KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Csak reggelizni ültek be, aztán ledöbbentek azon, amit a számlán láttak

Az egyedülálló anyuka és kislánya tudtukon kívül adtak gyönyörű ajándékot egy idegennek. A hála nem maradt el.
Littlethings - szmo.hu
2017. április 05.


Link másolása

Rengeteg hír szól arról, mennyire türelmetlenek és gonoszak tudnak lenni mások a gyerekesekkel, és talán ti is találkoztatok már ilyen történetekkel. Azonban vannak olyan történetek is, amelyek után elhihetitek, még sincs akkora baj a világgal.

Gyereket nevelni nem mindig könnyű, ezt mindenki tudja, egyedül pedig főleg nem. Néha mindenkinek szüksége van egy kis segítségre, néhány jó szóra, és ha ez egy idegentől jön, akkor még többet jelenthet.

A két gyermekét egyedül nevelő Suzanne Maughan osztott meg ezzel kapcsolatban egy esetet, ami nemrégiben történt vele. Suzanne úgy döntött március végén, hogy anya-lánya napot tart, és elvitte lányát reggelizni. Evés közben röviden beszélgettek egy nővel, majd amikor fizetni mentek, a nőnek majdnem leesett az álla a megdöbbentéstől.

A történet olyan hatással volt Suzanne-re, hogy kiírta Facebook-oldalára is, pár napon belül pedig több, mint ezren osztották meg és 23 ezer lájkot kapott. A történet pedig a következő:

"

A kislányommal reggelizni mentünk ma, és miután leültünk, egy nőt a mellettünk lévő asztalhoz ültettek le. Egyedül volt, és többször odanézett ránk és mosolygott. Amikor megérkezett a reggelink, elkezdtem felvágni Hayley palacsintáját, mire a hölgy odahajolt a kislányomhoz, és azt mondta neki: „Biztosan neked van a világon a legjobb anyukád. Soha ne felejtsd el, milyen csodálatos.

"Utána elmesélte, hogy neki is van egy 49 éves lánya, aki messze lakik tőle. Bemutatkoztunk egymásnak, Marynek hívták."

anyuka 2 gyerek

"Evés közben beszélgettünk még egy kicsit, de inkább csak figyelt minket és mosolygott. Mary hamarabb ment el, mint mi, és amikor a pulthoz mentünk fizetni, a pincér mondta, hogy a számlánk már rendezve van. A hölgy kifizette, és kedves kis üzenetet írt a blokkra:

"
Köszönöm, hogy megosztották velem az anya-lánya napjuk pillanatait! Mary

Mary nem tudhatta, hogy egyedül nevelem két gyermekem. Azt sem tudhatta, milyen nehéz hetem volt. Nem tudhatja, mennyi izgalom és bizonytalanság van bennem, és mennyire vágyom arra, hogy ne érezzem magam magányosnak. Egyedül Isten tudja. Mary ma meghallotta ezt, és olyan volt, mint egy angyal, aki arra emlékeztetett minket, mennyire szeretnek bennünket. Köszönöm, Mary! A kedvességeddel megváltoztattad a napom.”

Nem kell sok ahhoz, hogy valakinek szebbé tegyétek a napját, néha elég egy kis apróság. Az biztos, hogy amit ez a hölgy tett, azzal valóban megszépítette az egyedülálló anyuka az életét.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk