KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Nagy kihívást jelent az iskolakezdés a kislányát egyedül nevelő vak apukának

Demeter Viktor szinte mindent meg tud oldani a hétéves Kittivel, de írni-olvasni biztos nem tudná tanítani, ezért nagyon reméli, hogy megússzák az online oktatást.

Link másolása

A 35 éves Demeter Viktor születése után inkubátorba került, ahol oxigéntúladagolás miatt elvesztette a látását. Jókedélye mégis letörhetetlen: masszázsszalont működtet, és nemrég verseit is közétette, amelyekből neves színészek közreműködésével készít hangoskönyvet. A legfontosabb számára mégis a hétéves Kitti, akit már hosszú ideje nevel egyedülálló apukaként.

A kislány beiskolázása már csak azért sem lesz könnyű feladat, mert Viktor nem tudja majd vele otthon gyakorolni az írást, olvasást. Hogyan befolyásolhatja mindezt a pandémia? Változott-e itthon a vakok helyzete, és hogyan egészíti ki egymást apa és lánya a hétköznapokban? Három év után beszélgettünk újra.

Hogyan jött a masszőrködés az életedbe?

Annak idején a tanulás helyett inkább elcsajoztam az időt, így nem mentem egyetemre. Egy darabig telefonos értékesítőként dolgoztam, de aztán beláttam, jobban állna nekem olyan munkakör, ahol a magam ura vagyok, a masszázzsal ráadásul segítséget is nyújtok másoknak. Amikor jött egy lehetőség, meg is ragadtam: 2005-ben jelentkeztem egy vakoknak szervezett gyógymasszőr képzésre, azután 2011-ben nyitottam meg a saját szalonomat.

Ezt később haza is költöztettem, így már nem kell bébiszittert fizetnem: apukaként és munkaerőként is jelen vagyok, és nincs olyan, hogy ne lennék otthon. Miközben dolgozom, Kitti tévét néz vagy eljátszik magában, ez így volt a pandémia alatt is.

Ebben az időszakban mennyire volt biztos a megélhetésed?

A vírus természetesen nekünk is betett: az első hullám alatt borzasztóan visszaesett a forgalom. Aztán lassacskán, a védettségi bevezetésével javulni kezdett a helyzet. Igaz, még mindig nem olyan, mint két évvel ezelőtt, de a rengeteg pozitív visszajelzés miatt is bizakodó vagyok. Mostanra szép számban vannak rólam online értékelések a vendégeimtől. Sokan kúraszerűen járnak hozzám, de random is bejelentkeznek: ha valami fáj, segítek nekik helyrerakni.

Kittit hat éve, másfél éves kora óta neveled egyedül. Korábban azt mondtad, nem szeretnéd, ha egyfolytában ő segítene neked. Hogy telnek most nálatok a hétköznapok?

Azóta beláttam, Kitti ösztönösen szeret nekem segíteni, aminek sokszor nagy hasznát veszem. Elfogadtam, hogy ez már így is marad. Ha nyaralás közben ismeretlen terepen járunk, ő méri fel, merre kell menni, és ha útbaigazítanak minket, ő vezet engem. Olyan természetességgel visz magával, hogy át kellett adnom neki az irányítást.

Azért a vásárlást például igyekszem egyedül megoldani, hogy ne mindig „ő legyen a szemem”. Ráadásul úgy intézem, hogy mindig kapjon egy kis meglepetést. Például segít nekem levenni az öblítőt a polcról, cserébe megkapja az újságot, amit szeretne, így kölcsönösen jót teszünk egymással. Otthon is részt próbál venni a házimunkában: van, hogy megdinszteli a hagymát, és néha porszívózik. Ha adok neki lavórt és rongyot, törölget, és még mindig ő válogatja nekem szét a világos és a sötét ruhákat a szennyesből.

A múltkor megkérdezte egy kislány a strandon, hogy ugye Kitti sokat segít nekem? Azt feleltem, hogy igen, de jó esetben te is segítesz a szüleidnek!

Kitti a megkésett beszédfejlődése miatt logopédushoz jár. Mennyit segítettek neki ezek a foglalkozások?

Régebben logopédiai oviba járt, majd két éve integrálódott egy közeli oviba, ahol heti 4, aztán már csak 2 alkalommal vett részt magánfoglalkozáson. A beszédben rengeteget fejlődött, de azt egyelőre nem tudjuk, hogy később diszlexia vagy más tanulási nehézség felmerül-e majd nála.

Kitti SNI-s, azaz sajátos nevelési igényű. Éppen ezért olyan sulit kellett találnom neki, ahol befogadónak tűnnek, így esett a választás a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskolára. Itt is lesz majd logopédiai fejlesztés, de két éve már egyébként is a magánórákra fektetünk nagyobb hangsúlyt. Reménykedem, hogy egyre kevésbé lesz szüksége fejlesztésekre.

Ez alapján látod már, mi lesz számotokra a legnagyobb kihívás az iskolában?

Én vakon nyilván nem tudom Kittit megtanítani írni és olvasni, éppen ezért nagyon sok múlik majd a tanárokon. Az különösen kellemetlen lenne, ha a negyedik hullám miatt ismét átállnának az online oktatásra. Díjaznám, ha ezúttal nem zárnának be!

A többi tantárgyat meg tudom oldani: a tankönyveket is próbálom olyan formátumban beszerezni, hogy én is el tudjam olvasni, és segíthessek neki. Ha viszont átállunk az online oktatásra, az írás-olvasást nem fogom tudni otthon gyakorolni vele. Ha ezt magánúton kell megoldanom, akkor nagyon sokba fog kerülni az, ami másoknak önerőből is megy.

Az iskola maga viszont 50 méterre van tőlünk: óriási előny, hogy így maximalizálhatom a munkaidőt, már ha lesz egyáltalán annyi vendég.

Mit gondolsz, milyen irányba változott a vakok és gyengénlátók helyzete, akár az elmúlt néhány évben?

Azt kormányzati szinten kifejezetten értékelem, hogy az Országlicensz program keretében elérhetővé vált a Jaws for Windows képernyőolvasó szoftver. Ezt a látássérültek ingyenesen használhatják, ha megadják a személyi számukat. Ilyesmi kevés országban elérhető.

Társadalmi szinten ugyanakkor szerintem bőven van hová fejlődnünk: ha az ember bemegy a boltba segítséget kérni valakitől, még mindig előfordul, hogy melegebb éghajlatra küldik, ha nem is mondják ki ezt hangosan.

Jó lenne, ha az ilyen esetekre a munkavállalók igazi felkészítést kapnának, és akár a fizetésükbe is belekalkulálnák, hogy ez is a feladataik része. Nem csak a vakok esetében tartanám ezt fontosnak: ha jön egy bácsi, néni, akkor legyenek kedvesek odamenni hozzá és segíteni neki! Vannak persze olyan esetek is, amikor csupán emberségből kéne ezt megtenni, nem is a magasabb fizetés miatt.

Én is szívesen vennék részt érzékenyítő tréningeken, nemcsak cégek részére, hanem akár iskolában, óvodában is. Bárhol, ahol tudok mesélni a saját helyzetemről, egy kis humorral tálalva, hogy közelebb tudjam hozni az átlagemberhez. Fontos tudni, hogy kis figyelmességekkel is meg tudnánk könnyíteni egymás életét.

Még közelebb hozhat téged, hogy nemrég a verseidet is közzétetted…

Igen, ez a gyűjtemény 13 éves koromtól egészen napjainkig tartalmaz verseket. Az egész életemet közrefogja, hiszen az első vers még 1999-ből származik, az utolsó pedig már 2021-es.

A formátum is olyan, mint egy kézzelfogható versesköteté: a barátaim segítettek nekem megformázni, illusztrálni, a címlapon pedig az én festményem látható. Ingyenesen tettem közzé, a vakonhiszek.hu oldalon bárki letöltheti.

Ezek a versek megörökítik a kamaszkoromat, szerelmeimet, a bennem dúló harcokat. Meg akartam mutatni, mennyire hasonlít egy vak ember élete és lelkivilága ahhoz, amit a látó emberek megélnek. Gyakorlatilag nincs is lényeges különbség.

Most egy hangoskönyv is készül a kötet alapján. Az ötlet akkor jött, amikor Zámbori Soma egy videójában elszavalta egy költeményemet a magyar kultúra napján, ami nagyon meghatott. A felvétel már zajlik egy ideje: összesen 13 színész olvasta fel eddig vagy 50 versemet, ezek közül fogunk válogatni.

Szerencsére sokan igent mondtak a megkeresésemre, Soma mellett Győrfi Laura, Bozsó Péter, Czető Roland, Csőre Gábor, Moser Károly, Seszták Szabolcs, Schmied Zoltán, Makranczi Zalán, Galbenisz Tomasz, Rékasi Károly, Rosta Sándor és Kőszegi Ákos is.

Ezzel a hangoskönyvvel viszont már mindenképp szeretnénk megkeresni kiadókat, és örülnék, ha a bevételt Kitti jövőjére tudnám fordítani. Mivel önkormányzati lakásban élünk, állandó félelmem, hogy nem tudok neki vagyont és javakat biztosítani. Lakást sem örököl utánam, éppen ezért a tanulását, fejlesztését, előmenetelét szeretném támogatni, amennyire tőlem telik, illetve azon túl is.

Úgy vélem, egy nagyon értékes művet próbálunk megalkotni azzal a sok színésszel, aki a hangját adja verseimhez. Megmutatjuk a vak gyermek, fiatalember és férfi, apa beilleszthetőségét a társadalomba. Mindezt ráadásul művészi formában, az én lányomnak ajánlva, aki ezekből a versekből is többet megtudhat majd az apukájáról. Nem pusztán történeteket, hanem a lelkem darabkáit tudhatja majd magáénak.

A családnak itt segíthetsz

Demeter Masszázs

Telefon: (+36 70) 636-2990

E-mail: demeter.viktor@gmail.com

Demeter Masszázs Facebook oldal

HU71 10400023-50526752-77691000


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk