KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Porig égett egy fiatal szülőpár háza Solymáron, segíthetsz nekik

Mátrai Roxána és Herman Levente gyermekeikkel együtt otthontalanokká váltak, ezért bármi, a legkisebb apróság is sok segítséget jelenthet nekik.

Link másolása

UPDATE: levelünkre válaszolt Roxána, melyben leírta a fejleményeket:

Köszönjük, hogy megkerestetek. Az elsô posztunk óta a vàltozàsok: Tegnap kaptunk 2 hónapra lakhatàsi lehetôsèget csodàval hatàros módon, illetve a konténerek elszallitàsàt is tudjuk már fedezni.

A tetô újjàèpìtèsère lenne szükségünk tàmogatàsra, de még pontosan nem tudjuk, hogy mennyibe fog kerülni, a hèten nèzetjük meg, gondoljuk át. Faanyagra, szigetelôanyagra biztosan szüksègünk lesz, illetve cserèp helyett valami màs megoldàsra, hogy a falakra minél kevesebb terhelès kerüljön, mert vàlyoghàz. Ehhez mèg statikus véleményét vàrjuk. Az àramvezetèkek lecserèlèsèt is meg kell oldanunk, mert az okozta a tüzet, illetve az ezeken kívül felmerülô költsègekkel mèg nem vagyunk tisztàban, belèrtve az engedèlyeztetèseket.

Bútoraink, ruhàink, mindenünk megvan.

Nèhàny informàció, és fotók vannak még a 2.és 3. nap cìmû albumaimban.

Köszönjük a megkeresèst!

Szép napot!

Herman Levente, Màtrai Roxàna

Április 27-én, csütörtökön leégett egy solymári ház, Mátrai Roxána és Herman Levente otthona. A fiatal pár gyermekeikkel együtt pár napig ideiglenes szálláshelyet kapott, de a továbbiakhoz a Facebookon próbálnak segítséget kérni.

Ők négyen és kutyájuk - Bejke, akinek ugatása jó eséllyel életmentő volt - olyan helyet keresnek, ahol méltányos áron lakhatnak, amíg nem lesz új otthonuk. Emellett minden tekintetben segítségre szorulnak, onnantól kezdve, hogy a szétégett törmelékeket el kell szállíttatni, ami szintén sok pénzbe kerül. Roxána Facebookjából ítélve szerencsére már vannak, akik a segítségükre sietnek, így most mindennap a sitt eltakarításán dolgoznak. Írtunk a lány e-mail címére, ha visszaír a legfrissebb fejleményekkel, azt közöljük cikkünkben.

Addig is változtatás nélkül mutatjuk Roxána pénteki posztját:

Először is a tegnap (ápr. 27.) történtek után szeretnénk köszönetet mondani a solymári önkéntes, II. és III. kerületi Tűzoltóknak, akik elképesztő munkájukkal megmentették házunk falait, bútorainkat, ruháinkat...mindenünket.

A Solymári Önkormányzatnak, az Ezüstkor Szociális Gondozó Központnak, a Településüzemeltetési kft. dolgozóinak a segítséget, támogatást, jelenlétet.

Továbbá köszönöm mindnyájatoknak, akik ott voltatok, segítettetek, és mindazoknak, akik azóta felajánlották segítségüket.

A családunknak, akik azonnal indultak hozzánk, és mellettünk vannak.

...és Bejkének, a kutyánknak, hogy jelzésének köszönhetően "időben" tudtam segítségért telefonálni.

Rengeteg erőt ad az a tudat, hogy miképp a lángok a tetőn, úgy terjed a hír és lobban a segítő szándék a környezetünkben.

Januárban kezdtük el rendbe tenni és felújítani Levente Herman-nal a házat, ahol tegnapig éltünk a gyerekek és mi.

Egy héttel ezelőtt lett készen a festés és az utolsó polc is a helyére került. A ház mögött kialakított műhely-műterem lett a munkahelyünk.

Lényegében minden munkához való eszközünk megmaradt, a gyerekeknek nem kellett látniuk a történteket, nem sérültünk meg, de az otthonunkat elvesztettük.

A következő néhány napban van hol aludnunk, de az iskola és óvoda miatt a közelben (Solymár-Hidegkút környéke) szükségünk lenne legalább tanév végéig (másfél-két hónap) egy helyre, ahol méltányos áron lehetőleg a kutyánkkal együtt mind a négyen lakni tudnánk.

Mint sokan, akikkel hasonló szerencsétlenség történik, mi sem gondoltuk volna, hogy egyszer nyilvánosan kérünk segítséget.

Első körben holnap reggeltől neki látunk az égett törmelék kitakarításának, amihez számításaink szerint 3 konténerre lesz szükségünk, ami 84 ezer Ft-ot jelent. Ezen költségek fedezése jelenleg nem áll módunkban, de sürgető letakarni a tetőt, hogy a födém ne szakadjon be.

Nem tudtuk még végiggondolni a jövőbeni lépéseket és kiadásokat, egyelőre ez és a lakhatásunk megoldása az elsődleges.

Ha bármilyen információtok van lakóhely lehetőséggel kapcsolatban, kérünk jelezzétek nekünk a hejjtulipan@gmail.com e-mail címen.

Akár egészen kicsi anyagi támogatásért is nagyon hálásak lennénk, hisz sok kicsi sokra megy. Ezt megtehetitek a következő számlaszámra: 16200137-18532212 /Magnet Bank, Herman Levente

Reméljük egyszer meghálálhatjuk.

Köszönjük, ha megosztod!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk