Őrzők Alapítvány: segíts okosan!
Derűs személyisége, gyöngyöző nevetése már első pillantásra magával ragadja a vele találkozót, és talán épp nem hétköznapi pozitív személyisége teszi őt alkalmassá arra, hogy súlyos beteg gyermekeken segítsen nap mint nap. Viszt Krisztinát tizenöt évvel ezelőtt szívta magába az egészségügy, azon belül a gyermekonkológia területe, ahol nővérként dolgozik. Munkájára hivatásként tekint, de azt még ő sem sejtette, hogy első gyermekével is ott találnak majd egymásra.
Viszt Krisztina (jobbra) és az őt alakító színésznő, Varga Anikó a Trafó Városi Ferenc élete c. előadásában
A gyermekonkológia területén dolgozol nővérként, ami nem a legegyszerűbb hivatás. Mi vitt erre a pályára?
Gyakorlatilag ebben a szakmában nőttem fel, hiszen tesóm is gyermekonkológián dolgozott, így nem volt ebben számomra semmi különlegesség. Mégis, amikor elvégeztem a nővérképzőt, egy valamit tudtam, hogy nem akarok és nem is fogok ilyen osztályon dolgozni. Egy nap azonban Ildi, a testvérem, kiborulva jött haza, hogy nincs náluk nővér, beteg annál több, négy napja egyedül dolgozik, úgyhogy fogjak egy fehér ruhát, mert másnap megyek be vele dolgozni. Ez 1999-ben történt, és azóta itt ragadtam. Nehéz szakma, rengeteg kihívással jár, nagyon sok szakmai tudást igényel, de rengeteget tanulhat itt az ember, és épp ezért szeretem.
És lelkileg nem túl megterhelő?
Sokszor megterhelő, persze, hiszen hiába gyógyítunk ma már 70%-os biztonsággal, a gyermekek 30%-át még mindig nem tudjuk megmenteni, és ez fájdalommal jár. De amennyit elvesz az embertől az itt töltött idő, annyit bőven vissza is ad. Hogy csak egy példát említsek, egy olyan világba kerülünk az egészségügyön belül, ami egy kis családot formál: ismerjük egymást, megismerjük a családokat, a gyerekeket közelebbről, mert hónapokat, sokszor éveket töltünk, dolgozunk együtt. Nincs még egy olyan területe a gyógyításnak, ahol egykori betegeid tíz-húsz év múlva is emlékeznek rád, meglátogatnak már felnőttként akár gyerekkel, gyerekekkel az oldalukon. Nem mindennapi pozitív visszajelzések ezek.
A Tűzoltó utcai Gyermekklinika bejárata az Angyal utcában
De most nem dolgozol, ha jól tudom.
Nem, most otthon vagyok, vagy ahogy mondani szoktam: hazavittem a munkát. Jelenleg GYED-en vagyok, mert az egyik kis betegemnek nevelőszülője lettem.
Hogyan kezdődött a közös történetetek?
Mindketten jókor voltunk jó helyen. Két és fél-három évvel ezelőtt már érlelődött bennem az elhatározás, hogy nevelőszülő legyek. Saját gyerekem nem volt, párkapcsolat ügyileg sem álltam úgy, hogy rövid időn belül változhatott volna az életem ezen a téren. Ugyanakkor vágytam arra, hogy legyen körülöttem valaki, egy gyerek, és a nevelőszülőség egyébként sem állt távol tőlem, hiszen anyukám két húgot hozott ilyen módon a családba. A véletlen - vagy a sors, ki tudja – pedig úgy hozta, hogy éppen ekkortájt került be az osztályra rosszindulatú daganatos megbetegedéssel egy akkor két és fél hónapos kisfiú, Viktor, akiről már születésekor lemondtak a szülei. Egyik reggel bementem dolgozni a legnagyobb pörgés, káosz közepette, és megláttam a szőke haját, a kék szemeit a hosszú-hosszú szempilláival. Mondták a kollégák, hogy állami gondozott, és hát én meg megszerettem. Neki nem voltak szülei, nekem nem volt gyerekem, úgyhogy összeraktuk, amink van.
Gondolom, nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Az örökbefogadás önmagában komoly elhatározás, és ez halmozottan igaz lehet, ha beteg gyermek örökbefogadásáról van szó.
Igen, de mégis megkönnyítette a helyzetemet, hiszen beteg gyereket nem nagyon akarnak örökbe fogadni. Nekem mindig fáj látni, ha megszületik egy gyermek, és nincs, aki magához ölelje, megszeretgesse őt, erre mindnyájunknak szüksége van. Körülbelül egy éves procedúra volt, mire hivatalosan is a nevelőszülője lehettem Viktornak, de már ez idő alatt is végig én ruháztam, én vettem neki játékokat és mindent, amire szüksége volt. A kórházban, amikor nem dolgoztam, vele voltam, hol a kórteremben, hol az Őrzők Alapítvány fenntartásában álló baba-mama szobák egyikében. Amikor nem volt kórházban, akkor is hetente többször látogattam őt a szolnoki Csecsemőotthonban, miközben én is dolgoztam, iskolába jártam, de akkor ezt már felelősségemnek éreztem. Megharcoltunk egymásért, de ez a kapcsolatunkat csak értékesebbé teszi.
Máshogy élted meg szülőként egy gyermek betegségét, mint nővérként?
Teljesen. Egyrészt az önvédő mechanizmusok, amiket megtanultam alkalmazni az évek során, hogy kicsit tompítsa a fájdalmat, ami itt érheti az embert, Viktorral már egyáltalán nem működtek. Régen úgy gondoltam, hogy a beteg rezignáltan veszi tudomásul, ha jó lesz az MRI lelete. Ezzel szemben annál nagyobb boldogságot soha életemben nem éreztem, mint amikor Viktor állapotában javulást mutatott valamelyik képalkotó. Másrészről pedig ki kellett lépnem a nővér szerepből, nem vitatkozhattam a kollégáimmal Viktor ügyében, hiszen nem egészségügyi dolgozóként, hanem anyaként kellett jelen lennem.
Azóta pedig tovább bővült a családod…
Igen, lett egy most tizenöt hónapos kislányom is, Niki, aki szintén állami gondozott volt. Viktorral gyorsan összeszoktunk, és én vágytam egy hercegnőre is. A nevelőszülői tanácsadóm keresett meg, hogy lenne egy kislány, hajléktalan szülők gyermeke, lennék-e a nevelőszülője. Pár hónap alatt hozzám került ő is, pedig szerettem volna időt hagyni magamnak, hogy kiderüljön, működöm-e egyáltalán anyaként. Másoknak jut kilenc hónap a felkészülésre, nekem meg szinte egyik napról a másikra kellett anyává válnom.
Őrzők Vára "faliújság" a klinikán - itt zajlanak hétköznap rendelési időben a kézműves foglalkozások
De úgy tűnik, működsz. A következő lépés a hivatalos örökbefogadás lesz?
Már nem szívesen engedném el őket. Viktor két éve nálam van, Niki is már egy éve lassan. Nikit rendszeresen látogatták a szülei az elején, nekik visszagondoztam volna őt, de egy ideje eltűntek, nem foglalkoznak vele. Ennyi együtt töltött idő után pedig már nem is szabadna a gyerekeket ide-oda pakolgatni. Kizártnak tartom, hogy ezek az évek nyomtalanul eltűnjenek belőlük, hogy ne szenvednék meg a különválást. Azt gondolom, úgy nem lehet valaki igazi anya, hogy nincs a gyermekével.
Nem mindennapi történetetekből egy színdarab is készült.
Az Őrzők Alapítvány, ami a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa, pontosabban annak alelnöke, dr. Hauser Péter keresett meg, hogy szeretnék, ha a történetem része lehetne a Trafó Kortárs Művészetek Háza születésnapjára készült Városi Ferenc élete és halála címet viselő előadásának. A színmű egyik részében ugyanis a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán folyó munkát, helyesebben az ott gyógyuló daganatos gyermekek családjának életét mutatták be érintett szülőkkel, nagyszülőkkel készült interjúk alapján. A felkérésre igent mondtam, így az én történetemet is színpadra, helyesebben balkonra állították, hiszen az előadás helyszíne a Klinika belső udvara volt. Különleges élmény volt magamat kívülről látni. Az engem alakító színésznővel csak az előadás után találkoztam; mozdulataiból, gesztusaiból mégis magamra ismertem. A darab olyan oldalát mutatja meg a betegségnek, amit a kívülállók addig nem láthattak. A kamerák a kórterembe még be-bejutnak, de a családi rendszerekben végbemenő változásokra már vakok, pedig lényeges dolgok történnek ott is. Az Őrzők Alapítvány, úgy gondolom, kivételesen érzékenyen nyúl ehhez a témához talán azért is, mert kórházi alapítvány. De mindennapjainkban is jelen van már több mint két évtizede.
A felújított családi lakások egyike, amit az Őrzők tart fent
Milyen módon?
Manapság nagyon nehéz egy alapítványt működtetni is, és nem ismerek másik alapítványt, ami ilyen mértékben segítette volna a Klinikán történő gyógyítást, gyógyulást. Számtalan műszer megvásárlásával, épületrekonstrukcióval tette lehetővé a sok év alatt, hogy a Klinika tovább működhessen. Nem egyszer ők töltötték fel a fogyóeszköz-készletünket az osztályon: nálunk mindig volt elég tű, infúziós szerelék vagy éppen gumikesztyű, aminek értéke más kórházakban az aranyéval vetekszik, pedig nélkülözhetetlenek. Anyaként pedig azt tapasztalhattam meg, hogy mennyire fontosak azok a baba-mama szobák és családi lakások, amik a kis betegek és családjaik rendelkezésére állnak, hogy a kezelések ideje alatt is lehető legkevesebb időt kelljen külön tölteniük. Nővérként is és most már anyaként is ezt tartom valódi segítségnek.
Ha Te is szívesen segítenél az Őrzők Alapítványnak, akkor ajánld fel adód 1%-át!
Az Őrzők Alapítvány idei célkitűzése az Egynapos Osztály kialakítása a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán.
Az Egynapos Osztály fontos, mert:
- kórházi környezetben, de mégis járóbetegként
- csak annyi időt tölt a kórházban, amennyi feltétlenül szükséges
- kezelés után rögtön hazamehet, már aznap otthon alszik
- kevesebb szorongást élhet át, mert nem egy klasszikus kórteremben zajlik a kezelés
- a család élete megszokottabb módon folyik tovább, mert nem kell beköltözni a kórházba
Az 1%-os támogatásod garantáltan célba ér, hiszen az Őrzők Alapítvány a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa. A Tűzoltó utcai Gyermekklinikán gyógyul minden második daganatos és leukémiás beteg gyermek Magyarországon.
Az Őrzők Alapítvány honlapján megtalálod, hogyan segíthetsz még!
Ha Te is segítenél, nyomj egy lájkot!