KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Százezer beteg arcára varázsolt mosolyt

Balogh László Magyarország egyik leghíresebb bohócdoktora. Dr. Lalaként járja a kórházakat.

Link másolása

Balogh László, vagyis Dr. Lala tizennégy éve járja a kórházakat, hogy megnevettesse a betegeket, elsősorban gyerekeket. Rendszeresen tart viziteket a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán a Heim Pál és a székesfehérvári Szent György Gyermekkórházakban Egyik legmegrázóbb élménye az volt, amikor egy daganatos betegségben szenvedő haldokló kisfiú hívta be magához, és mint kiderült, ő volt az utolsó, aki a gyermekkel beszélt. Dr. Lala - amíg él - folytatni akarja a viziteket.

Munkájáról nemrég kreatív dokumentumfilm készült. A Dr. Lala elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjakat a horvátországi – Opuzen – és a miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztiválokon.

VIDEÓ: A Dr. Lala című film rövid beharangozója

- Gyerekként szerette a bohócokat?

- Köztük nőttem fel. Édesapám a Fővárosi Nagycirkusz grafikusa volt. Mivel a felügyeletemet a szüleim nem tudták megoldani, iskola után a Magyar Cirkusz és Varieté telephelyére mentem, édesapám munkahelyére. Láttam az artisták, az állatok, a bohócok próbáit.

- Innen egyenes út vezetett a cirkusz és varieté világába?

- Akkoriban nehéz volt bejutni a cirkusz világába, ráadásul minket gallérosnak tartottak, mert nem cirkuszdinasztiából származtunk.

Szerettem volna bohóc lenni, ám aztán valahogy elhessegettem a gondolatot, és általános iskola után egy technikumban kötöttem ki, hogy érettségit szerezhessek, és jelentkezhessek a színművészetire. Természetesen az első rostán kiestem, mert nem tanultam meg a verseket. Úgy gondoltam, következő évre megtanulom mind a negyvenet. Közben viszont az Állami Artistaképző Intézet elindította a bohóc- és varieté szakot.

Elvégeztem a 3 évet, és kaptam egy bohócdiplomát, amivel nem tudtam mit kezdeni. Mi, fiatal végzett bohócok néhányan összeálltunk, csináltunk egy Happyend nevű bohóccsoportot, és elkezdtük megreformálni a bohócvilágot.

- Reformok a bohócvilágban? Hogyan?

- Abban az időben a bohóc csak cirkuszban lépett fel, mi pedig művelődési házakban és rendezvényeken próbáltuk a műfajt meghonosítani. Összehoztuk a Rongyoszsákot, ezt a két részes zenés bohóc- mesejátékot. Nagy sikert arattunk, megszerették, és kérték a művelődési házak. Miután az Urániában kilenc teltházas előadást csináltunk, megérett a gondolat, hogy mások figyelmét is felhívjuk a produkciónkra. Meghívtunk a Magyar Televízió gyermekosztályáról rendezőt, dramaturgot, ők pedig láttak bennünk fantáziát.

- Így kerültek a Magyar Televízió Cigánykerék című műsorába…

- Nekünk adták a műsor keretjátékát; országos ismertségünket ennek a műsornak köszönhetjük, hat évig ment folyamatosan vasárnap délelőttönként. A mostani visszajelzések erősítenek meg abban, hogy mekkora sikere volt: "Hát én ismerem magát a tévéből, kár, hogy a gyerekem már nem láthatja." Ezek szerint maradandót, emlékezetest hoztunk létre. Az ember ezért csinálja.

VIDEÓ: Részlet a Cigánykerék című műsorból

Nemzetközi cirkuszkarrier - vagy a család?

A Jóisten szép lassan megadta nekem a lehetőséget, hogy cirkuszban is dolgozzam. Folyamatosan küldtünk ugyanis ajánlatokat külföldre. Svájc harmadik legnagyobb cirkusza, a Cirkus Monti szerződtetett minket: akkori partnernőmmel, Teóval 1990-ben. Kilenc hónap után kezdődhetett volna a nemzetközi karrier. Viszont a családom otthon volt. Két éves volt a kislányom, nyáron kijöttek meglátogatni.

Letérdeltem, széttártam a karomat, ő szalad felém, és mielőtt hozzám ért volna, odaszalad a birkához, Borikához, és elkezdte simogatni. Kétévesen, hat hónap alatt elfelejtett.

Nem az apja volt a fontos. Úgy gondoltam, ezt nem engedhetem meg magamnak, a karrier helyett a családot választottam, és visszajöttem Magyarországra.

Kilenc hónap elég hosszú idő ahhoz itthon, hogy az embert elfelejtsék, ráadásul annak idején nem békésen váltunk el a Magyar Televíziótól, mivel szerették volna folytatni a Cigánykerék című sorozatot. Elölről kellett kezdenünk a munkát, és járni a művelődési házakat.

A külföldön töltött kilenc hónap alatt rengeteget tanultunk erről a szakmáról… Naponta két-három előadás volt, gyakorolhattunk, találkozhattunk a közönséggel. Kipróbálhattunk olyan dolgokat, amiket itthon legfeljebb otthon, a lakásban próbálgathattunk volna.

- Mit adhat ebben a szakmában a hosszabb-rövidebb idejű külföldi munka?

"
- Nehéz innen Magyarországról eltalálni, min nevethet majd egy svájci.

A magyar humor sajátos, nem biztos, hogy azt egy svájci magáévá tudja tenni. Kimentünk egy Tell Vilmos entré-val, és ott álltunk lefagyva, nem értettük, miért nem nevetnek. Egy svájcinak nem olyan Tell Vilmos, mint nekünk, kitalált személynek tartják, szerintük lehet, hogy nem is létezett. Korábban, ugyanezt megtapasztaltuk a Humanité Fesztiválon Párizsban, ahová egy Rodin gondolkodója bohóctréfával készültünk, külön sziklát építettünk, amire ráesik az egyik bohóc, éppen olyan pózban, mint a gondolkodó. Teljes csönd volt, a francia közönség nem értette. Itthon meg szakadtak a röhögéstől. Svájcban nemzetközi közönségnek adtunk elő, márpedig minden nemzetnek megvan a saját humora. Meg kellett tanulnunk, melyik poén működik, és melyik nem._DSC6871

- Miért lett bohócdoktor?

- Korábban is kaptam felkéréseket kórházaktól, hogy mozgássérült, értelmi fogyatékos gyermekekhez menjek el, és vidítsam fel őket egy kicsit. De ezek a vizitek nem voltak rendszeresek. Aztán 1996-ban megjelent egy felhívás, hogy egy osztrák alapítvány nálunk akar bohócdoktorokat képezni. Jelentkeztem. A programvezető eleinte nem akart foglalkoztatni, mondván, hogy kialakult személyiség vagyok, kicsit erős a kórházi munkához. Betett a csapatba tartaléknak. Azonban, legyünk tárgyilagosak, a többiekkel - mivel színészek voltak -, a dolog nem igazán indult be. Úgyhogy jöhettünk mi, a profik.

- Miért nem működött a bohóctréfa színészekkel?

- A színészek és a bohócok közt óriási különbség van. Két külön szakma. A színésznek megírja valaki a szerepet, a rendező instruálja, ő pedig hozzáteszi a szerephez a személyiségét és a tehetségét. A bohóc viszont maga ír, maga rendez, maga játszik egy személyben. Egy színész el tud játszani egy bohócszerepet, de attól még nem válik bohóccá.

- Pedig sokan azt gondolják, ez a munka nagyon egyszerű, csak viccesnek kell lenni.

- Alfonzó - aki egy éven át volt tanárom az Artistaképző Intézetben - azt mondta: „Bohócnak születni kell!”. Megkérdeztem tőle: „Fonzi bácsi, mikor lesz belőlem jó bohóc?” „Fiam, ezt te most nem tudod eldönteni. Majd amikor hatvan év felett leszel, és ha még akkor is röhögnek rajtad, azon, amit csinálsz, és nem azon nevetnek, hogy kifestetted magad, akkor elmondhatod, hogy jó bohóc lettél.”

Ez a szakma nem arról szól, hogy csak fölveszem a nagyapám bő gatyáját, a piros orrot, kifestem magam és kész.

Egyébként, az sem mindegy, hogy sminkelem ki magam, nehogy a gyerek megijedjen a kórházban._DSC6854_DSC6857_DSC6869

- Milyen volt a produkció fogadtatása?

- Őszintén? Nem értettem egyet az osztrákokkal. Azt mondtam, a bohócdoktori munkával segíteni szeretnék. Az alapítvány koncepciója azonban kórházi esztrádműsorszerű volt: megnevettetni a gyerekeket, szerezni nekik egy jó két–három percet. Ez is szép dolog, de nem érdekelte őket, kiknek szól a műsor. Én úgy gondoltam, ebben sokkal többnek kéne lenni, inkább kiszállok és saját alapítványt csinálok. Egy orvos barátomnak elmondtam, ő pedig 2000-ben létrehozta a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítványt. Először a Heim Pál Gyermekkórházban kezdtük a viziteket, hetente kétszer, majd bejuthattunk a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára. Egy időben Szombathelyre is jártunk, Nyíregyházán is szerettük volna elindítani a viziteket, de az anyagi lehetőségek ennek határt szabtak.

„Akinek családtagja lakik ott, csak az tudja megérteni, mit jelent ez”

Egyedülálló kezdeményezésként kijártunk a XXII. kerületbe, egy habilitációs intézetbe, ahol 160 97 százalékos értelmi fogyatékossággal és 50-60 százalékos végtag-fogyatékossággal élő ember élt tizenévestől hatvan évesig. Fantasztikus volt oda járni, olyan embereknek szerezni örömet, akik a négy fal között élik le az életüket. Aki ott dolgozik, akinek családtagja lakik ott, csak az tudja megérteni, mit jelent ez.

Anyagi segítséget nem kaptunk munkánkhoz, így sajnos abba kellett hagynunk az ottani viziteket hét év után. A válság is megtépázta az alapítványt, 12 bohócdoktorból már csak ketten vagyunk, és 2012 óta az életbemaradás a cél.

- Mit jelent az, hogy a bohócdoktorok segítik a kórházban dolgozók munkáját?

- Ha egy bohócdoktor bemegy a kórterembe, a hangulatból éreznie kell, hogy most nem lehet bohóckodni. De az övé lehet az a váll, amire a szülő ráhajthatja a fejét, és elmondhatja, mi bántja.

Lehet, hogy ez sokkal többet segít, mint ha három percig bűvész trükkökkel próbálnám szórakoztatni. Gondolja el, behozza a szülő a gyereket azzal, hogy itt fáj, ott fáj, amott fáj, vizsgálgatják, és kiderül, hogy cukorbeteg. Nem halálos betegség, de a szülő ezt úgy éli meg, hogy csak hat éves a gyereke, és soha többé nem lesz már egészséges. Valami eltörik. Akkor jó a bohócdoktor, ha ezt észreveszi. Bemegyek, és látom, hogy sír az anyuka. „Miért sír?” „Jaj, ne is mondja!” És akkor teljes partnernek tud tekinteni._DSC6889_DSC6877

- Mi a legnehezebb egy bohócdoktor számára?

-Két perce van rá, hogy belekerüljön egy másik, idegen ember életébe. Nagyon nagy szó, ha két perc után megnyílik az édesanya vagy a gyerek. Persze, hogy én is énekelek, csinálok bűvész trükköt, nevettetek, de vannak dolgok, amikor úgy érzem, nem bohóckodásra van szükség. Előfordul, hogy egy szülő azt mondja: „Ugye maga orvos, csak kisminkelte magát?”

- Patch Adamshez hasonló szerepet szánt magának?

- Pontosan, ezzel szerettem volna folytatni. 1998-ban megnéztem a Hunter Adamsről szóló filmet, a Patch Adamset. 47 évesen végezte el az orvosi egyetemet. Úgy gondolta, a lélek gyógyítása az első, és csak utána jön a test, különben nem használ a pirula. A film mondta ki azt, amit nem tudtam megfogalmazni. Felvettük a kapcsolatot Hunter Patch Adams- szel, aki elküldte nekünk a koncepcióját, és mi ez alapján végezzük a tevékenységünket.

Nem a mosoly, a nevetés kicsikarása a cél, hanem a röhögés.

Minél jobban nevet az ember, az immunrendszer annál jobban felszabadul, annál pozitívabb tartományba kerül a lélek.

A test és a lélek harmóniában kell, hogy legyen. Mosolyogni bárki tud, még erőltetve is. A nüansznyi dolgok fontosak ebben a szakmában. A kisminkelt embernek éreznie, tudnia kell, hogy a gyerekek csak azért nevetnek, mert ki van festve az arca, vagy azon nevetnek, mert csinált valamit, ami meghökkentő, ami mulatságos, amit megjegyeznek!

- Nem furcsállották a szülők ezt a típusú hozzáállást?

- Inkább az orvosokban volt ellenérzés. Egy adjunktus kételkedve fogadta az ötletet, mondván, van itt elég cirkusz az egészségügyben, nem kellenek ide még bohócok is. Őt elég nehéz volt meggyőznöm, három hónapom ment rá. Célként tűztem ki, hogy meggyőzzem. Lehet, hogy a többi bohócdoktort ez nem érdekelte, engem igen.

-Elkeserítette a kételkedés?

- Az is a mai napig elkeserít, amikor anyuka, aki csak meglát, azt mondja: „Köszönjük, nem kérjük a szolgáltatást!” - és nem enged be a gyerekéhez. Engem, aki utolsóként voltam bent haldokló gyereknél, mert azt kérte.

Fáj, ha még csak lehetőséget sem adnak. Ilyenkor mindent próbálok megtenni, hogy ez megváltozzon._DSC6899_DSC6875

_DSC6881

- Sikerült meggyőznie az adjunktust?

- Három hónap múlva az adjunktus telefonált. „Lalám, el kéne jönni a rákkongresszusra!” „Kivel beszélek?” „Na kivel, kivel, az adjunktusával!” „És miért kell nekem bohócban ott lennem?” „Mert fogok tartani egy hosszú előadást, és nem akarom, hogy az orvosok elaludjanak rajta. Időközönként be kéne jönni egy kis vidításra, mert az, az orvosoknak is kijár.” Ezt mondta az az orvos, aki hónapokig ellenállt.

Kétszáz orvos előtt kellett bohóckodnom. És akkora sikere lett a közjátéknak, hogy az akkori köztársasági elnök felesége, a rendezvény védnöke, akinek a személyére kihegyeztem az utolsó bohóctréfámat, bejött az öltözőbe külön gratulálni és megköszönni az előadást.

- Elkönyvelheti ezt élete egyik legnagyobb sikerének?

- Abszolút! Azalatt a bizonyos három hónap alatt, az adjunktus figyelemmel kísérte a tevékenységünket, és látta, hogy a neurológián előrelépés volt a javulásban.

Amikor a gyerekek kemoterápiás kezelést kaptak, a szervezetük jobban reagált, mivel az állandó bohócdoktori jelenlét, a heti vizit a gyerekeknek adott egy pluszt, elkezdtek harcolni – ezt az orvosok mondták.

A kis sikerek teszik tökéletessé ezt a munkát – amit addig csinálok, amíg élek. Amikor meglát egy gyerek, megijed és elsírja magát, de végül a sírásból nevetés lesz, és barátokként búcsúzunk el - na, az a legszebb! Nem hagyhatok úgy ott egy gyereket, hogy sírjon, annak nincs értelme, akkor minek mentem be? Sír nélkülem is. Előfordul, hogy közben valami olyat csinál a bohócdoktor, ami nem tetszik a gyereknek, de a bohóc nem adja föl, és visszajön.

Mert a bohócságnak ez a lényege: mindig elbukik, de utána mindig föláll. És tovább viszi az ügyet, amíg nem győz. Különben nincsen értelme._DSC6867

Ha tetszett az interjú, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Gyász: elhunyt Farkas Ricsi
A súlyos betegséggel küzdő jászberényi fiú 19 éves volt.

Link másolása

Elhunyt Farkas Ricsi - közölték a 19 éves fiú szülei szerda délelőtt az Összefogás Farkas Ricsikéért és a beteg gyermekekért Facebook-oldalon.

"Egyetlen drága kisfiunk, Ricsike ma reggel az angyalok közé költözött"

- írták.

A súlyos betegséggel küzdő jászberényi fiúról többször is írtunk már korábban. Másfél éves koráig egészséges, eleven baba volt, majd máj, tüdő, csontvelő problémák állították komoly feladatok elé az orvosokat és nagy kihívások elé a családot. Ricsi több műtéten is átesett, nehéz harcot folytatott a betegségével. 19 évesen hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
„A pokolból jöttek” – Újra lát a bombázás miatt megvakult ukrán család egy lengyel orvosnak köszönhetően
Éppen belépett a konyhába az anyuka, amikor észrevette, hogy egyenesen az ablak felé repül egy rakéta.

Link másolása

Még március 11-én reggel csapódott bomba a kelet-ukrajnai Szeverodonyeck városának egyik lakóházába. Az egyik lakásban egy fiatal nő és két gyereke tartózkodott, a becsapódás után mindhárman megvakultak. A családot kiemelték a romok alól, majd egy közeli kórházba szállították őket, de sérüléseik olyan súlyosak voltak, hogy továbbküldték őket Lvivbe.

A kórház szemspecialistája segítséget kért korábbi lengyel tanárától, akinek átküldte az Olenáról és két fiáról készült fotókat. Tisztában volt azzal, hogy a nőnek és gyerekeinek azonnali segítség kell, de a háború miatt csak egy hét múlva érhettek volna Lengyelországba, írja a család kálváriájáról riportot is forgató BBC.

Olena, Nazar és Timur végül sikeresen megérkeztek Lublinba. Robert Rejdak professzort az első találkozásról azt mondta: az ukrán család úgy nézett ki, mint akik egyenesen „a pokolból jöttek”. A nő semmit sem látott, a gyerekek eközben egyfolytában ettek, aludtak és sírtak.

A professzor Olenán kétoldali szürkehályogműtétet hajtott végre, de a szeme belsejében lévő üvegdarab nehezítette a dolgát. A nő két nappal később már újra látott. Az ikrek is súlyos szemsérüléseket szenvedtek, de a műtétek és a kezelés után van esély a felgyógyulásukra. Ha csak néhány nappal később értek volna a klinikára, már nem tudtak volna segíteni rajtuk. Szemsérüléseknél ugyanis döntő tényező az idő.

A fiúk közül Nazar egyik szemét már így sem tudták megmenteni. Ennek ellenére Timur jóval félénkebb bátyjánál. A fiúkat pszichológus kezeli az átélt traumák miatt, ami nem is csoda: néhány nappal korábban végignézték, ahogy becsapódik otthonukba egy bomba.

Az Ukrajnában szakácsként dolgozó Olena aznap éppen belépett a konyhába, amikor látta, hogy pont az ablakuk felé repül egy rakéta. Az egész jelent annyira gyors volt, hogy szinte fel sem fogta, mi történik, csak nézte, ahogy hihetetlen tempóban közeledik a rakéta.

A nőnek esze ágában sincs a történtek után hazamenni. Azt mondja, hogy semmije sem maradt Ukrajnában, a lakását porig rombolták. Ráadásul Lengyelországban mindenki nagyon kedves vele, így inkább ott telepedne le az ikrekkel.

Az ukrán család megrázó történetről készült riport egy részletét itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ugyanolyan a babát kapott egy menekült kislány, mint amilyet Ukrajnában kellett hagynia
Veronika és édesanyja egy jótékonysági szervezettől kapott ételeket, ruhákat és játékokat. Amikor ezeket adták át nekik a raktárnál, akkor vették észre a babát.
Fotó: StripeyStork/Twitter - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Pontosan ugyanolyan babát kapott egy ukrán kislány, mint amilyet Ukrajnában kellett hagynia, miután megérkezett az Egyesült Királyságba - írja az Indy100.

Veronika és édesanyja, Tatyana csütörtökön érkeztek, és a Homes for Ukraine programon keresztül szálltak meg egy támogató családnál a Surrey állambeli Epsomban és Ewellben.

Mindössze egy bőrönddel és egy babakocsival érkeztek, így a család felvette a kapcsolatot a Stripey Stork bababank jótékonysági szervezettel, hogy segítséget kérjen néhány praktikus cikk beszerzésében.

Pénteken anya és lánya a jótékonysági szervezet raktárához utaztak, hogy átvegyék a számukra előkészített készleteket, köztük ruhákat, cipőket, játékokat, etetőszéket, ágyvédőt, bili oktatókészletet, szalvétákat és piperecikkeket.

Veronika és édesanyja nagyon izgatottak lettek, amikor észrevették a babát, ami éppen olyan volt, mint amilyet a kislánynak otthon kellett hagynia. Nicola Dawes, a Stripey Stork alapítója és vezérigazgatója így nyilatkozott:

„Különleges élmény volt felfedezni, hogy ez a baba ugyanolyan, mint amilyet Veronika nem tudott otthonról elhozni. Ez a pillanatnyi öröm és kapcsolódás feldobta a napunkat, amikor Veronika távozóban puszit adott nekünk."

A Stripey Stork 2013-as megalakulása óta az élelmiszerbankokhoz hasonló modellel segíti a kisgyermekes családok ellátását, jelenleg pedig a térségbe érkező ukrán menekülteket. Egy tweetben a jótékonysági szervezet azt írta:

"Tudjuk, hogy Surrey-ben több mint 700 család jött össze, és igyekszünk minden hozzánk érkező kérésnek eleget tenni."

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elaltathatják egy harkivi állatpark ragadozóit, nehogy kiszökjenek a városba az orosz bombázás miatt
Az állatkert több lakója is elpusztult vagy elmenekült a rakétatámadások miatt. A tulajdonos szeretne minden állatot megmenteni, ehhez kér anyagi támogatást.

Link másolása

Szívszorító döntésre kényszerülhetnek egy harkivi állatkert dolgozói: meg kell ölniük az ott élő tigriseket, oroszlánokat és medvéket, hogy ha az orosz bombázás miatt lehetőségük nyílik kiszökni a parkból, ne veszélyeztessék a lakosságot - írja a Daily Mail.

Már így is csoda, hogy még nem sérültek meg annyira az állatkert kenneljei, hogy a ragadozók kijuthassanak onnan. Ukrajna második legnépesebb városát ugyanis a háború kezdete óta folyamatosan ostromolják az orosz erők.

"Még egy rakétatámadás, és lehet, hogy az oroszlánok, a tigrisek és a medvék kiszabadulnak, és bemennek a városba és a környéken lévő településekre. Ezt nem engedhetjük. Sajnos most nincs megoldás erre a problémára"

- mondta az állatkert tulajdonosa, Alexander Feldman.

A Feldman Ökopark dolgozói már számos állatot átszállítottak máshová a bombafenyegetés miatt, és szeretnék, ha a ragadozókat is átköltöztethetnék egy régi lovaskomplexumba Poltava régióban, de a tulajdonos attól tart, hogy nem lesz rá lehetőségük. Így csak az marad az egyetlen opció, hogy elaltatják az állatokat.

"Elképzelhetetlen fájdalom még csak beszélni is róla. De a fő prioritás most az emberek élete"

- fogalmazott.

Egy videóüzenetben elmondta, hogy az állatpark már részben megsemmisült az újabb rakétatámadások miatt. A madárházak tönkrementek, és a ketrecek és a kennelek is nagyon megrongálódtak.

"A Feldman Ökopark már nem létezik - ezt már határozottan kijelenthetjük. Tegnap és ma ismét hatalmas ágyúzásnak voltunk kitéve. Az infrastruktúrának vége, a burkolatok is megsemmisültek"

- közölte Feldman.

Az állatparkban több mint 300 állatfaj élt. A március 17-én történt bombázásban két orángután és több csimpánz is elpusztult, két nappal később kilenc szarvas vesztette életét, 20 pedig elmenekült az erdőbe.

A tulajdonos abban reménykedik, hogy legalább a jaguárkölyköket és a párduckölyköket meg tudják menteni, de úgy látja, hogy a többi állat el fog pusztulni, ha ez így megy tovább.

Feldman most anyagi támogatást kér, hogy minden állatot kimenekíthessenek az állatkertből, mielőtt az oroszok rakétái végeznek velük, csak ők lesznek kénytelenek elaltatni a lakosság védelme érdekében. Ide kattintva lehet adakozni nekik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: