KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Látássérülteket tanítottak táncolni

A Kogart május 24-31. között Kapocs címmel az önkéntességről rendez kiállítást. Wendl Péter azt fotózta három hónapon keresztül, ahogy önkéntesek látássérülteket tanítanak táncolni.

Link másolása

Az ehavi Társadalmi hasznosság percek az önkéntesség apropóján egy gyönyörű fotókiállításról szól. Már az apropó is nagyon érdekes: a Kogart május 24-31. között Kapocs címmel az önkéntességről rendez kiállítást többféle megközelítésből. Ennek egyik formája Wendl Péter fotókiállítása, aki azt fotózta három hónapon keresztül, ahogy önkéntesek látássérülteket tanítanak táncolni.

A többségi társadalomban magától értetődő a tánc betanulása: adott mozgássort leutánozunk több-kevesebb sikerrel. De mi van akkor, ha nem látjuk, amit utánozni kell? Ekkor felértékelődik az érintések szerepe, hiszen az új, nem magától értetődő mozdulatokat csak érintésekkel, irányítással lehet átadni.

wndl1

Wendl Péter a sorozatról:

"A fotózás során döbbentem rá, hogy az emberek fotózásánál milyen fontos a szem. Nézegettem otthon a szemekre koncentráló képeimet, de nem adták át azt a hangulatot, ami ott szinte kézzel fogható volt. Ekkor jöttem rá, hogy másképp kell ezt megfogni: nem azt kell megörökíteni, ahogy ők néznek másra, hanem azt, ahogyan mozdulnak, ahogy egymáshoz hozzáérnek. Nagyon nehéz volt megörökíteni azt, hogy ezek az emberek boldogok”-mondja Péter arról, hogy mi volt számára a legnagyobb kihívás a három hónapos fotózás alatt.

A tánctanulás mindemellett nemcsak a látássérültek életét befolyásolta, hanem Péternek a segítségnyújtásról, önkéntességről alkotott szemléletét is valamelyest átalakította: "Ebben a társadalmi közegben az egymáson való segítés annyira egyértelmű, ami a "normális" életben nem az. Kicsit megváltoztak az én gondolataim is arról, hogy én hogy tekintek a segítségnyújtásra."

969370_592675940756965_2143179980_n

IMG_0720_wendl

A Kapocs kiállítást ingyen nézhetitek meg.

Helyszín:

KOGART Galéria Andrássy út 108.

Időpont:

2013. május 24-31.

naponta: 10:00-18:00 óra között

Ha tetszik az ötlet, akkor nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk