KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Meleget kér a lakásukba karácsonyra Alex

Kézzel írt levele szerint az öt éves kisfiú édesanyjával és testvéreivel nagyon nehéz körülmények között él.

Link másolása

Ezerrel terjed a Facebookon egy szívbe markoló, kézzel írt levél, amiben egy Alex nevű kisfiú fogalmazta meg, mit is kér karácsonyra. Ahogy az írásból is kiderül, szegény családban él; nem szeretne mást, mint azt, hogy az ünnepen legyen meleg a lakásukban, és legyen mit enniük. És hogy a "kedves Jézuska" szóljon az egyik iskolatársának, hogy ne csúfolja folyton.

Íme a teljes szöveg, amelyet, Curtishez hasonlóan rengetegen megosztottak a napokban.level

De kicsoda tulajdonképpen Alex? Hol lakik, és hogyan lehetne rajta segíteni? Ezeket a kérdéseket igen sok kommentelő tette már fel. A hozzászólások alapján arra lehet következtetni, hogy a szálak a Tegyél jót alapítványhoz vezetnek.

Több kommentelő azt állítja, hogy ez a szervezet tette közzé először, de az alapítvány Facebook-oldaláról utólag eltávolították. Az egyik bejegyzésben ezt azzal magyarázzák, hogy " nagyon sok olyan hozzászólás érkezett, ami nem segíti a rászoruló emberek ügyét – sőt, kifejezetten káros."

Az alapítvány megerősítette, hogy Alex igenis létezik, családja gyakorlatilag mélyszegénységben él.

Egy magánember, Bruckner Zoltán évek óta segíti őket, az ötéves kisfiú neki írta a levelet.

Azt is írják, hogy napokon belül létre fog hozni egy számlát, amelyre várja a családnak szánt adományokat - ugyanis a napokban több száz dologi felajánlás érkezett, sőt az alapítványhoz már önkéntes-jelentkezések is befutottak. Aki kifejezetten a családnak szeretne segíteni, vele kell, hogy felvegye a kapcsolatot.

Ugyanakkor azt is jelezték, hogy bár többen is kérték tőlük, továbbra sem adnak ki személyes információkat sem Alexről, sem a családjáról.

Ezt is megindokolták:

"... ha a sok ezer segítő szándékú, jó ember rájuk rontana, az megijesztené őket. És az is nagyon rossz lenne, ha sok száz hitetlenkedő érdeklődő személyesen ellenőrizné őket. Gondoljatok bele, ti mit éreznétek, ha százak csöngetnének be hozzátok, hogy a személyes körülményeitekről érdeklődjenek. Ráadásul a hozzászólások egy részének alapján nyilvánvaló, hogy néhányan egyáltalán nem segítő szándékkal szeretnék felkeresni a családot. (...)

Természetesen megértjük, hogy szeretnétek személyes kapcsolatot kialakítani azokkal, akiknek megérint a sorsuk, és szeretnétek személyesen nekik segíteni. Pont úgy, mint ahogy Bruckner Zoltán segít a kisfiúnak. Vagy, ahogy a mi önkéntes családjaink a gyermekotthonokban élő gyerekeknek. Ezt azonban csak szervezett formában lehet megtenni, különben többet ártunk, mint használunk."

A nagy visszhang hatására Bruckner Zoltán is üzent az alapítványon keresztül:

"

Szívesen válaszolok bárki konkrét kérdésére, ha segíteni akartok a Családnak. Én 3 hete voltam a Családnál látogatóban egy barátommal, aki évek óta támogatja őket. Mi 2 éve támogatjuk ezt a Családot. Elvittünk egy nagy autónyi ruhát és élelmiszert, édességet a kicsinek. Legot nem vittünk... A helyzetet szerintem reálisan írta le a kissrác. A Levél szívhez szóló, mert egy olyan helyzetet ír le, aminek nem szabadna igaznak lennie. Én elhiszem nekik, mert láttam. És támogatom őket. Fontos tudnia mindenkinek, hogy a Levél a Tegyél Jót csapatának döntése alapján, a segítés szándékéval került ki a nyilvánosságra egy baráti körömben történő adománygyűjtés közben. Egyáltalán nem volt célunk és most sem célunk adományokat gyűjteni az engem nem ismerőktől! A barátaim segítenek és ez elegendő.

Ahogy az lenni szokott, egy ilyen felhívás hatására az emberek egy része gyakorlatilag rögtön a pénztárcájába nyúlna vagy legalábbis a maga módján megpróbálna segíteni, olyanok is szép számmal akadnak azonban, akik gyanakvóak (akár okkal, akár anélkül) vagy egyenesen rosszindulatúak.

Alexék védelmében ezért Epres-Madarász Éva színésznő, Epres Attila színész felesége is felszólalt, ugyancsak az alapítványon keresztül - mint kiderült,

a házaspár évek óta támogatja a nyomorgó családot.

"Alex valódi kisfiú, valóban ő írta a levelet. Mióta tegnap kikerült a baráti körünkből, és ennyi ember látta, kénytelenek vagyunk a családja érdekében védeni őt. Így is megtalálták őket, tegnap óta megy a mocskolódás... sajnos, nem mindenki akar segíteni. Próbálunk megoldást találni, kis türelmet kérünk, engem mindenki megkereshet privát üzenetben, és személyesen kezeskedem minden adomány sorsa felől! 6 éve támogatom ezt a családot önerőből, a férjemmel, Epres Attilával, aki szintén színész. Mi magunk vagyunk a biztosíték, hogy senki pénze, csomagja nem fog elveszni, nem más kapja!"

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk