KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Nyitott gerinccel születetett, majd amputálták a lábait – a 18 éves lány mégsem adta fel

Sportol, bulizik és teljes életet él a norvég tinédzser, Celine.
Fotó: Instagram/Celine Halvorsrud - szmo.hu
2020. december 27.


Link másolása

"Mindkét lábamat amputálták, mégis van két kutyám, akikkel sétálni járok, van barátom, szörfözök, saját vállalkozásomban körmösként dolgozom és közben tanulok is"

– kezdte történetét Celine Sapklin Halvorsrud a lovewhatmatters-nek.

A lánynál születésekor nyitott gerincet diagnosztizáltak. Ez az egyik legsúlyosabb veleszületett rendellenesség, szűrési vizsgálatok nélkül minden 400. gyereket érintene, de a kialakulás valószínűsége folsav-tartalmú magzatvédő vitaminok szedésével minimálisra csökkenthető. Amennyiben az ultrahangvizsgálat egyértelműen kimutatja, hogy a magzat gerince nem záródik megfelelően, akkor a következmények súlyossága miatt a terhesség megszakítását szokták javasolni.

"Az első műtétemkor mindössze 3 hónapos voltam, ezt Thaiföldön végezték, ott születtem, és most is gyakran ellátogatok oda. Az akkor 16 éves édesanyám erőfeszítéseinek köszönhetően egy bangkoki kórház szakorvosai műtöttek meg."

"Körülbelül 4 éves voltam, amikor édesanyámmal és norvég apámmal először Norvégiába repültem. 7 éves koromig azt hittem, hogy tünetmentes vagyok, de csökkent a bőrérzékenység a lábamon. Például mezítláb simán ki tudtam szaladni a hóba anélkül, hogy éreztem volna mennyire hideg. 1992-ben vagy ’93-ban kezdtek úgy igazán jelentkezni a szövődmények. Kezdtek nyílt sebek megjelenni a lábamon. Rengeteget voltam kórházban" - mesélte Celine.

A lányt másodszor is megműtötték, akkor 10 éves volt és az oslói kórház vezető idegsebészei végezték el az operációt.

"A kórházi ágyamban kellett feküdnöm 10 napig a hasamon, tele fájdalomcsillapítókkal. Gyakran hallucinációim voltak. A rehabilitáció során egy kerekesszékben ültem, de közben újra megtanultam segédeszközökkel járni. 50 százalék esélyem volt arra, hogy kikerülök a székből. Az általános iskola nagy részét a gyermekkórházban töltöttem. Ott tanultam és közben próbáltam újra járni"

- folytatta a lány.

"Aztán elkezdett a lábam nagyon fájni, ez újabb kórházi látogatásokhoz és rengeteg sebhez vezetett. Egy idő után azonban nem voltak már gyógyíthatóak a sebeim, akkor újra és újra megműtöttek, hogy legalább a fertőzött részeket eltávolítsák. Számtalan talpfa, ortézis és speciálisan gyártott cipő kellett. Az ortéziseket „lábamnak” neveztem, mert egy ideig nem tudtam nélküle járni. Amikor lefeküdtem, levettem, és amikor újra felkeltem, feltettem. Gyűlöltem, de kísérlet volt arra, hogy mentesítse a lábat a további nyomás alól."

Az orvosok egyetlen megoldása végül a kislány lábujjának amputálása volt.

"Erről azt gondoltuk, hogy megállítja a betegséget, de minden egyes művelettel egyre rosszabbá vált, mivel új sebek jelentek meg a többi lábujjon, és a gyulladás sajnos tartóssá vált. Egyre inkább a kerekesszékbe kényszerültem.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Eljegyezték a Jókai utcai házomlásban súlyosan megsérült táncművészt
Az eseményhez az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet biztosított meghitt helyszínt.

Link másolása

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az Országos Baleseti Intézetből az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe helyezték át azt a táncművészt, aki nyár elején szenvedett súlyos koponya- és gerincsérülést, amikor leomlott és az utcára zuhant az átalakítás alatt álló Jókai utca 1. szám alatti ház párkányfala. Az ügyben 45 tanút hallgatott meg a rendőrség, de gyanúsítás vagy őrizetbe vétel a mai napig nem történt.

A Budapesti Operettszínház a közösségi oldalán tudatta mindenkivel, hogy szeptember 17-én táncművésze, Babácsi Beni a szülők- és a szűk baráti kör társaságában megkérte Tóth Nikolett kezét.

Az eseményhez az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet biztosított meghitt, szakrális helyszínt. Az eljegyzésre a fiatalok meghívták a Budapesti Operettszínház főigazgatóját, Kiss-B. Atillát, aki örömmel tett eleget a meghívásnak.

Az ifjú párnak sok boldogságot kívánunk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
100 méter magasságból zuhant le a pécsi vadászpilóta, túlélte és most újratanul mindent
Az orvosok mindössze pár százalék esélyt adtak arra, hogy túléli a balesetet a vadászpilóta.

Link másolása

Adrián Tibor Zsigmond álma gyerekkora óta az volt, hogy vadászpilóta legyen, és 29 éves korára ezt sikerült el is érnie. Tanulmányai során bejárta a világot, Budapesten elvégezte a katonai főiskolát, majd Kanadában és Kecskeméten is tanult.

Sugárhajtású vadászrepülőgépből átült a siklóernyőbe, amivel főként a Mecsek fölé repült legszívesebben. Két hónappal ezelőttig.

Idén nyáron borzalmas balesetben 100 méter magasságból egy sziklafalnak csapódott, de csodával határos módon túlélte a zuhanást.

Szerencsére felépült és most azon dolgozik, hogy újra teljes életet élhessen – számolt be róla a PécsAktuál.

A 40 éves Adrián Tibor Zsigmond a Balaton-felvidéken repült és úgy tervezte, hogy több óra hosszat a lesz a levegőben siklóernyőjével. Mint mondta, „megtanult együtt élni a természettel és az időjárási körülményekkel”.

A tragikus napon viszont nem várt levegőáramlat kapta fel, majd egy szempillantás alatt megtörtént a baj.

Összecsuklott az ernyő szárnya, amit már nem tudott korrigálni a gyakorlott pilóta.

„70-80 km/h órás sebességgel csapódtam a Csobánc-hegy oldalának, ami nem kímélte a csontjaimat. Nem tudtam rá felkészülni, se korrigálni”

– mondta a Tizsi becenevű pilóta a PécsAktuálnak. Hozzátette, hogy miután földet ért, sokan siettek a segítségére.

Onnan mentőhelikopterrel Győrbe szállították, ahol 5 órán keresztül műtötték. Az orvosok mindössze pár százalék esélyt adtak arra, hogy túléli a balesetet. Az ütközés során felrobbant a csigolyája, azaz egy olyan speciális törés történt, ami “csupán” az idegrostokat roncsolta. Az orvosok azon dolgoztak, hogy a szilánkokat eltávolítsák.

„Ha eltört volna a csigolyám, esélyt sem kaptam volna arra, hogy mozgatni tudjam a lábaimat. Az orvosok mindent megtettek, hogy stabilizálni tudják a lábamat és esélyt kapjak a felépülésre”

– nyilatkozta a pécsi lapnak a vadászpilóta.

Az eset után felértékelődtek benne az emberi kapcsolatok és úgy érzi, szerencsés. Bár nem él teljes életet egyelőre, de azon dolgozik, hogy a baleset, ami egy belső útra is terelte, örömkönnyekké varázsolja a könnyeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Több mint 50 milliót gyűjtöttek a kiszabadított ukrán hadifogolynak, akinek a karjából 4 centiméter csont hiányzik
Mikhajlo Dianov testvére indított gyűjtést, hogy fizetni tudják az orvosi számlákat, rengetegen szeretnének segíteni a katonán.

Link másolása

Az ukrán hadifogoly, Mikhajlo Dianov megdöbbentette az internetet, amikor kiderült, milyen szörnyű kínokat kellett átélnie és milyen kínzásokat végeztek a testén az orosz fogságban. Az Ukrán Védelmi Erők által közzétett bejegyzésben Dianov az első képen erőtől duzzad egyenruhájában, a második képen viszont rá sem lehet ismerni a csontsovány, eltorzult karú katonára, akinek úgy tűnt, hogy a jobb karja is eltört.

A Pravda ukrán hírügynökségnek azt nyilatkozva Aljona Lavrusko, hogy testvére karsérülése annak a következménye, hogy

„rozsdás fogóval” húztak ki egy idegen tárgyat Dianov karjából, mindezt úgy, hogy nem használtak érzéstelenítőt.

Lavrushko úgy nyilatkozott a lapnak a Ladbible beszámolója szerint:

„Mikhajlo lelkileg nagyon erős és rendkívül boldog, hogy visszatért."

Azt is elmondta, hogy Dianovnak meg kell műteni a karját, amelyből állítólag 4 cm csont hiányzik.

Lavrusko kifejtette:

"Problémák vannak a karjával: valószínű tályog lehet. Meg kell műteni, a műtét során pedig egy lemezt kell elhelyezni a csontra, mert 4 cm csont hiányzik a karjából, amit mindenképpen korrigálni kell."

A testvér PayPal-adománygyűjtést indított, hogy Dianov orvosi számláit kifizethesse. Illia Ponomarenko, a Kyiv Independent újságírója szerint

eddig több mint ötmillió ukrán hrivnyát (kb. 54 millió forint) gyűjtöttek össze neki.

Az ukrán védelmi minisztérium először szeptember 24-én osztott meg Dianovról készült képeket (az egyik a fogság előtt, a másik pedig a fogság után).

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök múlt hét csütörtökön megerősítette, hogy több mint 200 ukrán katonát szabadítottak ki orosz fogságból. Túlnyomó többségük az Azovstal és Mariupol védője volt, de akad köztük határőr, rendőr és tengerészgyalogos is. Az Azov-ezred öt kiszabadított parancsnoka pedig Törökországban maradhat a háború végéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Él és virul a Közút munkatársai által megmentett kiskutya, akinek nevét szavazással döntötték el
A Magyar Közút munkatársai nemrég egy csepp, alig 4 hetes kölyökkutyát mentettek meg munka közben. Azóta teljes értékű tagja lett a mérnökségnek.
Címlapkép: Magyar Közút Facebook oldala/Pesti József - szmo.hu
2022. szeptember 16.


Link másolása

A Magyar Közút jászberényi mérnökség dolgozói nemrég egy mindössze négyhetes, kevesebb mint egy kilós kiskutyát találtak, amikor a Pusztamonostort Jászárokszállással összekötő útszakaszon dolgoztak. A 930 grammnyi állatot azonnal szárnyai alá vették a brigád tagjai.

Mint kiderült, a kutyust testvérével hagytak az út melletti árokban, aki viszont már nem élt, amikor rátaláltak. Magukkal vitték, és annyira szívükhöz nőtt a kedves kis eb, hogy megtartották mint a mérnökség új házikedvencét.

A nevéről online szavazással döntöttek és nagy többséggel az Emká nevet kapta, ami tulajdonképpen a Magyar Közút, azaz MK rövidítése kiejtve.

A Közút folyamatosan videós beszámolót tett közzé arról, mi történik Emkával.

Emká szépen gyarapszik, a legutóbbi mérésen már 5,5 kilót nyomott, és továbbra is kiváló egészségnek örvend. Az első fürdetésén is túl van a négylábú.

Emkának minden szempontból nagy szerencséje van, ugyanis a statisztikák szerint a fekete keverék kutyák a legkevésbé népszerűek, emiatt ők azok, akik a legkisebb eséllyel kerülnek ki a menhelyekről.

Emká rengeteg szeretetet ad és kap, teljes értékű tagja lett a mérnökségnek.

Íme egy videó arról ahol a Közút munkatársai elmesélik, hogyan találták meg Emkát:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk