tenisz, amivel komoly céljai is vannak. Csakhogy Gyuszi élete sokkal göröngyösebben alakult, mint sorstársaié. Enyhe értelmi fogyatékkal él, szülei magára hagyták, intézetben nevelkedett. A sporton keresztül azonban megvalósítandó célokat és remek közösséget talált magának.

Példaképek inspirálták, így kezdett versenyszerűen sportolni

Ahogy meséli, Szávay Ágnes hatására kezdett teniszezni, már felnőttként. Persze képben van az aktuális teniszlegendákkal is, Rafael Nadal teniszközpontjába el is jutott egy magyar delegáció tagjaként.

Gyuszi álma, hogy ő is részt vehessen egy világversenyen – ami esetében a Speciális Olimpia Nyári Világjátékát jelentené.

A következő ilyen eseményt 2023-ban rendezik, Berlinben. Gyuszi most azért edz lelkesen hétről-hétre, hogy másfél év múlva magyar színekben léphessen a teniszpályára a világjátékokon.

NÉZD MEG A GYUSZIRÓL KÉSZÜLT KISFILMÜNKET!

Edzője, Patay Gabriella szerint erre minden esélye meg is van, mert lelkesedésből Gyuszinál nincs hiány. Bár általánosságban is jellemző a speciális olimpikonokra, hogy sokkal elszántabbak, és nagyobb kedvvel érkeznek edzésekre, mint ép társaik.

Pedig nekik sokkal megerőltetőbb követni a vezényszavakat, koncentrálni hosszabb időn keresztül, elfogadni, ha valami nem sikerül elsőre.

A Speciális Olimpia Mozgalom küldetése pont az, hogy az értelmi fogyatékossággal élők számára edzési és versenyzési lehetőséget biztosítson, különböző sportágakban – hiszen ők is lehetnek ugyanolyan különlegesek, mint ép társaik. A Magyar Speciális Olimpia Szövetség segíti, bátorítja a sportolókat, és ráébreszti a társadalmat arra, hogy a speciális olimpikonok mindannyiunk segítségével szinte teljes értékű életet élhetnek és elismerésre méltó teljesítményekre is képesek lehetnek.

A lelkesedés kevés, ha hiányoznak a megfelelő feltételek

Csakhogy a jó eredményekhez, vagy egyáltalán a sportolási lehetőséghez számos dologra szükség van. Ezeket a speciális olimpikonok a legtöbb esetben nem tudják maguknak megteremteni, hiszen sokuknak nincs is önálló keresete.

Sportruházat, felszerelés, terembérlet, egyesületi tagdíj, külföldi versenyek költségei – hogy csak néhányat említsünk a felmerülő költségek közül. Támogatók nélkül sokkal korlátozottabbak lennének a lehetőségeik.

Az OTP Bank évek óta rendszeres támogatója a Magyar Speciális Olimpia Szövetségnek, mert egyetértenek céljaival. Ezért évről-évre egyre több speciális olimpikont szeretnének hozzásegíteni a sportolás, a versenyzés, a siker élményéhez.

Közelebb kerül a tényleges segítségnyújtás

Ilyen egyszerűen lehetsz te is adományozó bankolás közben

A bank nemcsak a speciális olimpikonok helyzetén igyekszik javítani, számos civil szervezetet és közösségi kezdeményezést támogatnak. Az új OTP internet- és mobilbank adományozás funkciója segítségével könnyedén és biztonságosan lehet egy jó ügyet támogatni, akár utalás közben is.

A bank ügyfelei jelenleg három szervezetet, a beteg gyerekek közösségben való tanulását segítő KórházSuli Alapítványt, az Illatos úti ebtelep sérült kutyáinak gyógyításával, örökbeadásával foglalkozó Vigyél Haza Alapítványt, és a fogyatékos gyerekeket nevelő családokat segítő KézenFogva Alapítványt tudják ilyen módon segíteni. A támogatott szervezetek köre átlag negyedévente változik, így a bankolás során lehetőség van időről időre újabb és újabb szervezetek részére eljuttatni a felajánlást.

További információk itt érhetők el.

A tájékoztatás nem teljes körű, ezért további részletekről és feltételekről kérjük, tájékozódj az OTP Bank fiókjaiban és honlapján közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.

Magyarországon még nincs kialakult kultúrája az adományozásnak. Szinte minden évben hír, hogy a civil szervezeteknek felajánlható adó 1%-ok milyen nagy része nem jut el a rászorulókhoz - mert az adózó nem rendelkezik róla, pedig egyszerűen megtehetné. Jellemzően karácsony előtt válunk empatikusabbá, akkor jobban átérezzük, hogy azok is szeretnének egy kis fényt és különlegességet az ünnepbe, akiknek nélkülözniük kell. Egyszer egy évben tehát többünkben feléled az adakozókedv.

De gondoljunk bele: a civil szervezeteknek, közösségeknek, legyen szó akár fogyatékos emberekről, állatvédőkről, vagy beteg gyermekkel foglalkozókról, egész évben szükségük van támogatásra a működésükhöz. Talán így, hogy éppen a pénzügyek intézésével kapcsolhatjuk össze, könnyebben válik majd az adományozás a hétköznapjaink részévé.

A cikk az OTP Bank támogatásával készült.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk