hirdetés

KÖZÖSSÉG

Ezekből a csodálatos gyerekrajzokból készíthet plüssfigurát idén az IKEA

Négy éve alakít át az IKEA gyermekrajzokat puha plüssökké, jótékony céllal. Idén öt nyertes pályaművet hirdettek, a figurák pedig már ősszel a polcokra kerülhetnek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. március 18.

hirdetés

Már-már hagyománnyá vált az IKEA különleges gyermekrajz-versenye,

ahol a nyertes pályaműveket aranyos, puha plüssfigurákká alakítják át a bútoráruház szakemberei.

Tavaly év végén lehetett beadni - többek között magyar áruházakban is - a pályázatokat, az elmúlt hetekben pedig napvilágot láttak a nyertes művekről készített képek. Sajnos hazai győztes nem született, de az elkészítésre váró figurák ezúttal is nagyon jópofák, és ha minden igaz, ősszel már bárki megveheti őket az IKEA-ban.

Az IKEA célja a limitált kollekcióval, hogy minden egyes darabjának eladásával

az IKEA Foundation hátrányos helyzetű gyermekek támogatását célzó munkáját segítse.

hirdetés

Az IKEA Foundation tavaly hat nemzetközi gyerekmentő szervezetnek adományozott e célból 45 millió eurós támogatást, ezen belül pedig a magyarországi IKEA gyerekekkel foglalkozó magyar partner-, illetve jótékonysági szervezeteknek juttatja el az idehaza befolyt összeget. A támogatott szervezetek nevét 2018 májusában teszi közzé a lakberendezési vállalat.

A nyertes pályaművek:

Az elmúlt három év rajzokból készült plüssfigurái:

2

2015

ikea

2016

1

2017

via Manzard Café


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk