/kozosseg/megrendito-temetese-volt-a-9-eves-kislanynak-aki-elaludt-es-sosem-ebredt-fel/
hirdetés

A Rovatból
hirdetés

Megrendítő temetése volt a 9 éves kislánynak, aki elaludt, és sosem ébredt fel

Halála megrázta az egész családot

Link másolása

hirdetés

A kilenc éves Jessicára a nagymamája vigyázott, mikor a kislány rosszul lett és súlyos fejfájásokra panaszkodott, írja a Mirror. A nagymamája azt gondolta, biztos lefeküdt aludni, azonban mikor próbálta felkelteni, Jessica nem ébredt fel. Rögtön rohantak vele a kórházba, ahol megállapították, hogy agyvérzése van. Négy és fél órás műtéttel próbálták megmenteni az életét, azonban másnap le kellett kapcsolni a gépekről.

Ezer emberből egynek gyengék az agyban található erek, amik akár tüsszögés, köhögés, vagy bármi más feszültség esetén könnyen szétrobbanhattak. A kislány ilyen vénákkal született, amiket nem diagnosztizáltak nála.

Az anyukájának eszébe se jutott, hogy ilyesmi lehetséges, hiszen két bátyja makk egészséges, a kislány sem adta semmi jelét a betegségnek. Egy nappal az eset előtt még vidáman énekelt és táncolt mint bármely más kisgyerek.

A temetése Jessicához méltó volt. Fehér-rózsaszín virágcsokrokat helyeztek el a sírjára, koporsóját pedig egy lovaskocsi vitte a temetőbe, mivel Jessica imádta a lovakat. A fehér lovak fején is rózsaszín fejdísz volt.

A család adománygyűjtésbe kezdett a gyerekkórháznak, ami a kislány életéért küzdött. Eddig 1000 font (kb. 360 ezer forint) gyűlt össze.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk