KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Megváltoztathatod ártatlanul szenvedő emberek életét

Tíz igaz történetből készítettek novellát íróink. Olvasd el őket, és tégy azért, hogy e tíz történet vége jobb legyen!

Link másolása

Az Amnesty International globális Levélíró Maraton kampányt indított december 3-án. A világ legnagyobb emberi jogi eseménye során tíz kiválasztott áldozat ügyében gyűjtenek aláírásokat. Idén kilenc ember és egy közösség

számít segítségre, akiket jogtalanul bebörtönöztek, a hatóságok megkínoztak, vagy a meggyőződésük miatt üldöznek az országukban. A cél, hogy a tavalyi 2,3 millió aláírt levélnél is több gyűljön össze.

Az égő szemű, hosszú szempillájú, okos arcú fiatalember Szaúd-Arábiában él, hogy meddig, nem tudom. Bő két éve tud róla a világ, nem sokat, de az is csoda, hogy ennyi tudható.

Ha még el nem kezdték, bármikor elkezdhetik végrehajtani rajta az ítéletet. Minthogy a tíz év börtön, a tíz év utazási- és médiahasználati tilalom, az egymillió ryalos (kb. hatvanmillió forint) pénzbüntetés mellett 1000 azaz egyezer korbácsütésre ítélték, ha elkezdik, egyhamar nem hagyják abba. Az ítélet szerint 50 egymást követő pénteken, az utolsó ima után nyilvánosan kell megkapnia az alkalmankénti húsz korbácsütést. Ez maga a lassú, egy éven át tartó kivégzés, nem lehet túlélni.

Parti Nagy Lajos: Ezer szempilla - részlet

eletjo

eletjo3

Az Amnesty International Magyarország és a Young & Rubicam Budapest összefogott, és az idei kampányban új eszközt vetnek be az aláírások összegyűjtéséért, és az emberek mozgósításáért. Két eszköz és két weboldal egészíti ki egymást, és az idei év újdonsága, hogy a tíz igaz történetet nem kizárólag egy tényszerű összefoglalóban olvashatja el a közönség, hanem szépirodalmi formában, az ország legjobb íróinak tollából is.

- Te sose aludtál még úgy, hogy mondjuk el volt törve valamid? Én már aludtam úgy. Fájt, de aludtam. Maximum arról álmodtam, hogy fáj. Nem emlékszem.

- Ha te aludtál már úgy, akkor én is. Ha te nem emlékszel, akkor én se. Viszket az arcom.

- Az enyém is. Megvakarnám, dehát a bilincs.

Kemény Zsófi: Aludj, nem alszom - részlet.

10igaz

Megkértek tíz, széles közönséget megmozgató írót, hogy szépirodalmi formában dolgozzák fel a kiválasztott áldozatok esetét.

Ismert és nagyra becsült alkotók fogadták el a felkérést: Dragomán György, Gerlóczy Márton, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Kiss Tibor Noé, Maros András, Parti Nagy Lajos, Simon Márton, Tasnádi István és Vámos Miklós.

Az írások ITT olvashatók.

leveliro1

kep1

Levélíró Maraton

Minden évben az Emberi Jogok Világnapja (december 10.) környékén, emberek a világ minden tájáról levelek és üzenetek százezreit küldik olyanoknak, akiket nem ismernek és akikekkel soha nem találkoztak. A Levélíró Maraton a 12 éves története alatt a világ legnagyobb emberi jogi eseményévé nőtte ki magát, amelynek keretében együtt érző emberek 2013-ban 143 országból több mint 2 373 422 levelet, email-t, SMS-t, fax és Twitter üzenetet küldtek különféle jogsértések áldozatainak, hogy kifejezzék támogatásukat és szolidaritásukat, valamint a hatóságoknak írtak, felszólítva őket, hogy engedjék szabadon a jogtalanul bebörtönzött foglyokat vagy vizsgálják ki a jogsértéseket, és vonják felelősségre az elkövetőket. http://www.amnesty.hu/leveliromaraton/

Az esemény oldalát ITT találod

eletjo2

Ha te is fontosnak tartod az eseményt, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk