KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Ötezer magyar családon segített 2016-ban az Élelmiszerlavina program

A résztvevő önkormányzatok és civilek földjeiken összesen 150 tonna élelmiszer-növényt termesztettek, amelyet aztán nehéz sorsú családoknak adtak.

Link másolása

Ötvenhárom településen zajlott 2016-ban a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta közös, Élelmiszerlavina nevű programja. Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Élelmiszerlavina program során 53 településen összesen 110 hektáron vetették el az agrárvállalat által felajánlott vetőmagokat.

A munkát mezőgazdasági szakemberek iránymutatásával hátrányos helyzetű emberek végezték el, akik aztán haza is vihették az élelmiszereket, így például burgonyát, paradicsomot, csemegekukoricát, zöldborsót, karfiolt és hagymát. Rajtuk kívül a pályázó önkormányzatok és civil szervezetek nehéz helyzetű kisgyermekes családokon, időseken, mozgásukban korlátozott embereken is segítettek.lelmiszerlavina-1

„Vállalatunk számára nagyon fontos a társadalmi felelősségvállalás, az Élelmiszerlavina idén is bizonyította, hogy fontos és példamutató program" - mondta Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója.

"
A kézzelfogható segítségen túl a munkában résztvevők tapasztalatokat szereznek a mezőgazdasági művelésről, amelyet otthonukban is folytatni tudnak.

A baranyai Egyházasharaszti község idén 3,5 hektáros területtel csatlakozott az Élelmi-szerlavina programhoz. A közös munkában Vida Laura polgármester elmondása szerint huszonöten vettek részt, akik végül több tonna burgonyát, 1,2 tonna paradicsomot, valamint 1 tonna paprikát takarítottak be. A kiemelkedően jó termésből a település összes rászoruló családja kapott.lelmiszerlavina-3

Hasonlóan jó termést könyvelhet el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Biri település. Itt az 1,2 hektáros területről paradicsom, fejeskáposzta, cukkini és zöldborsó mellett több mint 5 tonna burgonyát szedtek fel. Az élelmiszercsomagokból a faluban élő egyedülálló, rászoruló idősek, nagycsaládosok, tartós munkanélküliek részesültek, összesen több mint ezren kaptak a felajánlásból.

A békési Zsadány községben pedig a nehéz sorsú családoknak adott közvetlen támogatás mellett a település szociális konyhájára is jutott, így az itt étkező 150 hátrányos helyzetű kisgyermek is egészséges alapanyagokból készült ételekhez juthat.

A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány sorozatban hetedik alka-lommal vett részt a kezdeményezésben. A civil szervezet ebben az évben is a Toldon mélyszegénységben élő 30 családot segítette, összesen két tonna élelmiszernövénnyel.lelmiszerlavina-2

Az idei évben a közösségi munkában több mint ezerötszázan vettek részt, az általuk megtermelt 150 tonnányi élelmiszer 5 ezer családon segített, ismertette Cseh Balázs.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke hozzátette: az Élelmiszerlavina önkormányzati és civil ága lezárult erre az évre, a következő hetekben az program másik ágán több mint ötezer nehéz sorsú ember kap tartós élelmiszerekből álló csomagot.

Itt a Syngenta és több gazdálkodó szervezet, valamint vállalat egymás utáni láncolatban állít elő élelmiszereket, így a „lavina” révén még nagyobb segítséget tudnak adni rászorulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk