Önkéntes karanténba vonult és végig naplót írt lelkiállapotáról a brit újságírónő
A Plymouth-ban élő 41 éves Claire O’Reilly, három gyermek édesanyja, a Sun munkatársa, arra volt kíváncsi, hogy mit élnek át azok, akiket a koronavírus-fertőzés miatt elkülönítettek. Lapja okulásul közzétette a naplóját.
Claire története szombattal indul. Az asszony már-már elégedetten jelenti ki, hogy ezúttal nem neki kell kocsival furikázni a különböző klubok között gyermekeit, Eddie-t (16), Sammy-t (11) és Annie-t (9), amely heti 27 órát elvett az életéből, túl a munkahelyén és a háztartáson. Claire Annie szobájában szigetelte el magát, TV-vel, laptoppal, némi élelemmel, vízzel és teafilterekkel. Elhatározta, hogy végre kiolvassa azt a könyvet, amelyet karácsony óta nem sikerült neki. Közben szundított egy jót, este pedig rákattant a Netflixre, amit amúgy soha nem szokott.
Másnap, vasárnap reggel korán kelt, de nem engedett a napfény csábításának. Férjétől kért egy csésze gabona-reggelit, majd az ajtón keresztül beszélgettek és Claire eligazította párját, hogy mit főzzön ebédre. Ő pedig rejtvényt fejtett, főzőműsort nézett és olvasott.
Egyetlen kapcsolata a külvilággal a közösségi média volt, egy idő után rájött, hogy állandóan a koronavírussal foglalkozó oldalakat nézte. Általában jó alvónak tartja magát, de miután egész nap semmilyen fizikai tevékenységet sem végzett, nem jött álom a szemére.
A harmadik napon Claire már nyugtalanul ébredt arra, hogy nincsen semmi dolga. Reggel nem jutott neki más, minthogy nézze, amint Sammy focizik a kertben, és integessen a munkába-iskolába menő családjának.
Egyetlen öröme a takarítás volt, pedig már minden ragyogott, ekkora tisztaság még sosem volt a házban. Jött a postás, de alá kellett volna írnia a küldeményt, ezt azonban önkéntes karanténja miatt nem teljesíthette, így a kézbesítés elmaradt. Férje, Jon, érezte, hogy párja kezd kiborulni, ezért azt ajánlotta, hogy vacsorázzanak együtt – az ajtó két oldalán.
A negyedik napon Claire úgy döntött, hogy egy kicsit túllép az internet világán, és felhívta egy orvos barátját, aki egy helyi kórházban dolgozik. Kezdett rájönni, hogy aggodalmain nem segít, hogy be van zárva négy fal közé a laptopjával, miközben odakint az események gyorsan változnak. Közben érezte, hogy Jonnál is kezd elszakadni a cérna, hiszen most minden ráhárult, amit eddig a felesége csinált, az iskolai menetektől az összes étkezésig. Az ajtón keresztüli beszélgetésekből azonban megtudta, hogy minden osztályban kézfertőtlenítőket állítottak fel.
Az ötödik napon, miután tájékozódott, hogy hol tart a vírushelyzet az országban, úgy érezte, hogy családja alacsony kockázatú, nincsenek nemzetközi kapcsolataikat, és tudomása szerint nem is érintkeztek olyanokkal, akiknek vannak.
„A vírus terjed és amíg nem kell magamat valóban izolálnom, nem töltök tovább egy másodpercet sem szeretteimtől távol, mint amennyit muszáj. Kísérletem végére értem, és miközben nem tapasztaltam meg a magányt, sokat tudtam meg a vírusról, amely globálisan akár milliókat is megölhet” – írta naplója végén Claire.